Én azt gondolom, hogy teljesen egyénfüggő, ki mikor érett rá, hogy elkezdje a leválást a szülőről, mert az óvoda/bölcsőde bizony ennek is a kezdetét jelenti. De óvodapedagógus lévén azt is tudom, hogy idejekorán kell elkezdeni a társasági, közösségi gyerek-együttléteket, a szocializációt, különben akár tartós problémák is kialakulhatnak.
Gyermeklélektan
- Téma inditó smuku
- Kezdés dátuma
Kedves 5a501!
Most először tévedtem erre az oldalra, fórumra, és olvastam beírásod!
Nekem az édesapám szept. 1-én hajnalban halt meg, kislányommal pedig reggel az első tanévnyitóra mentünk. Nagyon szoros, mindennapos kapcsolat volt köztük, hiszen együtt éltünk. Voltak furcsa dolgai, én is keresgéltem könyveket, sajnos amit keresel nincs meg, de Polcz Alain: Meghalok én is? , Popper P. Fáj-e meghalni, ill. Ranshburg: Szülök könyvének van egy rövid fejezete a halálról, ami megvan. Feltenni nem tudom, de ha írsz nekem címet, lefénymásolom és naygon szívesen elküldöm.
Üdv: panni13
Most először tévedtem erre az oldalra, fórumra, és olvastam beírásod!
Nekem az édesapám szept. 1-én hajnalban halt meg, kislányommal pedig reggel az első tanévnyitóra mentünk. Nagyon szoros, mindennapos kapcsolat volt köztük, hiszen együtt éltünk. Voltak furcsa dolgai, én is keresgéltem könyveket, sajnos amit keresel nincs meg, de Polcz Alain: Meghalok én is? , Popper P. Fáj-e meghalni, ill. Ranshburg: Szülök könyvének van egy rövid fejezete a halálról, ami megvan. Feltenni nem tudom, de ha írsz nekem címet, lefénymásolom és naygon szívesen elküldöm.
Üdv: panni13
Gyász
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki a könyvet keresi nekem, de ma sikerült megszerezni. Igaz nagyon körülményesen, de talán holnapra már kinyomtatva is megkapom.
Az életünk továbbra is a fájdalom és a hiány jegyében zajlik.
Kicsi Bíborkám tegnap este is -mint hetek óta mindig- elmondta, hogy hiányzik apa. Erre én, hogy tudod, hol van és sajnos nem tudunkm mit tenni, de ha erősen rágondolunk, akkor itt van velünk. Egy kis idő után azt mondta, Mama, de nem hallom a hangját. Hát ezek azok a pillanatok, amikor a szívem szakad meg értük. Egyre inkább rájövök, hogy a nagyszülöknek az ilyen fájdalom kétszeres, mert egyrészt siratom a fiaimat, másrészt a szívem szakad meg a kis unokáimért. Hogyan lehet ezt átvészelni és viszonylag egészségesen túlélni? Amikor dolgozom, akkor jó, mert nem érek rá gondolkozni, de amikor itthon vagyok - egyedül vagy a lányokkal - főleg,h a előhozzák apát, akkor teljesen kikészülök, mert sírni lehet előttük, de mindig nem tanácsos. Nem szeretném, hogy bárkinek is szüksége legyen az általam annyira keresett könyvnek, de ha mégis, akkor szóljon. Gondolom e-mailből is fel lehet tölteni.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki a könyvet keresi nekem, de ma sikerült megszerezni. Igaz nagyon körülményesen, de talán holnapra már kinyomtatva is megkapom.
Az életünk továbbra is a fájdalom és a hiány jegyében zajlik.
Kicsi Bíborkám tegnap este is -mint hetek óta mindig- elmondta, hogy hiányzik apa. Erre én, hogy tudod, hol van és sajnos nem tudunkm mit tenni, de ha erősen rágondolunk, akkor itt van velünk. Egy kis idő után azt mondta, Mama, de nem hallom a hangját. Hát ezek azok a pillanatok, amikor a szívem szakad meg értük. Egyre inkább rájövök, hogy a nagyszülöknek az ilyen fájdalom kétszeres, mert egyrészt siratom a fiaimat, másrészt a szívem szakad meg a kis unokáimért. Hogyan lehet ezt átvészelni és viszonylag egészségesen túlélni? Amikor dolgozom, akkor jó, mert nem érek rá gondolkozni, de amikor itthon vagyok - egyedül vagy a lányokkal - főleg,h a előhozzák apát, akkor teljesen kikészülök, mert sírni lehet előttük, de mindig nem tanácsos. Nem szeretném, hogy bárkinek is szüksége legyen az általam annyira keresett könyvnek, de ha mégis, akkor szóljon. Gondolom e-mailből is fel lehet tölteni.
Szia! Már én is próbáltam megszerezni, de még nem jött össze. A Kit sirattok, Mit sirattok,- -címűt akkor próbálom én beszerezni...Ha módod lesz rá, várjuk a másikat, biztosan hasznos lehet elolvasni, még ha nincs is rá feltétlen szüksége másnak most éppen...
gyász
Megint itt vagyok. A temetés óta eltelt a hat hét, és kicsi lányaimmal kimentünk a temetőbe, rendbe tenni apáék sírját. Sokat vívódtam, hogy mi lenne a helyes, végül úgy döntöttem, hogy ott a helyük és részt kell venniük ebben is. Jól döntöttem. Bíborkám először attól félt, hogy nem lesz majd apán virág, ha az elhervadt koszorúkat elvisszük, de miután a selyemvirágból készült csokrok és koszorúk még szépek, így azokat még meghagytuk. Most megbeszéltük, hogy fóliát viszünk ki a rajzoknak, hogy ne ázzanak el, illetve a szél ne fújja el őket. Már Bíborka is kevesebbet sír. Szombaton elmentünk megnézni a VUK-ot, és mikor a végén Karakot sajnálták, Jázminkám azt mondta, Mama, nekik is hiányzik, mint nekünk apa.
Két hete temetésen voltunk, és ott hallottam az alábbi verset, amit anyukájuk elolvasott a kislányoknak egyik este. Ezután ki kellett menni, és keresgélték, hogy vajon melyik a legragyogóbb csillag, mert az az apa.
Megint itt vagyok. A temetés óta eltelt a hat hét, és kicsi lányaimmal kimentünk a temetőbe, rendbe tenni apáék sírját. Sokat vívódtam, hogy mi lenne a helyes, végül úgy döntöttem, hogy ott a helyük és részt kell venniük ebben is. Jól döntöttem. Bíborkám először attól félt, hogy nem lesz majd apán virág, ha az elhervadt koszorúkat elvisszük, de miután a selyemvirágból készült csokrok és koszorúk még szépek, így azokat még meghagytuk. Most megbeszéltük, hogy fóliát viszünk ki a rajzoknak, hogy ne ázzanak el, illetve a szél ne fújja el őket. Már Bíborka is kevesebbet sír. Szombaton elmentünk megnézni a VUK-ot, és mikor a végén Karakot sajnálták, Jázminkám azt mondta, Mama, nekik is hiányzik, mint nekünk apa.
Két hete temetésen voltunk, és ott hallottam az alábbi verset, amit anyukájuk elolvasott a kislányoknak egyik este. Ezután ki kellett menni, és keresgélték, hogy vajon melyik a legragyogóbb csillag, mert az az apa.
Egy csillaggal több van fenn az égen,
fényesebbek most a csillagok.
Közöttük van az a drága lélek,
aki eddig idelenn lakott!
Jó volt, vidám volt, csupa mosoly,
nemes szíve, mint aranyhegedű
eloszlatott sok gondot, bánatot,
és mindenkire széthullt a derű.
Úgy élt e földön, mint egy tünemény,
virága szépséges tavasznak,
ha szenvedett is, mosoly ült szemén,
pedig neki nehéz sorsot adtak.
Ám a Teremtő, aki mindent látott,
reá nézett szeretettel telve:
Hagyd itt e fárasztó világot,
s két kezével magához emelte!
Ne sírjatok hát, kik itt maradtatok,
magasban Ő oly fennen ragyog,
s minden egyes percében a napnak
körülveszik már az angyalok.
És ha eljő nappalra az este,
s felragyognak mind a csillagok,
hiába a távolság, a messze,
lelke onnan is rátok ragyog.
fényesebbek most a csillagok.
Közöttük van az a drága lélek,
aki eddig idelenn lakott!
Jó volt, vidám volt, csupa mosoly,
nemes szíve, mint aranyhegedű
eloszlatott sok gondot, bánatot,
és mindenkire széthullt a derű.
