Hírek Helyettünk döntöttek – A jövőben nem rendelkezhetünk elhunyt családtagjainkról, nem számít mi volt a végakarata! Ezeket fogja megtiltani az egyház:

Hiába is szeretnénk, a katolikus egyház útmutatása alapján a jövőben tilos lesz a hamvak szétszórása, és az elhunytak hamvainak otthon tartása is!

Meglepő üzenetet küldött a Vatikán a katolikus hívek számára. Közölték, hogy komoly változások lesznek a temetkezési eljárásokban, ugyanis nem fogják engedélyezni az elhunytak hamvainak otthon tartását, de még a hamvak a szétszórását sem!

Az egyház 1963-ig magát a hamvasztást is tiltotta, de ahhoz még mindig ragaszkodnak, hogy a halottakat csak temetőben vagy felszentelt helyeken lehessen eltemetni. Úgy vélik, ha valaki otthon tartja a szerette hamvait, azzal elveszi tőle a megemlékezés lehetőségét.

A Vatikán akkor is tiltja a hamvak szétszórását, ha azt az elhunyt kifejezetten kérte végakaratában. Továbbá nem engedélyezik azt sem, hogy a hamvakat a családon belül szétosszák, valamint nem lehet belőle sem emléktárgyakat, sem pedig ékszereket készíteni.

1644667396757.png
 
Számomra még az elhunythoz kötődő fotók eldobálása is ezen a szinten van
Voltam már több eladóvá vált ingatlanban és néha láttam hogy a szoba padlóján szétdobált levelek és fényképek hevertek....
Nem nagyon tartozik ide, de mégis... A fényképekről jutott eszembe.

Amikor nyugdíjba mentem, többet voltam Pesten mint Zürichben. Kint rendszeresen jártam úszni, amit otthon a Széchenyi - fürdőben is gyakoroltam.
Anyám a Lövölde téren lakott, a fürdő közel volt.
Megismerkedtem ott egy klassz nyugdíjas csapattal. Magamban bentlakóknak neveztem őket, mert bérletesként minden nap ott voltak.
"Demokratikus" társaság volt. A pincértől kezdve a nyomozó alezredesig volt ott minden.
Egyszer az egyik, már kilencven felé hajtó öreg úrral a fényképezésről beszélgettem. ( Ő egy ideig Torgyán államtitkára volt )
Mesélte, hogy az összes fényképeit kidobta. Már nem él senki a barátaim közül, mondta. Nincs értelme a fényképeket őrizgetni, nézegetni.
Amikor egy hónap múlva megint hazautaztam, már elhunyt.
 
Igen jól tette hisz mégsem a földön porosodott...
Nálam is rengeteg fénykép van már én sem tudom kit ábrázolnak és nincs senki aki tudná.....
Külön dobozban ráírva melyik család hagyatéka.
Majd ha nem leszek egyben tudják kidobni. Vagy átadják valami múzeumnak hisz a fotó a múlt egy szelete.
A mostani fotók nullák ezrével gyártjuk és szinte soha nem nézzük meg....(van egy kirándulás utána ha valakinek meg akarjuk mutatni az már menekül s hisz elég lenne egy-két darab de, nem ilyenkor százával lehet mutogatni...)
 
Nemáááá. Csak nem egy csuhás fogja nekem megmondani, mit és hogyan csinálhatok. Az én hozzátartozóm kívánsága nekem többet ér, mint azé a papé, akihez gyónni járt. Ha nem rendelkezett még életében se szóban se írásban semmiről, akkor már had én döntsem el, mit fogok csinálni. Ez ilyen egyszerű, a pap meg akarjon bármit, alkosson bármilyen ostoba törvényt az egyházon belül, én azt nézem amit az elhunyt akart. És egyébként meg amúgy is meg kell fizetnem ha eljön temetni, az a pénz meg a zsebébe megy adózás nélkül. Tehát fizetek, akkor már van jogom eldönteni hogyan legyen. Természetesen a világi törvényeket lehetőségeket figyelembe véve.
 
Ez csak az egyházi szertartásokra vonatkozik ha nem hívsz papot akkor nyugodtan rendelkezhetsz a hamvakról.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,995
Tagok
615,988
Legújabb tagunk
JeannetteStewart
Oldal tetejére