Kortárs irodalom...

elfow témája a 'Irodalom' fórumban , 2010 Szeptember 29.

  1. elfow

    elfow Állandó Tag

    Egy mondat megmaradt milliók emlékezetében: "A fiúk a bányában dolgoznak"...

    A kiváló magyar kabaré-irodalom egyik feledhetetlen remeke...

    Szereplők:
    Agárdi Gábor, Bárdy György, Csákányi László, Csala Zsuzsa,Kern András... ​



    [​IMG]


    Szilágyi György: Hófehérke és a hét elgyötört törpe

    Szereplők:

    Főrendező
    Sopánka, segédrendező
    Popper, a hét törpe
    Hófehérke
    Bácsalmási művész úr​



    Főrendező: Sopánka, Sopánka! Hol van Sopánka!

    Sopánka: Itt vagyok, itt vagyok Főrendező Úr!

    Főrendező: Idehallgasson, kezdődik az olvasópróba, küldje be a hét törpét!

    Sopánka: Még csak Popper művész úr érkezett meg.

    Főrendező: Ő a hét törpe. Küldje be.

    Sopánka: Hét törpét játszik egyszerre?

    Főrendező: A rádióban nem látszik, hogy hány törpe áll a mikrofon előtt.

    Sopánka: Ő már tudja szegény?

    Főrendező: Most fogja megtudni, küldje be!

    Sopánka: Popper művész úr, a jelenés!

    Popper: Jövök már, jövök már, alázatos mély tiszteletem! Főrendező úr, mit játszom, mit játszom?

    Főrendező: (nagyon lelkesen) Hét törpét fog játszani!

    Popper: Hányat?

    Főrendező: Hetet! Maga lesz egy személyben Tudor, Vidor, Szundi, Szende, Morgó és Hapci!

    Sopánka: Egészségére!

    Főrendező: (gyilkos arccal) Hapci a hatodik törpe!

    Popper: És ki lesz a hetedik?

    Főrendező: A Kuka! Azt is maga játssza!

    Popper: És mért éppen kuka?

    Főrendező: Mert ezt a hülyét mindig itthon hagyják a többiek.

    Popper: Na és mit mondjak, ha keresik a többi törpét?

    Főrendező: Bárki keresi őket, maga mindig mondja azt: A fiúk a bányában dolgoznak!

    Popper: (ismétli) A fiúk a bányában dolgoznak. És ha szombaton keresik őket?

    Főrendező: Akkor mondja azt, hogy kommunista szombatot tartanak.. Folytatjuk a próbát, Sopánka kopogjon.

    Sopánka: (kopog) Igen, igen… Kopp-kopp…

    Popper: Ki kopog?

    Sopánka: Én!

    Főrendező: (visítva) Nem! Nem maga! Hófehérke kopog! Tessék Popper, ma meg menjen és nyisson ajtót!

    Popper: Nyitom már! (ajtócsapódás) Tessék befáradni! (innentől a „szereplők” a papírból olvasnak)

    Hófehérke: Szerbusztok törpék!

    Popper: Csak én vagyok itthon, néni kérem!

    Hófehérke: És a többiek hol vannak?

    Popper: (nagyon lelkesen) A fiúk a bányában dolgoznak!

    Hófehérke: És te miért nem dolgozol?

    Popper: Mert én kuka vagyok!

    Hófehérke: Szeretnék nálatok megszállni egy éjszakára. Nyújtasz nekem szállást kis Kuka?

    Popper: Nyújtok…

    Hófehérke: S mi lesz, ha a többiek hazajönnek?

    Popper: (nagyon lelkesen) A fiúk a bányában dolgoznak!

    Hófehérke: Hova feküdhetek?

    Popper: Hát itt van egy szalmazsák…

    Főrendező: Na most itt álljunk meg! Ide benyomunk egy reklámszöveg… Sopánka, hol a reklámszöveg? Hol van a reklámszöveg?

    Sopánka: Nem ott van, nem ott van?

    Főrendező: Szóval. Reklámszöveg. Amikor Hófehérke azt mondja: Hova feküdhetek? Akkor maga mondja azt, hogy: Feküdj a szundira!

    Popper: De Szundi a bányában dolgozik…

    Főrendező: Nem arra a Szundira, hanem a róla elnevezett Szundi heverőre… Tessék!

    Hófehérke: Hová feküdhetek?

    Popper: A róla elnevezett Szundi heverőre!

    Főrendező: Popper, sírba visz. Reklámszöveg, hol van a reklámszöveg, Sopánka, hol van a reklámszöveg?

    Popper: Mikor szundin hevertem, nem ébredtem leverten.

    Hófehérke: Tiszta szívből kiványom, legyen ilyen díványom!

    Főrendező: Tovább!

    Hófehérke: Látom nincs asszony a háznál, aki a gondotokat viselje…

    Popper: Hát az nincs…

    Hófehérke: Majd én kezembe veszem a sorsotokat… Takarítok, főzök, mosok rátok…

    Popper: Mivel mosol?

    Hófehérke: Mosóporral…

    Főrendező: Mondja be azt, hogy milyen mosóporral!

    Hófehérke: Sanyi mosóporral! Tudja Józsi, tudja Manyi, legjobb mosópor a Sanyi!

    Popper: Ezt én is tudom!

    Hófehérke: Jól van kis Kuka, okos vagy. Jutalmul főzök neked egy finom vacsorát, aztán alszunk rá egyet, s holnap elmegyünk kirándulni.

    Popper: Nincs turistafelszerelésem!

    Hófehérke: Majd veszünk a sportáruházban! Szeretnél velem egy nagy hegyet megmászni?

    Popper: (somolyogva) Nagyon szeretnék megmászni…

    Hófehérke: Majd megmászhatsz, ha lesz felszerelésed!

    Főrendező: Reklámszöveg, Sopánka, reklámszöveg!

    Sopánka: Nem ott van, nem ott van?

    Főrendező: Tessék!

    Hófehérke: A természet lágy ölén, majd jól esik a sziklatúra, a jó levegőt garantálja a ploretárdiktatúra!

    Főrendező: (üvöltve) Nem! Ezt hagyja ki! A rendszernek nincs szüksége reklámra! Sopánka, a javított szöveget adja oda a művésznőnek, mert én… Hol a javított szöveg?

    Sopánka: Hol? Na hol?

    Főrendező: Ne mutogasson, tessék! Olvassa be!

    Hófehérke: Gyere velem sziklát mászni, hálózsákban alszunk éjjel, én majd dorombolok neked, mint egy macska szenved éjjel! Rendező úr, én ezt nem értem… Mitől szenved éjjel a macska a hálózsákban?

    Főrendező: (az őrület határán) Nem szenved éjjel, hanem szenvedéllyel!

    Popper: Együnk már valamit, korog a gyomrom!

    Hófehérke: Esténként, ha férje morog, mivel éhes, gyomra korog. Várja őt a konzervgulyás, s gulyás után, ágyba bújás…

    Főrendező: Popper, maga most bújjon el. Mondom bújjon el! Oda üljön le, az én székemre, nyugodtan…. Hát jön a gonosz mostoha! Sopánka!

    Sopánka: Én vagyok a gonosz mostoha?

    Főrendező: Nem! Küldje be Bácsalmási művész urat!

    Sopánka: Ő a királyfit játssza.

    Főrendező: Is! Is! Királyfit is, gonosz mostohát is! Küldje be!

    Sopánka: Ilyet még életemben nem láttam!

    Főrendező: Majd most látni fog, küldje be!

    Sopánka: Bácsalmási művész úr, a jelenés!

    (Bácsalmási be, úgy hordja személyiségének súlyát, mintha attól félne elejti. A Főrendező alázatosan dörgölőzik hozzá.)

    Bácsalmási: Kérem, engem rosszkor hívtak be.

    Főrendező: Nocsak, nocsak…

    Bácsalmási: Tudtommal a királyfit alakítom!

    Főrendező: Is… Királyfit is, gonosz mostohát is…

    Bácsalmási: Két szerepet egy gázsiért?

    Sopánka: Popper művész úr hét törpét játszik egy gázsiért.

    Bácsalmási: Ne hasonlítson engem egy törpéhez…

    Főrendező: Ne veszekedjenek, inkább induljon és mérgezze meg Hófehérkét.

    Bácsalmási: Egy pillanat, vehetem bicegőre a figurát?

    Főrendező: Ne, ne bicegőre… Öregasszonyra… Sopánka, adja oda Bácsalmási művész úrnak a mérgezett almát…

    Sopánka: Bocsánat, hogy közbeszólok, de az eredeti történetben az úgy van, hogy Hófehérkát egy mágikus bársonyövvel megfojtogatják… (Főrendező gyilkos szándékkal indul felé) nem fojtogatják meg… Nincs is eredeti…

    Főrendező: (fojtogatásra emelt kézzel) Nincs fojtogatás! Nincs fésülés! Csak alma van! (Közben Sopánka átadja az almát Bácsalmásinak) Adja oda az almát!

    Sopánka: Nem ott van, nem ott van?

    Főrendező: (Bácsalmásinak) Mérges?

    Bácsalmási: Az nem kifejezés!

    Főrendező: Nem maga! Az alma!

    Sopánka: Mint a főrendező úr!

    Főrendező: (A főrendező Sopánka felé lép, most már tényleg meg akarja ölni) Sopánka! Tessék! Induljon és etesse meg vele Hófehérkét!

    Bácsalmási: (eltorzított öregasszonyos hangos) Szervusz kislány!

    Hófehérke: Én már nagy lány vagyok! Mit tetszik megint árulni?

    Bácsalmási: Almát! Nagyon egészséges! Tisztán tartja a fogókat!

    Főrendező: Fogakat!

    Bácsalmási: Ide az van gépelve, hogy fogókat!

    Főrendező: Javítsa ki, Sopánka adja oda a javított szöveget, mert én nem tudom, hogy mit csinálok, Sopánka hol a javított szöveg?

    Sopánka: Én gépeltem, én gépeltem?

    Főrendező: Nem azt kérdeztem! Adja oda a szöveget!

    Bácsalmási: Reggel alma, délben alma, ettől nő a kebled halma… (eltorzított hangon) Harapjál bele!

    Hófehérke: Hamm, hamm! Jaj, jaj nekem! Isten veled kedves tanya, megmérgezett a rút banya!

    Bácsalmási: Most már nem ébredsz fel soha többé, Hófehérke… Hi-hi-hi!

    Főrendező: Ne vihogjon! Sátáni kacajjal távozzon…

    Bácsalmási: Az milyen?

    Főrendező: Sopánka mit áll ott? Menjen és mutassa meg! Tessék!

    Sopánka: (sátáni kacajt hallat)

    Főrendező: Na, csinálja utána!

    Bácsalmási: (erőltetetten utánozza)

    Sopánka: Mutassam meg még egyszer?

    Főrendező: Ne mutogasson nekem semmit, menjen vissza a helyére!

    Hófehérke: (még mindig almával a szájában) Főrendező úr, kiköphetem már végre ezt a csutkát?

    Főrendező: Nem, nem, tartson ki! Még nem köpheti ki, mert először elsiratják megát a törpék! Sopánka! Hol van a hét törpe?

    Popper: (magához tér az alvásból) A fiúk a bányában dolgoznak!