Úgy élt e földön, mint egy tünemény,
virága szépséges tavasznak,
ha szenvedett is, mosoly ült szemén,
pedig neki nehéz sorsot adtak.
Ám a Teremtő, aki mindent látott,
reá nézett szeretettel telve:
Hagyd itt e fárasztó világot,
s két kezével magához emelte!
Ne sírjatok hát, kik itt maradtatok,
magasban Ő oly fennen ragyog,
s minden egyes percében a napnak
körülveszik már az angyalok.
És ha eljő nappalra az este,
s felragyognak mind a csillagok,
hiába a távolság, a messze,
lelke onnan is rátok ragyog.
Egyelőre ennyi rólunk, majd jövök.
Dr. Ranschburg Jenő: A tündérmesék lélektanából
A teljesítménykényszer hatéves korban lép be egy gyerekek életébe. Ennek következtében nem a valódi értékek és ismeretek, hanem a négyesek és az ötösök megszerzése a cél. Akiknek ezt sikerül elérniük, azokból lehet sikerorientált tanuló. A kudarcot vallóknál ez a versengés szorongáshoz, az alacsonyabb rendűség, a meg nem felelés érzéséhez vezethet, aminek számtalan káros hatása lehet - mondja dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus.
Mi, felnőtt, komoly emberek, általában megrögzött realisták vagyunk. Pontosan tudjuk, hogy nincsenek csodák; a nap reggel feljön, este lemegy, ábrándozni néha lehet ugyan, de ebből megélni annál nehezebb. Senki nem győzhet meg minket arról, hogy az üveggolyó - ha földhöz vágjuk - nem szilánkokra pattan, hanem soktornyú palotává változik, és már régen nem hiszünk a jótündérben, aki egyszer csak megjelenik és teljesíti három kívánságunkat. Mégis: néha szorongunk a sötétben, megborzongunk, ha fekete macska szalad át előttünk az úton. A napokban meglett korú, intelligens embereket hallottam a rádióban: arról beszéltek, hogy egy másik bolygó titokzatos és gyönyörű lényei időnként itt járkálnak közöttünk, és - pusztán egyfajta kíváncsi szórakozásból - eljátszadoznak asszonyainkkal. Az érett, illúzióktól megszabadult (vagy megfosztott?) felnőttekből is előbújik néha a csodákat sejtő gyermek... Nagyjából az óvodáskorra - két-hároméves kortól a hat-hétéves korig - tehető életünknek az az időszaka, amikor a varázslatban, a csodában nincsen semmi meglepő, és a lehetetlen is lehetséges. A pszichológiában mágikus világképnek nevezzük az ilyen korú gyermek vágyakban áramló gondolkodását és azt a rendíthetetlen hitét, hogy ezek a vágyak - egyszerűen azért, mert szeretné, hogy így legyen - azonnal, mintegy varázsütésre meg is valósulnak. Amikor a hároméves gyermek behunyja (vagy tenyerével eltakarja) szemét és játékos izgalommal kérdezi: Anyu, hol vagyok?, mélyen meg van győződve arról, hogy varázsolt: kívánta a szeparáció okozta feszültséget és a találkozás örömét (ami azonnal megtörténik, amint a szemét kinyitja), ezért néhány másodpercre eltüntette magát környezetéből, vagy csiribú-csiribá - szüleit varázsolta el maga mellől; nem látja őket, tehát nincsenek. A mesék varázsos világa tulajdonképpen ugyanígy működik. A germán mitológiában - de a magyar mesevilágban is - gyakran megjelenő motívum a csodasüveg, ami láthatatlanná teszi azt a személyt, aki a fejére húzza. A varázslat magyarázata egyszerű: a sipkát csak jó mélyen a fejünkre kell nyomnunk - olyan mélyen, hogy a szemünket is eltakarja -, és a csoda máris megtörtént. (Csongor köpenye is így működik: a fejünket kell betakarni vele, és azonnal köddé válunk.) A mesék világa nem a gyermek fantáziáját tükrözi, hanem a gondolkodását; azt a képet, amit környezetéről - amely tele van jó és gonosz óriásokkal, tündérekkel és vasorrú bábákkal - alkot, és azokat a hipotéziseket, magyarázó elveket, amelyek ennek a (más módon felfoghatatlan) világnak a működését számára érthetővé teszik. Mi, szülők, esténként odaülünk gyermekeink ágya mellé, és mesélünk. Általában Andersent, a Grimm-testvéreket vagy Benedek Elek összegyűjtött meséit olvassuk - hiszen nekünk is ezekből a könyvekből olvastak szüleink -, de előfordul az is, hogy a klasszikus motívumok felhasználásával magunk alkotunk - fejből - izgalmas, csodákkal teli történeteket. Mégis, azt kell mondanom: a meséket nem a szülők - még csak nem is Andersen vagy a Grimm-testvérek - találják ki, hanem maguk a gyerekek! A harmincas években a Szovjetunióban betiltották a tündérmeséket, mert úgy vélték, ilyesmivel csak a kapitalizmusban butítják a kicsiket, és egyébként sem felelnek meg a szocialista realizmus esztétikai követelményeinek. Azonban mindazok, akik komolyan odafigyeltek a gyerekekre, gyorsan észrevették, hogy az óvodásokat és a kisiskolásokat nem lehet megfosztani a tündérmeséktől; ha mi, felnőttek nem mesélünk nekik ilyen mesét, megalkotják ők - méghozzá a klasszikus motívumokhoz nagyon hasonló elemekből - önmaguknak! Az első pillanatban talán meglepő, de a jó tündérmese nemcsak a három-hétéves gyermek gondolkodásmódját tükrözi, de tartalmazza azokat a konfliktusokat is, melyekkel ez a korosztály szinte törvényszerűen küszködik. A mese hőse - akár királyi családban nevelkedik, akár szegényember kunyhójában, nem lehet más, csak a legkisebb gyermek, hiszen aki a mesét hallgatja, szintén a legkisebb a családban. Kiszolgáltatott a hatalmat gyakorló felnőtteknek, gyakran önkéntelenül, néha szándékosan lebecsült és megalázott, mint Hamupipőke vagy Eszben a kalotaszegi népmesékben. A gyermek - azonosulva ezekkel a mesefigurákkal - a saját helyzetét, a saját sorsát éli át, és a mesehős diadalával átéli azt a felszabadító, nagyszerű élményt is, amit Arisztotelész óta katarzisnak nevezünk. A szülőhöz fűződő kapcsolat, a vergődés a biztonságot nyújtó, ugyanakkor kiszolgáltatottá tévő függőség (dependencia) és a kockázatos, de felemelő és önbizalmat adó függetlenség (autonómia) között, ennek az életszakasznak meghatározó problémája. Gondoljunk csak utána: a három-négy esztendős gyermek látványosan szenved a szülő hiányától - ezt az érzést szeparációs félelemnek nevezzük -, de amikor együtt van a család, mindent egyedül akar csinálni, és - időnként elég agresszív módon - elutasítja a szülő közeledését. Kevesen tudják - még kevesebben ismerik el -, hogy ez az ambivalencia nemcsak a gyermek, de a szülő lelkében is megtalálható. Hiszen szülőnek lenni nagyon sok örömet, ugyanakkor rengeteg terhet és áldozatot is jelent. Ki az az édesanya, aki nem érzi úgy, hogy hatalmas kő esett le a lelkéről, amikor este, úgy kilenc körül, látja, hogy végre elaludt a gyerek, és most nyugodtan odaülhet egy kicsit férjéhez, a televízió elé? Ha jól olvassuk őket, könnyen észrevesszük, hogy a legtöbb klasszikus tündérmese erről az ambivalenciáról szól; arról a közös szülői és gyermeki küzdelemről, mely lelkükben a szeretetből származó kötelezettségek rabsága és a függetlenségből eredő szabadság között zajlik. Vegyük például az egyik legismertebb - valóban megtörtént eseményeken alapuló - mesét, a Jancsi és Juliskát. Amikor a szegény favágó látja, hogy kunyhójában fogytán az élelem, feleségével egyetértésben elhatározza, hogy megszabadul két gyermekétől - a kötelesség helyett a szabadságot választja. Ott is hagyja a gyerekeket alva, az erdőszélen. Amikor Jancsi és Juliska felébred, azonnal észreveszik, hogy apjuk magukra hagyta őket. De süt a nap, csicseregnek a madarak, a két gyerek boldogan vág neki az erdőnek - mondhatjuk úgy is, örülnek a szabadságnak, annak, hogy megszabadultak az ilyen korú gyerekeket nyomasztó függőségtől, kiszolgáltatottságtól. Estére azonban megváltozik a helyzet. Otthon, a kunyhóban, a favágó is régen megbánta már, hogy eldobta magától gyermekeit, de az erdőben Jancsin és Juliskán is erőt vesz a szeparációs félelem. Sötét van, a