Két nap alatt kinyírták a lakáskasszát, a Vajdaságban ingyen lakáspénzt osztanak Orbánék

Érdekes pályázati felhívásra bukkant az Átlátszó a Vajdaságban. A Vajdasági Magyar Szövetséghez (VMSZ) kötődő, pénzosztó Prosperitati Alapítvány oldalán pár héttel ezelőtt tették közzé, hogy falusi házak megvásárlására lehet jelentkezni.

Vagyis akik a Vajdaságban akarnak falusi házat venni, azok 3,3 millió forintnak megfelelő ingyenpénzt kapnak, mégpedig a magyar kormány állja a cechet.

Pontosabban a magyar kormány ajánlotta fel azt az összesen 1 milliárd forintot, amelyet a Magyarországon élő adófizetők dobtak össze, és amelyből Vajdaságban élő magyarokat segít házhoz jutni a magyar kormány.

Első körben már 385 család jutott így házhoz, most jön a második kör.

De van még egy fura vetülete az ingyenpénznek.

Nincs kötelező önrész, és nem is olyan kötött a pénz felhasználása, mint például azoknál a lakástakarék-pénztári megtakarításoknál, amelyeket a közelmúltban, két nap alatt kinyírt az Orbán-kormány.

24

images
 
*
Nagyon vissza kell magam fogni, mert irgalmatlan káromkodhatnékom van... De nagyon... Ehhez már hozzáfűzni sem lehet mit, mert szavakat nem találok. Már olyan szavakra, mondatokra gondolok, melyeket meg is lehet(ne) jelentetni... Tehát "nyomdafestéket" tűrő szövegre gondoltam. Igaz, itt nincs nyomda, de festék sem, csak a nyers igazság. Csak azt nem értem, ha annyira imádja o.v. a vajdaságot, Erdélyt, miért nem költözik oda, de végleg? Ott is épít - tudjuk! - stadiont, bölcsődét, óvodát, iskolát, pedig ezeknek itthon is lenne helye. Irgalmatlan a szegénység, hogy a többiről ne is szóljak...:mad:

Első körben
Ez eddig 1 270 500 000 forint.
Ennyi pénzből egy egész pofás apróház lakóparkot lehetett volna építeni hajléktalanoknak, vagy a kilakoltatott szerencsétleneknek!
Aztán jöhetne a második kör!
A helyhatósági választás igazolta, hogy megint kevés a fidesz-szavazó. Erdélyben, Kárpátalján már kimerítették a lehetőséget, most délre próbálnak terjeszkedni.
Osztanak ezek még majd Afrikában, Ázsiában is lakáspénzt meg állampolgárságot a plusz szavazatok reményében, csakhogy hatalmon maradhassanak.
 
Én megkockáztam, hogy a "mindenáron" mentalitás inkább arról szól, hogy a rácsokon innen maradhassanak... ;)
 
*
Nagyon vissza kell magam fogni, mert irgalmatlan káromkodhatnékom van... De nagyon... Ehhez már hozzáfűzni sem lehet mit, mert szavakat nem találok. Már olyan szavakra, mondatokra gondolok, melyeket meg is lehet(ne) jelentetni... Tehát "nyomdafestéket" tűrő szövegre gondoltam. Igaz, itt nincs nyomda, de festék sem, csak a nyers igazság. Csak azt nem értem, ha annyira imádja o.v. a vajdaságot, Erdélyt, miért nem költözik oda, de végleg? Ott is épít - tudjuk! - stadiont, bölcsődét, óvodát, iskolát, pedig ezeknek itthon is lenne helye. Irgalmatlan a szegénység, hogy a többiről ne is szóljak...:mad:

Tedd még hozzá a templomot, püspöki palotát, mert az sem mindegy mit prédikál ott a papság....
 
Eddig hurráoptimizmusra adhatott okot az ellenzék töketlensége. De egyszer minden jónak vége szakad...
Nem kell dicsérni az ellenzéket sem....megkezdődik a széthúzás hisz kell a pénz a pártoknak.
Egy megoldás lehet ha az ellenzék összeáll egy választási szövetségbe.
Kicsi erre az esély.
Hisz rögtön jönnek hogy jobbik lefeküdt a kommunistáknak és hasonló írások....
Ami még jól jött az ellenzéknek a kormánypárt nagyarcúsága. Beképzeltség hogy a hűbéresek a valóságot mondják csak azok meg úgy voltak inkább azt csinálják illetve mondják amit a PÁRT hallani akar.
 
Mai napon a tévéből hallottam a fogadkozást, hogy Putyinnal együtt o.v. falvakat újítanak fel, nemcsak templomokat... Itthon Magyarországon, borzalmas körülmények között élnek emberek tucatjai. o.v. - a tőle megszokott módon, a határon BELÜL élők gondjaival mit sem törődik. A hajléktalanokat üldözi, nem azon jár az agya, hogy a hajléktalan szállókat valódi hajlékká alakíttassa át. Magyarul, aki oda beviszi a féltve őrzött kis motyóját, annak legyen zárható helye, ne lophassák el az éjjeli menedék helyen egymás cipőjét, kamerák őrizzék az ott bent lévőket. Ne legyen poloska-, bolha- és tetű fertőzés. Ezen kellene változtatni, hogy a hajléktalanok nyugodtan mehessenek oda be. Kapjanak ruhát és kötelező legyen a tisztálkodás, mindenki számára. Ez tudom figyelem és pénz, de az itt élőket kellene megsegíteni. S, ha marad(?) tehát, ha marad(na) +pénz, azt kilapátolni, ha már annyira nem tud ellent állni az ingerének... De a kilapátolás is csak módjával, csak szerényen. Addig, amíg az országunk lakosságának nagyobbik része csak a rezsit fizeti és a napi megélhetését a legszerényebb módon, addig itthon lenne mit javítani az élethelyzeteken.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,230
Üzenet
5,058,040
Tagok
630,900
Legújabb tagunk
bartusgabesz76
Oldal tetejére