Már ezer éve ünnepeljük magyarságunkat

Melitta írta:

De nem volt ez mindig így.Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot a király.

Élete végén a beteg István ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ezen a napon emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.

Nem volt minden évben megtartva
XIV. Benedek pápa 1771-ben csökkentette az egyházi ünnepek számát, a Szent István-nap ekkor kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia ugyanakkor ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. A királynő volt az, aki 1771-ben Bécsbe, majd Budára hozatta István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ettől kezdve minden év augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon.

Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet, mert Szent István a független magyar állam jelképe volt. Először 1860-ban lehetett ismét megünnepelni ezt a napot, ami valóságos nemzeti tüntetéssé vált.

Az 1867-es kiegyezés után az ünnep visszanyerte régi fényét, 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította augusztus 20-át, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte, hogy ezen a napon címeres zászlóval lobogózzák fel a középületeket.

A két világháború között az ünnep kiegészült a Szent István-i, azaz a Trianon előtti Magyarország visszaállítására való emlékezéssel, emlékeztetéssel. 1945 után augusztus 20-át egyházi ünnepként 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan, a második világháború végén a Szent Koronával együtt nyugatra menekített, de 1945. augusztus 18-án hazahozott Szent Jobb 1947-ig még szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek.

Ma már törvényben rögzítik
A rendszerváltozással felelevenedtek a régi tradíciók, és 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az 1990-es első szabad választások után megalakult Országgyűlés 1991. március 5-én a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját nyilvánította a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé.

A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény is Magyarország hivatalos állami ünnepeként, az egyik nemzeti ünnepként rögzíti augusztus 20-át.

Csatolás megtekintése 1481088

Kattints a kibontásához...

*
Rióban, a Magyar Házban miniszterelnökünk beszédet mondott augusztus 20-i ünnepünkről.
G.B.

Melitta írta:

De nem volt ez mindig így.Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot a király.

Élete végén a beteg István ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ezen a napon emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.

Nem volt minden évben megtartva
XIV. Benedek pápa 1771-ben csökkentette az egyházi ünnepek számát, a Szent István-nap ekkor kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia ugyanakkor ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. A királynő volt az, aki 1771-ben Bécsbe, majd Budára hozatta István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ettől kezdve minden év augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon.

Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet, mert Szent István a független magyar állam jelképe volt. Először 1860-ban lehetett ismét megünnepelni ezt a napot, ami valóságos nemzeti tüntetéssé vált.

Az 1867-es kiegyezés után az ünnep visszanyerte régi fényét, 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította augusztus 20-át, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte, hogy ezen a napon címeres zászlóval lobogózzák fel a középületeket.

A két világháború között az ünnep kiegészült a Szent István-i, azaz a Trianon előtti Magyarország visszaállítására való emlékezéssel, emlékeztetéssel. 1945 után augusztus 20-át egyházi ünnepként 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan, a második világháború végén a Szent Koronával együtt nyugatra menekített, de 1945. augusztus 18-án hazahozott Szent Jobb 1947-ig még szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek.

Ma már törvényben rögzítik
A rendszerváltozással felelevenedtek a régi tradíciók, és 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az 1990-es első szabad választások után megalakult Országgyűlés 1991. március 5-én a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját nyilvánította a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé.

A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény is Magyarország hivatalos állami ünnepeként, az egyik nemzeti ünnepként rögzíti augusztus 20-át.

Csatolás megtekintése 1481088

Kattints a kibontásához...

Az én számomra az igazi nemzeti ünnep a JÚLIUS NEGYEDIKE... Számomra az az államalapítás, vagy mondjuk szakszerűbben, az állam függetlenségének az ünnepe.

Amúgy elárulom, van egy zászló a szobámban. Picike zászló, de azért ott van. És JÓLESIK RÁNÉZNEM. Ja, a félreértések elkerülése végett közlöm, hogy nem a magyar zászlóról van szó...

Georgina Bojana írta:

*
Rióban, a Magyar Házban miniszterelnökünk beszédet mondott augusztus 20-i ünnepünkről.
G.B.

Kattints a kibontásához...

Igen szokasuk a mindenkori magyar miniszter elnokoknek az allami unnepeken beszedet mondani.

Georgina Bojana írta:

*
Rióban, a Magyar Házban miniszterelnökünk beszédet mondott augusztus 20-i ünnepünkről.
G.B.

Kattints a kibontásához...

Hihetetlen mi mindent kell egy élsportolónak kibirni...

gumelig írta:

Hihetetlen mi mindent kell egy élsportolónak kibirni...

Kattints a kibontásához...

*
Szerintem ők máshol ünnepeltek. A Magyar Házban - voltak azok, akik hallgatni akartak.

Georgina Bojana írta:

*
Szerintem ők máshol ünnepeltek. A Magyar Házban - voltak azok, akik hallgatni akartak.

Kattints a kibontásához...

Tényleg. Ezt elnéztem. Ilyen van nálunk Zürichben is.

http://www.magyarhaz.ch

Gyásznap a kicsike emberek életében..... ők az élet napszámosai....

gumelig írta:

Hihetetlen mi mindent kell egy élsportolónak kibirni...

Kattints a kibontásához...

