Hírek Kőkemény amerikai ultimátum Orbánnak: ha nem tetszik, le is út, fel is út!

Ez egy nagyon kemény ultimátum Orbánnak. Így minősítette Radványi Miklós magyar származású amerikai közíró az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által pénteken megjelentetett közleményt. Ez arról számol be, hogy a nagykövet Washingtonban járt, ahol a külügyminiszterrel és a szenátus vezetőivel tárgyalt az amerikai-magyar kapcsolatokról, illetve a Magyarország által az Ukrajna elleni orosz agresszióban játszott szerepről. A nyilatkozat hangneme és tartalma egyértelműen azt mutatja, hogy Washingtonban meghúzták a vészharangot – mondja Radványi. Elegük van a magyar hintapolitikából, s figyelmeztetik a magyar vezetést: ha nem áll be a szövetségesek sorába, akkor annak komoly politikai, gazdasági és pénzügyi következményei lesznek.

David Pressman nagykövet az amerikai külügyminiszterrel, a Fehér Ház vezető tisztségviselőivel és a kongresszus vezetőivel az amerikai-magyar kapcsolatok helyzetéről tárgyalt Washingtonban – adja hírül a budapesti amerikai nagykövetség honlapján pénteken megjelent közlemény. Olyan mondatok szerepelnek benne a diplomata eheti tárgyalásairól, mint hogy „megvitatta a szövetségesi kapcsolatok legújabb fejleményeit, köztük a magas rangú magyar tisztviselők egyedülállóan Amerika-ellenes retorikáját és a magyar kormány által ellenőrzött médiában elterjedt Amerika-ellenes retorikát”, továbbá: „a nagykövet érintette Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának sürgősségét, Magyarország vezetésének az Egyesült Államokról tett legutóbbi nyilatkozatait, valamint az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy ebben a rendkívüli időszakban is ápoljuk ezt a fontos kapcsolatot”. A dokumentum a következőképpen zárul: „Magyarország fontos pillanathoz érkezett a jövőjét illetően...Miközben Oroszország indokolatlan háborúja dúl a szomszédban, eljött az ideje annak, hogy Magyarország és transzatlanti szövetségesei és partnerei között szorosabb kapcsolat alakuljon ki.”

Egy laikus is kiolvashatja a közleményből, hogy az nem éppen a két ország egyetértését tükröző dokumentum. Ám kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen üzeneteket tartalmaz a sorok között a diplomácia nyelvén megszövegezett közlemény. A „fordításra” Radványi Miklóst kértük meg, már csak azért is, mert éveken át dolgozott az amerikai fővárosban a Kongresszus egyes tagjainak stábjaiban, s a Frontiers of Freedom konzervatív intézet alelnökeként napi kapcsolatot ápol a nagypolitika szereplőivel is.

A közíró előrebocsátotta, hogy ugyan a közlemény nem nevesíti Orbán Viktort, de mindenki tisztában van azzal, hogy Magyarországon kizárólag egy ember, az ő szava dönt, a magyar vezetés egyenlő Orbán Viktorral. A közleménnyel az Egyesült Államok tulajdonképpen kinyújtja a kezét a miniszterelnök felé, és egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy jobb útra térítse őt, megértesse vele: Magyarország 1999 óta tagja a NATO szövetségi rendszerének, s ezzel nem csak jogok, hanem kötelezettségek is járnak.

Nagyon ritkán és csak akkor hívnak haza egy nagykövetet konzultációra, amikor „helyzet áll elő” – emlékeztetett Radványi, aki szerint az sem szokványos, hogy demonstratívan nem csak kétpárti egyetértés alakul ki a demokraták és a republikánusok között, ahogy az most, a közlemény tanúsága szerint történt a magyar ügyek megítélésében, hanem az is – és ez is nagyon fontos eleme a közleménynek –, hogy bevonták a szenátust is az ügybe. Ezzel ugyanis egyértelművé tették, hogy a végrehajtó hatalom, azaz a Fehér Ház és a Külügyminisztérium, valamint a törvényhozás, azaz a szenátus ugyanazon a véleményen van Orbánt és a viselkedését illetően – mutatott rá Radványi, megjegyezve, a képviselőházat azért nem kell ilyenkor bevonni, mert a külpolitikában csak a szenátusnak van – alkotmányos alapelvként – beleszólási (tanácsadási és egyetértési) joga (külügyi bizottsága is). Ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy nagyon ritkán szokta a szenátus gyakorolni ezt a jogát, így azután a közleménynek az a része is igen fontos, amely arról szól, hogy a szenátus vezetése egyetértett a nagykövettel. „Itt minden szónak jelentősége van” – jegyezte meg.