falevelek fenyegetően sustorognak a szélben - kit érdekel már az autonómia, otthon lenni volna jó, a szeretet és a pattogó kályha melegében. És ebben a pillanatban egy aranyos kis mézeskalács-házikó kerül az útjukba. A ház előtt kedves, öreg néni áll, bájosan invitálja őket, és a gyerekek lelkesen mennek is utána: megtalálták újra a szülői gondoskodás és az otthon biztonságát. De amint mindezt megkapták, a bennük dolgozó ambivalencia újabb fordulatot eredményez: a hívogató házikóról rögtön kiderül, hogy boszorkánytanya, a kedves, öreg néni pedig nem más, mint a vasorrú bába! Vagyis odabent, a függőséggel megterhelt biztonságban már újra a szabadság vonz, és kezdődik minden elölről. Ugyanezt a motívumot tartalmazza a Piroska és a farkas is (csak azt kell tudnunk, hogy aki végül bekapja Piroskát, az valójában a nagymama és nem a főkötőbe bújó ordas), és minden olyan mese, amelyben a főhős - a legkisebb gyermek - tarisznyájában a hamuban sült pogácsával, világgá indul. Napjainkban sok szó esik arról, hogy a képernyőről áradó erőszak milyen sokat árt a gyerekeknek. Ez kétségtelenül igaz állítás, de nyitva hagyja a kérdést: mi a helyzet a tündérmesékkel? Hiszen, aki olvasta vagy gyerekkorában hallgatta őket, pontosan tudja, hogy például Grimm meséi tele vannak erőszakos cselekményekkel; a legkisebb királyfi egyenként szabdalja le a hétfejű sárkány valamennyi fejét, és amikor a lova éhes, a saját combjából kanyarít számára egy jókora darabot. A televízióban fröcskölő művér és a tündérmesékbe rejtett erőszak között a legfontosabb különbség az, hogy az utóbbit a szülő meséli gyermekének, az ágy szélén üldögélve. Ilyenkor a gyermekben a nap folyamán óhatatlanul felgyülemlő félelmek, agresszív indulatok a mesebeli hős kalandjaihoz kapcsolódnak, és a - szülő biztonságot, nyugalmat, szeretetet árasztó közelében - fel is oldódnak a szerencsés befejezés katarzisa során. Biztos vagyok benne, hogy a televízió sem tudna ártani, ha a szülők - beszélgetésre készen - ott ülnének gyermekeik mellett, és fognák a kezüket, miközben együtt nézik akár a Tom és Jerryt, akár a Híradót.
A teljesítménykényszer hatéves korban lép be egy gyerekek életébe. Ennek következtében nem a valódi értékek és ismeretek, hanem a négyesek és az ötösök megszerzése a cél. Akiknek ezt sikerül elérniük, azokból lehet sikerorientált tanuló. A kudarcot vallóknál ez a versengés szorongáshoz, az alacsonyabb rendűség, a meg nem felelés érzéséhez vezethet, aminek számtalan káros hatása lehet - mondja dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus.
Mi, felnőtt, komoly emberek, általában megrögzött realisták vagyunk. Pontosan tudjuk, hogy nincsenek csodák; a nap reggel feljön, este lemegy, ábrándozni néha lehet ugyan, de ebből megélni annál nehezebb. Senki nem győzhet meg minket arról, hogy az üveggolyó - ha földhöz vágjuk - nem szilánkokra pattan, hanem soktornyú palotává változik, és már régen nem hiszünk a jótündérben, aki egyszer csak megjelenik és teljesíti három kívánságunkat. Mégis: néha szorongunk a sötétben, megborzongunk, ha fekete macska szalad át előttünk az úton. A napokban meglett korú, intelligens embereket hallottam a rádióban: arról beszéltek, hogy egy másik bolygó titokzatos és gyönyörű lényei időnként itt járkálnak közöttünk, és - pusztán egyfajta kíváncsi szórakozásból - eljátszadoznak asszonyainkkal. Az érett, illúzióktól megszabadult (vagy megfosztott?) felnőttekből is előbújik néha a csodákat sejtő gyermek... Nagyjából az óvodáskorra - két-hároméves kortól a hat-hétéves korig - tehető életünknek az az időszaka, amikor a varázslatban, a csodában nincsen semmi meglepő, és a lehetetlen is lehetséges. A pszichológiában mágikus világképnek nevezzük az ilyen korú gyermek vágyakban áramló gondolkodását és azt a rendíthetetlen hitét, hogy ezek a vágyak - egyszerűen azért, mert szeretné, hogy így legyen - azonnal, mintegy varázsütésre meg is valósulnak. Amikor a hároméves gyermek behunyja (vagy tenyerével eltakarja) szemét és játékos izgalommal kérdezi: Anyu, hol vagyok?, mélyen meg van győződve arról, hogy varázsolt: kívánta a szeparáció okozta feszültséget és a találkozás örömét (ami azonnal megtörténik, amint a szemét kinyitja), ezért néhány másodpercre eltüntette magát környezetéből, vagy csiribú-csiribá - szüleit varázsolta el maga mellől; nem látja őket, tehát nincsenek. A mesék varázsos világa tulajdonképpen ugyanígy működik. A germán mitológiában - de a magyar mesevilágban is - gyakran megjelenő motívum a csodasüveg, ami láthatatlanná teszi azt a személyt, aki a fejére húzza. A varázslat magyarázata egyszerű: a sipkát csak jó mélyen a fejünkre kell nyomnunk - olyan mélyen, hogy a szemünket is eltakarja -, és a csoda máris megtörtént. (Csongor köpenye is így működik: a fejünket kell betakarni vele, és azonnal köddé válunk.) A mesék világa nem a gyermek fantáziáját tükrözi, hanem a gondolkodását; azt a képet, amit környezetéről - amely tele van jó és gonosz óriásokkal, tündérekkel és vasorrú bábákkal - alkot, és azokat a hipotéziseket, magyarázó elveket, amelyek ennek a (más módon felfoghatatlan) világnak a működését számára érthetővé teszik. Mi, szülők, esténként odaülünk gyermekeink ágya mellé, és mesélünk. Általában Andersent, a Grimm-testvéreket vagy Benedek Elek összegyűjtött meséit olvassuk - hiszen nekünk is ezekből a könyvekből olvastak szüleink -, de előfordul az is, hogy a klasszikus motívumok felhasználásával magunk alkotunk - fejből - izgalmas, csodákkal teli történeteket. Mégis, azt kell mondanom: a meséket nem a szülők - még csak nem is Andersen vagy a Grimm-testvérek - találják ki, hanem maguk a gyerekek! A harmincas években a Szovjetunióban betiltották a tündérmeséket, mert úgy vélték, ilyesmivel csak a kapitalizmusban butítják a kicsiket, és egyébként sem felelnek meg a szocialista realizmus esztétikai követelményeinek. Azonban mindazok, akik komolyan odafigyeltek a gyerekekre, gyorsan észrevették, hogy az óvodásokat és a kisiskolásokat nem lehet megfosztani a tündérmeséktől; ha mi, felnőttek nem mesélünk nekik ilyen mesét, megalkotják ők - méghozzá a klasszikus motívumokhoz nagyon hasonló elemekből - önmaguknak! Az első pillanatban talán meglepő, de a jó tündérmese nemcsak a három-hétéves gyermek gondolkodásmódját tükrözi, de tartalmazza azokat a konfliktusokat is, melyekkel ez a korosztály szinte törvényszerűen küszködik. A mese hőse - akár királyi családban nevelkedik, akár szegényember kunyhójában, nem lehet más, csak a legkisebb gyermek, hiszen aki a mesét hallgatja, szintén a legkisebb a családban. Kiszolgáltatott a hatalmat gyakorló felnőtteknek, gyakran önkéntelenül, néha szándékosan lebecsült és megalázott, mint Hamupipőke vagy Eszben a kalotaszegi népmesékben. A gyermek - azonosulva ezekkel a mesefigurákkal - a saját helyzetét, a saját sorsát éli át, és a mesehős diadalával átéli azt a felszabadító, nagyszerű élményt is, amit Arisztotelész óta katarzisnak nevezünk. A szülőhöz fűződő kapcsolat, a vergődés a biztonságot nyújtó, ugyanakkor kiszolgáltatottá tévő függőség (dependencia) és a kockázatos, de felemelő és önbizalmat adó függetlenség (autonómia) között, ennek az életszakasznak meghatározó problémája. Gondoljunk csak utána: a három-négy esztendős gyermek látványosan szenved a szülő hiányától - ezt az érzést szeparációs félelemnek nevezzük -, de amikor együtt van a család, mindent egyedül akar csinálni, és - időnként elég agresszív módon - elutasítja a szülő közeledését. Kevesen tudják - még kevesebben ismerik el -, hogy