Gyerekrajzokkal mondtak köszönetet a menekült gyerekek Szegeden

"I love the people haungery" – írták az aszfaltrajzon egy szívbe a menedékkérő kisgyerekek Szegeden.

Afgán, szíriai, pakisztáni és más nemzetiségű menedékkérő kisgyerekek mondtak köszönetet mára virradó éjjel a szegedi vasútállomás előtti tér betonján a nekik segítő önzetlen és fáradhatatlan önkénteseknek, valamint rajtuk keresztül minden magyarnak – adta közzé Facebook oldalán az ENSZ ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR.

Menekult-gyerekek-rajzolnak%28650x433%29.jpg

Fotó: Facebook / UNHCR

A szervezet Magyarországon és a világ további 125 országában védelmezi a menedékkérők, menekültek és hontalanok jogait, valamint ellenőrzi elhelyezésük és ellátásuk körülményeit.

Szegedi-gyerekrajzok(650x433).jpg
 
Tehát nincs semmiféle indok arra, hogy egy menedékkérő a zöld határon át szökve jöjjön be az országba. Az ilyen viselkedés több, mint gyanús, különösen, ha még a személyi okmányait is eldobja.
Nem vagy te sem ebbe biztos hogy a gyakorlatban miként működik az a határnál átengedés és menekült elbírálás bevándorlókra gondolva
Láss a migránsok fejével
Bürokrácia nagy akadály
De ha egyszer eljutottak a célországba ott illegálisan tartózkodva is illegális munkát vállalhatnak
Aztán majd lesz valahogy Ez az évszázados nemzetközi gyakorlat még az USA-ba beutazóknál is
 
Utoljára módosítva:
Nem vagy te sem ebbe biztos hogy a gyakorlatban miként működik
Láss a migránsok fejével

Szerinted mi okom lenne arra, hogy kételkedjek abban, hogy ez a gyakorlatban így működik? Legálisan is érkeznek az országba menekültek, nem csak illegálisan. Csak sokkal kevesebben. Ők nyilván igazi menekültek.

Amit én a migránsok fejével látok, annak az lenne a logikája, hogy ha menekült vagyok, pláne a családommal, akkor odamegyek a határátkelőhöz, menedéket kérek, és legálisan bebocsátást nyerek az országba. Nem fizetek több ezer eurót az embercsempészeknek, mert minek, nem szökök át éjszaka a határon, nem dobom el az irataimat, amivel pont azt igazolhatnám, hogy háborús zónából jövök, és nem bujkálok a hatóságok elől, akik segíteni akarnak. Mert szerinted mi a magyarázata ennek a viselkedésnek?
Az, hogy tovább akarnak menni? És ahhoz nem mindegy nekik, hol kapják meg a menekült státuszt? Ha egyszer megkapják, úgyis odamennek az Unióban, ahová akarnak.

A célországban illegálisan munkát vállalni? A németeknél? A német és a skandináv munkaadókra szerinted jellemző, hogy feketemunkásokat alkalmaznak? Akik illegálisan tartózkodnak az országban?
És szerinted mire tudják őket alkalmazni nyelvtudás és képesítés nélkül? Ezekben az országokban minden kuli munkát elvégeznek már a kelet-európaiak, a németeknél pedig a törökök. És gondolod, hogy ezek a muszlim fiatalok, akik a saját szemetüket sem szedik fel, és eléggé jómódúnak látszanak, majd fillérekért takarítanak és gályáznak Nyugat-Európában, miközben az utcán vagy a tömegszállásokon tengődnek?
 