A diplomácia nyelvéről lefordítva a dokumentum azt is tartalmazza, az Egyesült Államok megelégelte, hogy a magyar kormány az oroszok pártját akarja fogni, s hintapolitikát folytat a NATO és Oroszország között. Az USA most azt üzente: elég volt abból, hogy a magyar kormány kibeszéljen a kórusból az orosz agresszió és Ukrajna inváziója kapcsán, ideje, hogy egy hangon beszéljen Magyarország a NATO-val.

Nem kérdéses, hogy ez egy nagyon kemény ultimátum Orbánnak, azzal ér fel, amit Amerikában a ’my way or the highway’, avagy a ’megszoksz vagy megszöksz’/’ha nem tetszik, akkor le is út, fel is út’ kifejezéssel szoktak illetni” – szögezte le Radványi Miklós. Ha le akarnánk fordítani az üzenetet kevésbé diplomatikus nyelvre, akkor ezzel nem mást üzentek Orbánnak, mint azt, hogy torkig vannak vele, ideje abbahagynia a kétkulacsos politikáját, le kell állnia az Egyesült Államok és a NATO bírálatával és be kell állnia a sorba a szövetségesei mellé.

Nagyon fontos a dokumentumnak az a része is, amely azt taglalja, hogy „miközben Oroszország indokolatlan háborúja dúl a szomszédban, eljött az ideje annak, hogy Magyarország és transzatlanti szövetségesei és partnerei között szorosabb kapcsolat alakuljon ki” – hívta fel a figyelmet Radványi, aki „lefordította” az üzenet e részének tartalmát is. A lényeg: ha Magyarország, azaz Orbán nem ébred rá végre arra, hogy hol a helye és hogyan kell viselkednie, akkor az Egyesült Államok egységesen fel fog lépni ellene. Mint magyarázatként megvilágította: a szenátus, azaz a kongresszus felső házának a szerepe ebben azért is fontos, mert a kongresszusnál van a pénz, nem a Fehér Háznál, ami azt is jelenti, hogy a leállíthatnak minden, a pénzügyeket is érintő segítséget, beleértve akár a fegyverszállításokat, fegyvervásárlásokat is. „Ez egy nagyon kemény ultimátum, hiszen valójában a végrehajtó hatalom és az egységes szenátus közös közleménye arról, hogy elegük van Orbánból, s ha nem áll be a sorba, akkor annak politikai, gazdasági és pénzügyi következményei lesznek, Magyarország szempontjából pedig nem fog jól végződni”. Felszólítás arra, hogy Magyarországnak végre nem csak, hogy száz százalékig be kell állnia a szövetségesei közé, hanem aktívan támogatnia kell a NATO-t az orosz agresszióval szemben, beleértve Ukrajna támogatását olyan mértékben és módon, ahogy a NATO teszi. Nem opció, hogy erre nem hajlandó.

A közlemény pénteken jelent meg a nagykövetség honlapján – s ha nem is szándékosan talán, de reagál a legfrissebb orbáni állásfoglalásra is. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban elhangzott „interjújában” ismét élesen bírálta a Nyugatot a háborúban játszott szerepéért. Olyanokat mondott egyebek között, hogy „a nyugati világ vezetői háborús lázban égnek”, miközben a béke pártján csak Magyarország és a pápa áll, illetve a türkök, az arabok, a kínaiak, az afrikaiak szorgalmazzák az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalásokat. Bár – ahogy az amerikai közlemény sem nevesítette Orbánt, úgy – a magyar miniszterelnök sem nevesítette a NATO-t, de kristálytisztán lehetett érteni, kire, mire gondol.