ez az ambivalencia nemcsak a gyermek, de a szülő lelkében is megtalálható. Hiszen szülőnek lenni nagyon sok örömet, ugyanakkor rengeteg terhet és áldozatot is jelent. Ki az az édesanya, aki nem érzi úgy, hogy hatalmas kő esett le a lelkéről, amikor este, úgy kilenc körül, látja, hogy végre elaludt a gyerek, és most nyugodtan odaülhet egy kicsit férjéhez, a televízió elé? Ha jól olvassuk őket, könnyen észrevesszük, hogy a legtöbb klasszikus tündérmese erről az ambivalenciáról szól; arról a közös szülői és gyermeki küzdelemről, mely lelkükben a szeretetből származó kötelezettségek rabsága és a függetlenségből eredő szabadság között zajlik. Vegyük például az egyik legismertebb - valóban megtörtént eseményeken alapuló - mesét, a Jancsi és Juliskát. Amikor a szegény favágó látja, hogy kunyhójában fogytán az élelem, feleségével egyetértésben elhatározza, hogy megszabadul két gyermekétől - a kötelesség helyett a szabadságot választja. Ott is hagyja a gyerekeket alva, az erdőszélen. Amikor Jancsi és Juliska felébred, azonnal észreveszik, hogy apjuk magukra hagyta őket. De süt a nap, csicseregnek a madarak, a két gyerek boldogan vág neki az erdőnek - mondhatjuk úgy is, örülnek a szabadságnak, annak, hogy megszabadultak az ilyen korú gyerekeket nyomasztó függőségtől, kiszolgáltatottságtól. Estére azonban megváltozik a helyzet. Otthon, a kunyhóban, a favágó is régen megbánta már, hogy eldobta magától gyermekeit, de az erdőben Jancsin és Juliskán is erőt vesz a szeparációs félelem. Sötét van, a falevelek fenyegetően sustorognak a szélben - kit érdekel már az autonómia, otthon lenni volna jó, a szeretet és a pattogó kályha melegében. És ebben a pillanatban egy aranyos kis mézeskalács-házikó kerül az útjukba. A ház előtt kedves, öreg néni áll, bájosan invitálja őket, és a gyerekek lelkesen mennek is utána: megtalálták újra a szülői gondoskodás és az otthon biztonságát. De amint mindezt megkapták, a bennük dolgozó ambivalencia újabb fordulatot eredményez: a hívogató házikóról rögtön kiderül, hogy boszorkánytanya, a kedves, öreg néni pedig nem más, mint a vasorrú bába! Vagyis odabent, a függőséggel megterhelt biztonságban már újra a szabadság vonz, és kezdődik minden elölről. Ugyanezt a motívumot tartalmazza a Piroska és a farkas is (csak azt kell tudnunk, hogy aki végül bekapja Piroskát, az valójában a nagymama és nem a főkötőbe bújó ordas), és minden olyan mese, amelyben a főhős - a legkisebb gyermek - tarisznyájában a hamuban sült pogácsával, világgá indul. Napjainkban sok szó esik arról, hogy a képernyőről áradó erőszak milyen sokat árt a gyerekeknek. Ez kétségtelenül igaz állítás, de nyitva hagyja a kérdést: mi a helyzet a tündérmesékkel? Hiszen, aki olvasta vagy gyerekkorában hallgatta őket, pontosan tudja, hogy például Grimm meséi tele vannak erőszakos cselekményekkel; a legkisebb királyfi egyenként szabdalja le a hétfejű sárkány valamennyi fejét, és amikor a lova éhes, a saját combjából kanyarít számára egy jókora darabot. A televízióban fröcskölő művér és a tündérmesékbe rejtett erőszak között a legfontosabb különbség az, hogy az utóbbit a szülő meséli gyermekének, az ágy szélén üldögélve. Ilyenkor a gyermekben a nap folyamán óhatatlanul felgyülemlő félelmek, agresszív indulatok a mesebeli hős kalandjaihoz kapcsolódnak, és a - szülő biztonságot, nyugalmat, szeretetet árasztó közelében - fel is oldódnak a szerencsés befejezés katarzisa során. Biztos vagyok benne, hogy a televízió sem tudna ártani, ha a szülők - beszélgetésre készen - ott ülnének gyermekeik mellett, és fognák a kezüket, miközben együtt nézik akár a Tom és Jerryt, akár a Híradót.
Dorothy Law Holtz: Egy élet a kezedben
Dorothy Law Holtz: Egy élet a kezedben
Ha a gyerekek kritizálva élnek,
Megtanulják milyen megbélyegezettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
Megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,
Megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
Megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
Megtanulnak bizalommal lenni.
Ha a gyerekek megdicsérve élnek,
Megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek,
Megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,
Megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek,
Megtanulják mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megkeresni a szeretetet a világban.
Dorothy Law Holtz: Egy élet a kezedben
Ha a gyerekek kritizálva élnek,
Megtanulják milyen megbélyegezettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
Megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,
Megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
Megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
Megtanulnak bizalommal lenni.
Ha a gyerekek megdicsérve élnek,
Megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek,
Megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,
Megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek,
Megtanulják mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megkeresni a szeretetet a világban.
Gyász
Ismét itt vagyok. A jó idő sokat segít a lányoknak. Virágot ültettünk apáék sírjára, azt gondozzuk, a vázákba mindig friss virág és víz kell.
Együtt választottuk ki a síremléket. Természetesen sok-sok fájdalommal a szívekben és könnyel a szemekben, de megtettük, mert ez a dolgunk.
Bíborkám legutóbb azt mondta, hogy engedjek vizet a kádba, mert apa majd fürdik. Miután elmagyaráztam neki, hogy apa már soha többet nem fürdik a kádban, közölte velem, hogy de igen, csak láthatatlanul.
Most már egyre gyakrabban emlegetik a történeteket, amelyek apával kapcsolatosak. Tegnap Jázmin azt emlegette, amikor apával a Dunában úsztak.
Egyszóval, ha nagyon lassan is, de úgy vesszük észre, hogy gyógyul a kicsi lelkük.
A könyvet nem felejtettem el, majd a tanév végén lesz segítségem, akkor felteszem.
Üdvözlet mindenkinek.
Ismét itt vagyok. A jó idő sokat segít a lányoknak. Virágot ültettünk apáék sírjára, azt gondozzuk, a vázákba mindig friss virág és víz kell.
Együtt választottuk ki a síremléket. Természetesen sok-sok fájdalommal a szívekben és könnyel a szemekben, de megtettük, mert ez a dolgunk.
Bíborkám legutóbb azt mondta, hogy engedjek vizet a kádba, mert apa majd fürdik. Miután elmagyaráztam neki, hogy apa már soha többet nem fürdik a kádban, közölte velem, hogy de igen, csak láthatatlanul.
Most már egyre gyakrabban emlegetik a történeteket, amelyek apával kapcsolatosak. Tegnap Jázmin azt emlegette, amikor apával a Dunában úsztak.
Egyszóval, ha nagyon lassan is, de úgy vesszük észre, hogy gyógyul a kicsi lelkük.
A könyvet nem felejtettem el, majd a tanév végén lesz segítségem, akkor felteszem.
Üdvözlet mindenkinek.
gyász
Itt vagyok, és viszonylag jól vagyunk. Talán kívülről nézve túl jól, de a magyar közmondások nagyon találóak: (nem mind arany, ami fénylik)
Mi elsősorban a lányok életére figyelünk, az most sokkal fontosabb, hiszen ők nehezebben értik meg a dolgokat. Sokat jelentett a jó idő, sokat vannak kint, kifáradnak és könnyebben elterelődik a figyelmük. Ez nem jelenti azt, hogy apa el lenne felejtve, csak nem annyira fájdalmas a dolog. Most is van, hogy este kilenckor megyünk a temetőbe, de azt is elfogadják, hogy itthon gyújtsunk gyertyát. Gyakran előfordul, hogy a neten is ők gyújtják meg a gyertyákat, bár ezt kicsit félve mutattam meg, de most már örülök, hogy megtettem. Itt a képeket örömmel fedezték fel, és boldogan mondták, hogy ott van apa.
A nagyok iskolát kezdenek, nekik most sok örömet jelent az iskolai dolgok beszerzése.
