Gyurcsány Ferenc leírta, hogy milyen lesz az Orbán utáni Magyarország

„Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik. Az alábbi írás egy rövid kivonata annak, hogy mi a Demokratikus Koalícióban hogyan látjuk azt az utat, amin a következőkben együtt fogunk végigmenni” – írta vasárnap reggel a Facebookon a DK elnöke, volt miniszterelnök, aki szerint az ellenzéki pártoknak közös ajánlatuk lesz Magyarországnak. A pártelnök posztjában lényegében az Orbán rezsim leváltásának menetrendjét ismertette.

Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk

A DK elnöke úgy látja, hogy „az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja."

Az orbáni önkény – természeténél fogva – egyszínű. Bakancsegység trappol azon a térfélen. Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen, hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás. Majd a választók eldöntik, hogy nyílt, demokratikus vitákat akarnak közös sorsunkról, vagy diktátumokat.
Gyurcsány szerint az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak, mert az a véleményük, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat. Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk, írta a volt miniszterelnök – a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival, majd hozzátette, „Mi, a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!”

Gyurcsány szerint jelenleg időben vannak ahhoz, hogy az ellenzéki pártok előválasztás útján, jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet válasszanak, pár héten belül pedig döntés születik a közös listás indulásról, majd közös programot adnak hazánknak. Mint írta, „az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal. Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük. És miért ne maradnánk? Csak azok fogják tudni tisztességesen vezetni Magyarországot, akik egymás között is tisztességesen vetélkednek.”
Gyurcsány leszögezte:, hogy „bárki is fog győzni bármelyik választókerületben, bárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mi valamennyien őt, és őket fogjuk támogatni! Közös az ország, közös a sorsunk.”

Orbán szégyene nem a nemzeté

Magyarország visszatér Európába, írta a DK elnöke, de megfogalmazása szerint „nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene! De nem fogunk kétséget hagyni afelől, hogy mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét. Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes.”
Nem pogrom lesz, hanem igazságszolgáltatás, hangsúlyozta Gyurcsány. Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!

Írásában a DK elnök kitért arra is, hogy nem fognak engedni a vereséget szenvedők zsarolásának. „A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk. És vigyázni fogunk rá! Mert nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új köztársaságot, írta a volt miniszterelnök, megjegyezve, hogy szabadságot, kiszámíthatóságot biztosítunk a vállalkozásoknak. Az iskolát visszaadjuk a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek. Az egyéni- és a közfelelősség okos egyensúlyára épülő modern egészségügyet építünk. Vigyázni fogunk egymásra! A föld azé lesz, aki megműveli. Megőrizzük, és ahol kell, helyreállítjuk természeti környezetünk egészségét. A nemzetek és nemzetközi intézmények sokaságával közösen, aktívan teszünk a klímaváltozás ellen. Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának. Egy szó, mint száz: visszahozzuk a normalitást közös ügyeink intézésébe."

Legyél boldog, és engedd, hogy más is az legyen!

Gyurcsány szerit az ellenzék közös hazát ajánl Magyarországnak, ami „nem csak a közös nyelv, a közös örökség, vagy a nemzettudat kérdése. Persze, az is. De ha az egyiknek minden jut, a másiknak meg semmi, akkor ebből nem lesz közös haza. Új adó- és támogatási rendszerrel segítjük a küzdelmes életet élőket, és szolidaritást kérünk a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van.”

Vigyázunk Magyarországra, írta Gyurcsány, vigyázunk minden emberre, a magyar kultúrára, nemzeti örökségünkre. Vigyázunk a határon túli magyarokra, nyelvükre, kultúrájukra, szabad, demokratikus nyilvánosságukra.
Békén hagyjuk az embereket, ígéri a volt a miniszterelnök. „Szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. Lehess a magad ura! Legyél boldog, engedd, hogy más is az legyen! Tartsd meg a törvényt, azon túl meg legyél szabad! Szabad emberek egymásra is vigyázó hazáját teremtjük meg, szabad emberek szabad hazáját!” Közös a haza, közös a nemzet, állapította meg posztja végén Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: „méltósággal, demokratikus meggyőződéssel, belátással és erővel” fogják vezetni Magyarországot.

