Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

Leállt az út szélére és felhivta Őt telefonon.
-Valami probléma van,hogy nem utánam jössz?
-Lehet,hogy rémeket látok,de ugy tünt,mintha az a fickó ,akit a vendéglőben láttunk, követett volna,de most, hogy lekanyarodtam a főútról,már nem látom sehol.Találkozzunk a következő bekötő utnál, kb 20 mérföldre innen.Addig is hívjuk egymást idönként.-mondta Ethel egyszuszra.
-Oké!Nem lesz semmi baj,biztos csak képzelödsz.Akkor viszlát.

-Itt várlak a mellék úton , legalább 1 mérfölddel beljebb a főúttól.
-Látlak már!- telefonált rá Ethel Robinra.-Mi a véleményed,ha itt a bozót mellett hagyom a kocsit és gyalog megyek oda hozzád?
-Én is pont erre gondoltam,ugy tűnik ,kezdünk egy hullámhosszon gondolkodni, és ez remek.Akkor gyere.
Ethel beállt a bokrok közé,visszanézett, de nem lehetett az útról látni a kocsit, igy gyorsan a lakóautóhoz futott, és együtt folytatták az utat.

A titok

- Eddig minden jól alakult, talán túlzottan is - jegyezte meg a lány aggodalmasan, és ismét tájékoztatta a fivérét a fejleményekről.
- Nézd csak, ott egy fogadó. Álljunk meg egy kávéra, és meséld el végre, tulajdonképpen kiktől kell tartanunk - mondta Robin, és már be is állt a parkolóba. Ethel előbb kissé vonakodva, aztán egy re bátrabban mondta el az előzményeket. Végül is kénytelen megbízni a férfiban, mert tőle függ a találmány további sorsa.
-Az ipari kémektől menekülünk - mondta, - akik valahogy tudomást szereztek róla, mikor szabadalmaztattuk. Azóta nincs nyugtunk! Nem szabad, hogy ismét a nyomunkra bukkanjanak, míg Ethan elintézi a biztonságos termeltetési körülményeket. Egy Csendes-óceáni kis szigetre lenne szükségünk. Edmontonban találkozunk Ethan-nal, és onnan már kisrepülővel a szigetre.
Mostmár mindent tudsz - fejezte be Ethel az elbeszélést..

-Köszöm,hogy elmondtad, igy legalább már tudom, miért "viszem a bőröm a vásárra".Van nálunk két termosz, mindkettőbe kérünk kávét, igy akkor egy darabig nem kell megállnunk,csak ha aludni akarunk, akkor is inkább valami mellékúton, hogy ne bukkanjak hamar a nyomunkra.Jó lesz így?-kérdezte Robin.
-Remek !Akkor akár indulhatunk is-állt fel Ethel és elindult a kijárat felé.

A kocsi halkan duruzsolt.Már órák óta csendben,saját gondolataikba merülve folytatták az utat, amikor Robin szokatlan gyengédséggel a hangjában, halkan igy szólt:
-Ethel! Feküdj le hátul pihenni egy kicsit, hisz már napok óta csupa izgalomban, rettegésbenélsz.Kell, hogy lazitsál, kipihend magad, hisz ez volt az elsődleges célom a lakóautó vételével kapcsolatban.
Majd felváltva vezetünk, igy én is tudok majd pihenni.
-Köszönöm.Ez nagyon jól esett...Ez a figyelmesség...-dadogta Ethel meghatottan,miközben fáradtan hátra mászott és lefeküdt az ágyra.
Szinte abban a pillanatban el is nyomta az álmo, a fáradtságtól és az izgalomtól...

Az autó csak falta a kilométereket , jóleső fáradtság kezdett eluralkodni Robinon is . A rádió gombjához nyúlt bekapcsolta azt - mielőtt elaludnék ,hallgatok
egy kis zenét - gondolta . Zene helyett azonban épen a hirek mentek .
-...Ezért nagy erőkkel keresik a tetteseket és a segitőiket.Annyi bizonyos , hogy nagy értékű találmányról van szó . A hatóságok egyenlőre többet nem nyilatkoznak , de amint érdemleges nyomra bukkannak további felvilágositást adnak ...

Itt valami nem stimmel -gondolta Robin és döbbenten meredt a rádióra.
Ennyire rossz emberismerő lennék, vagy mégis inkább valami más van a háttérben.Valami nagy baj lehet.
Fel kell hívnon Ethan-t -gondolta,és már hívta is, de hosszú kicsengés után egy ismeretlen férfihang szólt bele a telefonba....

Nagyobb a baj,mint gondoltam? Ettől a telefontól jó lesz megszabadulni-gondolkozott hangosan, és rögtön tett követte, mert jó messzire kihajitotta az száguldó kocsi ablakán-fel keltem Ethelt,beszélnünk kell, és most már biztos, hogy most, nem megyünk Edmontonba..

Beérkeztek egy nagyváros parkolójába-nem is fegyelte,hogy mi a neve a városnak-és szólt Ethelnek.
_Ethel, kelj fel légyszíves beszélnünk kell, és el kell egy-két dolgot intéznünk.-keltegette Őt Robin.
-Baj van?
-Igen,azt hiszem, de előbb be kell vásárolnunk, mégpedig úgy,hogy több napra, konzerveket is, tejet, kenyeret,sok mindent, hogy elkerüljük a lakott területeket,és utána útközben mindent elmondok, és megbeszélünk-mondta Robin, és már húzta Ethelt a supermarket felé-igyekezzünk.

