ismerkedés

kgabi0507

Állandó Tag
Állandó Tag
Lányomnak volt erre egy aranyköpése (válaszul anyámnak, aki éppen kifejtette a kelleténél több decibelt használva, hogy falrahányt borsó neki meg a fiamnak mondani valamit): nagyi kiabált, mert lehányta a falat borsóval:)
 
Az én nevem Nyerges Zsolt. Harminc éves múltam decemberben. Van egy 8 éves fiam és egy élettársam. Igazából azért regisztráltam a canadaHun oldalon, mert szeretnék kiköltözni végleg Kanadába a családommal, és arra gondoltam hogy lesz olyan valaki vagy valakik, akik értenek ahhoz a folyamathoz, hogy is kell elindulni ezen a rögös úton Jelenleg segédápoló vagyok a Szívgyógyászati Klinikán Pécsen és úgy néz ki hogy létszám leépítés miatt el kell menjek onnan. Főiskolai tanulmányaimat 590 ezer forint hiányában nem tudtam ebben a félévben befejezni, úgyhogy áll a dolog most egy helyben, de jövő februárban mindenképp szeretnék beiratkozni és letenni a 3 szigorlatomat és az államvizsgámat, majd ezt követően már diplomás ápolóként dolgozhatok Kanadában. Én nagyon szeretnék dolgozni és letelepedni Kanadában a családommal, kérlek titeket szóljatok valami okosat nekem ehhez.
 
T

TH6777

Vendég

Kedves Zsolt azt javasolnám a magam részéről...,hogy kéréseddel fordulj az ez ügyekben segitséget és tanácsokat adó topikhoz...amit megtalálsz a fórum oldalon....mert ott vannak azok a tagtársaink akik jártasak ezekben a kitelepedési ügyekben...
Kivánom legyen szerencséd és családodnak...oldodjanak meg a gondjaid.
 
weblehel

Állandó Tag
Állandó Tag
Tapasztalataim szerint az a baj a netes ismerkedésekkel, hogy míg a neten minden ok, élőben már nemigen talál a szó. Legalábbis esetemben ez történt többször is. Úgyhogy maradtam a klasszikus ismerkedésnél, eddig két gyerek az eredménye :D
 
gratula a meglátásodhoz...és persze a két Gyerkőchöz....biza csak a virtuálisban okés minden...persze ott sem igazán...hiszen soha nem élheti és tapasztalhatja meg az ember....a másik valóságát....igy egyfajta üresség ami az adott helyen a jelen....
 
cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Tapasztalataim szerint az a baj a netes ismerkedésekkel, hogy míg a neten minden ok, élőben már nemigen talál a szó. Legalábbis esetemben ez történt többször is. Úgyhogy maradtam a klasszikus ismerkedésnél, eddig két gyerek az eredménye :D

Tudod weblehel valamilyen szinten egyetértek veled. Azt azonban hozzáteném, hogy ha valaki őszintén és tényleg meg akar ismerkedni valakivel, akkor a neten "gátlások nélkül" bemutatkozhat, elmondhatja magáról a főbb dolgokat és a többi már a másik félre van bízva, hogy mégtöbb információ érdekli-e vagy "pattintja" a leírtak alapján.
 
juditsziszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok én is ismerkedtem már it a neten de sajnos az illetö háromév után lecserélt egy másik nöre ami nem szép dolog:))))))
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok én is ismerkedtem már it a neten de sajnos az illetö háromév után lecserélt egy másik nöre ami nem szép dolog:))))))
A netes ismerkedés nem függ össze,hogy lecserélt egy másik nőre...
Lehet,hogy a nélkül is megtette volna.:rolleyes:

Lecserélt(?)..lehet igy jártál jobban,majd legközelebb körültekintőbb leszel.\\m/
Ez tanulólecke volt számodra!:p
 
T

TH6777

Vendég
Sziasztok én is ismerkedtem már it a neten de sajnos az illetö háromév után lecserélt egy másik nöre ami nem szép dolog:))))))

volt 3 éved ami pozitiv és negativumokkal füszerezve...
nem a társkereső amik miatt rossz élményeid vannak és lettek...hiszen a társkereső portálok nem gondolkodó emberek...akik az élményeinket befolyásolják...
egy lecserélés sajnos fájdalmas dolog az egyik fél számára...hol ott ő maga is tesz-tett valamicskét...amiért a csere létre jött...
nem bántani kivántalak ezzel...,de ugye az örökzöld is ugy hangzik...mindenhez két ember kell....kivétel számos egyedül is teremthető sokaság...
 