Nincsen ebben semmi gyanús.
Biztosabb(egyszerűbb) az illegális bejutás még papír nélkül is
Ilyen egyszerű az ügy a munkát keresőkre
Fekete munka nem adózott jövedelem.De jövedelem
Aztán majd a többi megoldódik
Hivatalossá egyszer a jövőben.
Mennyi időt melyik országban kell ott lenni hogy hivatalos kérelmet beadhassanak?
Addig is kiépítenek egy egzisztenciát.Pénzük lesz bérelt lakás
Helyismeret
Ki mondta azt neked hogy mindegyik embercsempész hálózaton jön és fizet nekik?
Igen pontosan azokat vállalják fel inkább
Illegális munka minden országban van.
Olcsó pénzért de sokkal többért mint ahonnan indultak
Nyelvtudás nélküliséget nem bizonyíthatod.
Nem is kell túl sok egy rabszolgamunkához
Most nem a menekült migránsokról beszélünk!
Válasszuk szét munkát keresőkre és menekültekre
A menekült beadja kérelmét, a munkát kereső nem
Inkább megy papír nélkül
De nem áll meg Magyarországon.
Éppen ezért lógnak meg a szállásról is
Mennek tovább illegálisan addig amíg munkát nem találnak
Nem kell annyira ijedezni,mint amit a média sugall
A menekültek száma csekély 110 naponta a baptista lelkész nevezte rászorulóknak
Ennyi adat áll rendelkezésemre
Nos szerinted mennyi menekült beadás van naponta?
A többi valószínűleg átutazó országváltoztató
-----------------
Ezért mondom, ez most rendészeti kérdés nem betelepülő kérdés itt nálunk
Persze ez is probléma főleg a határ környékén.
És a szállásokban kitört veszekedések miatt
 
Utoljára módosítva:
Így van, ezt kéne már régen szétválasztani.
munkát keresőkre és menekültekre
Igen de ezt nem nekünk kell elsősorban megtenni hanem a kormánynak és a kormánypropagandának másként kommunikálni a hírekben.
Felmérést is csinálhatnának,mert annak is van módszere
Aztán nem riogatni,inkább közzétenni a felmérés eredményét
Tájékoztatni a lakosságot jól megközelíthető reális adatokkal
Azért írtam feljebb egyedül Szenczy Sándor adatai állnak rendelkezésünkre.Aki azt mondta nagy részük nem menekült nem rászoruló (talán napi 110 ember.)
A kormánytól várnánk el egy szétválasztást.
Persze nem lehetne akkor belpolitikát csinálni belőle.Riogatni a lakosságot:hogy bevándorlók Magyarországra. Jajj mi lesz most a rengeteg beérkezővel
Kampányol állandóan ilyen kérdésekkel.Túl dimenzionálja lázít.A helyett hogy a okosabb megoldást tenné felmérni kidolgozni megoldani
Szétválasztani rendészeti és szociális üggyé.
Már mindjárt mást kell cselekedni e két csoporttal
A rendészeti kérdés alatt a hivatali bürokráciát értem meg a rendvédelmet.
No nem a Tisza ártérben önkéntes bandák által fenyegetve a migránst
A rendészeti ügy nem főleg a kerítés ügy
A veszekedések bemutatása táborokban is csak túl dimenzionált, jól mutat a képernyőn kérdéssé vált
--------------------
Eszembe nem jutna p..csa hülye g.. szavakat használni
 
Utoljára módosítva:
A célországban illegálisan munkát vállalni? A németeknél? A német és a skandináv munkaadókra szerinted jellemző, hogy feketemunkásokat alkalmaznak? Akik illegálisan tartózkodnak az országban?
Természetesen a Németeknél is van illegális munkavállalót alkalmazó:
Németország: harc a feketemunka ellen
Mivel, van ellenük kormányintézkedés ezért a tény is létezik
Ha a Németországba igyekvők közül minden ezredik talál, illegális alkalmazót
Az már elég hogy a többi is reménykedjen.Ez már igazolja a nekiindulók indokait
Remény és hit hogy neki sikerül
Minden országban vannak illegális munkavállalóknak munkát adók
Íme még egy cikk Németországi illegális munkavállalókról:

Németországban tavaly meghaladta a 100 ezret a feketemunka miatt indított eljárások száma, a hatóságok által kimutatott kár pedig megközelíti az egymilliárd eurót.
...
Az illegális foglalkoztatásra határokon átnyúló hálózatok alakultak ki, amelyek egy-egy kiterjedt, esetenként 100 fős bűnözői kör tevékenységét hangolják össze. A munkavállalók illegális foglalkoztatása, a járulék- és adófizetés bandaszerűen szervezett megkerülése évente több milliárd euró bevételkiesést okoz - tették hozzá a hatóságot felügyelő
http://mandiner.hu/cikk/20150312_nemetorszag_nem_viccel_a_svarcolassal
"A jelentésben kiemelték, hogy az ellenőrök csaknem valamennyi nagyobb építkezésnél a szervezett bűnözés jeleit tapasztalják, de a jelenség nemcsak az építőipart, hanem szinte valamennyi gazdasági ágazatot érinti.
ga1.gif
"

Ennyit arról hogy mindenütt van.
Te kiemelted a jól szervezett Németországot hát én is arra kerestem rá

Az USA igencsak szélmalomharcot vívott az elmúlt évtizedekben(évszázadokban):

Az Egyesült Államokban élő 11 milliónyi illegális bevándorló közül akár 2,5-5 milliót is mentesíthet a kitoloncoltatás veszélyétől és ruházhat fel a törvényes munkavállalás lehetőségével(Obama a kongresszus megkerülésével rendeletre készül)

Megjegyzésem:Nem ért semmit az eddigi kerítés stb védekezés
Amíg vannak nagyon magasabb fizetésű országok és szegény országok
Addig illegális migráció is lesz
 
Utoljára módosítva:
Ez egy nagyon naiv nézôpont, ezzel azt is feltételezed, hogy a migransokat semmilyen rossz tapasztalat, atrocitas nem érte a gyalog, szamarhaton, biciklin megtett több ezer kilométer alatt, ami meghatarozna utana a viselkedését a hatosagokkal és egyenruhas emberekkel szemben. Tiszta szivvel odamegy a magyar hatarôrhöz, bemutatja a sziriai, arab irasos papirjait, egymas szemébe néznek, aztan a magyar hatarôr megmenti a szerencsétlen menekültet. Hehehe. Mint a szovjet filmekben anno. A valosag valami egészen mas lehet, nekem a fél csaladom az osztrak hatart orizte még annak idején, amikor ott huzodott a schengeni hatar, és mindig azon szoktak poénkodni, hogy hogyan lehet a menekülteket ugy agyonverni, hogy az ne hagyjon nyomot. Mert idegesitôek, mert munka van velük, és különben is, miért jönnek ide, ez nem az ô orszaguk. ugye, milyen ismerôs kifogasok.

Szerinted mi okom lenne arra, hogy kételkedjek abban, hogy ez a gyakorlatban így működik? Legálisan is érkeznek az országba menekültek, nem csak illegálisan. Csak sokkal kevesebben. Ők nyilván igazi menekültek.

Amit én a migránsok fejével látok, annak az lenne a logikája, hogy ha menekült vagyok, pláne a családommal, akkor odamegyek a határátkelőhöz, menedéket kérek, és legálisan bebocsátást nyerek az országba. Nem fizetek több ezer eurót az embercsempészeknek, mert minek, nem szökök át éjszaka a határon, nem dobom el az irataimat, amivel pont azt igazolhatnám, hogy háborús zónából jövök, és nem bujkálok a hatóságok elől, akik segíteni akarnak. Mert szerinted mi a magyarázata ennek a viselkedésnek?
Az, hogy tovább akarnak menni? És ahhoz nem mindegy nekik, hol kapják meg a menekült státuszt? Ha egyszer megkapják, úgyis odamennek az Unióban, ahová akarnak.

A célországban illegálisan munkát vállalni? A németeknél? A német és a skandináv munkaadókra szerinted jellemző, hogy feketemunkásokat alkalmaznak? Akik illegálisan tartózkodnak az országban?
És szerinted mire tudják őket alkalmazni nyelvtudás és képesítés nélkül? Ezekben az országokban minden kuli munkát elvégeznek már a kelet-európaiak, a németeknél pedig a törökök. És gondolod, hogy ezek a muszlim fiatalok, akik a saját szemetüket sem szedik fel, és eléggé jómódúnak látszanak, majd fillérekért takarítanak és gályáznak Nyugat-Európában, miközben az utcán vagy a tömegszállásokon tengődnek?
 