    Főrendező: Jaj… Mindjárt itt lesz a királyfi, aki majd életre kelti Hófehérkét!

    Sopánka: Bocsánat, hogy közbeszólok, de az eredeti történetben az úgy van, hogy megbillen az üvegkoporsó és ettől… (A főrendező egy papírt gyűr össze) Gyúj… gyúj… Be tetszik gyújtani?

    Főrendező: Nem ettől, nem ettől! Ne szeleljen, ne szeleljen! A királyfi lovon érkezik! (utánozza a lódobogást) Maga a ló! Tessék!

    Sopánka: (nyihog) Mennyivel jobban tetszik csinálni! Tessék ide bele a mikrofonba!

    Főrendező: Azt mondtam, hogy nyihogjon! Ez az!

    Hófehérke: Rendező úr meddig szopogtassam még ezt a csutkát, még lenyelem!

    Főrendező: Tartson ki, mindjárt itt lesz a királyfi, belelovagol magába… Belovagol a királyfi és majd életre kelti! Tessék!

    Bácsalmási: Mit látnak szemeim! Egy pufók szűz hever itt a déványon! Orcája halovány, mintha kivándorolt volna belőle a lélek…

    Főrendező: Na most akkor hajoljon fölé, és csókolja meg!

    Bácsalmási: Kérem, én nős ember vagyok! Nem elég, ha felrázom?

    Főrendező: Nem elég! A törpék már reggel óta rázzák!

    Bácsalmási: Lehet, hogy rosszul rázták! Ha én felrázom…

    Főrendező: Ne vitatkozzon, Bácsalmási, ne vitatkozzon! Csókolja meg!

    Bácsalmási: Ezért veszélyességi pótlékot kérek!

    Főrendező: Az ajkára cuppantson, hogy a hallgatók is hallják!

    Sopánka: Csókoljam meg én?

    Főrendező: Sopánka, én megcsókolom magát, de azt nem köszöni meg!

    Bácsalmási: Na de ha rúzsos leszek?

    Hófehérke: Én csókálló rúzst használok!

    Bácsalmási: Milyen márka?

    Hófehérke: Vipera! Vipera rúzs, vipera púder, vipera kölni, vipera álom, vipera leszek én is, ha magamat velük, ki pra-pre, kipra, én ezt nem tudom kimondani…

    Főrendező: A világ legegyszerűbb dolga! Kipere...parálom… (begurul) Csinálják!

    Hófehérke: Kipra…

    Bácsalmási: Kislány, mondja inkább azt, hogy kikenceficézem…

    Főrendező: Jó, hát ezt majd még kigyakoroljuk. Tessék, csókolja már meg Bácsalmási!

    Bácsalmási: Cupp-cupp!

    Hófehérke: Ki vagy te szép fiatalember, aki felébresztett örök álmomból?

    Bácsalmási: Királyfi vagyok. Királyfi Jenő!

    Hófehérke: Én meg Hófehérke! Csókolj meg még egyszer!

    Főrendező: Ez nincs benne a szövegben!

    Hófehérke: Akkor rosszul olvastam…

    Bácsalmási: Kérhetek tőled valamit Hófehérke?

    Hófehérke: Mit akarsz kérni?

    Bácsalmási: A kezedet.

    Hófehérke: El akarsz venni?

    Bácsalmási: Ha van mit.

    Hófehérke: (enyhe zavarban) A tied vagyok királyfi, testestől-lelkestől.

    Bácsalmási: Akkor még ma megtartjuk a lagzit.

    Hófehérke: Nagy lagzit csapunk! Mindjárt hazajönnek a törpék!

    Popper: (magához tér az alvásból) A fiúk a bányában dolgoznak!

    Főrendező: Kuss!

    Bácsalmási: Miféle törpék? Hát nem tied a lakás?

    Hófehérke: Én csak ágyrajáró vagyok itt… A főbérlő a hét törpe…

    Bácsalmási: Te hét törpével élsz közös háztartásban?

    Hófehérke: Csak a háztartás közös, a törpéket államosították…

    Bácsalmási: Attól még ők is lehetnek férfiak, nekik is lehetnek vágyaik…

    Popper: Húúúúúú….

    Hófehérke: Nekik csak egy vágyuk van, szeretnének megnőni! Később majd megszereted őket!

    Bácsalmási: Előbb menjünk nászútra…

    Főrendező: Álljunk meg, álljunk meg! Várjunk még a nászúttal, előbb fürödni mennek!

    Hófehérke: Mi a fenének, én tiszta vagyok…

    Főrendező: Ide be kell suvasszunk még egy fürdő-reklámot… Sopánka, hol a fürdőreklám?

    Sopánka: Hol, hol? Ott! Ott!

    Főrendező: Tessék Bácsalmási, fürödjön!

    Bácsalmási: Gyógyfürdőink vize csodás, ízlelje meg aromáját, áztassa e csodás vízben… Mijét áztassa? Nem tudom kiolvasni!

    Főrendező: Sopánka, nézze meg a könyvben, mijét áztassa?

    Sopánka: Kipreparálom…

    Főrendező: Nem ott tartunk!

    Sopánka: Kezét, lábát, háta táját!

    Főrendező: Gyerünk! Mindjárt kezdődik az esküvői lakoma, a menyegzői lakoma!

    Hófehérke: És mi lesz az esküvői ebéd, mit adunk a törpéknek?

    Főrendező: Ráma margarint!

    Bácsalmási: Muszáj?

    Főrendező: Ez az utolsó reklámszöveg, ezt még be kell nyomni, aztán egymáséi lehetnek… Tessék Bácsalmási, olvassa!

    Bácsalmási: Hófehérke, édes párom, mielőtt megpöcsétölnénk frigyünket, kend be a csizmád Ráma margarinnal.

    Hófehérke: Mi a fenének?

    Bácsalmási: Hogy mindenki lássa:

    Együtt (kivéve Sopánka): Rámás csizmát visel a babám, szereti is az engem igazán…

    Sopánka: (közbeénekel) Lám az enyém, lám az enyém sötétkék... (Főrendező kiüldözi)



    VÉGE!
     
    Melitta és ivanka121 kedveli ezt.
  2. elfow

    elfow Állandó Tag

    Szilágyi György
    Ballada a Fehér Ökör vendéglőről


    Lakótársaim!
    Véreim!
    Jó pestiek,
    könnyûek
    és nehéz
    testiek!
    Kikkel itt
    Pesten
    reggel
    és esten,
    fogyó szusszal,
    együtt járok
    egy rogyó
    busszal,
    mely Pestrõl
    Budára
    ballag át,
    elmondok
    nektek,
    – ha ki nem
    nevettek –
    egy hipermodern
    balladát.
    Ó, tikkadt vándor,
    ki Zugló felõl
    egy hatvanhetessel
    érkezel,
    és inni vágyol,
    vagy ott
    étkezel
    baráti körbe’
    a Fehér Ökörbe’
    porhanyós vesét,
    pacalt és
    tüdõt,
    sok bájos mesét
    hallhatsz,
    míg töltöd
    az üdõt.
    És téged, idegen,
    kit bécsi
    gyors hoz,
    vagy bukaresti,
    hidegen hágy
    e pesti resti?
    Melyen, mint
    égen a
    felleget,
    keresed a népi
    jelleget,
    és lelked örül,
    mert a kép
    megragad,
    s a Keleti körül
    máris
    Párizsban érzed
    enmagad!
    Mert én,
    ki gyakran vevén
    ott szódát,
    annyi ódát
    hallok felõle,
    hogy futok már
    elõre
    elõle…
    A minap is
    bementem
    és menten
    szép kép
    tárult elém:
    pont belém
    botlott
    egy kopott kokott,
    ki épp ott
    kotlott
    kezében a
    blokkal
    és némi okkal,
    míg borára várt,
    tekintet nélkül
    korára,
    egy vak zenésszel
    koketált.
    És szemembe ötlött
    sok bomba nõ,
    kikben a
    gyujtószerkezet
    rég bedöglött,
    s most rumbadõlve
    kissé leverten
    tünõdtek el
    féldeci
    keverten,
    s úgy hevertek
    roskatag
    halomba,
    mint sok
    fel nem robbant
    bomba.
    S ki a bombáról
    mordályra
    tér át,
    láthat több
    dérütött
    ledér hetérát,
    kiket senki
    nem néz
    szende szûznek,
    mert bizarr
    foglalkozást
    ûznek, (fûznek…)
    és meglepõ
    szorgalommal
    birkóznak meg
    a forgalommal.
    De mivel nem volt rám hatással
    a bájuk,
    pikáns zsoltárt
    mormolt
    a szájuk,
    s legtöbbjük
    goromba
    arccal bámult
    boromba,
    (nem, úgy, mint
    ifjú
    koromba’…)
    S a pult mellett
    dagasztottak
    mellet
    õsz vagányok,
    kik a vágányok
    tövén éjjel
    kéjjel
    siker palikat
    fosztogatnak,
    s közben
    szalámit
    osztogatnak,
    hogy mire
    felébred a mókus,
    már befogadta õt
    a Rókus,
    és nem emlékszik
    semmi másra,
    csak a szépre:
    a gyomormosásra.
    S akit karjába
    font az álom
    e szeszfesztiválon,
    s aludni
    vágyott,
    ledõlt a põre
    kõre,
    mert a járda
    a csárda mellett
    rendkívül
    lágy ott.
    S bár a hasonlat
    kissé banális,
    épp a kanális
    rácsát
    fogta, mint zenész
    a brácsát,
    s emlékeztetett
    egy báróra,
    kit ugyanitt ért
    mindig a
    záróra.
    S e csábos csehóban
    sírták vissza
    borissza
    undok vagabundok
    a grundok
    kiirtott bokrait,
    hol egykor
    csokrait
    tépték le
    milliom
    liliomnak.
    És gargarizáltak
    rekedt pacsirták,
    töményben
    edzvén
    öblös hangjukat,
    mert sokukat
    aznap táppénzbõl
    kiírták,
    s nem volt mi fûtse
    kocsmarangjukat.
    És rezes orrukat
    borba dugták,
    mint elefántok
    szokták az
    ormányt,
    és szidták a
    kormányt
    magukból kikelve,
    hogy nem kapni
    rumot
    OTP-hitelre!
    De ne essék
    félreértés
    se sértés,
    mert kellemes
    vigasz
    és igaz,
    hogy e kirívó
    ivóba
    nemcsak
    csélcsap
    csellengõ
    banyák
    vernek tanyát,
    de felkeresik,
    ha süt,
    ha esik,
    vaskos kofák is,
    bánatosak
    és jópofák is,
    meg munkások,
    tisztes parasztok,
    kik a csirke
    árából vesznek
    damasztot.
    Sõt számos új
    és régi
    értelmiségi,
    szóval, temérdeken!,
    s nekem
    nem érdekem,
    hogy épp azok
    kapjanak fricskát,
    kik nem gazok!
    Ám ha ennyi nép
    idejár is,
    e kép ekképp
    nekik sem
    ideális,
    s eleve innák
    inkább ott a
    serlevet,
    hol fehér asztal
    marasztal
    kupát és
    serleget!
    Fohász:
    Magasságos
    Belker!
    Ki minden
    nap,
    ha felkel
    a nap,
    csodákra vagy
    képes
    és kétes
    ivók helyén
    mézesmackókat
    létesítesz!
    Kérünk az égre,
    hozz végre
    döntést:
    (csinálj ürgeöntést)
    szüntesd meg
    a söntést!
    Legyen ott büfé,
    bisztró,
    bármi,
    csak ne kelljen
    erre annyit
    várni!
    Ugye, megteszed?
    És zokon nem
    veszed,
    ha kérem:
    tedd meg akkor,
    mielõtt utolér
    az aggkor.
    Te kis fohász!
    Légy friss kovász,
    mely lágyan
    keleszti
    vágyam.
    S ha célját
    elérte,
    megérte!
    S ez nem rossz
    ómen,
    ámen!