Mi a párommal vagyunk, és egyre azt hajtjuk, hogy muszáj tovább lépni, mert őket visszahozni nem tudjuk, mi és a család többi tagja pedig itt van, és él, és élni kell, amíg lehet.
Köszönöm az érdeklődést, jól esett. Kellemes nyarat kívánok.
Itt vagyok, és viszonylag jól vagyunk. Talán kívülről nézve túl jól, de a magyar közmondások nagyon találóak: (nem mind arany, ami fénylik)
Mi elsősorban a lányok életére figyelünk, az most sokkal fontosabb, hiszen ők nehezebben értik meg a dolgokat. Sokat jelentett a jó idő, sokat vannak kint, kifáradnak és könnyebben elterelődik a figyelmük. Ez nem jelenti azt, hogy apa el lenne felejtve, csak nem annyira fájdalmas a dolog. Most is van, hogy este kilenckor megyünk a temetőbe, de azt is elfogadják, hogy itthon gyújtsunk gyertyát. Gyakran előfordul, hogy a neten is ők gyújtják meg a gyertyákat, bár ezt kicsit félve mutattam meg, de most már örülök, hogy megtettem. Itt a képeket örömmel fedezték fel, és boldogan mondták, hogy ott van apa.
A nagyok iskolát kezdenek, nekik most sok örömet jelent az iskolai dolgok beszerzése.
Mi a párommal vagyunk, és egyre azt hajtjuk, hogy muszáj tovább lépni, mert őket visszahozni nem tudjuk, mi és a család többi tagja pedig itt van, és él, és élni kell, amíg lehet.
Köszönöm az érdeklődést, jól esett. Kellemes nyarat kívánok.
Nehéz olyan óvodát találni ahol valamennyi óvónő eléggé felkészült, kellő ambícióval és elhivatottsággal rendelkezik, jó pszichológus és pedagógus- ezek is fontosak szerintem. Összetett, bonyolult és felelősségteljes munka. Nagyon fontos a felkészítés az általános iskolára és tényleg a legjobbat akarja minden szülő a gyereknek.Mivel nekem még nincs gyerekem nem tudom milyen lehet, de ha lenne Én így cselekednék:
Először is több hasonló gondolkodású szülővel összefognék és a helyi önkormányzathoz fordulnék segítségért. Ha ez nem vezet semmire akkor a munkahelyemhez vagy a férjem munkahelyéhez közeli óvodát keresnék mert akkor van ok rá hogy az adott óvoda átvegye a gyerekem. És utána többet nem foglalkoznék a rossz óvónőkkel és remélném hogy az új óvodába jobbat kap a gyerekem. Nekem megérné hogy a gyerekem nyugodtan és nem szélsőséges helyen készüljön az iskolára.
Azért kíváncsi lennék hogy az a óvónő így neveli a saját gyerekit is vagy nincs is neki...
Az iskola megbetegíti a gyerekeket
Az iskola megbetegíti a gyerekeket - interjú Vekerdy Tamás pszichológussal.
Vekerdy Tamás szerint a mai magyar iskolát az épülettől az írástanításig gyerek nélkül találták ki. Ha a diák túl jól alkalmazkodik elvárásaihoz, megbetegedhet. Nincs értelme a rohanásnak, a tananyag bebiflázásának, mert annak jórészét úgyis elfelejtjük. Persze vannak azért jó példák, gyermekközpontú iskolák is Magyarországon.
Az ismert pszichológus, oktatáskutató szerint a mai magyar iskola számos dolgot nem tud a gyerekekről, s nem is kíváncsi rájuk.
Vekerdy Tamás úgy véli, amit régebben a tanítónők ösztönösen tudtak a kisdiákokról, már elfelejtettük, amit pedig a tudomány ma már egzaktan tud a gyerekről, még nem jutott el az iskolákba. Így egy sor olyan dolog történik a nevelés-oktatás során, amely nem veszi figyelembe a gyerekek testi-lelki fejlettségét. A Pedagógiai Alternatívák Központjának vezetője egyik könyvének azt a címet adta: „Az iskola betegít”.
Hogyan betegít az iskola? Mondana erre példákat?
Kedvenc példám az írástanítás. Amikor a régi tanító néni írni tanította a gyerekeket, azt mondta: „Kisfiam menj haza, kérj édesanyádtól újságpapírt, terítsd ki a konyhakőre, és a legvastagabb postaironnal kerekíts rajta!” Így kezdődött az írástanítás. Mára elfelejtettük a nagy papírokat, a palatáblát, és még az elemi iskolások füzeteinek sorközét is összenyomtuk és belehúztunk még két sort, mint a gyorsírófüzetbe. A gyerekek kezébe tűhegyes HB-s ceruzát adtunk, ezzel kell beraknia a kis kampóit arra a hihetetlenül pici helyre. (Vigyázva arra, hogy meg ne nőjön az a kampó a sor vége felé!) Évekkel ezelőtt a kéz funkcionális anatómiájával foglalkozó szakemberek megállapították, hogy a régi tanító néninek volt igaza. A kisgyerek kézfeje nincs kész a háromujjas ceruzafogásra. (Egy friss magyar vizsgálat szerint a hatodik életévét betöltött gyerekek 93 százalékának, a hétévesek 83 százalékának nincs kész a keze erre.) Mégis sok helyen az iskola kiadja a jelszót: „Karácsonyra ír-olvas a gyerek!” Márpedig, ha ezt erőltetjük, görcsös lesz az írásuk, és megnehezíti a biztos íráskészségük kialakulását.
Vagy egy másik példa. A gyereknek azért „nagy a feje”, mert kifejlett felnőtt agyveleje van. Tüdőlebenyeinek felszíne viszont ötöde a felnőttének. Tehát a gyerekszervezetnek egyötödnyi tüdővel kell ellátnia a felnőttével egyező méretű agyat. Ez csak akkor lehetséges, ha az a kisdiák négy-öt órát rohangál és üvöltözik a szabad levegőn. Az iskolában viszont rendesen kell ülni, netalán még a szünetben sem lehet kimenni az udvarra, mert ott sár van. Csak csendben, párosával lehet sétálni a példátlanul szűk folyosón. A gyerek folyamatos oxigénhiányos állapotban van az iskolában.
A lányok jobban alkalmazkodnak
Miért a kisfiúkat szokták „rosszabbnak”, elevenebbnek mondani a tanítók? A lányok jobban alkalmazkodnak az iskolához?
Valóban mondják, hogy a kislányok aranyosak, kedvesek, jók, öröm velük dolgozni. A fiúk ostobák, agresszívek, gonoszak, kínszenvedés velük együtt lenni. Nemes Lívia és munkatársai ugyanakkor kimutatták, hogy a lányok között nagyobb arányban fordul elő iskoláskorban pszichoszomatikus - fejfájással, szédüléssel, szemkáprázással, hányingerrel, gyomorfájással, hasmenéssel járó - megbetegedés. (Pedig tudjuk, hogy az iskola hatásai nélkül a fiúk mindig betegebbek, mint a lányok. Már születéskor kicsit több fiú hal meg, aztán is mindig többen vannak az orvosnál, kórházban, pszichológusnál, a nők tovább is élnek.)
Ha jobban alkalmazkodnak az iskolához, felveszik annak „ritmusát”, akkor mi az oka ennek?
A lányok látszólag valóban jobban alkalmazkodnak az iskolához. Jók, szorgalmasak. A baj épp az, hogy túl jól teljesítenek. Egy olyan iskolához alkalmazkodnak, amely, ha alkalmazkodnak hozzá, megbetegíti őket. Nem gyerekre szabott az egész iskola sem módszerében, sem felépítésében, sem időbeosztásában. Mi az például hogy 45 perces óra? Ilyen nincs. A kisgyerek 6-12 percig tud figyelni, és ez az idő lassan nő. (A zseniális tanító esetleg váltogatja az órai foglalkozásokat.) Ha viszont mesélek nekik, és utána esetleg el is játszhatjuk közösen a mesét, akkor már bent vagyunk 75 perce a teremben, és még pisilni sem ment ki senki. S ezeket lehetne sorolni a végtelenségig. A magyar iskola az épülettől az írástanításig gyerek nélkül van kitalálva.
Felejtésnek tanulunk
Ez az oka Ön szerint a nemzetközi mérésekben a magyar diákok aggasztó teljesítményének is?
A svéd érettségizettek sokkal jobbak értő olvasásban, mint a magyar diplomások. Hogy lehet ez? Egy viszonylag friss vizsgálat szerint Norvégiában és Svédországban a negyedikes gyerekek a nemzetközi átlag alatt vannak ebben, a magyarok és a csehek felette. Eltelik néhány év, és 15 évesen a norvégok és a svédek már magasan az átlag felett teljesítenek, a magyarok és csehek pedig mélyen alatta. Az előbbi országokban ugyanis tudják, hogy az olvasás kulturális alapkészség. Készséget pedig nem lehet gyorsan kifejleszteni, csak lassan, visszatérően, sokszor, de egyszerre csak keveset gyakorolva. Ráadásul ezekben az államokban nem hagyják abba az olvasástanítást. Hatodikban, nyolcadikban történelem és biológia és más órán is gyakoroltatják a tanárok, ha kell, az olvasást. Ott nem az adott tananyag felejtésre történő pillanatnyi bebiflázása a lényeg, hanem a készségek kialakítása és stabilizálása.
Erre azt mondják a tanárok, hogy nincs idő olvasást gyakoroltatni az órákon, mert le kell adni a tananyagot, különben nem fejezik be év végéig ...
Nem kell haladni a tananyaggal! Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanult anyag 75 százalékát az eminens is garantáltan elfelejti. Sőt, újabb vizsgálatokból tudjuk, hogy a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. 91 százalékot tehát feleslegesen tanultak meg! Ki tudja megmondani pontosan – ha nem használja a mindennapjaiban – hogy mi az a kovalens kötés, kotangens függvény vagy citromsavciklus?
Az iskola megbetegíti a gyerekeket - interjú Vekerdy Tamás pszichológussal.
Vekerdy Tamás szerint a mai magyar iskolát az épülettől az írástanításig gyerek nélkül találták ki. Ha a diák túl jól alkalmazkodik elvárásaihoz, megbetegedhet. Nincs értelme a rohanásnak, a tananyag bebiflázásának, mert annak jórészét úgyis elfelejtjük. Persze vannak azért jó példák, gyermekközpontú iskolák is Magyarországon.
Az ismert pszichológus, oktatáskutató szerint a mai magyar iskola számos dolgot nem tud a gyerekekről, s nem is kíváncsi rájuk.
Vekerdy Tamás úgy véli, amit régebben a tanítónők ösztönösen tudtak a kisdiákokról, már elfelejtettük, amit pedig a tudomány ma már egzaktan tud a gyerekről, még nem jutott el az iskolákba. Így egy sor olyan dolog történik a nevelés-oktatás során, amely nem veszi figyelembe a gyerekek testi-lelki fejlettségét. A Pedagógiai Alternatívák Központjának vezetője egyik könyvének azt a címet adta: „Az iskola betegít”.
Hogyan betegít az iskola? Mondana erre példákat?
Kedvenc példám az írástanítás. Amikor a régi tanító néni írni tanította a gyerekeket, azt mondta: „Kisfiam menj haza, kérj édesanyádtól újságpapírt, terítsd ki a konyhakőre, és a legvastagabb postaironnal kerekíts rajta!” Így kezdődött az írástanítás. Mára elfelejtettük a nagy papírokat, a palatáblát, és még az elemi iskolások füzeteinek sorközét is összenyomtuk és belehúztunk még két sort, mint a gyorsírófüzetbe. A gyerekek kezébe tűhegyes HB-s ceruzát adtunk, ezzel kell beraknia a kis kampóit arra a hihetetlenül pici helyre. (Vigyázva arra, hogy meg ne nőjön az a kampó a sor vége felé!) Évekkel ezelőtt a kéz funkcionális anatómiájával foglalkozó szakemberek megállapították, hogy a régi tanító néninek volt igaza. A kisgyerek kézfeje nincs kész a háromujjas ceruzafogásra. (Egy friss magyar vizsgálat szerint a hatodik életévét betöltött gyerekek 93 százalékának, a hétévesek 83 százalékának nincs kész a keze erre.) Mégis sok helyen az iskola kiadja a jelszót: „Karácsonyra ír-olvas a gyerek!” Márpedig, ha ezt erőltetjük, görcsös lesz az írásuk, és megnehezíti a biztos íráskészségük kialakulását.
Vagy egy másik példa. A gyereknek azért „nagy a feje”, mert kifejlett felnőtt agyveleje van. Tüdőlebenyeinek felszíne viszont ötöde a felnőttének. Tehát a gyerekszervezetnek egyötödnyi tüdővel kell ellátnia a felnőttével egyező méretű agyat. Ez csak akkor lehetséges, ha az a kisdiák négy-öt órát rohangál és üvöltözik a szabad levegőn. Az iskolában viszont rendesen kell ülni, netalán még a szünetben sem lehet kimenni az udvarra, mert ott sár van. Csak csendben, párosával lehet sétálni a példátlanul szűk folyosón. A gyerek folyamatos oxigénhiányos állapotban van az iskolában.
A lányok jobban alkalmazkodnak
Miért a kisfiúkat szokták „rosszabbnak”, elevenebbnek mondani a tanítók? A lányok jobban alkalmazkodnak az iskolához?
Valóban mondják, hogy a kislányok aranyosak, kedvesek, jók, öröm velük dolgozni. A fiúk ostobák, agresszívek, gonoszak, kínszenvedés velük együtt lenni. Nemes Lívia és munkatársai ugyanakkor kimutatták, hogy a lányok között nagyobb arányban fordul elő iskoláskorban pszichoszomatikus - fejfájással, szédüléssel, szemkáprázással, hányingerrel, gyomorfájással, hasmenéssel járó - megbetegedés. (Pedig tudjuk, hogy az iskola hatásai nélkül a fiúk mindig betegebbek, mint a lányok. Már születéskor kicsit több fiú hal meg, aztán is mindig többen vannak az orvosnál, kórházban, pszichológusnál, a nők tovább is élnek.)
Ha jobban alkalmazkodnak az iskolához, felveszik annak „ritmusát”, akkor mi az oka ennek?
A lányok látszólag valóban jobban alkalmazkodnak az iskolához. Jók, szorgalmasak. A baj épp az, hogy túl jól teljesítenek. Egy olyan iskolához alkalmazkodnak, amely, ha alkalmazkodnak hozzá, megbetegíti őket. Nem gyerekre szabott az egész iskola sem módszerében, sem felépítésében, sem időbeosztásában. Mi az például hogy 45 perces óra? Ilyen nincs. A kisgyerek 6-12 percig tud figyelni, és ez az idő lassan nő. (A zseniális tanító esetleg váltogatja az órai foglalkozásokat.) Ha viszont mesélek nekik, és utána esetleg el is játszhatjuk közösen a mesét, akkor már bent vagyunk 75 perce a teremben, és még pisilni sem ment ki senki. S ezeket lehetne sorolni a végtelenségig. A magyar iskola az épülettől az írástanításig gyerek nélkül van kitalálva.
Felejtésnek tanulunk
Ez az oka Ön szerint a nemzetközi mérésekben a magyar diákok aggasztó teljesítményének is?
A svéd érettségizettek sokkal jobbak értő olvasásban, mint a magyar diplomások. Hogy lehet ez? Egy viszonylag friss vizsgálat szerint Norvégiában és Svédországban a negyedikes gyerekek a nemzetközi átlag alatt vannak ebben, a magyarok és a csehek felette. Eltelik néhány év, és 15 évesen a norvégok és a svédek már magasan az átlag felett teljesítenek, a magyarok és csehek pedig mélyen alatta. Az előbbi országokban ugyanis tudják, hogy az olvasás kulturális alapkészség. Készséget pedig nem lehet gyorsan kifejleszteni, csak lassan, visszatérően, sokszor, de egyszerre csak keveset gyakorolva. Ráadásul ezekben az államokban nem hagyják abba az olvasástanítást. Hatodikban, nyolcadikban történelem és biológia és más órán is gyakoroltatják a tanárok, ha kell, az olvasást. Ott nem az adott tananyag felejtésre történő pillanatnyi bebiflázása a lényeg, hanem a készségek kialakítása és stabilizálása.
Erre azt mondják a tanárok, hogy nincs idő olvasást gyakoroltatni az órákon, mert le kell adni a tananyagot, különben nem fejezik be év végéig ...
Nem kell haladni a tananyaggal! Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanult anyag 75 százalékát az eminens is garantáltan elfelejti. Sőt, újabb vizsgálatokból tudjuk, hogy a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. 91 százalékot tehát feleslegesen tanultak meg! Ki tudja megmondani pontosan – ha nem használja a mindennapjaiban – hogy mi az a kovalens kötés, kotangens függvény vagy citromsavciklus?
Az iskola megbetegíti a gyerekeket - interjú Vekerdy Tamás pszichológussal.