Ez egy nagyon naiv nézôpont, ezzel azt is feltételezed, hogy a migransokat semmilyen rossz tapasztalat, atrocitas nem érte a gyalog, szamarhaton, biciklin megtett több ezer kilométer alatt, ami meghatarozna utana a viselkedését a hatosagokkal és egyenruhas emberekkel szemben. Tiszta szivvel odamegy a magyar hatarôrhöz, bemutatja a sziriai, arab irasos papirjait, egymas szemébe néznek, aztan a magyar hatarôr megmenti a szerencsétlen menekültet. Hehehe. Mint a szovjet filmekben anno. A valosag valami egészen mas lehet, nekem a fél csaladom az osztrak hatart orizte még annak idején, amikor ott huzodott a schengeni hatar, és mindig azon szoktak poénkodni, hogy hogyan lehet a menekülteket ugy agyonverni, hogy az ne hagyjon nyomot. Mert idegesitôek, mert munka van velük, és különben is, miért jönnek ide, ez nem az ô orszaguk. ugye, milyen ismerôs kifogasok.
A logikád szerint a menekültek jobban bíznak abban a helyzetben, amikor a patakon való átgázolás után begyűjtik őket és határsértőként letartóztatják? Mert a legális, erre a célra rendszeresített határátkelőknél nem bíznak az egyenruhásokban?
 
Nem tudok róla, hogy a magyar határon a menedékkérőket a határőrök részéről bármiféle attrocitás érte volna. Pedig sokan jönnek be legálisan is.

Bármi is a menekültek tapasztalata a megtett út során, azt mégse hiszem, hogy az illegálisan jövők azért nem a határátkelőkön jönnek át, azért bujkálnak a zöld határon, azért fulladnak inkább a Tiszába, mert félnek a határőröktől. Gondolom, nem ezért dobják el a személy okmányaikat sem.
 
Nem, ezekrôl a dolgokrol nem szoktunk tudni, csak akkor, ha elfajulnak. egyébként nem vagyok szakértôje az illegalis hataratlépésnek, gondolom, a céljuk az, hogy elérjenek egy gazdagabb nyugati orszagba, dolgozzanak, és éljenek, mint barmelyik mas ember. Ha bûnözök lennének, mar senki sem élne a magyar hatarmenti tanyakon, ahol sokszor egyedülallo idôsek élnek, akiket a legkönnyebb kifosztani, aztan ilyen hirrôl mégse hallunk, pedig a sajto ugrasra készen varja honapok ota. Szerinted miért csinaljak mindezt? miért fulladnak a Tiszaba? miért bujkalnak a zöld hataron? miért hozzak a gyerekekeiket a hatukon forrosagban, fagyban magukkal? mindegyik köztörvényes bûnözô volt a hazajaban és most jön ellopni az europaiak kenyerét? megerôszakolni az aszonyaikat és felgyujtani a hazaikat? magyar vagyok, aki külföldön él, és 15-20 évvel ezelôtt a kelet-europaikrol mondtak ugyanezt Europaban. talan innen van az empatiam.
 
mindegyik köztörvényes bûnözô volt a hazajaban és most jön ellopni az europaiak kenyerét? megerôszakolni az aszonyaikat és felgyujtani a hazaikat? magyar vagyok, aki külföldön él, és 15-20 évvel ezelôtt a kelet-europaikrol mondtak ugyanezt Europaban. talan innen van az empatiam.

Nem, kedves mirha, senki sem állította, hogy ezek a fiatalok köztörvényes bűnözők, még csak azt sem, hogy bármi rosszban sántikálnak.

Én sem tudom, miért a zöldhatáron jönnek át, én is csak kérdezem. De az, hogy bűnözők eszembe se jutott.

Amik a tippjeim:
1. az embercsempészek javasolják nekik a zöld határt, hisz ha a határátkelőn jönnének át, nem lenne szükségük embercsempészekre, így azok nem keresnének rajtuk. Tehát az embercsempészek átverik őket, és ezzel csak kockázatosabbá teszik az útjukat.