    Elhangzott 1963-ban, a Magyar Rádió szilveszteri kabaréműsorában.
    Megjelent in Szilágyi György: Nem viccelek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974, 27–37.
     
    Melitta, ivanka121 és göröngy kedveli ezt.
  3. elfow

    elfow Állandó Tag

    [​IMG]


    Mi félszavakból értjük egymást. Elment hát Szilágyi György is, a szikrázó szóviccek, veszettül röhögtető bökversek, továbbá a hamisított művészéletrajzok és Ibusz-prospektusok káprázatos fantáziájú mestere.
    Nagyon sokan csak úgy ismerték, mint a hét elgyötört törpe szülőatyját. Pedig ennél lényegesen több volt.

    Túlélte a zsidótörvényeket, a gettót, a bujkálást a nyilasok elől, a háborút, a lódögök feltrancsírozását, az újjáépítést, a Rákosi-korszakot. Ez utóbbiban, huszonévesen virult ki először, rájöttek arra – ő is – hogy egész színházakat képes megnevettetni szófacsarásaival, villámtréfáival. Ettől kezdve nem volt megállás.

    A hatvanas években már nem lehet elképzelni szombat esti – sőt szilveszteri – kabarét Szilágyi György verse nélkül. Rátonyi Róberté volt a lehetőség, hogy megszólaltassa a Thököly úti, hajdani Fehér Ökör (kocsma) balladáját. Ugyancsak a kor tükre a híres és sokat lejátszott Maszek ballada, szintén Rátonyival, amelyben a rendszerrel kiegyező, csöndesen tollasodó kézikötő maszekot, Vincét énekelte meg, aki szereti az országot, a rezsimet, amelyik hagyja őt élni. Cserébe azt kéri, ne kelljen politizálnia…

    Ezek a versek formailag egészen újat nyújtottak, követhetetlen, de roppant szórakoztató rímtechnikájukkal, és szinte iskolát teremtettek. Közben pedig Szilágyi ontotta a kabaréjeleneteket és monológokat.

    Közülük való a híres IBUSZ-prospektus, melyben a kor turistája saját világjárására ismer a gazdag programban: „Egy hét Smoroszkán, a buznyák Riviérán. Hatodik nap: lődörgés a smoroszkai búcsúban. Lándzsadobás, findzsadobás, bandzsadobás. Délután az Első Buznyák Acélpenge- és Késgyár megtekintése. Mindenki kap szuvenírt: bicskát, körömollót, lovassági kardot vagy az anyja kiskésit.” Míg a filléres program Montedudorban: „vasvillás reggeli a városházán. Utána a polgármester feleségének körüljárása. (Bárdi György mondta el, közben megállt: „Hogy bír ennyi hülyeséget kitalálni?!” A rendező benne hagyatta…)

    Ötvenéves volt, amikor megírta a kortársait figyelmeztető Hanyas vagy? monológot. Sokan azt hitték, hogy mulatság született ismét, de nem. Fájdalmas összegzés volt ez, azé a nemzedéké, amelynek ellopták az ifjúkorát. „Itt a legtöbb családnak volt egy ügyeletes szégyenfoltja, akinek a nevét nem volt szabad kiejteni, akit letagadtak, agyonhallgattak.
    Ez egy kis ország.
    Itt valakit mindig el kellett bujtatni.”

    A monológ hatalmas sikere késztette arra, hogy – megelőzve azokat, akik belőle élnének – maga húzta le a következő bőrt a rókáról, és az egész magyar történelmet idézte fel zseniális önparódiájában (Hanyas vagy, ezeregyes?). Ott szerepel a poén: „Mi a tatároktól tanultunk meg futni, a törököktől fürödni, és az oroszoktól csókolózni...” Akkor ez még merész kiállás volt…

    Szilágyi György milliókat nevettetett meg, de nem volt boldog. Mint egykori üldözött, nagyon félt, hogy újra éled a fekete szellem, a barnaingeseké. Negyven évvel a háború után az újság azt adta hírül: „megkezdődött a halálfejes SS és a Waffen-SS katonáiból·alakult szervezet tagjainak találkozója Nesselwangban.” Ekkor született (hosszú szünet után) ismét politizáló verse, a Megint dobolnak.


    Mi dobolunk, csak dobolunk!
    Dob nekünk a totemünk!
    Dob köszönt, ha megszületünk!
    Dob siratja tetemünk!


    Szerelmetes Városligetje történetét is megírta, a mutatványosokkal, cirkuszokkal, az óriásokkal és törpékkel, táncosnőkkel meg a nőnek öltözött férfival, Káposztás Zsuzsival. És történetei végén kiderült, hogy aki a világon vitte valamire a világ cirkuszaiban – az magyar.

    A legkáprázatosabb életrajzokat agyalta ki, ha hiányzott valami a gyűjteményből. Egy 20. század eleji erotikus kép ihletésére írta meg a „páratlanul tehetséges pedálvirtuóz, Strigula Röppenbaum, az Osztrák–Magyar Monarchia érdemtelenül elfelejtett varietécsillaga” biográfiáját, aki „elsőként ülte meg szőrén a biciklit.”

    A tömérdek leleplezés és kémregény inspirálta a Nebbich-Trinkel, a mesterkém című mesterművet. Hogy a főhőssel rögtön tisztában legyünk, ennyit mond róla indításként: „Igazi arcát nem látta senki. Életében egyetlen fénykép készült róla, de az sem őt ábrázolja.” A pálya kezdete pedig: „Eduárd Nebbich-Trinkel 1821. augusztus 7-én, a Köhécs megyei Kisedényben jött világra a brit titkosszolgálat megbízásából. Amikor apja, Vihorlát Vince, a gróf Szemmelwerth uradalom vincellérje megtudta, hogy fia született, örömében felvágta az ereit ötven kiló erős paprikának, és saját maga készítette el az ünnepi lecsót a keresztelőre érkezett vendégeknek.” És így tovább, parttalanul.

    A rendszerváltás után megírta még visszaemlékezéseit arról, hogyan tudta végigröhögni a halál közelségét. Mellesleg elővette régebbi írásait, átcsiszolta, újra közreadta.

    Ha volt alkalma, talán sokadszor is megnézte örökbecsűjét, a Hófehérke és a hét elgyötört törpét. De ha nem, akkor is abban tudatban hagyott itt bennünket, hogy legalább egy mondat megmaradt milliók (de tényleg!) emlékezetében: A fiúk a bányában dolgoznak!
    Huszonnyolcas volt. Élt nyolcvankét roppant változatos évet.


    Bedő J. István
     
    Melitta és ivanka121 kedveli ezt.
  4. elfow

    elfow Állandó Tag

    Szilágyi Gy. legidősebb fia (baloldalt) Pulitzer-emlékdíjas ...író, költő, esztéta...

    [​IMG]



    Szilágyi Ákos: A LÉTEZŐ A





    <DIR><DIR>lét-torna
    "A létező a létben áll."
    (Martin Heidegger)




    </DIR>
    1




    </DIR>
    a létező a létben áll
    úgyszólván benne van
    mint néma lében a kanál
    mint torokban a hang

    a létező a létben áll
    és komoran eszik
    sovány a nyak vézna a váll
    az arc sómarta szik

    a létező a létben áll
    vagy trágyában guggol
    moslékot önt vályut sikál
    s boldog egy ól valahol

    a létező a létben áll
    s a tenyerébe köp
    innen nézve éppen kapál
    amonnan nézve - rög





    <DIR>2




    </DIR>

    nade mi az hogy létező?
    nade mi az hogy lét?
    némán legel a létmezőn
    a létező tehén

    a létező a létmezőn -
    de mit csinál a lét?
    ha egyszer ő nem létező,
    másként nem lenne lét?




    a létező a létben áll -
    talán leve a lét?
    vagy csak idővel lét ereszt
    és ez a lé a lét?

    a létező a létbe' van
    na és a "van"? vele mi van?
    a "van" nem létezik?
    a lét senincs a lét sevan
    (de az nem létezik!)

    halva van halva eleve
    a lét halott halott
    leve ha volt - hát le vele!
    avagy már rég lefolyt?





    <DIR>3




    </DIR>

    a létező a létbe' van
    és szótlanul kaszál
    a létmezőben léha langy
    varangy a halál

    ugorgy ugorgy hát vén ragyás
    ugorgy a léten át
    így veszti és veszejti el
    a lét kedvenc fiát





    <DIR>4




    </DIR>

    a létező a létben áll
    megállja hűlt helyét
    kiáll belőle a halál
    kilóg akár a bél

    beáll a sorba sorára vár
    valamit osztanak
    a lét ma olyan halavány -
    s ha áll is hasztalan



    a létező a létben áll
    s nadrágot épp letol
    lentről övé a szemhatár
    fentről övé a hold





    <DIR>5




    </DIR>

    újságpapírban alszik el
    mit vackává kotor -
    a föld ez itt e messzi hely
    s e rezgő létbokor!

    a létező a létbe' hál
    úgyszólván belehal
    mig alszik - alszik a halál
    kettecskén alszanak





    <DIR>6




    </DIR>

    a létező kidől leáll
    a lét sehol sehol
    ameddig szem ellát - halál
    csahol csahol csahol

    "a földet fald a földedet -
    dobolja fönn a hold -
    edd a földed mint kisdeded -
    tömd szádba őt halott!"

    a létező a létben áll
    s hűs holdfényben mosaksz'
    visszhangot keres nem talál
    visszhang visszhangja az





    <DIR>7




    </DIR>

    a létben létező megáll -
    megáll a szív neki
    csak ette ette a halált
    hát most az eheti





    <DIR>
    mellékdal
    </DIR><DIR>




    </DIR>
    ez ő ez ő
    a létben létező
    ez ő ez ő
    a létmezőn ez ő

    az ám hazám
    hazám te mindenem!
    ez ő hazám
    ez ő ez ő de nem!

    ez én az ő
    ez én az újra ő
    ez ő az ő
    a létbe' létező

    elejt a lét
    elejt és elfelejt
    selejt s a lajt-
    s a lajtkocsin elhajt

    ez ő ez ő
    a másik létező
    izé ez ő
    ez én izé ez ő

    kötél kötél
    kötél a lét babám
    a tél kötél
    felkötve lóg a nyár

    kötél kötél
    mi mindent fogva tart
    a lét kötél
    hát felkötöd magad

    a lét a lét
    a lét szivébe lát
    kit lát mit lát
    halált halált halált


    a szív a szív
    a szív a Nagy Halott
    a szív a szív
    még alig élt holott

    tetem tetem! -
    így altatom: tetem!
    tetem tetem!
    hát tente kis tetem!

    olé! olé!
    a lét kiált olé-t
    olé halál!
    olé a lét a lét!