NVZS

1678669204917.png
 
Egye rosszabb hirek :(
Az europai bankreszvenyeknek is megindult as zjanasa :(
10 szazaleknal tobbet buktak vezeto francia bankok, valamint a nemet vezeto bank a db is 8 szazalkekot esett :(
A forint euro atvaltas ujra kozel 400 :(

Na mpst fog kiderulni mennyiore jok az europai penzugyeseki
Ne adja isten hogy ez tovabb folytatodjon, mert elkepeszto vilaggaz6dasagi valsag elébe nézhetunk :(

Nem véletlen hogy a vezeto amerikai lapok szerint amerika egyre inkabb elfordul ukrajnatol
Akkora a gond, hogy ezt kell megoldani mielott barmit teszunk, kulonben nagy baj lesz!

Ez pedig fuggetlen lesz az aktulisan regnalo magyar kormanytol. Szivni fogunk mint a torkosborz!
 
Donald Trump gyújtó beszéddel reagált a Silicon Valley Bank fizetésképtelenségére, és küszöbön álló gazdasági válságot jósolt. Trump a "Truth Social" közösségimédia-platformján közzétett bejegyzésében azonnal megajándékozta követőit a tettessel. Mint oly sokszor, most is Joe Bidennek hívták.

A magyar kormánymédia természetesen felerősít minden USA ellenes hírt és elfelejti megemlíteni, hogy pontosan Trump volt aki az elnöksége idején csökkentette a bankok számára elöirt tartalékokat, amire a 2008-2009-es pénzügyi válság idején az állam kötelezteöket.

A kormány hazugsággyára az MTVA, permanens Biden ellenes propagandát szór, ami ellentmond Orbán hazugságainak, hogy ö nem probál egyetlen ország belpolitikájába sem beleszolni. Ezért még mindig Trumpot követi és "megcsalt választásokról" beszél.
 
Utoljára módosítva:
Donald Trump gyújtó beszéddel reagált a Silicon Valley Bank fizetésképtelenségére, és küszöbön álló gazdasági válságot jósolt. Trump a "Truth Social" közösségimédia-platformján közzétett bejegyzésében azonnal megajándékozta követőit a tettessel. Mint oly sokszor, most is Joe Bidennek hívták.

A magyar kormánymédia természetesen felerősít minden USA ellenes hírt és elfelejti megemlíteni, hogy pontosan Trump volt aki az elnöksége idején csökkentette a bankok számára elöirt tartalékokat, amire a 2008-2009-es pénzügyi válság idején az állam kötelezteöket.
Nem vagy kompéett!
Miert lenne az usa ellenes, has azt v allom, hogy az amerikai gazdasag problemai nagyon gyoirsan ki fognak sugarozni a vilagban?

Nem nagyon érdekel trump mit mondott!
Ettol fontosabb mi okozta a SVB csodjet!
Egyreszt a jelenlegi kormany tulkoltekezése már megingatta hetekkel ezelott a befektetok bizalmat!
A konret kivalto ok pedig a befektetési uzletág hibaja! Nagyon komoly penzerket fektettek amerikai állampapirok vásárlásaba.
Az értékpapirportfolio erteke azopnnal zuhanni kezdett, mikor a bankszovetség kamatemeleseket jelentett be! Nem egyet!!!
Tudni kell hogy a kamatemeles valoban befolyassal lehet az inflacio mertekere! Nem volt veletlen a kormany kamaemelése!
De a kamatemelés elleniranyba hat az állampapirok értékére!
Minel magasabbak a kamatok annal inkább csokken az állampapirok erteke!
Az ok ez volt es nem valami szamarsag amiket osszeirkalsz!

A kotelezo tartalekalapok mértékének a csokkentése pedig ac nagyobb merteku penzkiheléyezéseket tesz lehetove, ami a gazdasag élénkitésere szolgall és nem tuti8 hogy rossz huzas volt, kulonos tekintettel annak eredmenyességére!
Az politikjai lozung ami nem érdekel!