2. Nem háborús övezetből jönnek, ezért nem tudják igazolni, hogy menekültek, így viszont kiutasíthatják őket. Ez lehet a magyarázata, amiért eldobják a papírjaikat. De ez is rossz tanács, ha az embercsempészek javasolják nekik, mert így gyorsított eljárásban bírálják el az ügyüket, és csak még kevesebb az esélyük a menekült státuszra.

3. Hallottak róla, hogy amelyik tagállamban regisztrálják őket, ott kell maradniuk a menedékkérelmük elbírálása alatt, ők viszont mielőbb tovább akarnak menni innen, de ha tovább mennek, visszatoloncolhatják őket oda, ahol regisztrálták őket, ezért nem akarják hogy itt regisztrálják őket, és ezért nem jelentkeznek a határátkelőkön, sem a bevándorlási központoknál, és ezért futnak el a rendőrök elől.
Pedig ha nálunk menekült státuszt kapnak, azzal már mehetnének tovább az EU-ba. De nyilván addig se akarnak itt várakozni.

Vagy eleve tudják, hogy úgysem kapnának menekült státuszt, és illegálisan akarnak dolgozni valahol Nyugat-Eu-ba.

Ezért nekem az a gyanúm, hogy aki a zöld határon jön át, az vagy az embercsempészek által becsapott menekült, vagy nem háborús övezetből jön, és nem menekült, hanem a jobb élet reményében akar bejutni az EU-ba. Egyik esetben sem ítélem el őket, és egy percig sem állítom, hogy rossz hiszeműek, vagy bűnözők. Én is empátiával vagyok irántuk, ezért sajnálom azokat, akik feleslegesen kockáztatják az életüket, mert jöhetnének legálisan is, de sajnálom azokat is, akik bujkálva próbálnak eljutni az ígéret földjére.
Sztem rossz az EU-s szabályozás, mindenkinek abban a tagállamban kéne elbírálni a menedékkérelmét, ahol maradni szeretne, akkor kevesebben jönnének a zöld határon keresztül.

Én ezekre az okokra tippelek, de lehet hogy tévedek.
 
Hogy jonnenek legalisan? Ezekbol az orszagokbol az Eus orszagokba vizum kell.
Hogy visumot adnak ki egy sziriainak vagy alfgannak? Akar turistaskodni akar rokon latogatasra ami minimalis lehet.
 
igen, nagyjabol én is ezt gondolom, ezen kivül még azt is hallottam, hogy vannak olyan helyek a vilagon, amik hivatalosan nem szamitanak haborus övezetnek, de az ember mégis féltheti az életét, fôleg ha valamilyen kisebbség tagja.

A bűvös szó a refugee, tudod, mint a kanadai repülőtéren. Ha ezt kimondják, a legális határátkelő helyen még igazolványt sem kérnek, nemhogy vízumot (azért nem baj, ha van dokument!). Viszont regisztrálják őket. És feltehetőleg itt van a dolog rákfenéje. Ezt szeretnék elkerülni.
 
Hogy jonnenek legalisan? Ezekbol az orszagokbol az Eus orszagokba vizum kell.
Hogy visumot adnak ki egy sziriainak vagy alfgannak? Akar turistaskodni akar rokon latogatasra ami minimalis lehet.

Ha a határátkelőn azt mondják, hogy menedéket kérnek (ahogy cdurmol mondja: "refugee"), akkor nem kell vízum, nem kell útlevél, kötelesek vagyunk őket beengedni az országba.
Tornado is felvetette már ezt, akkor meg is kerestem a jogszabályt:

"A nemzetközi védelemre szorulók védelmének elôfeltétele a védelmet nyújtó ország területéhez való hozzáférés, vagyis, hogy oda beléphessenek és mindaddig az ország területén tartózkodhassanak, amíg menedékkérelmük ügyében jogerôs döntés nem születik."

http://helsinki.hu/wp-content/uploads/hel2013_menekulthun_final.pdf

Tehát a menekülteknek nem muszáj illegálisan bejönni az országba.
 