    csak fújj halál
    csapkodd patáidat
    halál olé!
    ledöflek védd magad!

    oá-oá! -
    felsír a kishalál
    és nyelvet ad
    a létnek házoá

    eláll' elill'
    az elmeállapot
    a lét a lét
    egy elme álma volt

    ihaj csuhaj
    és nem lesz semmi baj
    úgy élj úgy élj
    hogy többé meg ne halj


    ihaj csuhaj
    és nem lesz semmi baj
    úgy élj úgy élj
    hogy többé meg ne halj


    *

    Légzőgyakorlatok kezdő haldoklók számára...
    magyar-irodalom.elte.hu
     
    Melitta kedveli ezt.
  5. elfow

    elfow Állandó Tag

    [​IMG]

    Önéletrajz / Szilágyi Ákos

    A múlt század felez&otilde;pontján, 1950-ben születtem, a Tigris Évében és az Iker Havában, s ezzel nagyjából mindent el is mondtam magamról. Eredend&otilde;en költ&otilde; vagyok. Nemcsak a versekben, m&ucirc;fordításokban, de a gondolati m&ucirc;fajokban is.
    Mindenem - a nyelv. A magyar lírai költészet szentháromságát a magam számára - h&ucirc;séges és tékozló fiúként egyaránt - régóta így határozom meg: az Atya - Arany János, a Fiú - József Attila, a Szentlélek - Weöres Sándor.
    Ama kevesek közé tartozom a mai magyar irodalomban, akik mérhetetlenül sokat köszönhetnek a klasszikus és modern orosz kultúrának. Közel három évtizede oktatok az ELTE Esztétika Tanszékén, mikor mit: jobbára a szóm&ucirc;vészetek esztétikájához kapcsolódó tárgyakat, újabban az ikon esztétikáját és az ikonteológia kérdéskörét.
    Szakmai és szellemi életrajzom szerves részének tekintem lapszerkeszt&otilde;i munkásságomat. Alapító szerkeszt&otilde;je voltam az ELTE BTK Jelenlét cím&ucirc; irodalmi kiadványnak 1971-ben, majd 1981-ben a Medvetánc cím&ucirc; egyetemi elméleti lapnak, 1989-ben az Új Hölgyfutár-nak és a 2000 cím&ucirc; irodalmi és társadalmi folyóiratnak, melynek jelenleg is szerkeszt&otilde;je vagyok.
    <?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:p></O:p>
    Tanulmánykötetek, monográfiák:
    • Nem vagyok kritikus! Magvet&otilde;, 1984
    • Ezerkilencszáznyolcvannégyen innen és túl, Magvet&otilde;, 1988
    • Hamu és mamu Holnap Kiadó, 1989
    • A vágy titoktalan tárgya, Liget Kiadó, 1992
    • Szilágyi Ákos: A tények és a lények, Liget Kiadó, 1995
    • Tetem és tabu, Kijárat Kiadó, 1996
    • Tarkovszkij (Szerz&otilde;társ: Kovács András Bálint), Helikon, 1997
    • Oroszország elrablása, Helikon, 1999
    • Borisz sztár és a sztárevicsek, Helikon, 2000
    • A szépfejedelem, Palatinus, 2001
    Verseskötetek:
    • Az iskolamester zavarban van, Szépirodalmi, 1976
    • Teremtmények, Szépirodalmi, 1979
    • Fej és tudat, Magvet&otilde;, 1985
    • Gyönyörök kertje, Holnap Kiadó, 1991
    • Légz&otilde;gyakorlat kezd&otilde; haldoklók számára (hangkazetta), Vox Libri 5., 1994
    • Szittya-szótyár (CD-melléklettel), 2000 Könyvek, 1999
    M&ucirc;fordításkötetek:
    • Vlagyimir Majakovszkij: Err&otilde;l, Helikon, 1984
    • Velimir Hlebnyikov: Zangezi, Helikon, 1986
     
    Melitta kedveli ezt.
  6. elfow

    elfow Állandó Tag

    Szilágyi Ákos:
    ÉDES FIAM, ÉDES FIAM


    <DIR>I.

    </DIR>

    mért vagy hülye, édesfiam,
    édesfiam, édes fiam?
    édesfiam, édes fajom
    édes fejem, mért vagy hülye?
    mért vagy hülye, mért vagy máshol?
    mikor épp e versbe másol
    édes fejem valamilye?
    te meg a kocsmában vásol
    államrendet aláásol
    szegény mulya, szegény hülye

    merthogy szegény
    nagyon hülye,
    szinte jajaj olyan hülye,
    szinte már fáj olyan hülye,
    szinte hülye olyan hülye,
    nincs hülyéknek jobb hülyéje,
    ő a világ leghülyébbje,
    tudja már azt
    minden hülye,
    hogyne tudná,
    hogyha hülye,
    hogyha hülye s látja - helye
    betöltve már e világon,
    betöltve a hülye helye -
    kezdődjék a heje-huja

    hej, ne búsulj, hej ne hervadj,
    Heine nem vagy, Goethe nem vagy,
    hej, ne képzeld azt, hogy nem vagy,
    úgyis az vagy
    igy is az vagy,
    szegény hülye, de magad vagy!




    <DIR>II.

    </DIR>

    édesfiam nehogy meghülj,
    nehogy megholj, nehogy meghálj
    nehogy meghálj, nehogy ugy járj
    mint útközben az az akháj,
    kire álmot küldött hálót
    éj királya, éji holló,
    szeme fényét hogy megójja,
    megójja, de enmagának
    addig ója migcsak ó jaj
    ki nem vájja ollajával,
    fényét hogy begyébe gyűjtse,
    lángjával eget kivágja
    napot vele hogy kiótsa
    hadd gördüljön le a földre
    nagy robajjal éj rolója
    s egész földet átkarolja
    szörnyü szárnya éjkirálynak




    <DIR>III.

    </DIR>

    édesfiam, hej, te hólyag,
    törvények hű meghallója,
    hold hülyéje, nap bolygója,
    ki egyre a napot lopja,
    s közbe' lopva azt habogja:
    egész világ szénaboglya,
    fejem is a széna foglya
    tücsök- bogár- eszmekazal,
    melyet szél jár és nap aszal,
    szalma vagyok, ej, nahát, ha
    széna lennék, mint a nátha,
    könnyü szellő mit meglebbent,
    nem odakint, hanem itt bent
    futó zápor meg-megrázza
    porzik ahogy szaporázza
    és a rekkenő melegben
    nyáréj fog csillag-pórázra

    édes fiam, édes fiam,
    mért vagy ilyen
    mért vagy olyan?
    </I>
     
    Melitta és göröngy kedveli ezt.
  7. elfow

    elfow Állandó Tag

    Szilágyi Ákos:
    MAJÁLIS A KÁROLY-KERTBEN


    <DIR><DIR>Megrendelt költemények

    </DIR></DIR>


    <DIR>1

    </DIR>

    legyek a Károly-kertben
    szememben legyen bánat
    vertebben mint egy vert eb
    szivemben délután pang

    legyek a Horváth-parkban
    legyen ez közkivánat
    akkor hát két alakban
    kert és park hajlatában

    vagy legyek a halál ma?
    hátha ő kitalálna?
    avagy egy angyal álma
    s álmában a halál?



    <DIR>2

    </DIR>

    a majálisnak vége -
    ujjé a ligetnek huss!
    jöjj hát most május vége
    jéghideg június!

    itt ülök én s mivégre?
    portrékat rajzolok
    mint nap rajzol az égre
    mindig új napszakot

    mit tudom én ki vagy te
    ki szemben ülsz velem
    te vagyok én avagy te...
    te én? - ezt énlelem



    <DIR>3

    </DIR>

    nézzünk hát téma, arc után
    e nyári téli délután
    éhesen sir a ceruza:
    "csak nem megyünk ma igy haza?!"

    nagyot koppan, s én fölveszem
    és máris arcod skiccelem
    s mert számomra a vicc elem
    rimekkel telespriccelem

    s mi nemrég nem volt, ime lett
    védővers ez - amulett -
    a költő csendben igy mulat
    miközben minden hamu lett



    <DIR>4

    </DIR>

    mintha ki lenni fáradt
    nézem el itt a fákat
    ezredvégi ember -
    ember ember - ámbár
    ha úgy vesszük csak állat
    </I>
     
    Melitta kedveli ezt.
  8. elfow

    elfow Állandó Tag

    [​IMG]