Az hogy mekkora az amerikai gazdasag befolyasa a vilag mas reszeire, az viszont ma már látszott az europai bankok részvenyeinek csokkenéseben!

Marhasag ez az amerika ellenes duma!
 
Csatolás megtekintése 1918922

Csatolás megtekintése 1918924
A kotelezo tartalékráta kulonbozosege europa és amerika kozt nagyon régen gond, de nem hiszem hogy a fo ok!
Ettol jelenleg sokkal veszelyesebb a bankokba vetett bizalomvesztés az ugyfeleke, és foleg a befektetok reszerol!
Ha megindul a bankok vilagmeretu lerohanasa, az teljesen kiszamithatatlan eredmenyt hoz!
Nem kell meg csodkozelben sem lenni egy penzintezetnek a bukashoz, eleg ha az emberek azt hiszik!!!!
Gondoljunk a postabank esetere, ami tipikus példa erre!

Ami viszont tegnapi hir, és megeorsiti azt, hogy mekkora a gond:

Nem vagy kompéett!
Miert lenne az usa ellenes, has azt v allom, hogy az amerikai gazdasag problemai nagyon gyoirsan ki fognak sugarozni a vilagban?
A leg erősebb "kisugárzás" per pillant az Ukrajnát megsemmisíteni akaró Putyin által vezetett embertelen háború, amit a magyar miniszterelnök minden rendelkezésére álló eszközzel eszközzel támogat.

Nem nagyon érdekel trump mit mondott!
Valahogy nem akarod felfogni, mert nem passzol az ideológiádban.
Trump nem csak "mondott valamit" hanem a 2008-2009-es pénzügyi válság megismétlődését megakadályozni kívánó rendeleteket törölt el.

Ettol fontosabb mi okozta a SVB csodjet!
Egyreszt a jelenlegi kormany tulkoltekezése már megingatta hetekkel ezelott a befektetok bizalmat!
A konret kivalto ok pedig a befektetési uzletág hibaja! Nagyon komoly penzerket fektettek amerikai állampapirok vásárlásaba.
Az értékpapirportfolio erteke azopnnal zuhanni kezdett, mikor a bankszovetség kamatemeleseket jelentett be! Nem egyet!!!
Tudni kell hogy a kamatemeles valoban befolyassal lehet az inflacio mertekere! Nem volt veletlen a kormany kamaemelése!
De a kamatemelés elleniranyba hat az állampapirok értékére!
Minel magasabbak a kamatok annal inkább csokken az állampapirok erteke!
Az ok ez volt es nem valami szamarsag amiket osszeirkalsz!

Ahogy egy élö szervezet, egy számitógép, vagy adatátvitelt állandóan érnek elöre nem látott zavarok, igy van ez a bankok esetében is.
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy pénzügyi szakértő lennék, de komplex rendszerekkel kiismerem magamat egy kicsit.
A bankrendszerek stabilitását lehet erősíteni bizonyos előírásokkal, nos hát ezek egy részét törölte el a volt "businessman" amerikai elnök aki még most sem akarja elfogadni a tényeket, hogy nem nyert az ujraválasztási kisérletnél.

Neked természetesen fontosabb az orosz agresszor ellenfeleitdiszkriminálni, pánikot kelteni.

A kotelezo tartalekalapok mértékének a csokkentése pedig ac nagyobb merteku penzkiheléyezéseket tesz lehetove, ami a gazdasag élénkitésere szolgall és nem tuti8 hogy rossz huzas volt, kulonos tekintettel annak eredmenyességére!
Az politikjai lozung ami nem érdekel!

Az hogy mekkora az amerikai gazdasag befolyasa a vilag mas reszeire, az viszont ma már látszott az europai bankok részvenyeinek csokkenéseben!

Marhasag ez az amerika ellenes duma!

Ismétlem, amerikaellenesnek nevezem a dumádat mert itt, kezdesz valamit ecsetelni, ami nem is a topik témája.
Ez tipikus Orbán politika, ha rolla van szó akkor rögtön arról beszél, hogy a kritikusai sem jobbak.

