Humoros filmek

Mentaszorp

Új tag
Hát vannak akik a Hülyék Paradicsoma filmet is vigjátéknak nevezik, de szerintem elvetemült..XD Azért én is megnéztem vagy kétszer-háromszor. Amikor nagyon unatkozom benyomom és mindig eszembe jut,h nah ezt neeem,gyerünk valami értelmesebb dolgot csinálni:D
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
óvodások mondták

- Nem értem, minek tettek ide utcát, ha egyszer behajtani
tilos!?

- Nem megyek ki a napra, mert fejszúrást kapok!
- Anya, nem bántalak meg azzal, ha azt mondom, hogy ez a
krumpli most nem olyan finom, de amit máskor szoktál főzni az
nagyon finom szokott lenni?

- Te láttál már olyan anyukát, aki jól járt, ha erőltette a
gyerekét?

A kislányomnak, egy régi kulcsot adtam játszani.
- És hol az ajtó, amit nyitni lehet vele? - kérdezte.
Azt feleltem, hogy fogalmam sincs.
Ő csodálkozva végigmért, és megjegyezte:
- A kulcsot szokták elveszíteni, nem az ajtót.

Ágyba dugtam a három és ötéves lányaimat. Átöltöztem egy régi
melegítőalsóba és kinyúlt pólóba, majd bementem a fürdőszobába
hajat mosni. Még ott is hallottam, hogy veszekednek.
Egy ideig hallgattam, majd törölközőt csavartam a fejemre,
berontottam a szobájukba és leordítottam őket. Útban visszafelé
még hallottam, ahogy a hároméves megkérdezi nővérét:
- Te Réka, ez meg ki volt?

Kisfiammal (3 éves) sétálunk, és lát egy lefektetett biciklit a
pázsiton: - Szegény bicikli, megdöglött.

Négyéves fiam sehogy sem boldogult a köhögés elleni szirupja
kupakjával, és végül azt kérdezte:
- Miért nem tudom én ezt kinyitni?
- Mert biztonsági zár van rajta, hogy gyerekek ne tudják
kinyitni - feleltem.
Még egyszer próbálkozott a kupakkal, aztán azt kérdezte: - De
honnan tudja, hogy én gyerek vagyok?
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
:)

Piros Ferrari dudál a döcögő szekér mögött. A parasztbácsi rosszallóan átkiabál:
- Mi olyan sürgős, fiam?
- Menjen már tata, ez nem két lóerős, mint a maga rozoga szekere, hanem kétszáz! Azzal elhúz a szekér mellett.
Az öreg paraszt rágyújt egy pipára, csendben zötyög tovább. Pár óra múlva észreveszi a piros Ferrarit egy útszéli fának ütközve. A tulaj ott stoppol az út szélén. Az öreg odakiált neki:
- Mi van, komám? Szétszaladt a ménes?
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
Chuck Norris - forever