    • Czigány Zoltán: Klinikai eset

    Zebegényihez rendszerint két mentőt kellett hívni. Mire az első megérkezett, Zebegényi föltápászkodott, megkapaszkodott valamiben, és mosolyogva meggyőzte a piros kabátos mentősöket, hogy már sokkal jobban van, amúgy is éppen orvoshoz készül, semmi baj, menjenek csak dolgukra, a világért sem akarna a terhükre lenni. Mikor a mentősök elmentek, megint összeesett. Most vért is hányt. Ilyenkor az észszerűség már nem férkőzött maradék cselekvőképessége közelébe, csak ösztönei hajtották, mint az állatorvosok elől cikázva menekülő beteg vadat. Nézte a vérét, s lassan kezdte föladni. A második mentő elvitte a sebészeti klinikára, oda, ahol előző nap este járt, hogy megbeszélje lassan esedékes műtétjének idejét. Azt senki sem sejtette, a részletes vizsgálatokat végző szakorvosok sem, hogy a hasnyálmirigyén üldögélő, amúgy jókedvű, de már kislabdányi ciszta, szép lassan mindent kidörzsölt maga körül, amit ért, a gyomorfalat is, s a lépéhez vezető artériát is. Aznap reggel vagy még éjjel ez az ér feslett el, de a jókedvű daganat a feslés után is tovább szorította az eret, így Zebegényi nem tudott három perc alatt elvérezni, hanem több mentőre is jutott ideje.
    Az ambulancián először vért vettek tőle. Ekkor Zebegényi már erősen vesztét érezte, ezért még egy utolsó, kétségbeesett mozdulatot tett a szabadság felé, a kórház alagsori lépcsőfordulójában rágyújtott, aztán néhány szippantás után elnyomta a cigarettát, és elájult.
    Kicsivel később már egy gurulós vizsgálóasztalon tolták be a liftbe, ami nem sokkal indulás után elakadt a két emelet között. Zebegényi szeretett volna röhögni, de nem volt ereje hozzá, és nagyon fázott. Valaki kiáltozott, valaki azt mondta, aznap nincs is szerelő az épületben, s az orvos, aki kísérte, az elakadt liftben úgy határozott, hogy Zebegényit az intenzív osztályra kell vinni. Zebegényin halványan átfutott a remény, hogy itt, a liftben talán néhány nap alatt meggyógyulhatna, de mintha e gondolattól tette volna, azonnal megrázkódott a fémszerkezet, s vitte az intenzív osztály felé.
    Miután minden ruhájától megfosztották, s azokat egy szennyeszsákba gyűjtötték, hátulról ezüstláncát kezdte bontogatni valaki.
    - Vagy ez fontos, kabala? - kérdezte egy mosolygó, szőke ápolónő.
    - Fontos - lehelte Zebegényi - Nem kabala. Le lehet venni, csak rossz a kapocs.
    A szőke ápolónő megfordította a Zebegényi mellén heverő medált, amin a Szűzanya állt egy angol nyelvű fohász betűi alatt.
    - Aha - mondta, és tovább mosolygott. Ügyesen kikapcsolta az ezüstláncot, és Zebegényi kezébe tette.
    Zebegényi vért kapott. Közben beengedték hozzá feleségét, aki egy tábori tisztaságcsomagot és egy könyvet mégis elhelyezett mellette. Egy könyvet, egyetlenegyet, ahogy idegen városok sötét szállodáinak éjjeliszekrényein csak az angol nyelvű Bibliát találja a kedvetlen utazó. Zebegényi felesége egy puha, citromsárga fedőlapú könyvet tett az addigra már életveszélyes állapotúvá minősített férje keze közelébe, Rejtő Jenő A tizennégy karátos autóját. Zebegényi a vértől csakhamar erőre kapott, s helyzetét felmérve, számolva a most már elnapolhatatlan hasi műtéttel, arra gondolt, hogy ha egyszer mégis fölébred, akkor aligha tud majd kakálni. Ágytálba viszont sem most, sem akkor, ahogy a múltban sem. Két orvos és két nővér nevetve vagy elképedve elutasította, aztán a mosolygó, szőke ápolónőt rávette, hogy fölkelhessen, s elmehessen a dolgára. Amíg nem késő, amíg nem kezdődik a műtét. A szőke nő mosolygott, s azt mondta, hogy várjunk, amíg tiszta lesz a terep, aztán maga kísérte el Zebegényit az intenzív osztály személyzeti vécéjéig.
    Az akció ugyan némi véráldozattal járt, ezt pontosan mutatta a Zebegényi orrán át ledugott gyomorszonda külső végén lifegő zacskóban megemelkedő vérállásszint, de az ágytál veszélyét elhessentette Zebegényi elől, s így nyugodtabb szívvel mászott vissza egy szál lepedője alá. A szőke ápolónő visszakötötte a vért Zebegényibe, s elmenőben visszafordulva, mélyen, jelentőségteljesen a beteg szemébe nézett:
    - Én is 0-s, RH + vagyok.
    Ekkor jött el az idő, hogy Zebegényi kinyújtsa karját a sárga fedelű könyv felé. Gyerekkorában nem olvasott Rejtő-regényeket, mert mindenki azt olvasta. Néhány napja is csak kellő rosszindulattal, némi kalandvágyból, és gyermekkori döntését igazolandó nézett bele a könyvbe. Összehúzott szemmel olvasta, és vigyázott, nehogy elmosolyodjon. De a mese kíváncsivá tette. Mégis csak itt, az intenzív osztályon, belül vérző hassal, kívül csövekhez kapcsolva, meztelenül fekve a lepedő alatt, a csillogó, fémkorlátú ágyon, itt érezte meg Gorcsev Iván és társai tetteinek leírásában a makacs, megverten is magabiztos életszeretetet.
    Közel egy órát olvashatott, foglalt volt még a műtő. Aztán egy idősebb doktornő, az intenzív osztály professzora és kísérete körülállta ágyát. A doktornő kedves szavakkal igyekezett Zebegényit megnyugtatni, s kérte, hogy legyen erős. Zebegényi éppen nyugodtnak és erősnek érezte magát, s félt, ha még tovább biztatják, fölugrik ágyáról, egyetlen lökéssel a terem sarkába taszítja a fémkorlátos, gurulós ágyakat, gondosan ügyelve arra, hogy sorban, egy orvos, egy ápoló kerüljön a föllebbenő, fehér függönyök alatt elsuhanó szekerek közé, a csövek mint eltépett láncok, megszégyenülten csüngenek majd mögötte, a mosolygó ápolónőt egy pillanatra ledönti majd egy szőke ágyra, de mire köpenye lepedőként szétterülne alattuk, neki már az ablakpárkányra kell ugrania, hiszen jól hallható a búgó, kettős hajókürt a kikötőből, s még egy sört is föl kell hajtania a Medikusban a bajszos sebésszel.
    Bekötött arcú, zöld ruhás emberek léptek ágyához, s megpróbálták leereszteni a csillogó fémkorlátot. Zebegényi ekkor letette a könyvet. Mikor a műtő felé tolták, a szőke ápolónő megint mosolygott, és hosszan szorította a kezét. Tényleg nem félt, csak sajnálta volna. Már addig is pocsékba ment időnek tartotta a világtörténelemnek azt a részét, amíg nem élt. Azért mégis a gyerekeire gondolt, mint mindenki, s érdeklődve vizsgálgatta az ezüst fényű műtőlámpát, a fölötte lebegő titokzatos űrállomást. A sebész bajszára húzta álarcát, a professzor asszony fejjel lefelé Zebegényi szemébe nézett.
    - Szóljon, hogyha úgy érzi, álmosodik!
    - Egyáltalán nem álmosodom - mondta Zebegényi, és nem szólt többet.
    A műtét hosszú időn át rendben zajlott, mindaddig, míg ki nem esett valami Zebegényi hasából a földre. Apró, meghatározhatatlan alakú, fényes és világos volt. A szőke ápolónő lábához gurult, aki ijedten pillantott le, majd föl, a sebészre. Az asztal túlfelén álló sebész várakozva nézett az ápolónőre. A csipesz végén csöppé gyűlt a vér. Az ápolónő lehajolt, és fölemelte az apró valamit. Áttetsző is volt, mégis belső fényű, kristályszerű, de mégsem olyan kemény. A doktor kis ideig mozdulatlanul nézte az ápolónő tenyerén fekvő dolgot, aztán hirtelen szakszerűséggel csak annyit mondott:
    - Ez a lelke.
    A professzor asszony az ápolónő keze fölé hajolt, az kissé elmozdította tenyerét, majd mégis moccanatlanul hagyta volna, de könyöke az idős doktornő vállának ütődött, s kiejtette kezéből Zebegényi lelkét, amely az ég vonzását követve fölemelkedett, az űrállomásra emlékeztető műtőlámpának ütődött, ott vajszínű és barnás galambbá vált, s leült a szerkezet szélére.
    - Pulzus, vérnyomás rendben - mondta fölfelé ámulva a vidékiesen tömött bajszú, fiatal orvos.
    A professzor asszony csöndesen följajdult.
    A galamb csőrével megvakarta a szárnyát.
    - Na, szedjék le nekem onnan azt az állatot, mert még belepiszkít a betegbe! - mondta a sebész, aztán kézfejével megtörölte homlokát, és hátrébb lépett.
    A fiatal orvos sietve kiment a műtőből.
    - Visszateszi, ugye, vissza kell tenni... - motyogta kendője alatt a szőke ápolónő, s a galambra nézett, aztán megint a sebészre.
    A sebész hosszan, kérdőn nézett vissza az ápolónőre.
    A fiatal orvos egy partvissal és egy szemétlapáttal jött vissza a műtőbe.
    - Rendben - mondta gyorsan, s minthogy már nem csak a sebész főorvos nézett kérdőn a bajuszkötője fölött, még gyorsabban hozzátette: - Ha toll vagy valami..., hogy rendben legyen.
    A sebész elkezdte lehúzni a kesztyűjét, közben kissé elfordult, mire a fiatal, vidékies bajszú doktor hirtelen magasba lendítette a partvist, és minden erejéből a galamb és a műtőlámpa felé sújtott vele. Az űrállomás hatalmasat kondult, s a galamb a szárnyát már súroló partvis elől elröppent, de a levegőben mintha elnehezült volna, zuhanni kezdett, s még nagyobb csattanással az asztal végében ért földet fekete lóvá alakulva.


    [​IMG]