gyuecsany.jpg
 
Csatolás megtekintése 1765210
Magyarországon az ördögtől sem félnek jobban, pedig csak annyi történt, valaki végre igazat mondott...... ( pedig az ritka )
 
Ha van esze akkor nem indúl. Hihetetlenül negatív képet súlykoltak róla főleg a 30 feletti korosztályban. Hiába az összefogás pl. egy jobbikos szerintem 10x választja Orbánt mint 1x Gyurcsányt. Másrészt problémás egyes baloldali emberkék fejtegetése, hogy egyszerű többségel, hogyan lehet 2/3 törvényeket eltörölni. Az ilyen fejtegetések meg a jogállamiság szerintem nem férnek meg együtt. Ha változtatni akarnak, vagy új alkotmányt akkor tartsanak népszavazást róla, ne jogi csűrés csavarással trükközenek, hiszen főleg 2010ben Viktor letarolta a szavazóköröket és megvolt a felhatalmazása, bár szerintem népszavaztatnia kellett volna az új alkotmányt.
A név hogy Gyurcsány , annyira le lett járatva az országban, amennyire csak lehetett.... Az emberek nagy része azt amit akkor, az ominózus beszéden mondott nem halgatták, vagy félre értelmezték, mert kiragadtak a beszédből néhány mondatot. Az már egy másik kérdés hogy az akkori párt társai mit műveltek akkor, na az szégyen. Nem védem Fletót, mert az embereknek az kell mondani amit szeretnének hallani, ez meg nem az volt, ő pedig igazat mondott....
A tákolmány, ahogy sokan említik, sok olyan elemet tartalmaz amit,( nem bántava nagyon sokakat ) nem tud értelmezni az ember, csak akkor ha Ő a szenvedő alanya.....
 
Beszél ez az ember, sok hülye dolgot. Én már éltem e korban, amikor a 20 eFt-os határ csak a bűnözési megélhetési határ volt, addig lopni lehetett. Anyámtól fényes nappal vitték el a csirkéit. Pedig védte őket. Megélhetési bűnözés, mondták. Köszönöm, nem kérek belőle.
Más kérdés: Kanadában lopni lehet 20 eFt értékhatárig? Bűntetlenül?
Vagy elő a puskát és lelövöd?
InDoor20eft

Egy ember nyakába varrni egy szétbaszott társadalom összes bűnét, több mint geciség.
Ha nem hazudnál, tudnád, hogy nem a Gyurcsány hozta ezeket a törvényeket, jobb lenne ha a két hét alatt rendet teszek sintérnél érdeklődnél, mivel őkelme javaslatait fogadta el a nem tisztelem országgyűlés.
Gyerek voltál ebben a korban, hogy mindent a szádba veszel? (beszopsz!)
Ideje lenned felnőni, nem a dadus dumáját szajkózni!

Elő a puskát! Én legalább tisztességesen tudom használni, vagy és költői kérdésedre válasz ez?!!!!
Menj oda ahol ezt szerinted büntetlenül megteheted!
Félsz? Van is miért! A tisztességes emberek is megvédik magukat a provokatőröktől, tyúk ide, tyúk oda!
Vagy főzz pálinkát, orbanisztánban többen azt gondolják, elég a vezír kinyilatkozása, az mindenre feljogosít.
Igyál! A mentőszolgálat meg fényévnyire legyen a tanyádtól, mint ahogy te is az élettől!
kárikittyomédestyúkomsosevoltaszemétnekegyfélpénzesem
 
Én ne bántsam, amikor ő vádol hazugsággal? Akkor ki is bánt kit? 66 éves, kalandvágyból itthon maradt orvos vagyok, akitől semmi sem áll távolabb mint a hazugság. Meliita ott él igen, és nagyon szeretem, amikor olyan ember akarja megmondni mi jó nekem, aki sosem élt itt. Ezzel az erővel én is megmondhatnám neki, szerintem mi jó ott, de nem teszem. Amiket én idéztem, azt nem a médiumokban hallottam, hanem Gyurcsány úr szájából. A családom, a betegeim körében tiszteletnek és megbecsülésnek örvendek, ere itt egy Melitta hazugnak nevez? Ne védd, meg tudja ő védeni magát. Egy Koncz Zsuzsa számból idéznék: Zöld szemem kék, ilyen a természetem, ez az igazság, mivel hogy így hiszem. Hej tükör mondd meg bátran, ki a legszebb a világban. Hej tükör összetörlek, ha nem én vagyok a legszebb lány.
Ahogy Hofi foglamazott: A ring széléről könnyű okosnak lenni, de ha te kapod a pofonokat, egész másképp néz ki a dolog.
Ha te orvos vagy ezzel a műveletlen dumáddal, akkor én assisi szent ferenc vagyok, és piszok jól elvagyok az ég madaraival, ilyen jómadarakkal nincs mit beszélnem! Kedvem lenne románul szólni hozzátok, de félek még megértitek, főleg azon very primitív nyelvi fordulatot, amikor szülőanyádat helyezi nem túl kedvező helyzetbe, az anyanyelved!

Látom, régi bejegyzés ez, de én annak idején azt tanultam, soha nem késő felemelni a szavunkat (ha kell a kezemet is) a bugrisok ellen.
Oszt jó napot!
 
Ha tényleg sikerül kormányt váltani, ha nem lesz 2/3-ad, mit fognak tudni csinálni a "nyertesek", mert a mostani jogrend, beleértve a "grántiszilárd" alaptörvényt is, a jelenlegi gazdasági helyzetet, beleértve a - hmm... - elosztási állapotokat, na és a hivatali állapotokat is, beleértve, hogy elég narancssárga minden, a politikai szinttől a középvezetőkön át jó "mélyen", szóval mindez mit fog lehetővé tenni? Még 2/3-dal is több mint egy évtized lesz helyrehozni azt, ami most van, ha egyáltalán lesz normális összefogás, de az tutti, hogy az "új ellenzék" nem fog tétlenül nézni. Ugyanazt fogja csinálni, amit eddig is: az önös érdekek védelmén kívül színjátékot, az új vezetésnek és az országnak is ott fog minden szinten betartani, ahol csak tud - a hatalom visszaszerzése érdekében. Ráadásul most pénz is, saját média is van bőven...
Utálom az egész politikai bagázst, nem volt 89 óta egy egész év sem, amikor tényleg polgári demokráciának lehetett volna akárcsak gondolni azt, ami itt volt és van. Nagyon sok ember fiatal-, felnőtt- és öregkorát tették/teszik tönkre, hogy száradnának legalább 1-2 hetet a sok útmenti kandeláberen - a halálát nem kívánom senkinek, tehát élve természetesen.
Fletó is csak süketel, ez a "rövid kivonat" elég ócska politikai marketingduma. Fletó menjen nyugdíjba vagy bárhova, de szakadjon már le a politikáról - ő is.
Bocs, senkit nem akartam érzéseiben bántani, de [email protected] napom volt, ennyi telt.
Nem a szar napod hozta ezt ki belőled!
Vagy a kishitűséged, vagy keveset fizettek ezért.
A nemzetvezetőddel kapcsolatban csak annyit, fog még 1-2 hetet száradni (no nem az Andrássy úton), vannak fogvatartó intézmények ahol elmélkedhet majd!
 
Ha te orvos vagy ezzel a műveletlen dumáddal, akkor én assisi szent ferenc vagyok, és piszok jól elvagyok az ég madaraival, ilyen jómadarakkal nincs mit beszélnem! Kedvem lenne románul szólni hozzátok, de félek még megértitek, főleg azon very primitív nyelvi fordulatot, amikor szülőanyádat helyezi nem túl kedvező helyzetbe, az anyanyelved!

Látom, régi bejegyzés ez, de én annak idején azt tanultam, soha nem késő felemelni a szavunkat (ha kell a kezemet is) a bugrisok ellen.
Oszt jó napot!
Ezért kell itthon élni.
Láthatod hogy az ország szépül. Ha meg nem tetszik tegyél róla hogy tetszen.

Belépsz egy mozgalomba illetve pártba és megvalósítod az elképzeléseidet. De, jobb másban keresni a hibát.
 
Nem a szar napod hozta ezt ki belőled!
Vagy a kishitűséged, vagy keveset fizettek ezért.
A nemzetvezetőddel kapcsolatban csak annyit, fog még 1-2 hetet száradni (no nem az Andrássy úton), vannak fogvatartó intézmények ahol elmélkedhet majd!
Haha...
Majd egy év múlva is csak sajnálkozni fogsz?
Nem itt kell kormányt váltani itt szépen megírhatod a véleményedet mint mások is teszik (neked is sikerülni fog) Ha meg álmodozni akarsz akkor kellemetlen lesz az ébredés....
 
