Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

Nem egészen értette hogy mit akar tőle a regényíró, de már nem is erőltette a dolgot. Beletörődött abba, hogy hogy ő a nagy "megmentő", csak éppen rühellte hogy éppen neki jutott ez nagyszerű szerep...
Fogalma sem volt hogy hogyan fogja megölni azt a zsarnokot, aki egy csomó embert küldött már a másvilágra, ráadásul egytől egyig kiváló harcosokat.

Mindenesetre erőt vett magán és elindult, bár maga sem tudta hogy hová fog ez vezetni. A szobában mindenféle fegyverek sorakoztak, ütöttek és kopottak, kardok tőrök, meg ismeretlen dobószerszámok, és még jó néhány. Öreg rozsdás pengéjük sötéten feketéllett, bele sem mert gondolni hogy mitől. De minek is venné a kezébe bármelyiket is? Az egyetlen fegyver ami eddig eddig a kezében volt az egy konzervnyitó volt a közeli pár százas boltból, de azt is Edith unokahuga mutatta meg hogy hogyan kell használni.

Végre talált egyet a kacatok között. Törött is volt, rozsdás is volt, és már a markolata sem volt meg. Valami (vagy valaki) lerághatta, mert fogak nyomait vélte felfedezni rajta, bár nem volt fogorvos. Furcsa betűk voltak a penge maradékába vésve, mintha a fegyverkovács már legalább 5 liter kannás után kalapálgatta volna bele az ákombákomokat.

-Nos, ha ezt kicsavarja a kezemből, legalább egy jót röhög mielőtt a hátamba álítja.

Jobb kezébe vette, de ettől még semmit sem javult a helyzet, ugyanis ezzel a kardnak már réges rég nem nevezhető piszkavassal olyan volt mint egy szórakozott hentes, aki tévedésből a méteráruboltba lépett be.

Elképzelte magát , ahogy halálmegvető bátorsággal küzdd az életéért ;
szúr, döf, csap-vág, akár egy hős,de aztán
eszébe jutott, hogy a tej tegnap este elfogyott...;
a francba, a képzelgéssel; nincs itthon tej,
lemegyek a közértbe és veszek, mert
a tej "kávéba van, nem hülyébe".

Lerakta a kardot , és most, ahogy kilépett a képzelet világából észrevette,
hogy a "küzdelem hevében" mennyi mindent tönkretett a szobában.
A szőnyegen törött vázadarabok hevertek, annak a vázának a darabjai, amit
az anyósától kaptak nászajándékba.
Ezt jól megcsináltam, ebből oltári balhé lesz. Aztán egy kis
öröm lengte körül a lelkét, végre, gondolta, már semmi sincs ami őrá emlékeztetne.
Aztán felidézte magában a felesége arckifejezését aki a legutolsó hasonló
baleset után válással fenyegette.
Most már pillanatragasztót is vennem kell, és hamarabb kell visszaérnem, mint a nejem, mert ha meglátja az eredményt, menten elköltözik.

Mintha a gongolatai életre kelltek volna:
-Mit csináltál te szerencsétlen??-szólt a neje a háta mögül.
-Ööö..ehehhh..izéé.-magyarázkodott.
Eredménytelenül.Ajtócsapódás, halkuló káromkodás.Ennyi maradt a végtelen szerelemből...
-Most már nem csak tejet kell vennem....Főzhetek vacsorát is magamnak.-fanyaqlgott.

Hát, elég nagy kihívás innen visszahozni a történetet, de hát lássuk.

Az agyában viszont folyamatosan ott lüktetett, hogy nem tud menekülni kényszeredetten vállalt feladata elől. A Zsarnok, akit midezidáig mindenki csak így nevezett (adott ennek az anyukája vajon egy normális nevet is?),
már a sokadik embert, köztük nőket és gyerekeket ejtette túszul föld alatti birodalmában, és a Regényíró rejtélyes és valljuk be meglehetősen felelőtlen választása folytán neki kell a szerencsétleneket -lehetőleg élve- előhozni onnan. Még akkor is ha mindenféle tejtermékekkel kell foglalkoznia a vacsora előtt, ami egy hős megmentőhöz nem igazán passzol. Kivéve ha a tejbegrízből a Zsarnok is benyom egy tányérral, mert akkor tuti hogy estére az is az ügyeleten fog kikötni...

Hm, a tejbegríz, ez lesz a megoldás! A varázsló mondta, hogy a Zsarnoknak
laktóz-intoleranciája van! Főzök egy adagot neki is, és behódolásom jeleként,
hamburgernek álcázva beküldöm neki a fiúkkal. Hátha megeszi.

Otthoni problémáit maga mögött hagyva, naplemente után végre fölkereste az elhagyatott bánya bejáratát, és tanácstalanul állt a sötéten tátongó nyílás előtt. Az arcába csapódó jeges fuvallat a halál émelyítően édeskés szagát hozta magával. Ilyen szaga csak Joe Bácsinak szokott lenni ha a közeli ivóból nem sikerül hazaérnie, és a mocsarasban lepik meg az első hajnali napsugarak.

Nos, ha mégis balul sülnének el a dolgok, legalább a feleségével nem kell többet találkoznia. A Regényírónak több esze is lehetett volna: ha hites aráját küldi ide őhelyette, akkor biztos hogy a Zsarnok rövid idő alatt kikészül.

Tudta, hogy kár lenne túlzásba vinni az álldogálást, ezért hát felgyűrte az ingujját, legyűrte a hányingerét, és zseniális fegyverével a kezében elindult a ki tudja hány év alatt kerekdedre kopott, rabszolgakezek által sziklába vájt lépcsőn.

És tudta, hogy ekkora balfék is csak ő lehet, mert a sötétség fullasztóan kezde körülölelni, és a lentről gomolygó bűz, amely lassan túlszárnyalta Joe Bácsi szagát, egy csöppet sem javított a helyzeten.

A vacsorára megevett tejbegríz kezte furcsán érezni magát a gyomrában, és kezdte gyanítani, hogy ez, egy javíthatatlanul reménytelen éjszaka lesz.

A lépcsőfokok kezdték kihozni a sodrából: meglehetősen nagyok voltak, és csúszósak, és már egyáltalán nem látott semmit a durva pokrócként ráboruló feketeségtől. Volt egy tippje, hogy a Zsarnoknak ez a taktikája: mire bárki is leérne ennek ennek az elfuserált kisértetbarlangnak az aljára, annyi erő nem marad benne mint egy marék lepkében.

Miközben lejjebb araszolt a lépcsőkön az agyára lassan köd borult, egyre kevésbé tudott világosan gondolkozni. Már csak gépiesen rakta egyik lábát a másik után és nem értette mit is keres itt. Valahol messze alatta fény pislákolt, arra szegezte a tekintetét és egyre lejjebb mászott.

Hirtelen a levegő megmozdult körülötte, érezte a megmozduló testek által keltett apró rezdüléseket. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon az agya, és próbált összpontosítani, de még mindig olyan volt mintha vatta lenne a fejében.

Megrázta mégegyszer és ásítva azt mondta:

- Ez sem nyert. Már megint nem jó helyen kereste a megoldást. A háta mögül a sötétség beálltával egy csapat denevér özönlött ki a barlangból. Dermesztően hatott a megjelenésük. Lépni, légezni sem tudott. Mindeközben a távol ködbe veszett és a föld egyre közelebb került az arcához.