    A professzor asszony határozottan kimenekült a műtőből. Nyomában a ló is kitört a nyitott ajtó felé, s bajuszkötőjét letépve, a sebész is futva követte őket. A szőke ápolónő gyengéden megfogta az asztalon heverő Zebegényi kezét.
    A sebész csak a portán érte utol a lovat, de ott maga nyitotta ki előtte a klinika kapuját. Az épület előtt a fekete állat hátára kapaszkodott, és sörényébe markolva hagyta, hogy az kiforduljon vele az Üllői útra, s vágtázni kezdjen a városból kifelé.
    Egy csaknem csupasz domboldalon álltak meg, néhány öreg fa és egy itató közelében.
    - Tudod, mikor ültem utoljára szőrén? - kérdezte a sebész, és fáradtan lecsúszott a lóról.
    Kevéssé illett műtősruhája a domboldal füvéhez, melyre letelepedett. A ló is melléfeküdt: farát félrecsapta, s egyik első lábára könyökölt. Jó idő volt.
    - Ott akarod hagyni? Nélküled varrjam össze? - kérdezte a sebész.
    - Nekem olyan mindegy, hogy te mit varrsz öszsze - mondta a ló.
    - Na! Ne túlozzunk! - mosolyodott el az orvos. - Még így is vigyázol, hogy hosszú sörényed legyen.
    A ló sértődötten elfordult, aztán az itatót nézte.
    - Vacak az - mondta sokára.
    - Nem te rontottad el, öregem? - hökkent meg a sebész. - Azért neked hadd ne magyarázzam el, hogy nem a szájon át érkezik az, ami megmérgez!
    - Iszom valamit - mondta a ló, majd nehézkesen fölállt, s elindult a völgy közeli itatója felé.
    - Igyál! - szólt utána az orvos.
    A ló megtorpant, visszafordult.
    - Iszom is! Aki sokat fut, az megszomjazik, én pedig...
    - Ne, ne kezdj mentegetődzni! - kérte fáradtan a bajszos sebész. - Igyál inkább!
    - Te meg nézd meg, mit ér nélkülem a munkád! Varrd össze, adj neki infúziót, nézegesd a leleteit, intsd óvatosságra, és legyél büszke! Én már unom az érte és értetek épült kórházaitokat, ezt az egész nagy felhajtást. Nézzetek már egyszer körül! Tíz év, ezer év, százezer év? - Prüszkölt.
    - Hülye - mondta halkan a sebész maga elé.
    A ló lesétált a völgybe, az itatóhoz. A kút és a korhadt vályú állapota azt sejttette, hogy csak több napos eső esetén kerül beléjük némi víz, a ló azonban lassan, hosszan előrenyújtott nyakkal, kidomborodó marral, csaknem kéjesen hajolt az itató fölé. Árnyéka közben megnyúlt, a fák, a fű, a kút és a vályú barnái és zöldjei egyre mélyebb árnyalatba borultak. A fekete ló víztől csöpögő pofával, majdnem vigyorogva baktatott visszafelé.
    - Nagyon szép! - mondta a sebész. - Nagyon szép jelenet volt.
    A ló meghajolt a doktor felé. Mikor fölért mellé, megrázta a sörényét.
    - Makacs vagy - nézett föl rá a sebész.
    A ló bólogatott, aztán visszanézett a völgyre, az itatóra, a fákra.
    - Akkor megyünk? - kérdezte az orvost, úgy, hogy felé sem fordult.
    Hamar, nagyon is hamar véget ért Gorcsev Iván története. Unalmas és eseménytelen napokat töltött el Zebegényi a klinikán. A kórtermek előtt éjjel-nappal egy börtönőr várakozott, de Zebegényi sokáig nem tudta, hogy a betegek közül melyikük lehet a rab. Takaró alatt lapított az életszeretet. Kikötve állt a kószálás. Bezárva toporgott, ami szárnyalni szokott.
    A sebészeti klinika régi épületének széles lépcsősora fölött, a hatalmas, szecessziós üvegablakok hátsó oldalán úgy telt az élet, mint egy váróteremben. A padokon unott arcú betegek cigarettáztak, a büfé előtt, mintha az vasúti resti volna, cigányok telepedtek le. Kócos kisfiúk szaladgáltak serdülőkorú apjuk körül, szép cigánylányok ringatták csecsemőiket, bőrkabátos, vastag cipőtalpas, kemény férfiak győzködték egymást, színes fejkendős asszonyok álltak a büfé pultja körül, a hordóhasú családfő pedig csak ült a fehér műanyagasztalnál, s tojáshéjként viselte fenekén a műanyagszéket. Kora reggeltől délutánig a kórházban éltek, együtt egyetlen betegükkel. A nagy, kopár lépcsőház is egy vidéki vasútállomásra emlékeztette Zebegényit, ezért ő is úgy ült a padon, mintha egy utált város koszos várótermében volna. Tudta, bármelyik nap megérkezhet a vonat, csak még nincsenek lerakva a sínek az épület előtt.
    Zebegényi csak jóval később, a különböző időszakonként esedékes felülvizsgálatok egyikén értesült róla, hogy a bajszos sebész már nem dolgozik a klinikán. Előbb azt hitte, áthelyezték valahová, vagy hosszabb, külföldi tanulmányútra ment, de csakhamar megtudta a vidékies bajszú, fiatal orvostól, hogy nem csak állását hagyta ott, hanem fővárosi lakását is eladta, s Erdélyben, a Hargita oldalában bérel egy parasztházat, ott él és olvas, mert hatalmas könyvtárát végül sikerült több fordulóval átjuttatnia a határon. Állítólag lovai is vannak.
    Zebegényi csak azért nem kapott sárgaságot az irigységtől, mert félt, hogy azonnal befektetik. Valaha ő is álmodozott arról, hogy Erdélyben tölti ideje egy részét gyermekeivel, ahol egy rengeteg sóhajtásait hallják majd hátuk mögül, s a völgyben futó patakra nyílik ablakuk. Értenek majd mindent a növények színeiből, az állatok neszeiből, nyelvük már félredobott kincseire akadnak az öregek mondataiban, s mire fia egyedül kapaszkodik föl a lóra, addigra már egy más, egy még éppen létező, bölcs és természetes életszemlélettel nézhet le onnan, olyannal, melyet ő a fővárosban aligha adhat neki. De tíz év alatt a nagylányát sem tudta elvinni Erdélybe.
    Hamar kinyomozta a sebész erdélyi címét, s pár lelkes sort írt neki. Nemsokára megkapta a doktor válaszát, szintén csak néhány sort, amelyben azt írta, bármikor szeretettel várja Zebegényit, akár gyermekeivel együtt, a házban elférnek, s bár élelemből még némely dologban a szomszédok gazdaságára szorul (például se saját teje, se pálinkája nincs még), azért éhezni nem fognak. Két lova van, Pancreas és Hepatitis, akiken akár vele, akár lányával, ha jön, bóklászhatnak a Hargita hatalmas erdőiben, s nyargalhatnak a napfényes dombokon. Egy fényképet is küldött, melyen csak a két ló s a bajszos gazda volt látható. Egy dombhajlatban álltak, árnyékuk egy buckán kissé megtört, és hosszúra nyúlt a bolyhos, magas füvön.
    Zebegényi örült a meghívásnak, mégis tartott az utazástól. Tudta jól, hogy Erdélyben csupa olyan dologgal találkozik majd, melyeket régóta szeret. Ugyanezek a dolgok a szakorvosi vélemények és szinte baráti intések szerint azonban biztosan ártanak neki, és rettenetes következményekkel járnak. A lovaglás után, este tolja vissza a sebész elé a pálinkás poharat?
    Hamarosan megnyugodhatott, mert szerencsére volt miért messzire halogatnia az utazást Erdélybe. A vidékies bajszú, fiatal orvos újabb műtétet javasolt Zebegényinek a végső, biztos megoldás érdekében.

    *​


    inaplo.hu...
     
    Melitta és göröngy kedveli ezt.
  9. elfow

    elfow Állandó Tag

    Skócia ..."Glencoe"... jelentése: 'A sírás völgye'.

    [​IMG]




    Fodor Ákos
    Megértés
    Rajtam úgy segíts:
    gondjaimból részt ne végy,
    csak tudd, hogy vannak.

     
    Boni195, Melitta és göröngy kedveli ezt.
  10. elfow

    elfow Állandó Tag

    [​IMG]


    Varró Dániel: Ének


    melyben a költ&otilde; egyebek között az ihletettség állapotának hiteles leírására is kísérletet tesz,
    megvizsgálja az általa használt papír és tinta min&otilde;ségét, majd h&otilde;sével együtt elköszön az olvasótól ...



    Mikor a szív el&otilde;nye már egy orrhossz,
    s a téboly csak egy karnyújtásnyira,
    akkor ül le a papírhoz s a tollhoz
    a múzsák bús, dörg&otilde;szavú fia,
    a tinta mellé egy kupányi bort hoz
    (mást semmiképp sem illik innia),
    s ha lepkeként a mennyezetre rebben,
    nincs semmi meglep&otilde; ilyenkor ebben.


    De jaj, van úgy, hogy jókedv&ucirc; a költ&otilde;,
    s bels&otilde; csendjét nem sértik rút neszek,
    komoly tógát akkor hiába ölt &otilde;,
    hiába szól, a hangja csak rezeg,
    kezéb&otilde;l ki-kihull a toll, a tölt&otilde;,
    s a ríme mind silány (akár ezek),
    ezért a költ&otilde;k felvidulni félnek,
    mert abból vers sosem lehet - csak ének.


    Kedvem van énekelni - mondta nemrég
    egy bárd (pedig nem volt sok öröme),
    e kedv komor korunkra már csak emlék,
    úgy elfogyott, akár a dödöle,
    az ember nem komoly húszévesen még,
    de megfontolja már, hogy dudol-e,
    spórol az ihlettel búsabb napokra,
    s ha mégis ír, csak súlyos k&otilde;lapokra.


    Az én lapom, mellesleg, pillavékony,
    s minden kis kósza szél zizegteti,
    a tinta, mellyel írok, illanékony
    (ki látja holnap, nem hiszek neki),
    csak addig él, amíg a csillanó könny,
    amíg egy durva kéz el nem keni,
    addig meg könnyedén irkálok én ma -
    nem is hiányzik más, csupán a téma.


    No persze volna épp egy ifju h&otilde;söm,
    naiv legényke, szinte még gyerek
    (szegr&otilde;l-végr&otilde;l személyes ismer&otilde;söm,
    kit még a szép id&otilde;kb&otilde;l ismerek),
    magát mások közt nem találja &otilde; sem,
    ha szólnak hozzá, sápad és remeg,
    viszont barátja mindenféle dalnak,
    f&otilde;ként a lüktet&otilde;nek és badarnak.


    Szereti járni esténként a várost,
    kivált nyáron, ha nem kell már kabát,
    a lábteniszt, a n&otilde;it és a párost,
    az indiáncseresznyeszörp szagát,
    és szereti a szenvedélyt, a károst,
    a sört, a gólt, a lányokat, magát,
    szeret megállni elmélázva némán,
    s a holdra nézni: "hogy ragyog, no né mán..."


    De, kit körébe annyi röpke báj vont,
    e réveteg legényke túl szerény,
    nekem meg írnom kell (közelg a fájront),
    s h&otilde;s nélkül mit sem ér a költemény,
    mi más marad? tollamra t&ucirc;zni Byront,
    ha már a rím &otilde;t hozta pont elém
    (szerencse, mert prímább h&otilde;st, mint e lordot,
    hátán e kripli föld aligha hordott).


    Szeszélyes, ó, a rím, akár az asszony,
    és hajlik, mint a nád (vagy épp törik),
    ahogy jön, én versembe úgy ragasztom,
    de el se hinné, mennyit nyüstölik
    más versírók, míg könnyeket fakasztón
    gurul tova, például épp Önig -
    hogy Ön e tenger-sor fenéki-végi
    gyöngyöt közönnyel félredobja: "régi".


    Rímelni úgy szabad csak, mint a lordom -
    de könnyen szórta &otilde;ket el, nagy ég!,
    mondhatták: "nincs már több rím erre, Gordon",
    mindig talált a rímszótárba még
    (ügyes kis könyv, én is zsebembe hordom,
    másként, nem is tudom, hogy költenék,
    ha fodrászhoz menet vagy iskolába
    szivembe lép az ihlet égi lába).


    Id&otilde;znék még a rímeknél, de Milton
    lenézi &otilde;ket, és ez visszatart,
    meg úgyis azt diktálja már az ildom,
    hogy abbahagyjam lassacskán a dalt,
    az olvasó is unja már, gyanítom,
    "van h&otilde;se a büdösnek" mondja majd,
    "mi mást akar még? feldühít egészen" -
    hát jobb talán, ha versem itt bevégzem.



    ***​



    ...c3.hu/jelenkor
     
    Melitta és EleoNóra68 kedveli ezt.
  11. göröngy

    göröngy Állandó Tag

    [​IMG]

    Varró Dániel: Üzenet az olvasóknak
    Mivel az olvasásnak volt most az évada, – jusson az eszetekbe Závada, – Esterházy Péter és Tandori Dezső, – meg a többi potyaleső, – de mindannyiunknak sok örömet szerző – kortárs magyar szerző. – Hiszen írók nélkül az olvasás bajos – (eszembe jut még Parti Nagy Lajos), – ha ők nem volnának, az olvasók, komálnák, nem komálnák, – kénytelenek volnának olvasni a Románát, – meg a többi rissz-rossz szerelmes füzetet, – ebből az apropóból szól most az üzenet.
    De mielőtt még kivenném a szót a számból, – fölteszem a kérdést a jámbor – olvasónak esdvén – itt a költészet és a próza közti mezsgyén, – ami ugyebár a rímes próza, más néven makáma – (mintha az ember aranyat kakálna, – és ami másfelől, mint közismert, nem könnyű dolog, – hiszen olyan, mint repülni gyalog), – szóval fölmerül a kérdés, – hogy az olvasó olvas-e és mikor és hogyan és mért, és – ha ugyan olvas, akkor is mit, – Garaczi Lacit vagy Eörsi Pistit, – és honnan tudja, hogy mit érdemes – olvasni a nyájas, szíves, érdemes – olvasó? – Mit olvasson, ha ő egy kistesó, – ha vénül, – ha szerelmes és a rét gyepén ül, – vagy ha kamaszodik, és tucatszám nőne ki – az arcán őneki – a sok mitesszer meg a csúf kis pattanások? – Ebben a kérdésben adnék szaktanácsot.
    Üzenem hát, hogy ki-ki olvasson illőt az alkatához, – ha egyszer úgy határoz, – hogy könyvet kíván a kezébe venni. – Röviden ennyi.
    Magyarul: akinek a szíve kőkemény, – annak nem való a költemény, – aki durván harsog, és bömbölve herseg, – az ne olvasson verset, – olvasson inkább prózát, – ha meg akarja őrizni a komoly ember pózát, – sorakozzanak a polcán a vaskos regények – szegénynek, – amíg a szem ellát, –vagy olvasson novellát.
    Ezen belül, aki nem ragad bele a sárba itt alant, – akinél jelentkezik a kaland, – mint hiány, – aki a lelke mélyén indián, – és aki szerint az anyjukat – azoknak, akiknek fáj a vadnyugat, – az jobban teszi, ha Coopert és Karl Mayt – meg más hasonló regényeket fal majd. – Aki Prousttól – prüszköl, – és irtózik Joyce-tól, – annak gondolom, jobban fekszik Tolsztoj, – viszont akinek az olvasás csak afféle ebéd utáni ejtőzés, – az olvasson Rejtőt, és – ha még nem olvasta a Svejket – (ami elég sokat sejtet), – akkor ajánlom neki Hasekot, – ne sokat – habozzon, – lapozzon – bele, – de ha elégedetlen vele, – és ha nem jön be neki Wodehouse, – mert amilyet ő ír, olyat tud száz, – leküzdeni a lélek undorát – olvasson egy kis Kunderát.
    De ne olvassatok ti prózát, – mimózák! – És ne olvassatok prózát, ti kábák, – akiknek a lábát – az élet – kemény bakancsa nyomja, mert szűk a méret, – és fölsértik apró kavicsok; – olvassatok ti Babitsot!
    Hiszen azok az ászok, akik a lírát – írják, – és akinek alkotóterülete a próza, – az a tehetségét nyilvánvalóan elaprózza, – szóval sok-sok verseskönyvet vegyetek, – húzzák le a súlyos verseskötetek – a kabátzsebeket, retikülöket, tasókat, – ezt üzenem a nyájas olvasóknak.
     