Nos akkor mi lesz most, kidobják Orbánt a NATO-ból, vagy sem?
Mit kell még ennek az istenverésnek elkövetni ahoz, hogy elérje a célját és kitegyék a nyugati szövetségből, hogy Putyin teljes mértékű ágyasa lehessen?
 
A világon tortén tényekrol nem tudomast venni, helyette egy problémát gyártani és elérni, hogy mindenki arrol beszeljen, én ezt nevezem trollkodasnak!
De lelked rajta!
 
Oroszország már rég megszállta volna az országot, ha Orbán azt csinálta volna ellenük, mint most a NATO ellen. Nagyon türelmesek Orbánnal. Egyébént szerintem. mint fotelstratéga, azt hiszem a NATO erővel is visszatartaná Magyarországot a kilépéstől, illetve attól, hogy beengedje az oroszokat. Magyarországnak vannak bizonyos stratégia poziciói. Az országon vezet a szárazföldi út a Balkánra, legfőképen Románia felé, ami feltétlen NATO-tag. Ha Oroszország megszállna minket, akkor borulna Szlovákia, Horvátország és további dominók.
 
Ha Orbán nyíltan be akarná hívni az Oroszokat akkor azt megállítaná a népharag, nem lenne szükség NATO-ra.
Putyin is valoszinü az irodájában fogja befejezni mint Rasputin és Sztálin, nem nyugdíjasként a dácsájában.
A márciusi beszédében azzal vigasztalta magát Orbán, hogy "mindannyiunkban van egy Petőfi", hogy Petőfi "vézna volt, aki kívánsága ellenére ágyban párnák közt halt meg".

Orbán már régóta nem mer kiállnia nép elé beszélni, fél, hogy kifütyülik.
Higgyétek el ha száz, kétszáz ezer ember kifütyülné Orbánt a beszéde alatt, akkor vége lenne az Orbán rendszernek.
 
Oroszország már rég megszállta volna az országot,
Ebben nem vagyok biztos.
Miért is tenné? Semmi haszna belóle, pontosabban aranytalanul nagy erőforrást igényelne és kötne le.
Amikor itt "vendégeskedtek" nalunk ideiglenesen 40 évig.
Annyi cuccuk volt, hogy alig győztek vonatra pakolni a távozáskor. (Halkan jegyzem meg, ha nincs a "Tovariscsi konyec" plakát, meg az Antall féle hozzáállás, akkor majd 10 évvel korábban lett volna pl. Mig29-es ezredünk és nem is egy, hanem kettő. Vagy Mátyásföldön CT- kórház...) Ugyanis itthagyták volna, mint ahogy egy csomo egyéb dolgot (csak így előbb összetörték, tönkretették).

ha Orbán azt csinálta volna ellenük, mint most a NATO ellen.
Mondjuk mit tesz/tett a NATO ellen?
Vétozza az ukran csatlakozást illetve húzza a finn/svéd csatlakozás jóváhagyását, de kb ennyi.
A nagy hangon hirdetett, mi nem avatkozunk be az ukrán haboruba csak nekünk szóló porhintes volt, hisz a C17-esek bízony Pápáról emelkedtek a fellegekbe...

Nagyon türelmesek Orbánnal. Egyébént szerintem. mint fotelstratéga, azt hiszem a NATO erővel is visszatartaná Magyarországot a kilépéstől,
Ugyan miért tartana vissza? Így is csak nyűg (politikailag). Logisztiksilag megy ugyanaz mint az oroszoknál, aránytalanul nagy erőforrást kötne le.
illetve attól, hogy beengedje az oroszokat. Magyarországnak vannak bizonyos stratégia poziciói. Az országon vezet a szárazföldi út a Balkánra,
Na most figyelembe véve, hogy Törökországtól Bulgárián át féltucat NATO tagállam van délen, ami tengeri úton sokkal egyszerűbben megközelíthető, ez szerintem már regen elveszítette a strategiai fontosságát.
legfőképen Románia felé, ami feltétlen NATO-tag.
És a Fekete tengeren keresztül simán elérhető.
Ha Oroszország megszállna minket, akkor borulna Szlovákia, Horvátország és további dominók.
Na most egyelőre a 40 cm/nap haladási sevességű orosz seregnek ehhez előbb Ukrajnát kellene megszállnia...
Úgyhogy ez nem lesz egyhamar.
 