Vekerdy Tamás szerint a mai magyar iskolát az épülettől az írástanításig gyerek nélkül találták ki. Ha a diák túl jól alkalmazkodik elvárásaihoz, megbetegedhet. Nincs értelme a rohanásnak, a tananyag bebiflázásának, mert annak jórészét úgyis elfelejtjük. Persze vannak azért jó példák, gyermekközpontú iskolák is Magyarországon.
Az ismert pszichológus, oktatáskutató szerint a mai magyar iskola számos dolgot nem tud a gyerekekről, s nem is kíváncsi rájuk.
Vekerdy Tamás úgy véli, amit régebben a tanítónők ösztönösen tudtak a kisdiákokról, már elfelejtettük, amit pedig a tudomány ma már egzaktan tud a gyerekről, még nem jutott el az iskolákba. Így egy sor olyan dolog történik a nevelés-oktatás során, amely nem veszi figyelembe a gyerekek testi-lelki fejlettségét. A Pedagógiai Alternatívák Központjának vezetője egyik könyvének azt a címet adta: „Az iskola betegít”.
Hogyan betegít az iskola? Mondana erre példákat?
Kedvenc példám az írástanítás. Amikor a régi tanító néni írni tanította a gyerekeket, azt mondta: „Kisfiam menj haza, kérj édesanyádtól újságpapírt, terítsd ki a konyhakőre, és a legvastagabb postaironnal kerekíts rajta!” Így kezdődött az írástanítás. Mára elfelejtettük a nagy papírokat, a palatáblát, és még az elemi iskolások füzeteinek sorközét is összenyomtuk és belehúztunk még két sort, mint a gyorsírófüzetbe. A gyerekek kezébe tűhegyes HB-s ceruzát adtunk, ezzel kell beraknia a kis kampóit arra a hihetetlenül pici helyre. (Vigyázva arra, hogy meg ne nőjön az a kampó a sor vége felé!) Évekkel ezelőtt a kéz funkcionális anatómiájával foglalkozó szakemberek megállapították, hogy a régi tanító néninek volt igaza. A kisgyerek kézfeje nincs kész a háromujjas ceruzafogásra. (Egy friss magyar vizsgálat szerint a hatodik életévét betöltött gyerekek 93 százalékának, a hétévesek 83 százalékának nincs kész a keze erre.) Mégis sok helyen az iskola kiadja a jelszót: „Karácsonyra ír-olvas a gyerek!” Márpedig, ha ezt erőltetjük, görcsös lesz az írásuk, és megnehezíti a biztos íráskészségük kialakulását.
Vagy egy másik példa. A gyereknek azért „nagy a feje”, mert kifejlett felnőtt agyveleje van. Tüdőlebenyeinek felszíne viszont ötöde a felnőttének. Tehát a gyerekszervezetnek egyötödnyi tüdővel kell ellátnia a felnőttével egyező méretű agyat. Ez csak akkor lehetséges, ha az a kisdiák négy-öt órát rohangál és üvöltözik a szabad levegőn. Az iskolában viszont rendesen kell ülni, netalán még a szünetben sem lehet kimenni az udvarra, mert ott sár van. Csak csendben, párosával lehet sétálni a példátlanul szűk folyosón. A gyerek folyamatos oxigénhiányos állapotban van az iskolában.
A lányok jobban alkalmazkodnak
Miért a kisfiúkat szokták „rosszabbnak”, elevenebbnek mondani a tanítók? A lányok jobban alkalmazkodnak az iskolához?
Valóban mondják, hogy a kislányok aranyosak, kedvesek, jók, öröm velük dolgozni. A fiúk ostobák, agresszívek, gonoszak, kínszenvedés velük együtt lenni. Nemes Lívia és munkatársai ugyanakkor kimutatták, hogy a lányok között nagyobb arányban fordul elő iskoláskorban pszichoszomatikus - fejfájással, szédüléssel, szemkáprázással, hányingerrel, gyomorfájással, hasmenéssel járó - megbetegedés. (Pedig tudjuk, hogy az iskola hatásai nélkül a fiúk mindig betegebbek, mint a lányok. Már születéskor kicsit több fiú hal meg, aztán is mindig többen vannak az orvosnál, kórházban, pszichológusnál, a nők tovább is élnek.)
Ha jobban alkalmazkodnak az iskolához, felveszik annak „ritmusát”, akkor mi az oka ennek?
A lányok látszólag valóban jobban alkalmazkodnak az iskolához. Jók, szorgalmasak. A baj épp az, hogy túl jól teljesítenek. Egy olyan iskolához alkalmazkodnak, amely, ha alkalmazkodnak hozzá, megbetegíti őket. Nem gyerekre szabott az egész iskola sem módszerében, sem felépítésében, sem időbeosztásában. Mi az például hogy 45 perces óra? Ilyen nincs. A kisgyerek 6-12 percig tud figyelni, és ez az idő lassan nő. (A zseniális tanító esetleg váltogatja az órai foglalkozásokat.) Ha viszont mesélek nekik, és utána esetleg el is játszhatjuk közösen a mesét, akkor már bent vagyunk 75 perce a teremben, és még pisilni sem ment ki senki. S ezeket lehetne sorolni a végtelenségig. A magyar iskola az épülettől az írástanításig gyerek nélkül van kitalálva.
Felejtésnek tanulunk
Ez az oka Ön szerint a nemzetközi mérésekben a magyar diákok aggasztó teljesítményének is?
A svéd érettségizettek sokkal jobbak értő olvasásban, mint a magyar diplomások. Hogy lehet ez? Egy viszonylag friss vizsgálat szerint Norvégiában és Svédországban a negyedikes gyerekek a nemzetközi átlag alatt vannak ebben, a magyarok és a csehek felette. Eltelik néhány év, és 15 évesen a norvégok és a svédek már magasan az átlag felett teljesítenek, a magyarok és csehek pedig mélyen alatta. Az előbbi országokban ugyanis tudják, hogy az olvasás kulturális alapkészség. Készséget pedig nem lehet gyorsan kifejleszteni, csak lassan, visszatérően, sokszor, de egyszerre csak keveset gyakorolva. Ráadásul ezekben az államokban nem hagyják abba az olvasástanítást. Hatodikban, nyolcadikban történelem és biológia és más órán is gyakoroltatják a tanárok, ha kell, az olvasást. Ott nem az adott tananyag felejtésre történő pillanatnyi bebiflázása a lényeg, hanem a készségek kialakítása és stabilizálása.
Erre azt mondják a tanárok, hogy nincs idő olvasást gyakoroltatni az órákon, mert le kell adni a tananyagot, különben nem fejezik be év végéig ...
Nem kell haladni a tananyaggal! Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanult anyag 75 százalékát az eminens is garantáltan elfelejti. Sőt, újabb vizsgálatokból tudjuk, hogy a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. 91 százalékot tehát feleslegesen tanultak meg! Ki tudja megmondani pontosan – ha nem használja a mindennapjaiban – hogy mi az a kovalens kötés, kotangens függvény vagy citromsavciklus?
Rendben, fogadjuk el. Milyen alternatívákat kínál, ajánl a kolléga a gyermek védelme, az EQ fejlesztése érdekében amiből választhat a szülő? (Kutatások bizonyítják, hogy az EQ nem elhanyagolható tényező a sikerhez, érvényesüléshez, hogy kedvelhető, szerethető legyen a tágabb környezet számára is az egyén.)
Na a megfelelő helyen vagyok
Nagyon érdekes, hogy a gyermeklélektanhoz szorosan hozzákapcsolható a szimbolisztika és karakterológia. (mint minden mindenhez)
A gyerekek szinte játszi könnyedséggel dekódolják (és kódolják is) mindazt, amit mi felnőttek már rég elfelejtettünk.
Ezzel kapcsolatosan készítettem egy vizsgaanyagot, amikor majd tudok fel- s letölteni, felteszem a vizsgaanyagos témák közé
Nagyon érdekes, hogy a gyermeklélektanhoz szorosan hozzákapcsolható a szimbolisztika és karakterológia. (mint minden mindenhez)
A gyerekek szinte játszi könnyedséggel dekódolják (és kódolják is) mindazt, amit mi felnőttek már rég elfelejtettünk.
Ezzel kapcsolatosan készítettem egy vizsgaanyagot, amikor majd tudok fel- s letölteni, felteszem a vizsgaanyagos témák közé
Sziasztok! Kedves Smuku! Nagyon örülök, hogy végre egy óvó néni is válaszolt, méghozzá nagyon egyetértek veled!kissNekem is 31 fős vegyes csoportom van. Bizony itt sem kicsi az alapzaj.