mirha1 Ez egy nagyon naiv nézőpont, ezzel azt is feltételezed, hogy a migransokat semmilyen rossz tapasztalat, atrocitás nem érte a gyalog, szamárháton, biciklin megtett több .
Nem tudnak migráns fejjel gondolkodni azért nem értik
Nem csak azokért amit leírtál
Nem atrocitásokra gondolok
Eleve egy illegális tevékenység amit tesznek.A hatóság meg eljár
Abból nem kérnek
Mint ahogyan sok ember még az egyenruhától is fél.
Akkor is ha nem tett semmi rosszat
Nincsen élettapasztalatuk akik nem hiszik el hatóságot kerüld mert bekerülsz egy gépezetbe onnan semmi jót nem kapsz ha illegális vagy
Nem kell TB, nem kell semmi nyilvántartásba vétel
Egymásban bíznak egymást segítik kisebb csoportok egymást gyógyítják
Meg persze időnként egymással is szembeállnak vallási etnikai csoportok
Ez a valóság
 
Hogy ki miért úgy jön, ahogy jön, arra lehet, hogy mindegyik másképp felelne.

De hogy egy pozitívabb kicsengésű kérdést is feltegyek, mert ez is motoszkál a buta fejemben:
Az Európai Unió lakosságának a száma az idei májusi adat szerint 507,890,191 fő.
500 millió ember közé tényleg olyan nagy probléma lenne még pár százezret vagy akár milliót befogadni? Olyan sokat oszt vagy szoroz, hogy 507 vagy 509 millió? Amikor úgyis fogy?

Persze tudom, kulturális különbségek, etnikai különbségek, stb. stb., és azt is tudom, hogy ez még csak a migráns jéghegy csúcsa, Nógrádi megmondta. Valahol nyilván meg kell húzni a határt. De ez a pár százezer tényleg ekkora a probléma az EU-nak? Nemcsak az EU szegénységi bizonyítványa ez a tötyörgés és nyafogás a bevándorlás körül?

A németek azt mondják, a volt NDK területére ők telepítenének belőlük. Hát akkor jó helyre igyekeznek. Akkor miért tartatja velünk vissza őket Brüsszel? Minek ez az egész hiszti?
Talán nem is az a baj, hogy jönnek, hanem inkább az, hogy ez az EU-nak ilyen káoszt okoz, mert képtelen ésszerűen és szervezetten kezelni a helyzetet.
 
Utoljára módosítva:
Ezért nekem az a gyanúm, hogy aki a zöld határon jön át, az vagy az embercsempészek által becsapott menekült, vagy nem háborús övezetből jön, és nem menekült, hanem a jobb élet reményében akar bejutni az EU-ba. Egyik esetben sem ítélem el őket, és egy percig sem állítom, hogy rossz hitszeműek, vagy bűnözők. Én is empátiával vagyok irántuk, ezért sajnálom azokat, akik feleslegesen kockáztatják az életüket, mert jöhetnének legálisan is, de sajnálom azokat is, akik bujkálva próbálnak eljutni az ígéret földjére.
Szerintem rossz az EU-s szabályozás, mindenkinek abban a tagállamban kéne elbírálni a menedékkérelmét, ahol maradni szeretne, akkor kevesebben jönnének a zöld határon keresztül.
Szerintem rossz az EU-s szabályozás, mindenkinek abban a tagállamban kéne elbírálni a menedékkérelmét, ahol maradni szeretne, akkor kevesebben jönnének a zöld határon keresztül.
Ez nem igaz azokra, aki illegálisan munkáért utazik
Ez lehet igaz a menekült ügyet kérőkre

Ha esetleg olvastad a tegnapi hozzászólásokat kiderül világosan ketté kell választani migránsokra és menekültekre
A zöldhatáros 5 országon átvándorló valószínűbben jólét reményében migrál
(szememben ez is menekülés)
Ezek soha nem szeretnek hatósággal találkozni
A menekült kérdés más ügy.
A zöldhatáros forgalom akkor sem csökkenne amit vastaggal kiemeltem
Ezek sem mindég jönnek embercsempészek közvetítésével
Önállóan GPS vezetéssel
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,163
Tagok
615,927
Legújabb tagunk
Butterfly.22
Oldal tetejére