Chuck Norris azért nem harcolhat Irakban, mert ezt tiltja a Genfi Egyezmény.
Chuck Norris századmásodpercre pontosan tudja használni a napórát. Éjszaka.
A néphit szerint, ha esik az eső és süt a nap, akkor az ördög veri a feleségét. Pedig valójában Chuck Norris veri az ördögöt.
Chuck Norris egyszer kedvtelésből, uzsonna után megmászta a Himalája összes hegyét. Azóta nem látta senki a Jetit.
Chuck Norris kedvenc itala a Molotov-koktél.
Chuck Norris pulzusát Richter-skálán mérik.
Isten mondá: Legyen világosság! Chuck Norris mondá: Mondd, hogy kérem!
A nyolcadik utas Chuck Norris.
Chuck Norris könnyei gyógyítják a rákot. Nagyon sajnálatos, hogy soha sem sírt még. Soha.
Chuck Norris egyszre lehetőséget kapott egy focimeccsen a kezdő (pörgő)rugásra. Ez volt az első tárgy ami elhagyta az univerzumot.
Chuck Norris révén megdőlt az elmélet hogy a remény hal meg utoljára..
Walker a texasi kopó végén nem a stáblista fut, hanem a halálos áldozatok listája, akik a rész készítése alatt hulltak el.
Chuck Norris nem húz gumit. Minek? Olyan amúgy sincs, hogy védelem Chuck Norristól.
Chuck Norrist kérték fel először a Terminator 1. címszerepére, de kénytelenek voltak elutasítani, mert a film végén széttört rajta a hidraulikus acélprés.
Chuck Norris egyszer együtéssel bevert egy százas szöget egy vasúti sinbe...A szemével.
Chuck Norris pereli az NBC-t, mivel a Törvény és Rend (sorozat) a bal és jobb lábának a levédett neve.
Chuck Norris nem köpül vajat. Meg-körbepörgőrúgja a tehenet, és abból egyből kijön a vaj
Bud Spencer kedvenc étele a hagymás bab. Chuck Norris kedvenc étele Bud Spencer.
Superman egyetlen ellensége a kriptonit. Chuck Norris minden étkezés után kriptonittal öblöget.
Chuck Norris képes kiinni a boroskólából a bort.
Chuck Norris képes megtermékenyíteni egy férfit !
Chuck Norris Grizzly-kell játszott kiskorában plüssmackók helyett.
Chuck Norris egyszer lelőtt 142 vietkongot és egy vemhes lovat...egyetlen vaktölténnyel!
Chuck Norris imádja a zenét... gyakran veri szét ellenfeleit gitárral és páncéltőkés zongorával
A Szent András törésvonal Chuck Norris edzőterme alól indul.
Chuck életében eddig egyszer volt beteg.Enyhe hasmenést kapott mikor megevett egy kiló plutóniumot.
Régebben nem volt dőlt betű a word-ben.De Chuck Norris egyszer oldalba verte a monitort...
Chuck Norris olyan kemény, hogy elhajlik rajta a lézerkard!
Chuck Norris az egyetlen aki szemezni tudott egy ipari lézerrel!
Chuck Norris a pletykákkal ellentétben volt kiskatona! Maga az elnök kérte meg rá két tisztelgés között!
Chuck Norris viszont kiskopasz biztos nem volt, mert az ipari horgonyvágó nem vitte a hajszálait!
Chuck Norrisnak nem nő a haja. Tudja hol a határ !
Amikor Chuck Norris egy kis virágföldbe egy tulipán hagymát rak nem kell várnia tavaszig. Egyszerűen csak beleköp a cserépbe, és máris kihajt a növény!
Ha Chuck Norris rajta lett volna a Titanicon nem történik meg a tragédia. Egyszerűen kettéhugyozta volna a jéghegyet.
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
OKJ-s pasiképző

PASIKÉPZŐ
OKJ-s szakképzés



A képzés alcíme:
Olyan intelligenssé válni, mint egy nő !

Cél
: Aktiválni a férfiak agyának idevágó részét, amelynek létezéséről sejtésük sincs.
A tanfolyam árát a tényleges szükségletek felmérése után állapítjuk meg, kedvezményt adunk azoknak a jelentkezőknek, akik mindegyik kurzuson részt vesznek!!!


KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK
:

1
. Leválni az anyámról (2000 óra)

2. A fizetésemet a feleségemnek adom (550 óra)

3. A feleségem nem az anyám (350 óra)


KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK:


1. Nem vagyok féltékeny a gyerekemre (50 óra).

2. Kész vacsora ..... egy mosolygó feleség (200 óra).

3. Nem viselkedem úgy, mint egy fajankó a feleségem barátai előtt (több mint 500 óra).

4. Hogyan lazítsunk úgy, hogy ne tűnjünk lustának (300 óra).

5. Leküzdeni a távirányító-szindrómát (550 óra).

6. Nem pisilek a WC mellé (100 óra, gyakorlati foglalkozás videó rögzítéssel).

7. Előbb sikerül kielégítenem a feleségemet, mint hogy elkezdené tettetni (kb. 1500 óra).

8. A cipők maguktól soha nem mennek el a cipős szekrényig (800 óra).

9. Hogyan jussunk el a szennyestartóig úgy, hogy útközben nem tévedünk el (50 óra).

10. Hogyan éljünk túl egy náthát agonizálás nélkül (200 óra).


FAKULTATÍV TANTÁRGYAK
:

1
. Emésztési technika, hang nélkül.