Mit gondol erről miniszterelnök úr?
Jakab!
Ettől hülyébb kérdést még nem hallottam!
Mióta gondolkodik őkegyelme?

Hogyan hazudja (kommunikálja) át a szakadékot ami van!?
Ja, ismerjük, "ne azt figyeljék, mit mondok, hanem amit cselekszek"
akaszd már fel magad, ez nemes cselekedet lenne az átbaszott magyarokkal szemben

az elsütő billentyűre néha csak úgy ráragad az embör keze, lásd csau+vau esetét.
oszt jó napot!
 
Ha nem gondolkodik akkor még rosszabb az ellenzék helyzete mert ha értelmes és okos az ellenfél attól nem szégyen alulmaradni de, ha nem gondolkodik és öngyilkos hajlamokat tételezel fel róla nos akkor az eddigi választási vereségek megalázóak.
Ne szabad senkit sem lebecsülni.
 
Ezért kell itthon élni.
Láthatod hogy az ország szépül. Ha meg nem tetszik tegyél róla hogy tetszen.

Belépsz egy mozgalomba illetve pártba és megvalósítod az elképzeléseidet. De, jobb másban keresni a hibát.
23:42 még bírom
De miért is kellene elvtárs a pártba belépnem, hogy jobb legyen a megítélésem, még jobban szépüljön, épüljön az ország?
TE SÉRTEGETSZ!
Én itthon élek, nem FITYESZ-szatyorban. Minden egyes épülő forintra 3 ellopott forint jut, a legóvatosabb becslések szerint is.
Azt is látom, a térkő felveti a városokat, falvakat, a kultúra száguld, akarom mondani menekül mindenki amerre lát, HA TE ABBAN LÁTOD A JÖVŐDET, HOGY BEÁLLSZ A SORBA, szíved, lelked rajta!
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy hivatásos katonaként nem lépett be a pártba.
Ezen kevesek egyike vagyok, szerintem büszke lehetek rá, így az összes jutalmam, elismerésem nekem szólt, nem az elvtársnak.
setni, setni, jó párszor csodás gondolatmeneted van, aztán a .....
várj, eszembe jutott....
gyenge kezdés után erős visszaesés
Magadnak felelj meg, ne másoknak, belőled még a szép új jövő is kijönne!
23:56 nem tok gyorsan gépelni, natasa is inkább mással van elfffffdoglalvvvvv a
 
Ha neondolkodik akkor még rosszabb az ellenzék helyzete mert ha értelmes és okos az ellenfél attól nem szégyen alulmaradni de, ha nem gondolkodik és öngyilkos hajlamokat tételezel fel róla nos akkor az eddigi választási vereségek megalázóak.
Ne szabad senkit sem lebecsülni.
UTOLJÁRA KÉRLEK ITT NE FIDESZPROPAGANDÁT FOLYTASS!
Én a minihitlereteke sem nem lebecsülöm, sem nem felmagasztalom, aki nem ember, az hidegen hagy.
Én nem feltételeztem róla öngyilkos hajlamokat, csak kifejeztem abbéli reményemet tud igaz hazafi lenni!
Él még? Ugye hogy nem tud!
És hidd el nekem, Téged sem becsüllek alá, (le)!
Megalkuvás (fasszopás) nélkül mit gondolsz miért vagyok (lehetek?) még itt?!
Pontosan azért, mert nem vagyok megalkuvó!
Fenyegetni, meg már annyit fenyegettek, (Istenem Te tudod), még sok szemét nem hunyta le a szemét, de én mindenképpen GYŐZTES VAGYOK (no nem viktor), itt vagyok, holnap is itt leszek, csak valami vén osztrák fasz ne száguldjon felisútleisút környékén, mert meg fog dögleni! Ilyen egyszerű az élet!
 
