Hírek Lyukakat fúrtak és gázolajat locsoltak fák törzsébe a Balaton partján

A közelmúltban ismeretlenek lyukakat fúrtak és gázolajat locsoltak több siófoki fa törzsébe is a Balaton partján. Siófok polgármestere, Lengyel Róbert.

A beszámoló szerint ezúttal három egészséges, az ezüstparti kikötő közelében álló fa esett áldozatul a rongálásnak. „A nagyobb fák tövének valamilyen vegyi anyaggal történő locsolása mellett ismét megjelent a fatörzsek megfúrásának a módszere is” – írta.

A jelenség nem új keletű a Balatonnál, a siófoki polgármester szerint a 17 kilométernyi partszakaszuk sok szegletében előfordult már ilyen az elmúlt években. Azt írta, főként az épülőfélben lévő, új építésű épületek előtti parti részek vannak veszélyben ebből a szempontból. „Úgy tűnik, egyeseknél a fa látványa nem fér bele az ablakkal szemközti balatoni panorámába” – tette hozzá a polgármester.

Lengyel Róbert megjegyzi, hogy bár nem lehet minden fához rendőrt állítani, dolgoznak azon, hogy legyen tettenérés. „Ha lesz, minden törvényes eszközzel el fogunk járni az érintettekkel szemben” – írta.

Pál Tamás
 

Csatolások

  • lyukak.jpg
    lyukak.jpg
    95.8 KB · Olvasás: 3,199
  • 1689074576418.png
    1689074576418.png
    643.5 KB · Olvasás: 155
Nem értik a dombóváriak, hogy miért vágtak ki egy szerintük 100 éves fasort a városban, összesen több mint másfél kilométernyi út két oldalán
a polgármester egyedül adott be pályázatot az utcák vízelvezetésének megoldására. Összesen 800 millió forintot nyertek, abból kezdték meg a munkákat.
Az érintett utcákból tövestől tüntetik el az egyébként egészséges fákat a munkák előkészítését végző vállalkozók. A vízelvezetését kívánják megoldani, emiatt kell a 100 éves fasort eltüntetni.
A madárvédők szerint is jogszabályokba ütközik a fasor kivágása. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője kiemelte, októbertől március végéig, amikor nincs lombfakadás és nem költenek a madarak, akkor kellett volna mindezt elintézni. Hozzátette, a jelenlegi formában finoman fogalmazva sem elegáns, sőt törvénysértő.
(jogszabályokba ütközik......kit érdekel??? )
 
Hadházy Ákos írja :
Vágják a fát Tihanyban, hogy ne karcolja a "gazdák" luxus autóit. Egy felháborodott lakostól kaptam ezeket a képeket arról az intenzív favágásról, aminek célja az út szélesítése, hogy Mészáros Lőrinc, Rogán Cecília, Dzsudzsák Balázs Mercedes autóit ne bátsák az ágak, amikor a "szőlő-és gyümölcskertészetükbe" igyekeznek kapálni és permetezni. Mindezt persze természetvédelmi területen.
Mehetnének persze kerülőúton az Árpád utcában, de a Temető porút gyorsabb és kényelmesebb a "traktoroknak", nem kell kerülgetni a turistákat sem.
1695203959722.png 1695203987443.png
 
Valaki 18 fát mérgezett meg a zamárdi strandon, az ATV azt írja, gázolajat öntöttek a 4-5 éves japán cseresznyefák tövére. A polgármester szerint elég könnyen beazonosítható az a kör, aki nem szeretné, hogy nagyra nőjenek a fák, mert úgy rontanák a kilátást a tóra.
(egyre betegebbek nem csak a fák.............)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,244
Üzenet
5,064,532
Tagok
631,181
Legújabb tagunk
Hírmondó
Oldal tetejére