Veszélyben

Gyorsak voltak ismét, mintha rég összeszoktak volna. Külső szemlélőben fel sem merült volna, hogy csak pár napja találkoztak életükben először.
Miközben visszafelé cihelődtek, Robin is arra gondolt, hogy nem tudja elhinni, hogy ez a lány és a bátyja átverte volna őt. Itt a nagypolitika vagy a maffia keze van a dologban. Minden furfangjukra szükségük lesz, hogy megmentsék a találmányt és az életüket.
-No, és Ethan?- Mondta ki hangosan is, az éppen soron lévő gondolatot...
Ethel összerázkódott: - Olyan borzalmasat álmodtam mielőtt ébresztettél - mondta könnyeivel küszködve.

-Próbáld meg elfelejteni, az csak az izgalomtól és a fáradtságtól van.
Gyorsan bepakoltak az autóba és indultak tovább.
-Nem az eredeti terv szerint folytatjuk az utat, és nem a főúton.Kicsit hosszabb lesz,meg lehet hogy lassabb,de érzésem szerint biztonságosabb.Mi a véleményed?-kérdezte Robin, s nyugtatásként megsimogatta Ethelt.

Ethel kicsit letörve szólalt meg .
- Kitudja mikor találkozhatunk újra a szeretteinkkel ? Meddig tart ez az egész herce-hurca ? Néha olyan kilátástalan ez az egész história
- Ne keseredj el , lehet hogy előbb megoldódik minden , mint gondolnád !- vigasztalta a lányt Robin .
- Akkor meg induljunk már , mire várunk !?- mondta mosolyogva Ethel ...

-Szerintem is jó lesz az ötleted, hogy ne a főúton menjünk tovább,csak haladjunk, minél gyorsabban, ha lehet.Északnak tartunk?Van valami konkrét terved,vagy csak most fogalmazódik meg benned?-kérdezte már kicsit megnyugodva Ethel.

-Igenis, meg nem is. Valamennyire ismerem a környéket. Edmontonban jártam iskolába, de egy farmon nőttem fel - válaszolt elgondolkodva, miközben letért egy csak munkagépek és terepjárók által használt mellékútra. Néhány mérföld után, a jobb oldalon szokatlan fás, ligetes terület bontakozott ki a szürkületből. Egy helyen a fák koronája összeborult, mintha rejtene valamit. Robin fékezett, majd kissé visszatolatva, óvatosan a két fa közé irányította a kocsit. Nem tévedett, egy bejáró út volt, amit több éve nem használtak. Lépésben haladt úgy 800m-t, mikor öles fenyők takarásában egy gerendaház állt előttük.

folytatás..

Egy kis gyümölcsös farmon voltak, ami nem látszott lakottnak, de elhanyagoltnak sem. Csak éppen annyira, mint amit 3 éve nem gondoznak.
Robint teljesen az ösztönei vezették. Szinte biztos volt benne, hogy valahol odabent találja a terület öreg tulajdonosát, és abban is, hogy az már nem él.
- Azt hiszem, itt maradunk, míg életjel nem érkezik a testvéredtől, vagy meg nem tudunk valami biztosat - mondta a lánynak, és kisegítette a kocsiból.
- Érezd otthon magad!- tette még hozzá fanyar mosollyal - más választásod nem is igen van.

-Robin! De hiszen ez a hely egyszerűen elragadó. Gyermekkori emlékeket idéz fel benne,romantikus" kicsi ház a kerek erdő közepén".Majd mindent szépen rendbe teszünk,kitakariunk és meglátod ,amennyire a helyzet megengedi nyugodtan fogunk itt élni.

- Azért remélem, nem fogunk itt megöregedni!- mondta a férfi, és hatalmas léptekkel elindult, hogy körbejárja a házat. Tudta, hogy valahol ott lesz az elhunyt öregember, a birtok néhai gazdája.
Még sötétedés előtt szerette volna eltemetni.

A ház körül nem találtak semmit.kicsit nehézkesen nyilott az ajtó,de bejutottak.Félhomály volt, kinyitották az ablakot, és a karosszékben meglátták azz örembert.Úgy ült ott, mintha aludt volna.
-Gyere Ethel, kint keresünk egy megfelelő helyet, ahol tisztességgel eltemethetjük John bácsit.Nagyon szerttem Őt, sokat voltam nála gyerekkorban-és elindultak az udvarra.

A fészerben találtak ásót , lapátot . Nehéz szivvel, de nekikezdett Robin az ásásnak . Nem ment nehezen , laza volt a talaj . A lány próbált csendben maradni , hogy ne zavarja a fiú gondolatait az emlékezésben .
-Azt hiszem ez már elég mély lesz - szólalt meg Robin , miközben az izzadságcseppeket törölte le a homlokáról .
- Várj , kibélelem fenyőgallyakkal- futott el a fák közé Ethel.

-Milyen figyelmes, jólelkű ez a lány-,futott át gondolat Robin agyán.
Közben Ethel visszaért fenyő gallyakkal, kibélelték ,majd eltemették az öreget.Ethel köveket rakott rá,addig Robin faragott egy keresztet.
Megilletődötten álltak egy-két percig, majd elmondtak egy imát,és lassan,meghatottan, elindultak a ház felé.
-Ugy látszik, most egy időre egészen más életmódra kell berendezkednünk-mondta Ethel.
-Én nem bánom-válaszolta huncut mosollyal a szája sarkában Robin- majdnem olyan lesz mintha házasok lennénk.