Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

Adjon egy fájdalomcsillapítót és hajtson a legelső vonatállomásra!

A férfi annyira meglepődött, hogy nem mert ellentmondani...

Az álmot amit látott nem merte végigálmodni, hirtelen felriadt, izzadtságban úszva, kitámolygott a fürdőszobába és megmosta az arcát és a tükörbe nézve végigondolta azt a hihetettlen történetet amit álmodott! Furcsa, mintha az este lefekvés előtt a neteten olvasott volna valamit ami erre emlékeztette. De elhesegette magától a gondolatot és megnyugodva visszafeküdt aludni.

Alig húnyta le a szemét, megszólalt egy hang. kivől vagy belül, nem tudta...

- Ugye tudod, hogy amit láttál, az mind igaz? - hallotta a hangot. - Talán az előző életében, de ez mind megtörtént...

Na, ebből már nem lesz alvás.

Miért is nem hagyja az egészet a fenébe és csomagolja össze a bőröndjét. Most kellene elutazni, valahova nagyon messzire, távol ettől az őrülettől....

ahol az elektromosságot is csak hírből ismerik,...

Azonban a múltjában lévő sötét foltok miatt meg kell válogatnia a helyet és az időt. Hisz életben kell maradnia...

Azon gondolkodott a túlélés reményében, hogy hova is mehetne, hol lehetne az a hely, ahol megbékélhet, gondolkodhat.

És ekkor jutott eszébe egy régi Udo Jürgens dal: "Ich war noch niemals in New York, ich war noch niemals auf Hawaii..." nem volt még sem New Yorkban, sem Hawaiion. Ideje nekivágni az ismretlennek, akkor nem kísértik emlékei. Megszabadulni mindentől, de főképp az emlékektől, amik minden percét átjárják.

Csak azt nem tudta,hogyan került a kezébe az a pisztoly....és mit keres a szájában,keze meg a ravaszon...

Az emlékek néha megködösítik az elmét. A szavak gyakran nagyobb sebet ejtenek, mint bármilyen fegyver.

Ahogy a kezéhez ért, elöntötte a forróság. Innentől kezdve nem tudta levenni a szemét a lányról. Valósággal megbabonázta

A pillanat, mintha az örökkévalóságig tartott volna. Nem mert pislogni, nehogy megtörjön a varázs és eltűnjön a szeme elől. A kezét lassan kinyújtotta felé. A lány ráemelte a tekintetét és résnyire széttárta ajkait. Látszott apró, rózsaszín nyelvének a hegye. A szavakat szinte csak suttogta.

folyt.

De a lány a következő pillanatban eltűnt. Szemének csillogását és az őket körülvevő ragyogást hideg sötétség váltotta fel... Az emlékek sötétje.
Hirtelen rájött, hogy hová kell mennie...

Érezte, hogy semmilyen erő nem tarthatja vissza többé. És letörölhetetlen mosollyal az arcán, elindult a kikötő felé.

Mosolygott. Tudta, hogy eljött az Ő ideje, s terveit - amelyeket már hosszú ideje dédelgetett - végre tetteknek kell követniük. Ám ehhez társra volt szüksége...valakire, akiben megbízhat, bármi történjék is.

Miközben gondolataiba merülve haladt, észrevette, hogy valaki követi őt.

Szaporázni kezdte a lépteit, de az a valaki nem akart tágítani. Hátrafordult, és rá kellett jönnie, hogy saját árnyéka rémítette meg olyannyira.