"Évek óta tanítom az Ultra nevű, kétnapos továbbképző-tanfolyamot Magyarországon és külföldön is. Egy különösen jelentős technika (is) szerepel benne: a vízprogramozás.
Zseniális unokaöcsém a Melbourni Egyetemen kutat és oktat. Nemigen hisz az agykontrollban. Amikor azonban azt mondtam neki: "Képzeld Dávid! Az ivóvizet lehet mentálisan programozni!", így felelt: "Na, látod Laci, ezt elhiszem. Újabban ugyanis olyan kísérleti számítógépeket építenek egyes egyetemeken, amelyekben az információt víz raktározza."
Tehát tudományosan is bizonyított tény, hogy a víz befogadja az információt. Az pedig közismert, hogy meg lehet inni... A kettő együtt azt jelenti, hogy bármelyik sejtednek küldhetsz gyógyító információt.
Tolnai Gergely így ír sikeréről:
"Snowboard-baleset következtében jobb kezemben eltörött a sajkacsont (os naviculare). Féléves gipszrögzítés ellenére sem forrt össze a csont, ami gyakori jelenség, mert a sajkacsont az emberi testnek vérrel egyik legrosszabbul ellátott csontja. Kicsi csont, de nagyon fontos a csukló működéséhez. Törés esetén eleve 3 hónapra gipszelik be a kezet és az alkart, mert a csonthegképződés (callusképződés) itt nagyon lassú folyamat. Nálam a féléves gipszrögzítés után is 2 mm-es volt a hézag, és álízület alakult ki. Operációra szorultam, melynek során a könyökcsontból vett, ékalakú csontdarabbal töltik ki a hézagot. A műtét - különféle okok miatt - 5 napot csúszott. Én ez alatt végig agykontrolloztam.
A csont összeforrasztására több technikát is alkalmaztam, egymás után, váltogatva őket.
- Ultrán tanult kézrátételes energiagyógyítás: a bal kezemet a sérült területre tettem, és elképzeltem, hogy fehéres-kékes fény áramlik belőle a törött csontba. "Láttam", hogy a csont törésvonala - a 2 mm - lassan feltöltődik.
- Ultrán tanult vízprogramozás: csak és kizárólag programozott vizet ittam, napi 3-4 litert.
- Elmetükre-technika: a tanultak szerint.
- Orvosi jellegű programozás: én úgy tudok célokat elérni, hogy igyekszem a problémát a lehető legmélyebben megérteni. Tanulmányozom a hagyományos megoldásokat, az alternatív lehetőségeket és az olyan megoldásokat, amelyek esetleg még csak fel sem merültek. Ehhez azonban a témában alaposan el kell mélyedni. A neves kézsebészprof és kollégái nagy meglepetésére a baleseti sebészet könyvtárából kikölcsönöztem minden elérhető könyvet a témában. Sokat segített az angol és német tudásom, mert leginkább ezeken a nyelveken volt elérhető orvosi szakirodalom. Tanulmányoztam anatómiailag a csont elhelyezkedését, szerepét, formáját, a callusképződés folyamatát, a hasonló sérülések lehetséges gyógyítási módszereit, a műtét során használt orvosi műszereket. Mindebből megtudtam, mi kell ahhoz, hogy callus képződhessen ezen a ponton.
- Rengeteg kalciumot, magnéziumot és cinket vettem magamhoz, sokat ittam és szinte megállás nélkül programoztam. Emellett imádkoztam is.
Öt nap után sor került a műtétre. A szakmában nagyhírű professzor a műtét után elmesélte, hogy még szétvésni sem tudta a csontot, úgy össze volt forrva. "Ilyet még nem láttam, pedig már vagy 40 éve praktizálok!" Vannak röntgenfelvételeim is, amelyeken pár nappal korábban még tisztán kivehető a 2 mm." "