atomvakond

Kormányos
Kormányos
Sziasztok én is ismerkedtem már it a neten de sajnos az illetö háromév után lecserélt egy másik nöre ami nem szép dolog:))))))

Inkább örülj, ne sajnálkozz, rosszabb lett volna ha 6 év után történik ugyanez....tudom könnyű ezt mondani, mert az érzelmek Benned, és nem bennem vannak, de ha a másikban már nincsenek, azt tudomásul kell venni, és jobb emelt fővel, méltósággal tenni...
a netnek ehhez semmi köze, mert az csak a csengő amit megnyomtak, az ajtót én nyitom ki, és én engedem /vagy nem /be az illetőt az életembe....
meglehet jobban jártál....
 
editke86

Állandó Tag
Állandó Tag
A jelenlegi barátommal a neten ismerkedtem meg, senkivel az előtt és úgy érzem, hogy ezután se fogok. Egyébként nem rossz, hogy lehetőség nyílik barátkozni olyan emberek számára is, akiknek a közvetlen kapcsolatteremtés nem megy könnyen. Néhány netes beszélgetés után már könnyebben megy személyesen is beszélgetni.
 
O

oliyboty

Vendég
Halihóóóó :p

Szerintetek hol lehet viszonylag NORMÁLIS férfiakkal ismerkedni? Úgy 27-30 közöttiekkel? A normális alatt azt értem:
-rendelkezzen alapvető emberi értékekkel
-adjon a külső megjelenésére (ápoltság, öltözködés, igényes arc, haj, stb)
-legyen életképes, rendelkezzen célokkal, normális, egészséges jövőképpel
-karmatikusan hasonló szinten legyünk (vannak olyan helyek, ahol spirituális ismerkedések vannak, tehát szellemi fejlettségi fok alapján?
- ne legyen "papucs", és az olyan helyzetekben, mikor férfi irányítás kell, legyen férfi és irányítson

Körülbelül azt hiszem ennyi lenne az "elvárásom". Szóval léteznek eme kritériumoknak megfelelő férfiak?:p
 
anita612

Állandó Tag
Állandó Tag
A netes ismerkedés mostanában azért terjedt el, mert egyszerűen nem lehet ismerkerkedni pl. egy discóban, ahova ma már 15-16 évesek járnak és kiszorították a 25 év fellettieket, és minden sokkal hamarabb kezdődik, mi lesz 20 év múlva?????
 
majuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Elmúlt az ifjúkor

"Az öregség, túl nagy ár a bölcsességért".
Ez a kifejezés mélyen érintett. Találjátok ki, hogy miért.
 
T

TH6777

Vendég
"Az öregség, túl nagy ár a bölcsességért".
Ez a kifejezés mélyen érintett. Találjátok ki, hogy miért.

humorosan kezdve...ez a 100ft-os kérdések kategoria:confused:;)

no nem találgatok...csak sztem az idős ember sokkal közelebb kerül az indulatmentességhez..., az előrelátáshoz..., az egész megtapasztalásához...,tehát bölcsebb..., mint fiatal társai...,hiszen egy szeretetben élő idős ember...már elérte a bölcsességet...az idős ember...lelkével és bölcsességével...képes tud lenni... ugy boldogan szabadon élni...,ahogy kisgyermekkorában..., legszebb álmaiban egykoron...mikor még fiatal volt...
sajnos mai világunkban...az a baj...,hogy valójában az emberek...az árát igen jól tudják mindennek....csak semminek az értékével nincsenek tisztában igazán....

Albert Einstein fogalmazta igen jól meg ezt...

"A bölcsességet az ember nem az iskolában kapja, hanem azáltal éri el, hogy egy életen át próbálja megszerezni."

különben meg ugye a fáma is azt mondja...,s irja:

"Aminek nincs megfizetendő ára, annak nincs értéke sem."

chewron9

Állandó Tag
Állandó Tag
A net varázsa, hogy összeköti az embereket, meggyorsítja a kommunikációt. nem kell várni a postafordultára. nem felejtesz el elmenni a postára. mindig működik - a netet nem akadályozza a hó, jobb esetben :)) ami fontos: legyünk önmagunk, de vigyázzunk adatainkra!
 
Oldal tetejére