23:42 még bírom
De miért is kellene elvtárs a pártba belépnem, hogy jobb legyen a megítélésem, még jobban szépüljön, épüljön az ország?
TE SÉRTEGETSZ!
Én itthon élek, nem FITYESZ-szatyorban. Minden egyes épülő forintra 3 ellopott forint jut, a legóvatosabb becslések szerint is.
Azt is látom, a térkő felveti a városokat, falvakat, a kultúra száguld, akarom mondani menekül mindenki amerre lát, HA TE ABBAN LÁTOD A JÖVŐDET, HOGY BEÁLLSZ A SORBA, szíved, lelked rajta!
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy hivatásos katonaként nem lépett be a pártba.
Ezen kevesek egyike vagyok, szerintem büszke lehetek rá, így az összes jutalmam, elismerésem nekem szólt, nem az elvtársnak.
setni, setni, jó párszor csodás gondolatmeneted van, aztán a .....
várj, eszembe jutott....
gyenge kezdés után erős visszaesés
Magadnak felelj meg, ne másoknak, belőled még a szép új jövő is kijönne!
23:56 nem tok gyorsan gépelni, natasa is inkább mással van elfffffdoglalvvvvv a
Ha nem teszel semmit akkor ne csodálkozz hogy ellopják a forintot.
Ingerültséggel nem fogsz semmit elérni.
Kultúra menekül azaz száguld. Mégis a színházak ha nyitnak tömegek rohanják le. Nem jó irányba nézel .
Nem állok be semmilyen sorba amit leírok azt látom illetve tapasztalom. Van egy óriási réteg ami sikeres és bízik a jelenlegi vezetésben. Az ellenzék meg nem tudja ezeket megszólítani. Hiszen ha megnézed a kormány meghúzta a határokat egyik oldalt vannak a keresztények a másik oldalt meg az LMBTQ támogatók.
Persze ezt nem mondja így ki erre vannak a média.
Tudod nem engem kell támadni hisz nem a rossz hír hozóját kell földbe döngölni.
Másnak akarok megfelelni???
Akkor talán igazad is lehetne ha névvel lennék itt de nem. Se előnyöm sem hátrányom nem származik, származott az itt leírt véleményeim miatt.
 
UTOLJÁRA KÉRLEK ITT NE FIDESZPROPAGANDÁT FOLYTASS!
Én a minihitlereteke sem nem lebecsülöm, sem nem felmagasztalom, aki nem ember, az hidegen hagy.
Én nem feltételeztem róla öngyilkos hajlamokat, csak kifejeztem abbéli reményemet tud igaz hazafi lenni!
Él még? Ugye hogy nem tud!
És hidd el nekem, Téged sem becsüllek alá, (le)!
Megalkuvás (fasszopás) nélkül mit gondolsz miért vagyok (lehetek?) még itt?!
Pontosan azért, mert nem vagyok megalkuvó!
Fenyegetni, meg már annyit fenyegettek, (Istenem Te tudod), még sok szemét nem hunyta le a szemét, de én mindenképpen GYŐZTES VAGYOK (no nem viktor), itt vagyok, holnap is itt leszek, csak valami vén osztrák fasz ne száguldjon felisútleisút környékén, mert meg fog dögleni! Ilyen egyszerű az élet!
Szerinted a sok millió ember szavazata az propaganda?
Teljesen lenézed a kormánypártot.
Bármikor irányt tud váltani akár 180fokosat is és ezzel sem romlik a megítélése.
Akkor valamit csak jól csinálnák . Pl.: a benzin ára lassan 500 forint felé közeledik és lesz sztrájk? Nem. Pedig még ellenzék oldalon nagyon tudta mondani hogy csökkenteni kell az üzemanyag árakat.
Menj be egy üzletbe olyan drasztikus árak vannak és az emberek elfogadják csak nehogy jöjjönek a migránsok és soros gyurcsányról ne is beszéljünk....
 
Róbert Ortú írta:

Én ne bántsam, amikor ő vádol hazugsággal? Akkor ki is bánt kit? 66 éves, kalandvágyból itthon maradt orvos vagyok, akitől semmi sem áll távolabb mint a hazugság. Meliita ott él igen, és nagyon szeretem, amikor olyan ember akarja megmondni mi jó nekem, aki sosem élt itt. Ezzel az erővel én is megmondhatnám neki, szerintem mi jó ott, de nem teszem. Amiket én idéztem, azt nem a médiumokban hallottam, hanem Gyurcsány úr szájából. A családom, a betegeim körében tiszteletnek és megbecsülésnek örvendek, ere itt egy Melitta hazugnak nevez? Ne védd, meg tudja ő védeni magát. Egy Koncz Zsuzsa számból idéznék: Zöld szemem kék, ilyen a természetem, ez az igazság, mivel hogy így hiszem. Hej tükör mondd meg bátran, ki a legszebb a világban. Hej tükör összetörlek, ha nem én vagyok a legszebb lány.
Ahogy Hofi foglamazott: A ring széléről könnyű okosnak lenni, de ha te kapod a pofonokat, egész másképp néz ki a dolog.

Hogy tisztazunk egy ket dolgot. Budapesten szulettem es a felmenoim is. Amit allitottal nem igaz.
Ott vegeztem iskolaim, sot gyermekeim is mind otthon szulettek Bp-en es 20 evet dolgoztam otthon utana tavoztunk angolosan Mo.-rol.

En nem akarom megmondani senkinek .hogy hogy eljen, de ami propagandat ismetelsz az a fidesznyikok mondasa es semmi de semmi igazsag alapja nincs ergo hazugsag.
Beszelsz tyuktolvajokrol , de nem zavar hogy a gazszerelo barat az orszag leggazdagabb embere, mitol is? o talalta fel a Face-t vagy Elton J. helyet o irja a szamait? Lehet o mint Kosa /igaz o varomanyos a nagy oroksegnek/megorokol(li)te a az Angol Kiralyno gazdagsagat?
A tyuktolvajlas az lopas es elitelendo dolog, biztos van ra megfelelo buntetes is.
A vilagon mindenhol van egy minimum osszeg ami alatti lopas az szabalysertes es penzbuntetes jar.
A tulajdon megvedese , legalabb olyan fontos, pl egy jo kutya , de kamera beszerelese se vagyonok ma.
Gyurcsany fobiad mashol kezeltesd.
Ma folyamatosan Orban van hatalmon, raadasul nem is indul GY.F. a valasztasokon akkor mirol is beszelsz?
Jo ha tudod az ellenzeki partok kozott tobb jobb oldali van akiknek szinten nem tetszik az ORban rendszer mert a legtobbjuk volt fidesz tagok voltak ma szemben allnak veluk sot el is indulnak Orban ellen.
Van valasztekod kire szavazzal, meg ha akarnal se tudnal Gyurcsanyra szavazni, mert nem indul, en meg nem megyek szavazni pont azert mert ne az en szavazatom dontse el hogy neked ki epitse a kovetkezo stadionokat, vagy korhazat. Az itt elok nagyresze igy gondolkodik, hiaba adja szamolatlanul a dollarokat mindenre az Orban /Canadaba a csokosainak/ kb alig parszaz ember ment el szavazni a legutobb valasztasokra.
 
Utoljára módosítva:
de nem zavar hogy a gazszerelo barat az orszag leggazdagabb embere, mitol is?
Az a helyzet hogy ezek a pénzeket valaki(k) igy is úgy is eltették volna most a kormány azt mondja akkor legyenek ők akik elteszik. Ez tetszik az embereknek. Mivel úgy sincs ráhatásuk....Láthattad hogy a gázszerelő válása után a volt feleségnél nem maradt szinte semmi...
Ez mind az állami pénz.
Ebből tudnak ide-oda tenni. Ezt nem fogják könnyen kiengedni a kezükből.
Lehet hogy nem lesz 2/3-os többségük de, a kormány egyelőre úgy néz ki marad.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordítást, szeretem ezt a sorozatot.
Nagy Attiláné wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításaidat.
Nagy Attiláné wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a fordításaidat.
Létrahuszár wrote on boszorka9395's profile.
Kedves Ismeretlen!
A segítséged szeretném kérni. Régi tag vagyok, de csak nézgelődni szoktam bizonyos témákban. Mivel a történelem nagyon érdekel, feltettem három írást. Nem tudom, hogyan kell úgy feltenni a következőt, hogy az az előző elé kerüljön. Netán mindegyiket új fórumtémaként kell feltenni? - mert ez számomra logikátlan lenne. Kérlek, ha tudsz, segíts! Előre is köszönöm: Létrahuszár

Statisztikák

Témák
36,885
Üzenet
4,492,919
Tagok
596,121
Legújabb tagunk
VJudi
Oldal tetejére