  12. göröngy

    göröngy Állandó Tag

    Varró Dániel: Unalmas őszi vers az unalomról





    Egyszer kábé este hatkor, hűs, borongós őszi nap volt,
    vert avart sodort a nyirkos, őszi szél az útakon,
    ültem elmerengve hosszan, s látom ám, hogy bent a koszban
    hosszú árnyak szárnya moccan fönt az egyik bútoron,
    fölkavart por, hollóforma ronda, súlyos únalom,
    s rémisztő volt? Hú nagyon!

    „Bocs, de nincs időm momentán – mondtam perceim rohantán
    – régi költők régi kincsét szórom órák óta már
    aprópénzre felcserélve ócska rímek perselyébe –
    verset írok elsejére, hagyj merengnem, te madár,
    fázom úgyis, félek úgyis, félek attól, ami vár.”
    „S szólt a holló: Marimar.”

    Megborzongtam este hatkor, tényleg ez vár engem akkor?
    Jaj, miféle szörnyű átok károg át e hangsoron?
    S elbutulva bár a bútól, mely kedélyem érte útol,
    csak kilestem, mégse bútor az, min ül az únalom,
    fenn a tévén, ott ül, ott ül (mondjuk nincs is Pallaszom),
    s hízik ott a Dallaszon.

    Én, személy szerint egészen kedvelem, ha annyi részen
    át megy egy külföldi, marha sorozat, bevallhatom,
    Baywatchon nőttem fel, aztán meg a Mért éppen Alaszkán,
    tényleg nem lehet panasz rám, addig el nem alhatom,
    míg nem láttam egyet egy nap, mondom, van rá hajlamom,
    meg kellett hát hajlanom.

    És azóta, mit tagadjam, leckét, verset abbahagytam,
    örökösen este hat van, nyirkos, őszi szél eseng,
    s hollómmal megosztva széket nézem a sok hülyeséget,
    melyek mind, akár az élet, hol halózunk tévesen,
    hol a fájó közhelyeknek nincs se hossza, vége sem,
    s unjuk egymást rémesen.

    Hát, a versnek vége itt most, unni tetszett szinte biztos,
    untam én már írni is, csak bóbiskoltam dallamán,
    rezgett, mint a málnalekvár, bús elődöm Allan Edgár,
    félek, nem dicsérne meg már ennyi rossz rím hallatán,
    búslakodna Allan Edgár ennyi rossz rím hallatán,
    nézze el, ha hall talán.
     
    Melitta és elfow kedveli ezt.
  13. göröngy

    göröngy Állandó Tag

    Varró Dániel: Mese a tanárnéniről, aki sajnálta a verseket szanaszéjjel elemezni


    Volt egyszer egy tanárnéni, aki nagyon szerette a verseket. Ezt valószínűleg a versek is megérezték, mert ők is nagyon szerették a tanárnénit, és mindig megsúgták neki, hogy mit akart éppen mondani a költő, amikor őket írta. Ettől aztán a tanárnéni borzasztóan jól megértett minden verset, és csak azért nem elemezte szanaszéjjel mindet, mert sajnálta volna őket szanaszéjjel elemezni. Merthogy a versek szépek voltak. És a tanárnéni látta ezt. Egy nap aztán a tanárnéninek mégiscsak ízekre kellett cincálnia egy verset, mert azt mégsem lehet, hogy a diákok ne tanulják meg, hogyan is kell verset elemezni. Mert az nagyon fontos dolog. Ezt senki nem kérdőjelezi meg. Úgyhogy a tanárnéni nekilátott.
    – Ne haragudj, de le kell hogy tördeljem a rímeidet – mondta sajnálkozva a versnek.
    – Jó, de vigyázz rájuk! – mondta a vers. – Nagyon szép asszonáncok.
    – Tényleg szépek – mondta a tanárnéni. – Nagyon fogok vigyázni rájuk. De légyszíves ne kiabálj! – tette hozzá. – Nem szeretném, ha a gyerekek látnák, hogy fáj neked.
    És a tanár néni óvatosan letördelte a vers összes rímét, és megmutatta a diákoknak. A diákoknak tetszettek a rímek, főleg az, hogy "hegytetők – hetyke nők". Pedig nem is az volt a legszebb.
    – Ki kell, hogy szedjem belőled a jelzőket – mondta most a tanárnéni. – Nagyon jellemzőek.
    – Szedd csak ki nyugodtan – mondta megadóan a vers, és igyekezett nem mutatni, hogy fáj neki, mert nagyon szerette a tanárnénit.
    És a tanárnéni kiszedte belőle az összes jelzőt. A gyerekek megállapították, hogy a jelzők nagyon jellemzőek.
    – Most azokat a szavakat kell kitépkednem belőled, amik a szerelemmel vannak kapcsolatban – mondta halkan a tanárnéni. – Tudod, a szemantikai háló miatt.
    – Tudom – mondta a vers. És a tanárnéni kitépkedte belőle az összes olyan szót, ami kapcsolatba hozható a szerelemmel.
    Aztán kiszedte a versből a magashangrendű szavakat és a mélyhangrendű szavakat is. Csak néhány vegyeshangrendű szó maradt.
    – Ezeket is ki kell hogy tépjem – mondta végül a tanárnéni.
    A vers bólintott.
    A tanárnéni pedig az utolsó szavakat is kitépte a versből. A gyerekek már egyáltalán nem figyeltek oda, mert elunták a verselemzést, és az óra végét várták. A tanárnéni ezt észrevette, gyorsan befejezte az órát, és a tábla felé fordult, mintha le akarná törölni. Pedig csak nem akarta, hogy a diákok észrevegyék a könnycseppeket a szemében.
     
    Melitta, EleoNóra68, Ile57 és 1 másik tag kedveli ezt.
  14. elke

    elke Vendég

    Nagy Bandó András: Humorista, író

    Nagy Bandó András: Ezerfelé Vágja

    Ág zöld mohával.
    Eggyé olvadva héjjal,
    gyökérrel fával.

    Most nőtt szivárvány.
    Ívét korhadt fa tartja.
    Álldogál árván.

    Farönkkel fűthet,
    hát ezerfelé vágja
    az évgyűrűket.

    Földig érő rend.
    Zöld vonalkód, ahogy a
    fűzfa ága leng.

    Boldog a kukac:
    nemzeti parkban várja
    a szemétkupac.

    Mily csodás, nézd csak,
    ereszaljra lepke száll!
    Olvad a jégcsap.

    Ki elad, tervez
    és használt lepkehálót,
    mennyire perverz?

    A vízről rajtol.
    Szerelmes szitakötő
    gyűrűket rajzol.

    A szív vezérel.
    szólt, és röppent a lepke
    fémnehezékkel.


    Kicsinyke vágyak.

    Figyelj rám, mintha jel volnék,
    Keress úgy, mintha nem volnék,
    Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék,
    Fizess úgy, mintha szolgálnék,
    Evezz úgy, mintha tó volnék,
    Idébb ülj, mintha tűz volnék,
    Melengess, mintha jég volnék,
    Etesss úgy, mintha éheznék,
    Itass úgy, mintha szomjaznék,
    Olvass úgy, mintha vers volnék,
    Hallgass úgy, mintha dal volnék,
    Szeress úgy, mintha jó volnék

    Nélküled, veled

    Szüntelen velem légy,
    de maradj észrevétlen,
    halmozz el étkekkel,
    és hagyjál szomjan, étlen!
    Ne láncolj magadhoz,
    de marasztalj, ha mennék,
    zárj be börtönödbe,
    és légy állandó vendég!
    Változz át naponta,
    de maradj meg ilyennek,
    kívánj meg percenként,
    s hagyd, hogy megpihenjek!
    Lehetsz drága terhem,
    de ne légy a terhemre,
    engedd, hogy szárnyaljak,
    és húzz le földközelbe!
    Elvihetnek tőlem,
    tudd, hogy visszaveszlek,
    maradj a szolgálóm,
    s királynőmmé teszlek.
    Hagyj mindig magamra,
    és maradj velem naphossz,
    hozzám lehetsz hűtlen,
    de légy hű magadhoz.


    Forrás: szomorufuzike.
     

    Csatolt fájlok:

  15. elfow

    elfow Állandó Tag

    Varró Dani kedves üde rímességét külön is köszönöm,...mosolygó "gyöngyszemek"

    Kis szösszenet a tegnapi napról, a hozzá kapcsolódó eseményről a költő könyvbemutatójáról, infó...bizony a pajkosan rímelő, kedves nagy "maci" ... fiatal apuka ...szeretettel gratulálunk!

    Akinek a lába hatos című mondókás könyvének bemutatója
    Tranzit Art Café

    Varró Dániel
    A szerzővel Farkasházi Réka beszélgetett.

    Varró Dániel, korunk sztárköltője írt már verset felnőtteknek, kamaszoknak, kisgyerekeknek – ám kisgyerekes szülőknek még soha. Saját tapasztalatait sűríti ezekbe a vicces kis mondókákba, hiszen Misi fia alig múlt egy éves.
    A versek közt van altató (többféle is, az egyik arra az esetre, amikor az apuka már nagyon ideges), öltözető, büfiztető, pelenkázó és fürdető. Minden szülő felszabadultan kacagva fogja olvasni ezt a szépen illusztrált könyvet, mert Varró Dani mindennapi örömeiket énekli meg, a tőle megszokott tréfás, finom eleganciával.

    (litera.hu)
     
    Melitta kedveli ezt.
  16. elfow

    elfow Állandó Tag

    Varró Dániel már bizonyította sokoldalúságát, olvashattunk a tollából nagyon is felnőtteknek szóló verseket a Szívdesszertben, a kisebbeket is elvezette már a Maszat-hegyen túlra, most pedig a legfiatalabb korosztályt célozza meg: Akinek a lába hatos című kötetében babáknak szóló mondókákkal találkozhatunk


    [​IMG]



    „Nem az összes étel kebel,
    ebben bárhogy kételkedel.
    S nem is minden kebel étel,
    apukádé pont kivétel.”