2. Agyamba vésem, mely napokon esedékes a szemétlevitel.

3. Konyha - kezdő szint: háztartási gépek: ON (bekapcsolni), OFF (kikapcsolni).

4. Konyha - haladó szint: az első zacskós levesem anélkül, hogy elforralnám az összes vizet.

5. A jégkockatartó megtöltésének veszélyei (diavetítéssel kísért bemutató).

6. A legújabb tudományos felfedezés: a házimunka nem okoz impotenciát.

7. A WC-ülőke dörrenésmentes lehajtása.

8. Miért nem szükséges a takaró emelgetése, miután megszabadultunk bélgázainktól?

9. Alapvető különbségek a szennyeskosár és a padló között (zeneterápiás laborgyakorlat).

10. Hogyan repül a kávéscsésze a mosogatóig (gyakorlatok David Copperfield irányításával).

11. Érzékeken túli kommunikáció: mentális gyakorlatok azokra az esetekre, amikor világosan elmondják, hogy a keresett dolog a szekrényfiókban van, ilyenkor ne kelljen visszakérdezni, hogy melyik szekrény, melyik fiókjában.

HÁZIDOLGOZATI TÉMÁK
:

(
A témák nehézsége és összetettsége miatt csak 2 dolgozatot kell beadni).

1. A vasaló: a ruhák titokzatos útja a mosógéptől a ruhásszekrényig.

2 . Én és az elektromosság: a villanyszerelő kihívásának anyagi előnyei villamossági hibák esetén (a legbanálisabbaknál is!).

3. Miért nem bűntény virágot ajándékozni a nőnek a házasságkötés után?

4. A WC papír: a WC papír vajon a papírtartóban jön a világra?

5. Az eltévedt férfi autóvezető is kérhet útbaigazítást a járókelőktől anélkül, hogy impotensnek tűnne.

6. Tisztítószerek: adagolás és gyakorlati felhasználási tanácsok a javíthatatlan károk elkerülése céljából.

7. A mosógép: a nagy ismeretlen felfedezése.

8. Milyen genetikai akadályai vannak, hogy szó nélkül végignézzük, amint egy nő leparkol.








 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
ádám és Éva... :)

Miután megalkotta Isten Ádámot és Évát,
azt mondta nekik:
- Még két adományom maradt. Az egyik, az állva pisilés művészete és.....
- Én!!! Én!!! Én!!!! Én akarom Istenem, kérlek, kérlek, kérlek!!!!! - szakította félbe
azonnal Ádám- ez annyira leegyszerűsítené az életemet....
Éva beleegyezett , nekinek nem volt fontos ez. Isten Ádámnak adta az elsőt. Ádám kiáltozott örömében, szaladgált
az édenkertben, minden fa mellett megállt pisilni, kiszaladt a tengerpartra,
pisilve rajzolt a homokba.... Isten és Éva nézték egy darabig a boldog férfit,
aztán Éva a Teremtő felé fordult és megkérdezte :
- Melyik a másik ?
- Az agy, Éva, az agy...

:``:
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyerekek - az óceánról

) - Az osztrigák golyóit gyöngynek nevezzük.
(Jerry, 6 éves)

2) - A cápák rondák és durvák és nagy fogaik vannak, akárcsak Emily
Richardsonnak. Õ többé már nem a barátom.
(Kylie, 6 éves)

3) - A bácsikám két másik bácsival és egy nénivel elment halászni, és amikor
amikor visszajött, rákja lett.
(Millie, 6 éves)

4) - Amikor még a hajók vitorlával mûködtek, a szél vitte õket keresztül az óceánon.
Néha, amikor szélcsend volt, a tengerészek fütyültek, hogy feltámadjon a szél.
A testvérem szerint inkább babot kellett volna enniük.
(William, 7 éves)

5) - A sellõk az óceánban élnek. Szeretem a sellõket. Gyönyörûek, és imádom a fényes
uszonyukat, de hogy a fenébe lesznek terhesek? De tényleg?
(Helen, 6 éves)

6) - Nem írok az óceánról. A kistesóm állandóan bõg, Apu állandóan kiabál Anyuval,
a nõvérem teherbe esett, szóval nem jut eszembe semmi, amit leírhatnék.
(Amy, 6 éves)