Ez a variácio csak akkor lenne igaz - marmint Magyarorszag és az USA szakadasa - ha amerika csak egynemu, egyféleképpen gondokodo orszag lenne!
A jelenlegi elnok - Biden - rengeteg népszerutlen intezkedest tett! Számukra nem igazan jo az, ha az elnokvalasztasi kampany megindulasakor egy olyan orszag, és egy olyan vezeto kampanyol a republikanusok mellett, akinek jelentos befolyasa van a konzervativok koreben.

Akar Trump akar a mar nagy befolyast szerzo floridai kormanyzo DeSantis lesz Biden kihivoja, az orbani támogatás szavazokat hozhat a szamukra.

Nem véletlenul szeretne Biden és kore valami modon kizárni a paklibol a maygarokat!
Oroszpartisaggal vadolni egyremek eszkoz, hiszen a mainstream media mar egy ideje sulykolja az emberekbe nyugaton oroszorszag gonosz voltát!

Szerintem messze nem olyan egxyszeru a keplet mint a cikk probalja beallitani!
Ráadásul ezek az amerikai uzenetek egyben a hazai ellenzéket is erosen helyzetbe hozzak!

Meglatjuk az eredmenyt
 
Nem kicsi az esely hogy elkoszonek a magyaroktol a NAtoba. Nem csak Amerika dont hanem az isszes Nato orszag pont ugy ahogy a belepesnel is.
Te magad is mindezt allandoan alatamasztod hisz irod

Oroszpartisaggal vadolni egyremek eszkoz, hiszen a mainstream media mar egy ideje sulykolja az emberekbe nyugaton oroszorszag gonosz voltát!

Mit kene tenie? tapsolni hogy lerohant egy orszagot? Ha mi lennek a megtamadott akkor is ezt mondanad?
HA szerzodes es kozos katonai szovetseg van Mo -nak a Natoval akkor nem lehet kilogni a sorbol.Ha nem tetszik akkor ki lehet lepni.
Mit gondolsz mnennyi penzt kene meg hogy a vedelmet Nato nelkul Mo gon megoldjak,mennyi penzt kell erre beszedni az adofizetoktol?
Azonnal vissza vezetnek a kotelezo sorkatonai szolgalatot, gondolod ezt a laksoag kitoro orommel fogadna?
Elarulom neked ami kotelezo az valahogy nem mukodik jol. Legfeljebb nem 600 ezer hanem meg vagy felmillio fiatal fog lelepni az orszagbol.
Hiaba almodik nagyot az Orban a valosagba Mo egy kis orszag, mar az se igaz hogy 10millios mert jo ha van 8 millio, mar nem jog allam hisz pont eljaras folyik ellene, Gazdasagilag az utolso eladsodva ,az Euba a legmagasabb inflacioval,akkor mirol is beszel a fonok? Se nem hadvezer se nem jo politikus, mert mar mindenkivel osszeveszett, a kulpolitikaja csapni valo.
Mely magyarjaink vakon mennek utana mint a lo aki a falnak megy, mert nem vak hanem bator.
 
Mit kene tenie? tapsolni hogy lerohant egy orszagot? Ha mi lennek a megtamadott akkor is ezt mondanad?
HA szerzodes es kozos katonai szovetseg van Mo -nak a Natoval akkor nem lehet kilogni a sorbol.Ha nem tetszik akkor ki lehet lepni.
Szerintem nem a kardcsortetés a 21. sz-i megoldas !
Hosszu ideje volt a "kulturalt" vilagnak arra, hogy megoldast keressen, és talaljon!

2014 ota érik a háboru jiszelesedése.
Jottek a minszki megallapodasok, amirol nem regen Merkel nyilatkozta, hogy ok maguk sem vettek komolyan.
A franciakkal csak azon dolgoztak, hogy idot adjanak ukrajnanak a felkeszulesre!

