Kedves Csillagözön
-
A fénysebesség egy természeti állando ezért nem kell öt többet mérni, innen adodik, hogy a méter az idönek a fügvénye. Mi van ezen meglepö?
-
A távolságot kilehet idöben (fényév) és méter (idö függvénye) fejezni. Ezt nevezzük négydimenzionális világnak, tér-idönek.
-
Most már a Steve3 is tudja mire jo a relativitáselmélet. A világ két pontja közötti távolság, a térbeli és idöbeli eltolodás négyzetösszegéböl nyerhetö.
A távolság álltalános egyenlete Pythagorastol ismert. (d2=t2+x2) Ezért van, hogy aki a térben többet utazik az idöben lasabban halad elöre (lasabban öregszik)
-
Kedves Ernő! Nem kezdelek elejétől fogva soronként cáfolni, mert úgy nézne ki, mintha magamnak tulajdonítanám a tudós bölcsességet. Felsorolhatnám a tudósokat, akik megcáfolnak, de nekem nincs erre időm és úgy látszik nem is érdemes, mert te csak ismételgeted azt az elavult tudást, amit az iskolában tanítottak neked. Az már akkor elavult, amikor megtanultad. Neked abszolút nincsenek kétségeid afelől, hogy az idő elment feletted és jó lenne egy kicsit haladni vele, lehet, hogy időd sincs olvasgatni, meg talán nem is érdekel...
Így aztán nem győzködlek, higgy, amit akarsz, de én tudom, hogy messze nincs igazad és a világ egészen más, mint képzeled, sokkal több, mint amit látsz. Még a tudósok közül is sokan vallják ezt, nem ok nélkül születnek újabb és újabb tanulmányok e-tárgyban. Ha időt szakítanál erre a két könyvre, akkor utána egy kicsit szerényebben nyilatkoznál, megtudnád mi is a probléma a relativitás elmélettel, megtudnád mi a gond az "idővel", megtudnád miként erőszakolják meg tudósaink mindenféle matematikai bűvészkedéssel a fizikai törvényeket, hogy az előzetes elképzelésük teljesüljön és micsoda tragédia, amikor ez nem sikerül ( Michelson-Morley kísérlet).
Még egyszer a könyv tartalomjegyzékét megmutatom, mert egyszerűbb, mint az, ha soronként leírom miért is tévedsz:
GAZDAG LÁSZLÓ: RELATIVITÁSELMÉLET ÉS SZUPERFOLYÉKONY VÁKUUM
Egy kísérlet, amely megváltoztatta képünket a világról
Einstein relativitáselmélete
Louis de Broglie anyaghullámai
Relativisztikus tömegnövekedés, idődilatáció, hosszkontrakció
A tér és az idő is szemcsézett
Szuperfolyékonyság és szupravezetés
Hullámterjedés a szuperfolyékony héliumban
Mi van, ha a vákuum szuperfolyékony?
Milyen sűrű az éter(vákuum)?
Dirac tengere
A kölcsönhatások hidrodinamikai modellje
Az elemi részecskék állatkertje
Kvantumszín dinamika: QCD (Quantum Cromo Dynamics)
A három vákuumbozon
A mikro-és makrovilág törvényeinek összekapcsolása (A Bodonyi-Sarkadi-féle kísérletek.)
Kvantált örvények hordozzák az információt
Filozófiai következmények
KRISTÓF MIKLÓS: AZ ÉTER KONZISZTENS MATEMATIKAI ELMÉLETE
A Béta metrika:
Hangterjedés áramló közegben
Konkurrens éterelméletek
A gömbszimmetrikus fekete lyuk
Néhány gondolat a TIP-teória születési körülményeiről:
Még egy pár sor a korunkban oly divatos húrelméletről:
Az Áramló Téridő-Plazma
Az Éter Rugó-Tömeg Modellje (RUT ‘80)
A háromdimenziós RUT modell
A háromdimenziós RUT modell analízise
Miért vetették el az étert?
A Standard RUT elmélet konklúziói
A csoportsebesség
Az effektív tömeg
Sebességösszetevés
Az önmagával való azonosság problémája
Az Általános Relativitáselmélet levezetése
Gravitációs vöröseltolódás
Kozmológiai elemzés
A Fekete Lyuk
Cikkek az éterről:
Az eseményhorizont
A létezés alapjai
A relativitáselméletről
Bizonyíték az éter létére
A Mindenség szövete
Hivatásos tudósok és amatőr feltalálók
Áramlik-e az éter?
A Lorentz–erő levezetése az áramló éterből
Kérdések és válaszok az éterrel kapcsolatban
Egyszerű kísérletek a hidromechanikával
Analógiák a Lorentz–erő, a Coriolis–erő, a gravitációs erő és az áramló közegben történő hangterjedés közt
És visszatérve még arra a kifogásodra, hogy miért a Pécsi Tudományegyetem közgazdaság-tudományt oktató docense ír ilyen fizikai tanulmányt. Azért, mert annak a fizikusnak, aki abból él, hogy ő fizikus, meg van kötve a keze. Még Gazdag Lászlónak is betartottak, a kiadóját megfenyegették, amiért a jelenlegi tudományos állásponttal szembe mert helyezkedni és még kiadót is talált!
Murguly György nem talált kiadót hosszú éveken keresztül itt Magyarországon, végül az USÁ-ban adták ki a könyvét, amelyben leírtak alapján két amerikai tudós Nobel-Díjat kapott. Őt ez nem zavarta, így van ez a magyar tudósokkal.
Kristóf Miklós sem jelentethette meg "akárhol" azokat a tudományos következtetéseit, matematikai elméletét amelyekre 24 év munka után szánta el magát. Azért nem, mert nem egyezik meg az Akadémián trónoló tudományos ortodoxiával.
És ez csak három név, de ők maguk is több magyar és külföldi tudós nevét megemlítik az írásaikban. Maga Einstein is megmondta rögtön, amikor a világ elfogadta a relativitás-elméletét, hogy egyszer még vissza kell hozni az éter-elméletet. Eljött az ideje és ha elterjed, nem tud már sokáig ellenállni a tudomány-vallás és az olyan szkepszis, mint ami nálad is tapasztalható.