Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

linda561

Állandó Tag
Állandó Tag
A tévedése miatt hol vakart, hol sóhajtott, vakart, sóhajtott, vakart, sóhajtott és ez addig-addig folytatódott, míg véletlenül mellé nem vakart. És ekkor csoda történt!
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Rájött, hogyha a megvakart szemére felteszi a szemüveget, akkor jobban fogja látni az új feladatokat. Azonban nem találta a szemüvegét.
 

Genialis

Állandó Tag
Állandó Tag
Sam egy alagútban találta magát, Párizsban, és ahogy álmos szeméről leolvadt az álom fátyla, észrevette, hogy közelít felé egy jól kivehető, nagy sebességű és fényes akármi, ahogy lenézett a lába elé, síneket látott, hmm ez egy metró lesz, gyorsabban felébreszt, mint a reggeli kávém, körülnézett és látta, hogy az alagút falában van egy ajtó , a bökkenő csak az volt, hogy öt méterre volt tőle, és az a fránya metró egyre közelebb került hozzá....
 

zafír09

Állandó Tag
Állandó Tag
A kilátástalan helyzet úgy oldódott meg, hogy a a metrókocsinak
szerencsére volt egy megállója. Tehát elérte az ajtót, ki is
tudott menni rajta és teljes erejéből az új feladatokra akart volna koncentrálni,
de nem tudott, mert még mindig reszketett, annyira megijedt az alagútban.
 

Petrolking

Állandó Tag
Állandó Tag
S bár tényleg megijedt, de ekkor egy bájos frivol gyermekmondókát fújt gondolatai közé a zord nyugati szél....: ,, Alagút , alagút, óh be setét alagút, Sosem láttam kalauznőt, még ekkora (v) alagút..,,
 

csgabus

Állandó Tag
Állandó Tag
Napokon keresztül csak ez a mondóka járt a fejében. Azon gondolkodott fel kell keresnie egy pszichológust aki majd segít neki feldolgozni a rázúduló emlékeket amit a mondóka hozott felszínre.
 

Schiffer

Állandó Tag
Állandó Tag
A pszichológus regressziós hipnózis alkalmazását javasolta,melynek során Sam visszatérhet gyermekkorába,
hogy végre megszabaduljon régi, már-már elfeledett ám mindmáig feldolgozatlan sérelmeitől.Ettől kicsit
megnyugodott.
 

Genialis

Állandó Tag
Állandó Tag
A pszichológus azonban kudarcot vallott amikor betódult irodája ablakán egy vadméh raj és elfelejtette felébreszteni Sam-et, akit még a méhek sem akartak megcsípni, de sajnos múltjának sötét árnyékai között kellett volna bolyongania az örökkévalóságig, ha be nem lépett volna az ajtón Trógyán József ,aki imigyen szólott : tisztelt országgyűlés, tisztelt elnök úr!
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
A pszichológus azonban kudarcot vallott amikor betódult irodája ablakán egy vadméh raj és elfelejtette felébreszteni Sam-et, akit még a méhek sem akartak megcsípni, de sajnos múltjának sötét árnyékai között kellett volna bolyongania az örökkévalóságig, ha be nem lépett volna az ajtón Trógyán József ,aki imigyen szólott : tisztelt országgyűlés, tisztelt elnök úr!
Erre a pszichológus véglegesen megállapította, hogy reménytelen eset.
 

Genialis

Állandó Tag
Állandó Tag
És ezt a pszichológus saját magára értette, ezért feladta a praxisát és beállt egy mekdonáldszba sűltkrupmlit árulni.
 

linda561

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdemei elismeréseként pedig megkapta az összes összekevert hót dögös-sültkrumplit, amit haza vihetett és megoszthatott a sellőkkel, a pszichológussal ....................
 

Genialis

Állandó Tag
Állandó Tag
És beállt Sammel együtt egy rivális Bögre Kinghez sült krumplit árulni és sütni és tüsténkedni és tompán belebambulni a fogyasztók arcjába!
 

Harapóca

Állandó Tag
Állandó Tag
De aztán úgy döntött, hogy elég az álmokból, a tettek mezejére lép. Így aztán felvette a kék kockás ingét a farmernadrágjával és a tornacipőjével, majd kilépett az ajtón.
 

Genialis

Állandó Tag
Állandó Tag
És ahogy maga mögött hagyta a Bögre Kinget, arra gondolt, vajon hány adag krumplit adott el ezen a fényességes napon.
 
Oldal tetejére