Mikor Putyin lerohanta ukrajnat akkor is lett volna lehetoseg arra, hogy targyaloasztalhoz kenyszeritse a feleket!
Ehelyett a hergelers jott!
A szankciokat ÉN és hangsulyozom, hogy ez maganvelemeny, nem is biztos hogy nem lehet vitatni, de akkor is ugy erzem, hogy fenyegeteskent kellett volna lebegtetni, és nem azonnal alkalmazni!
Igy egy nagyon komoly fegyvert hasznalt el a vilag, ami meg jol johetett volna a targyalasokkor!

Ha kicsit tagabban nezzuk a kozelmultat, gondolj bele, hogy volt egy vilagjarvany! Az USA penzugyi helyzete romlott. Volt egy migransvalsag 2015-ben ami azota szinten nem megoldott!
Teljesen megoszlik a fejlett államok véleménye.
Az usa-ban szinten nagyon komoly bearamlas volt delrol.

Mindezek igy egyutt egy nagyon torekeny helyzetet teremtettek!

Az arab vilag forrong!
Az irani atomalku megfeneklett!
Izrael állando hadkeszultsegben kell legyen mert ugy a hamasz, mint a kornyezo arab orszagok fenekednek rá!
Sziria egy uj bejrut, nem tudni ki ki ellen harcol ott!

Raadasul most az izraeli és arab emirsegek kozti megallapodas kezdi teljesen felboritani amerika dominanciajat a tersegben!
Torokorszag barmennyire is csendesen teszi a videkl ura szeretne lenni - nem veletlenul kozveti8tett a megbekeles ugyeben izrael és szaud arabia kozt!

Szoval ez szuerintem mind figyelmezteto jel kellett volna, hogy legyen arra, hogy a jelenlegi amerikai kulpolitika am,it amugy is megrengetett az afgan dolog veszelyben van!

Akkor még nem beszeltunk kina nagyhatalmi torekveseirol!

Szoval én ugy latom, hogy az EU elalibizett minimum 10 évet!
Nem valos problemakat oldott meg!
A gender kerdes és az ahhoz kapcsolodo dolgok fontosak, de nem a legfontosabbak!
Az eu mégis CSAK olyan problemakat vett elo, amikkel sikert mutathat fel! A megoldhatatlan dolgokat pedig a szonyeg alá soporte, és media segitsegevel igyekezett meggyozni az embereket, hogy a magyar sajto helyzete az ami veszelyt jelent a vilagra, és nem Putyin atombombai!

Valahol a 23. óra kornyeken jarunkl, hogy elkeruljunk valami sokkal sulyosabbat mint ami jelenleg van!
A gazdasagok osszeomlani keszulknek! Muikodo bank-hitelezési r4endszer nelkul nincs mukodo gazdasag!
A Bretton Woods rendszer osszeomlasa utan képtelenek a nagyhatalmak egy ujm az egesz vilagot átfogo, és foleg mukodo penzugyi rendszert létrehozni!
Amiu a legfelelmetesebbn, hogy a politikusoknak van erre egy vegso megoldasa, amit a 20. sz-ban mar ketszer bedobtak!

Háboru! :( :(
 
Egy érdekes video, arról hogyan bántak az amerikaiak a hadifogjokkal, és egy példa, hogy a magyarok gyerek katonákat küldtek Hitler megmentésére

Egy megjegyzés, a Hitler elleni szövetségben olyan ellentétes nézetű országok is együtt dolgoztak mint az USA és a Szovjetunió összes állama.
Orbán leváltása is csak ilyen módon lehetséges, aztán ha a demokrácia feltételei vissza vannak állítva akkor jöhetnek a részletkérdések amikre a pártok specializálták magukat.
 
A hócipőm tele van azzal, hogy az USA úgy kezeli Európát és a benne lévő országokat, mint a cipőtörlő rongyokat. Takarodjanak Magyarországról, Európából és mindenhonnan, ahol jelenleg is beavatkoznak egy-egy ország belügyébe.
Hidd el, hogy ettol sokkal bonyolultabb, és sirnivalobb! a valosag!