7) - Néhány hal veszélyes. A medúzák csípnek. Az elektromos angolnák megráznak.
Biztos tengeralatti barlangokban élnek, szerintem ott csatlakoznak rá a töltõikre.
(Christopher, 7 éves)

8) - Amikor úszom az óceánban, a víz nagyon hideg, és ettõl összemegy a fütyim.
(Kevin, 6 éves)

9) - A nyaraláson Anyu elment vízisízni, de elesett nagy sebességnél.
Azt mondja, többet nem vízisízik, mert a víz bement a nagy, kövér seggébe.
(Julie, 7 éves)

10) - Az ócen vízbõl és halakból áll. Hogy a halak miért nem fulladnak meg, azt nem tudom.
(Bobby, 6 éves)

11) - A papám tengerész volt, és mindent tud az óceánról.
Egy dolgot nem tud csak, hogy miért hagyta ott a tengerészetet és vette el Anyut.
(James, 7 éves)
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
Feliratok kutyás házak kapuján:


Én 6 másodperc alatt gyorsulok százra. És Te?
----------------------------------------------------
Nem veszünk semmit, nem adunk el semmit, nem térünk át semmilyen hitre.
És ezt a kutyák is tudják.
----------------------------------------------------
Csöpike sem vegetáriánus!
----------------------------------------------------
Kutya : Betörő - 15 : 0
----------------------------------------------------
Vigyázz, csak az eleje harap!
----------------------------------------------------
Amputációt és alakformálást vállalok. Ha akarsz gyere be csengetés nélkül!
----------------------------------------------------
A blökik szabadon mozognak, Ön szabadon dönt!
----------------------------------------------------
Kedves betörő! A kutya mindenkit beenged, a gond kifelé jövet kezdődik...
----------------------------------------------------
Ha csengetés nélük jössz be, előbb lőlek le, minthogy a kutya megharapna!
----------------------------------------------------
A farkaskutya veszélyes, a másiktól meg még én is félek!
-------------------------------------------------


 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
Repülőn

Egy hosszú repülőút közepén az egyik pilóta elkezd rémülten ordítozni:
- Ó, istenem! Nézd a jelzést! Kifogyott az üzemanyag!
MINDANNYIAN SZÖRNYET FOGUNK HALNI!
- Hülye barom, ez a lámpa csak azt jelzi, hogy hallanak minket az utasok!!
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
morbid...

90 éves öregember haldoklik az ágyban, az emeleti hálószobában.
Egyszer csak érzi, hogy az egész életében kedvenc almásrétes illata
jön fel a konyhából. Nagy nehezen kikel az ágyból. Utolsó erejét
összeszedve lebotorkál a lépcsőn. A konyhába érve ott látja az
asztalon kedvenc rétesét. Már nyúlna az első darabért, amikor a
felesége a kezére csap a főzőkanállal és azt mondja:

- Azt ne bántsd, az a temetésre lesz!
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
:))

Öreg bácsi beleharap az almába, mire ott marad a felső fogsora.
Beleharap még egyszer, mire ott marad az alsó is. Eldobja az almát:
- Nesze vazzeg, edd egyedül!
 

Moonlightx

Állandó Tag
Állandó Tag
Beteg..?

A kilencvenéves Szabó bácsi ellenőrző vizsgálatra megy az orvoshoz.
A doki megvizsgálja, és így szól:
- Szabó bácsi, úgy látom nagyszerű egészségnek örvend. Lelkileg is
minden rendben? Jár e még templomba? És milyen a viszonya Istennel?

- Jól vagyok, köszönöm. Istennel pedig nagyszerű kapcsolatom van.
Képzelje doktor úr, minden éjjel amikor kimegyek a fürdőszobába, az Úr
még fel is kapcsolja nekem a lámpát, és amikor visszamegyek az
ágyamba, akkor meg leoltja.
Meghökken ezen az orvos, és délután felkeresi az öreg feleségét:
- Azért jöttem, hogy elmondjam, Szabó bácsi fizikailag teljesen

egészséges, de amikor beszélgettünk, valami furcsát mondott Istenről.
Igaz az, hogy éjjel amikor kimegy a WC-re, felgyullad a fény, aztán
meg elalszik?
A néni felsóhajt:
- Jaj, Istenem? már megint a hűtőszekrénybe pisilt!
 
Oldal tetejére