    Az Akinek a lába hatos nem kizárólag a babákat teszi majd boldoggá: a szülőknek éppen úgy szerez majd vidám pillanatokat a mondókagyűjtemény, amelynek ihletője maga az élet. Hiszen a szerző, aki maga is ifjú apuka, saját tapasztalatait sűrítette bele ezekbe a frappáns, mulatságos kis versikékbe. A mondókák olykor Weöres Sándor népszerű verseinek hangulatát idézik - az egyetlen különbség, hogy ezek a művek ízig-vérig maiak.​
     
    Melitta, Ile57 és göröngy kedveli ezt.
  17. elfow

    elfow Állandó Tag

    Gügyögni ciki. Gügyögni muszáj. Mindenki tudja ezt, aki látta már önironikus, gúnyra mindig kapható, mélyen relativista és szkeptikus haverjait átszellemülten vigyorogva pelenkázni. Mindenki tudja, aki, ha másképp nem, akkor otthona magányában, fújt már vicces puszikat kisbabapocakra. Szerencsére ezt már a kognitív pszichológia segítségével is alátámaszthatjuk, ha netán megtámad a szkepszis, mert belénk van programozva, hogy rengeteg mosollyal, magas, nyújtott hangon, túlartikulálva és mindent ismételgetve-becézve beszéljünk a csecsemőhöz, és minden rezdülését kommunikációnak értelmezzük (hogy majd tényleg azzá lehessen).

    Az Akinek a lába hatos versei ezeket a kommunikáció előtti aktusokat, a szülő és a gyerek hétköznapi rutinját verselik meg, a nyállal, büfiztetéssel, pelenkázással és rokonokkal teli világot, a gondoskodás komolyabb és marginálisabb kihívásait és örömeit.

    (pagony)

    [​IMG]


    Varró Dániel – korszerű mondókák kisbabáknak

    Akinek a lába hatos

    Akinek a lába hatos,
    az a baba csodálatos.

    Akinek a lába hetes,
    az a gyerek tökéletes.

    Lába hanyas önnek?
    Kilences. A nyolcas zoknik
    most már rám se jönnek.

    Kinek lába kilences,
    az a baba igen fess!

    Akinek a lába tizes,
    annak egy új zoknit fizess,
    slussz-passz, pussz!

    ***


    [​IMG]



    Altató | ezt ütemesen és kitartóan kell mondogatni

    Kisbaba, kisbaba, vicces fej,
    cukipofa fejedet biccentsd el!

    Laposakat, laposakat pislantol,
    álom a szemeden most landol.

    Kisbaba, kisbaba, álmodjál,
    alszik a vigyor is a szádon már,

    alszik a nyafogás, alszik a dac,
    iciket, piciket szusszantgatsz.


    ***


    Höcögtető

    Dugd a lábad kengyelbe,
    ne hagyd csak úgy lógni,
    nyereg alatt puhítsd a húst,
    ez a magyar módi!

    Ne sarkantyúzd lovadat,
    magától is szálldos,
    nem gebe az, hanem kérlek
    tűzlegelő táltos.

    Hej, Miska, Varró Miska,
    paripádon, höc, höc,
    huszár módra, magyar módra,
    hősiesen röpködsz.

    Popód alatt nyereg van,
    lábad körül kengyel,
    teringettét, magyar vagy te,
    nem török vagy lengyel!

    Az ördöggel megyünk mi
    farkasszemet nézni,
    pelenkát most ne csócsálgass,
    legyél, fiam, férfi!

    Hej, Miska, Varró Miska,
    a nyeregben, höc, höc,
    huszár módra, magyar módra,
    férfiasan köpködsz.

    ***


    [​IMG]
     
    Melitta, EleoNóra68, Ile57 és 1 másik tag kedveli ezt.
  18. göröngy

    göröngy Állandó Tag

    Varró Dániel: Büfé<o></o>

    Na látod mint e tétován tekergő
    Üres felét takargató csiga
    Úgy vergődöm mignonra hullt tepertő
    Házamra többé nem lelek soha
    Úgy bőgök érted mint a tej ha kábé
    Ezer tehénke múltja egybeolvad
    Meg úgy kesergek érted mint a kávé
    Szívembe szórt horoszkópos cukor vagy
    Na látod én is így sülök pirosra
    Mosolynyi szendvicsekre kent husok
    Te árva szösz napocska csillagocska
    Belém ragadsz akár a jambusok
    Betölt a nyár kicsordul és lecsöppen
    Üvegszilánk az alvadó kecsöpben
    .<o></o>



    [​IMG]

    <link rel="File-List" href="file:///C:/DOCUME%7E1/Internet/LOCALS%7E1/Temp/msoclip1/01/clip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:DoNotOptimizeForBrowser/> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Arial Unicode MS"; panose-1:2 11 6 4 2 2 2 2 2 4; mso-font-charset:128; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1 -369098753 63 0 4129279 0;} @font-face {font-family:"\@Arial Unicode MS"; panose-1:2 11 6 4 2 2 2 2 2 4; mso-font-charset:128; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1 -369098753 63 0 4129279 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} h3 {margin-right:0cm; mso-margin-top-alt:auto; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; mso-outline-level:3; font-size:13.5pt; font-family:"Arial Unicode MS"; font-weight:bold;} p.MsoBodyText, li.MsoBodyText, div.MsoBodyText {margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:black;} p {margin-right:0cm; mso-margin-top-alt:auto; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Arial Unicode MS";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style> Varró Dániel: Lecsöppenő Kecsöp Benő<o></o>
    <o></o>
    Jöhet pogácsa, bableves,
    veszedelem csak arra les,
    ki melegszendvicset kajol -
    figyelj te jól
    reám:

    Ha kérdik, kérsz-e szendvicset,
    és azt mondod, hogy rendicsek,
    soha ne kérj rá kecsöpöt,
    mert lecsöpög,
    le ám!

    Lecsöppenő Kecsöp Benő,
    a szendvicsen ő a bökkenő.
    Lecsöppen ott, lecsöppen itt,
    csupa kecsöp a bőrdzsekid.

    Majszolhatsz bármi egyebet,
    veszély csak akkor fenyeget,
    ha a fogad hotdogra fáj,
    hát készen állj,
    komám!

    Ha kérdik, kérsz-e hotdogot,
    jobb, hogyha ezt megfontolod,
    sose tetess rá kecsöpöt,
    mert lecsöpög,
    le ám!

    Lecsöppenő Kecsöp Benő,
    a hotdogon ő a bökkenő.
    Lecsöppen itt, lecsöppen ott,
    csupa kecsöp a farmerod.

    Mert ő a göcs, a bökkenő,
    az új ruhádra csöppenő,
    talajt csöpögve megkenő
    (holott a hőség rekkenő),
    nincs más veszély, csak ő, csak ő:
    Lecsöppenő Kecsöp Benő.<o></o>
     
    Melitta és elfow kedveli ezt.
  19. elfow

    elfow Állandó Tag

    Varró Dani: Nyelvművelés



    Sok mindenben nem értünk egyet, kedvesem, - például nyelvi kérdésekbe sem.
    - Te elborzadsz, és téged el iszony fog, - ha meghallasz mondjuk egy deviszontot, - és azoknak a mondatoknak, amikben szóvalok vannak meg izék, - nem érzed az izét.
    Tény és való ámde máskülönben, - hogy nem fogalmaz nálad más különben, - és mint egy bűvész húzgálod elő a kalapból - azokat a szavakat, amik a hétköznapi ember aktív szókincsének nem képezik a részét már alapból, - akiknek a beszéde inkább csak mordulat, - és nem hemzseg mondataikban a sok pontos és találó fordulat, - mint a tieidben, - amik hihetetlen - mennyiségű frappáns frázissal ellepett - szellemed - számára szolgáltatnak keretet, - és mindig kerekek.
    Rám nem áll a fönti állítások egyike sem, - és az igéket sem ragozom ikesen.
    - Nem beszélek pergő mondatokban, - inkább vontatottan, - legtöbbször töltelékek - miatt túltelített - mondatszörnyeteg - az, amit magam előtt görgetek, - és időbe telik míg az ilyen hátok meg megek meg tudodmik között, - amikbe ütközök, - végre kibököm a farbát is, - a verbális - közléseim, mit mondjak, hebegősek, - nem ez az oldalam a legerősebb.
    Mindezt belátom készségesen, - de azt mégis ellenérzéssel lesem, - ahogyan te a nép - töltelék-, - kötő- és csúnyaszó - halmozó - rétegén köszörülöd kéjjel a nyelvedet, - és ebben vitatkoznom kell veled, - mert szerintem igenis van olyan, hogy valaki így beszél, de a szelleme közbe még ragyog, - még ha a legjobb példa nem is én vagyok, - és szerintem nem föltétlenül esetlen, - ami keresetlen, - és lehet, hogy ez a stílus nem olyan, akár egy '99-es évjáratú, finoman fanyar Cabernet Sauvignonnal teli, díszdugós butélja, - de azért van bukéja.
    - Ami pedig a deviszontot illeti, - az egy állati - nagy tévedés, hogy az hibás, - mi más, - hiszen azt mindenki látja, kivéve a vak, - hogy vannak még ilyen kötőszavak, - egyet mindjárt leleplezek: - az ámde is két rokonértelmű, ellentétet kifejező kötőszó összetapadásából keletkezett, - és ami még a magyar nyelvben neki némi létjogosultságot garantál, nos - Babits is használta, és Arany János, - de nem akarok veszekedni veled, életem, - csak eltérő a nyelvszemléletem.
    De mire ezt kimondom, a vita kulturált hangneme addigra persze megszűnt,- és már rég veszekszünk, - mert te úgy érzed, hogy neked esek, - pedig csak a vitastílusom az, ami az átlagosnál kicsit hevesebb, - én meg azt veszem zokon, -hogy mért azon lovagolsz, hogy hogy mondom, és nem amiket mondok, azokon, - szóval a ló velünk eléggé elszaladt, - a cérna elszakadt, - és áll a bál, - és már egyikünk sem érvel, csak sértetten hallgat, vagy ordibál, - míg végül elvágjuk a csomót, ezt a gordiuszit, - és adunk egymásnak egy puszit, - az indulatok minél messzebbre ragadtak, - annál nyelvesebbet és vadabbat, - szóval a kérdés továbbra is a levegőbe lóg, - nem zárult le a dialóg, - a nézeteltérésnek ez a forrása nem lett elapasztva, - aminek az a haszna, - hogy újra össze lehet veszni rajta - majd, ha - akarunk, és hát anélkül mi - nem tudnánk ilyen klasszul kibékülni, - és a szánknak se volna a csókra ilyen jó mentsége, - mert abban szerencsére - egyetértünk, és nem csak elvileg, - hogy mégiscsak ezt a legjobb művelni nyelvileg.



    [​IMG]
     
    Melitta és göröngy kedveli ezt.
  20. elfow

    elfow Állandó Tag

    Varró Dani versillusztráció


    BOCISS~1.JPG
     
    Melitta kedveli ezt.

Megosztás