Nem lehet vitatni azt, hogy ma a NATO fo erejet az usa adja!
Ott a gond, hogy ma az a kenderfustbe burkolodzott moralizalo liberálértelmiség ami 10 éve még az amerikai támaszpontok ellen tuntetett itt europaban, ma minel komolyabb amerikai jelenlétet kovetel!
Azokat akik ezzel nem értenek egyet kinevezik fasisztanak, aellenségnek meg mit tudom en :(
Az a fajta skizofrén viselkedés jellemzi oket ami elfeledteti a korabbi "harcaikat" -termeszetesen foleg fotelbol egy uveg kituni wiskey mellett - és ma ugy tesznek, mintha ok mindig megmondtak volna, hogy ezt a gonosz orosz népet meg kell állitani!

Sajna nekik mindegy ki ellen, csak harcolhassanak - fotelbol! -.
A fosodratu media megirja mit kell vallani és azt harsogjak!
Genderizmus, zold energia, gonosz oroszorszag!

Elgondolkodtam pont az elott hogy valaszoltam, hogy valoban fontos dolgok!
Ha nem valtoztatunk, ha tovabb folyik a kornyezrettel valo ilyesfajta bánásmod, akkor 80-100 év és lakhatatlan lesz a fold.
De szerintem, és erre jutopttam , ker ezen aggondi, mert jonnek a raketak, amiknek nem kell 80-100 év, egy pillanat alatt elpusztitanak mindent!
Mi legfeljebb a fold alatti bunkerekben remeghetunk, és m,ondhatjuk azt, hogy milyen szep lehetett volna a fold, hisz elkezdtunk a védelmével foglalkozni, csak hát jottek a bombak!

Jobban kellene a prioritasokra figyelni!
 
Nem lehet vitatni azt, hogy ma a NATO fo erejet az usa adja!
Ott a gond, hogy ma az a kenderfustbe burkolodzott moralizalo liberálértelmiség ami 10 éve még az amerikai támaszpontok ellen tuntetett itt europaban, ma minel komolyabb amerikai jelenlétet kovetel!
Azokat akik ezzel nem értenek egyet kinevezik fasisztanak, aellenségnek meg mit tudom en :(
Az a fajta skizofrén viselkedés jellemzi oket ami elfeledteti a korabbi "harcaikat" -termeszetesen foleg fotelbol egy uveg kituni wiskey mellett - és ma ugy tesznek, mintha ok mindig megmondtak volna, hogy ezt a gonosz orosz népet meg kell állitani!
Biden nem skrizofen nem hulye csak oreg. Putyin valoszinu beteg de meg nem erositett hirek keringenek nyavajairol. Orban skizofen o maga mondta fiatalabb koraban.
Szoval akkor mi is a helyzet?
 
Biden nem skrizofen nem hulye csak oreg. Putyin valoszinu beteg de meg nem erositett hirek keringenek nyavajairol. Orban skizofen o maga mondta fiatalabb koraban.
Szoval akkor mi is a helyzet?
feltunhetett volna mar, hogy napi partpolitikaba nem megyek bele :)
Ne hari de abban ugy sem tudnank egyet érteni!
Én ebbe az Orban a hulyebb vagy Gyurcsany vitaban inkabb nem veszek reszt :)
 
Nem is emlitettem Gyurcsanyt , mert tudom Gyurcsany fobias vagy.:D
Nem szeretem, de veletlenul sem irnam itt le a velemenyem rola, mert nem szeretnek masokat megbantani feleslegesen.
Ebben a kerdesben, hogy ki kit szeret, és mi oka van rá, lehetetlen az egyetértés :)
Egyebkent nem utalom, nem vagyok fobias, de az a gazdasagpolitika, amit az a kurzus képviselt szerintem - és hangsulyozottan szerintem! - nem helyes.
Ennyi :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,171
Üzenet
4,812,373
Tagok
616,347
Legújabb tagunk
Jeffreychuri
Oldal tetejére