Hírek Hamarosan NATO-tagország küldhet katonákat Ukrajnába, kiderült, mi lesz a feladatuk

Kanada bejelentette, hogy hajlandó korlátozott számú katonai személyzetet küldeni Ukrajnába. Ezen katonák feladatköre azonban csak kiképzési feladatokra korlátozódik, távol a frontvonalaktól.


Bill Blair kanadai védelmi miniszter a Toronto Star-nak adott interjújában beszélt arról, hogy Kanada hajlandó lenne katonai személyzetet küldeni az ukrán csapatok kiképzésére Ukrajnába. Kihangsúlyozta, hogy a kanadai személyzet tevékenysége egyértelműen nem ölthet harci jelleget.

Emmanuel Macron francia elnök a párizsi biztonsági csúcsot követően javasolta, hogy csapatokat kellene küldeni Ukrajnába. Az elnök nyilatkozata azonban arra ösztönözte Ukrajna szövetségeseit, hogy nyíltan elzárkózzanak a lehetőségtől (bár voltak kivételek, mint például Litvánia).

Bár Kanada is azon országok közé tartozik, amely elzárkózott a harcoló csapatok bevetésétől, a kanadai védelmi miniszter arra nyitottnak mutatkozik, hogy országa segítsen az ukrán katonák helyszíni kiképzésében.

Az észak-amerikai ország jelenleg kis létszámú erőt állomásoztat Ukrajnában, ők hivatalosan a diplomáciai küldöttek védelmét biztosítják.

1709329565526.jpeg
 
Fukuyama a liberalis demokracia apostola..
Én liberálisnak tartom magamat de, ezt az illetőt nem olvastam részletesen de, nem is érdekel.
Amit ismerek az írásaiból az hogy próbálja elő jelezni a holnap utánt....és mikor eljön a holnap akkor ismét a holnap utánról ír.
Akit érdekel olvassa.
Amit be is írtál az is megerősíti az elképzelésemet róla.
Vagyis nem jó támaszkodni rá mert elég gyenge egy fal......
 
Én liberálisnak tartom magamat de, ezt az illetőt nem olvastam részletesen de, nem is érdekel.
Amit ismerek az írásaiból az hogy próbálja elő jelezni a holnap utánt....és mikor eljön a holnap akkor ismét a holnap utánról ír.
Akit érdekel olvassa.
Amit be is írtál az is megerősíti az elképzelésemet róla.
Vagyis nem jó támaszkodni rá mert elég gyenge egy fal......
A liberalizmussal jo vigyazni, mert tobb jelentése is van.
A szabadgondolkodas nem egyenlo a mai értelemben vett liberális gondolkodassal.

Kicsit olyan ez, mint nalunk a magyarsagra hivatkozni.
Mert az igazi magyar...

Ehhhh...az a kátszat, hofgy aki nem liberális gondolkodasu, az mar nem is onalloan gondolkodik :)
 
A liberalizmussal jo vigyazni, mert tobb jelentése is van.
A szabadgondolkodas nem egyenlo a mai értelemben vett liberális gondolkodassal.

Kicsit olyan ez, mint nalunk a magyarsagra hivatkozni.
Mert az igazi magyar...

Ehhhh...az a kátszat, hofgy aki nem liberális gondolkodasu, az mar nem is onalloan gondolkodik :)
Az hogy ki mit vesz át a liberalizmusból az az Ő dolga.
Azt nem tudom hogy mi a mai értelemben vett liberalizmus.
Mert ha már ez is modernizáljuk akkor elveszíti azt amiért létrejött.
 
A terror főleg a XXI századi európai már nem nacionalista alapokon nyugszik
Dehogy, inkább az még a dzsihádista iszlám inkább a 2015 vagy előtti migrációra épülten, alvó vagy aktivizált vagy önállósodott
Mind a 3 létező. Nem csak parancsra szervezeten létezik.Önállósodottak is vannak
 
Mert ha már ez is modernizáljuk akkor elveszíti azt amiért létrejött.
Igazandibol nem modernizalas.

A filozofia, és társadalmi értelemben vett liberalizmus mellett (valasztojog nemre fajra, gazdasagi hatterre valo tekintet nélkul, az egyen maga tudja a legjobban mi a jo neki) megjelent a 20. sz. masodik felére egy olyan gazdasagi liberalizmus, ami valahogy teljesen mast jelent :)

A tarsadalmi, ideologiai gondolkodastol fuggetlen gazdasagi liberalizmus.
Fridman és kovetoi a gazdasagban minel kisebb állami beavatkozast vallanak.
Privatizacio, a kartelszerzodesekv tilalmanak ferloldasa stb. Ugyan akkor olyan gazdasag, aholk az állam átveszi a nem profit alapu tevekenységeket.(honvédelem tomegkozlekedes..)

Olyan politikusok, mint Regan, Margarerth Thacther, Tony Blair ennek a kovetoi voltak, holott ideologiajukban mast vallanak .
Érdekes, hogy az USA-ban ezt az iranyzatot neoliberalizmus helyett gyakran neokonzervativnak nevezik :)

Érdekes téma ez :)
 
vallási ez a gyarmati örökségeknek ˝köszönhető˝...
A vallási az iszlám államnak köszönhető.
Töredék köze a francia gyarmati örökséghez.
Az ISIS szétküldte embereit Európába
Sőt még toborozta is Európából a megtévedt csalódottakat
Akik tősgyökeres európaiak.
Nem foghatod rá azt kevert és bonyolult jelenséget a gyarmati időkre
Ez annál frissebb keletű.
A 2015 Hebdo elkövetők árvaházban nőttek fel
Egy radikális imám befolyása alá kerültek.
Talán tudod azokat az imámok egy részét pont a átfordítás miatt küldték.
És nem a gyarmati időkből maradt ott
 
Utoljára módosítva:
A vallási az iszlám államnak köszönhető.
Töredék köze a francia gyarmati örökséghez.
Nem. A vallási terrorizmusnak csak a legújabb hulláma jön az iszlám államtól.
A gyökerek egy része a PFSZ és tsaihoz köthető.
Elég Carlos-ra gondolni aki csatlakozott a Pfsz-hez. Igaz akkor a Palesztin Népi Felszabadítási Mozgalomhoz (PFLP).
Ő tartotta a kapcsolatot a B-M csoporttal....Vörös Hadsereg csoprttal...és természetesen a kelet európai szocialista titkosszolgálatokkal..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,691
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére