Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!
- Téma inditó Melitta
- Kezdés dátuma
...és pont ezeken a reggeleken, mikor köd és hideg várja az ágyán kívül, pont ilyenkor gyűlöli annyira a vekkert. Hatalmas erőfeszítések és önmegerőszakolás árán, tudott csak kikászálódni az ágyból. Hiszen meg kellett etetnie a krokodilt amit tegnap hagytak nála megőrzésre...
Miközben a lakást készült elhagyni, valahol a hipotalamusza környékén egy idegvégződés a normálisnál háromszor erősebb jelet adott le. Ez alapvetően még nem jelentett volna gondot, legfeljebb egy rángást okozott volna a vállában, de fáradt szervezete rosszul adaptálta a váratlan anomáliát. A lábaiból kifutott az erő, pont mikor már kilépett a folyosóra, és miközben ijedten próbált valamiben megkapaszkodni, a tudatát elfátyolozta az ájulás fekete éjszakája. Rongybábúként hanyatlott a földre, az ajtó lassan becsapódott mögötte. Fura humorú pókháló az idegrendszer, néha meglepően erős jelzéseket küld az őt ért hatásokra.
Sorompó
Ez a legkedvesebb versem.
1938-ban jelent meg a Kalangyában, de még napjainkban is aktuális, mármint ha széphazám helyzetét nézzük a világ felé.
Sorompó
Borsodi Ferenc
Olyat tettem-e – azt keresgetem –,
Amit más nem tett. Lassan alkonyul,
A lelkemre az este gyásza hull,
Fellegek húznak el fejem felett, –
Már nem kérdezek, úgysincs felelet…
Ez a legkedvesebb versem.
1938-ban jelent meg a Kalangyában, de még napjainkban is aktuális, mármint ha széphazám helyzetét nézzük a világ felé.
Sorompó
Borsodi Ferenc
- Szilaj szavaknak tűzzuhatagát
Érdemelné most tőlem a világ,
Vad átkozódást, borzasztó sikolyt,
Mely vért megállít, szót torokba fojt,
Tetemre hívó, lázító igét
Szórnék a földön vádlón szerteszét.
- Szilaj szavaknak tűzzuhatagát
- De nem teszem. Nincs vádoló szavam.
Megtorpanok, ha megszakad utam,
Elámulok, mint pirinyó gyerek,
Az elém hullott sorompó felett,
Bámészkodom: mi élet várna rám
A zord sorompó másik oldalán?
- De nem teszem. Nincs vádoló szavam.
- Körülnézek, Mellettem húznak el
A megvédettek biztos léptivel
A társak, kikkel századokon át
Együtt szívtuk be a nagy út porát.
Csak bámulom könnycsepp homályán át,
Hogy mint haladnak ők tovább, tovább.
- Körülnézek, Mellettem húznak el
- Ki lát meg engem, hogy megálltam itt!
Egy-kettő pajzán kedvben rám kacsint,
Van jobb szívű, ki visszainteget,
Többet úgysem tesz. Tán nem is tehet.
A legtöbb félrelök: útjában áll,
Akit megállít a lezárt határ.
- Ki lát meg engem, hogy megálltam itt!
- Hogy dermedtségem enged egy kicsit,
Megkérdem a sorompó őreit:
– Én, kérem, mért nem mehetek velök?
Nem válaszol. Csak durván visszalök,
És káromkodik a bajsza alatt.
Hiába minden, nekem nem szabad.
- Hogy dermedtségem enged egy kicsit,
Olyat tettem-e – azt keresgetem –,
Amit más nem tett. Lassan alkonyul,
A lelkemre az este gyásza hull,
Fellegek húznak el fejem felett, –
Már nem kérdezek, úgysincs felelet…
A lény szemeiben pedig felgyúlt egy gyilkos láng...