Én is lekapcsolom a villanyt, ha azt szeretném, hogy mindenki rám figyeljen/jobb, mint túlkiabálni őket/ Nálunk szintén lehet halkan beszélgetni evés közben, ha már mi is váltunk pár szót.
A legfontosabb, hogy jól érezzék magukat a gyerekek a csoportban, mindennap legyen egy pici élmény, amit elmesélhetnek otthon, és mindig legyen, aki ezt meghallgatja
üdv:Gudisz
Üdvözlök mindenkit!
Én is óvónő vagyok és az első gondolat, illetve kérdés ami felötlött bennem, hogy az információt kitől szerezte az anyuka. Talán az óvónőtől, esetleg a kiscsoportos gyermeke tájékoztatta az életkorának megfelelő szókészlettel, mondatszerkesztéssel és összefüggések felismerésével? Esetleg lehetősége van a szülőknek naphosszat az óvodában ülve megfigyelni a csoport életét? Nekem az az érzésem, hogy az anyuka félinformációk birtokában kicsit tovább gondolva a dolgokat, azokat tényként közölte. Mindenképpen az a megoldás, hogy az óvónőtől kér információt!!
Szia!
Az insert módszer egy technika (kooperatív tanulás), amely az olvasást és gondolkodást segíti elő, ún. interaktív jegyzetelés. Olvasás közben a szöveget oldalszéli szimbólikus jelekkel látjuk el, megértésünknek és tudásunknak megfelelően.
Így nyomon lehet követni a megértés folyamatát.
Pl.
ipa : már tudtam+: új információ
-:másképpen tudtam
?: kérdésem van
Remélem erre gondoltál.
Bővebben erről ill. a kognitív pszichológiával való kapcsolatáról:
A szövegértés fejlesztésének elméletének és gyakorlata című cikkben olvashatsz.
Adamis Anna - Tanítsd meg a gyerekeket
Adamis Anna - Tanítsd meg a gyerekeket
Lépni tanítsd lépteddel,
nézni tanítsd szemeddel,
adni tanítsd kezeddel
ezer percben ezerszer.
Látni tanítsd sötétben,
járni tanítsd, ne féljen,
kérni tanítsd szavakkal,
élni tanítsd magaddal.
Ápold, mint szép kerteket,
vele örülj, ha szeret,
hinni tanítsd magában,
biztasd, segítsd bajában.
Védd mind a két karoddal,
útját mutasd utaddal,
és ha felnőtt, engedd el,
és ha elhagy, szenvedd el.
Adamis Anna - Tanítsd meg a gyerekeket
Lépni tanítsd lépteddel,
nézni tanítsd szemeddel,
adni tanítsd kezeddel
ezer percben ezerszer.
Látni tanítsd sötétben,
járni tanítsd, ne féljen,
kérni tanítsd szavakkal,
élni tanítsd magaddal.
Ápold, mint szép kerteket,
vele örülj, ha szeret,
hinni tanítsd magában,
biztasd, segítsd bajában.
Védd mind a két karoddal,
útját mutasd utaddal,
és ha felnőtt, engedd el,
és ha elhagy, szenvedd el.
Néhány költői kérdés...
Mennyire egészséges dolog abba az iskolába irani a gyereket, ahol az anyuka tanít?
Mennyire szerencsés dolog a párhuzamos osztálynál osztályfőnökséget vállalni?
Mennyire szerencsés dolog, mikor osztálykiránduláson azt hallják az ofő osztályába járó gyerekek, a szomszéd szobából, ANYA takarodj már ki innét!!
Mennyire szerencsés dolog mikor azt szeretné az a tanár anyuka, hogy a lánya legyen a farsangon a bálkirálynő, a saját osztályából megszabja, hogy kik nevezhetnek? (Csakis két duci lány, akik nem túl népszerűek a diákok körében.)
Mennyire szerencsés dolog, ha a szavazatokat az anyuka-tanárnő számolja össze, akinek természetesen bálirálynő lett a kislánya?
Vajon a királynő lelke épült és erősödött?
Mennyire egészséges dolog abba az iskolába irani a gyereket, ahol az anyuka tanít?
Mennyire szerencsés dolog a párhuzamos osztálynál osztályfőnökséget vállalni?
Mennyire szerencsés dolog, mikor osztálykiránduláson azt hallják az ofő osztályába járó gyerekek, a szomszéd szobából, ANYA takarodj már ki innét!!
Mennyire szerencsés dolog mikor azt szeretné az a tanár anyuka, hogy a lánya legyen a farsangon a bálkirálynő, a saját osztályából megszabja, hogy kik nevezhetnek? (Csakis két duci lány, akik nem túl népszerűek a diákok körében.)
Mennyire szerencsés dolog, ha a szavazatokat az anyuka-tanárnő számolja össze, akinek természetesen bálirálynő lett a kislánya?
Vajon a királynő lelke épült és erősödött?
pedagógus-szülőNyilván mind a kettő, de ezt így nem lehet megítélniRégen jártam erre, de örülök, hogy felfigyeltetek a témára
Válaszok néhány költői kérdésre
Előre bocsájtanám, gyerekként is átéltem, hogy az osztálytársan szülei tanítottak, és jelenleg a gyerekemet is olyan pedagógusok tanítják, akiknek gyermekei a fiam osztálytársai, pl. az iskolaigazgatóé is:-?
Mennyire egészséges dolog abba az iskolába irani a gyereket, ahol az anyuka tanít?
Ez még alapvetően még nem gond ha a szülőt retorzió éri, hogy máshová járatja a gyerekekt, nem a munkahelyére,
Mennyire szerencsés dolog a párhuzamos osztálynál osztályfőnökséget vállalni? Ez egy fokkal jobb, mint a saját gyereke osztályában, ilyennel is találkoztam már, ott inkább szakmai problémák alakultak ki a pedagógusok között, de ha a két tanítónéni jóban van egymással, nem okoz gondot.
Mennyire szerencsés dolog, mikor osztálykiránduláson azt hallják az ofő osztályába járó gyerekek, a szomszéd szobából, ANYA takarodj már ki innét!!
Mennyire szerencsés dolog mikor azt szeretné az a tanár anyuka, hogy a lánya legyen a farsangon a bálkirálynő, a saját osztályából megszabja, hogy kik nevezhetnek? (Csakis két duci lány, akik nem túl népszerűek a diákok körében.)
Ez abban az esetben szerencsés, ha a birka szülők ezt hagyják!!!!
Mennyire szerencsés dolog, ha a szavazatokat az anyuka-tanárnő számolja össze, akinek természetesen bálirálynő lett a kislánya?
Ezek szerint szerencsés
Vajon a királynő lelke épült és erősödött?
A gyerek nem érti ezt annyira, vagy idővel amikor már nagy lesz, akkor kihasználja és nem éppen lesz kellemes kishölgyNa komolyra fordítva a szót, és hogy nehogy megsértsek bárkit is. Semmilyen körülmények között nem jó az, ha egy gyereket azért érnek plusz hatások, mert anyuci valakinek hiszi magát abban a közegben. (nagynéném, volt hogy kifejezetten kérte pl a magyar tanárt, hogy a fiát feleltesse, mert este nem tanult, hiába szólt érte többször is! és ez nem egyszer fordult elő, de soha nem csinált problémát, ha nem kapott 5-ös a gyerek, vagy lecseszte valaki, ő maga sem adott neki 5-öst ha nem érdemelte meg, és nem volt kitűnő tanuló, mert úgy vélte, olyan nincs!!! - a fia azóta elvégezte a felsőbb iskoláit, és többet keres mint az egész tanári kar :-?)
Másrészt azért nem hinném, hogy a többi szülőknek minden ilyen dolog előtt fejet kell hajtania, mert ha azt teszik, akkor ne jajgassanak.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy képviselje a gyereke érdekeit, és tapasztaltam én is, hogy igen meglepődik egy-két tancinéni, ha egy kicsit helyrerakják. Nem kell egyedül magukra haragítani a tanárnénit, lehet arra módot keresni, hogy több szülő is kifejezze a nem tetszését.
Másrészt a gyerekek is, ahogy korosodnak kamatostul megbosszulják az ilyesfajta megkülömböztetést!!!Tehát összességében nem jó az ha ilyen dolgok folynak bárhol is, mert a szülők ezt maguk és a gyerekek között kibeszélik, és sérelemként élik meg, és jogosan!:-?
Azon azért érdemes egy kicsit rágódni, hogy szóvá is lehet ezt tenni, mert ha nem jut tudomására a kedves hölgynek, hogy ezzel igen csak kihúzza a közösségben a gyufát, akkor minden este nyugodtan fekszik le, míg mások ezen rágódnak és bosszankodnak órákon át.