*
Még annál is többet...

ionon írta:

Gyásznap a kicsike emberek életében..... ők az élet napszámosai....

Kattints a kibontásához...

Sok dátumra lehet mondani hogy gyásznap de aug 20-a az nem az.

Még hogy gyásznap...Nézd meg ezt a filmet!!

setni írta:

Még hogy gyásznap...Nézd meg ezt a filmet!!

Kattints a kibontásához...

A cocialista kefírrázás!

setni írta:

Sok dátumra lehet mondani hogy gyásznap de aug 20-a az nem az.

Kattints a kibontásához...

*
Itt ahol élek, az emberek "elfelejtettek és el is felejtenek" ünnepelni. A régi időkben, amelyeket mindig vissza sírok, minden más volt. Meg volt az ideje a munkának, a pihenésnek, az ünnepeknek. Ma az emberek berohannak a boltba, bedobálják a szatyorba azt, amiből főzni akarnak. Otthon folytatják mindazokat a munkákat a kertben, házban, amire hét közben nem érnek rá, megcsinálják a szükséges dolgokat és este berogynak az ágyukba.
Az emberek többsége, a hét első munkanapján beviharoznak a munkahelyükre,ott megkísérlik a max. teljesítményt nyújtani - aztán haza, s másnap minden újbólagosan kezdődik . Amikor bárki megkérdezi, mit csináltál az ünnepen? Dolgoztam. Mit? Kertben, háztartásban. Családdal voltál-e valahol? Nem. Nincs rá időnk, de erőnk sem. Ott van a tévé meg a számítógép.
A gyerekek úgy nőnek fel, hogy mást sem hallanak, csak azt, hogy menj a szobádba és játsszál. A szülők megveszik a legdrágább játékokat, de nem foglalkoznak a gyerekekkel. Nem tanítják meg őket játszani. Ami magától megy, csilingel, ahhoz már fantázia sem kell. Hiába a drága játék, mivel nem szükséges ahhoz a gyerekeknek a legkevesebb fantáziájukat sem megdolgoztatni, gyorsan rá is unnak. Pedig mese és fantázia nélkül - hová tűnik a gyerekkor?
Nem azt mondom, hogy kukorica csutkából készítsenek a szülők babát, de miért is ne? Nekem volt, Dédanyám készítette - együtt - ketten csináltuk. Még fel is öltöztettük. Majd egy ócska, már nem használt kicsi asztal fiókra madzagot kötött és azt húzgáltam a vidéki ház udvarán. S, három-négy évesen milyen boldog voltam, amikor a szomszéd gyerekekkel így játszhattunk. Szinte fel kellett osztani, ki húzza az ócska fiókot, melynek aztán kereke is lett. Az egyik apuka megszánt minket és szerelt rá.
A mai gyerekektől pontosan ezt veszik el, a fantáziát.
Már olyan babát is láttam a tévében hirdetésben, hogy mozgott a szája, amikor a cumit beletették. Számomra ijesztően eredeti volt.

Az emberek hajtanak, hogy minél több legyen meg, de közben ÉLNI felejtenek el. Pontosítok, nincs rá sem erejük, de idejük sem.
Nagyon nem mindegy, hogyan élünk. Az együtt töltött idő, még az együtt hallgatás is, ami életünknek legszebb megélt élményének kellene lennie.
Örök igazság, egy nagyon bölcs ember mondta egyszer, nem az a fontos, hogy hány évet éltél, de az a fontos, hogyan tetted ezt? Mi az, amit valóban megéltél és mivel okoztál másoknak örömet?
Ha másoknak örömet szerzel, azzal önmagadat ajándékozod meg.

Az életünk viszonylag rövid, s erre akkor döbbennünk rá, amikor - úgy érezzük - csak pár pillanat volt, s máris betöltöttük a 66. évünket. Hogyan is telt ez el? Munkával, munkával és munkával. No, de ugye nem maradt el a szeretet sem? Ennek kellene lennie a legfontosabb dolognak. A szeretetnek, az együtt élésnek, a mindennapi egyszerű boldogságok megélésének. Az összekacsintásoknak, az együtt főzésnek. Az együtt eltöltött közös étkezéseknek, anekdotázásoknak, sőt egy-egy könyv, film, színház- esetleg hangversenynek a kiértékelésének is energiája van. Amit kapunk, de adunk is.
Amit fontosnak ítélsz meg, arra szakítasz időt. S, ez így is van.

Nem, nem akarnám magam semmiképpen piedesztára emelni. Jómagam is elkövettem nagyon sok hibát, amit már nem tudok soha sem jóvátenni. De nem rágom magam, megtörtént, bocsánat' - túl kell tennem magam dolgokon. Életünkben mindig vannak problémák, amelyeket akkor, amikor keletkeznek/vannak, úgy érezzük, no ezt már valóban nem tudjuk túlélni. Aztán hosszú évek múltán visszagondolunk, megoldódtak a dolgok. S, milyen jól.
Visszatérve a nevelésemre. Amit a fiamnál elrontottam, azt a lányomnál elkerültem. Az viszont tény, hogy mindkét gyerekemmel sokat játszottam. Csináltunk krumpliból nyomdát, pénzérméket satíroztunk és kivágtuk, papírpénzeket ceruzával/tollal - lemásoltunk - és a vasaló deszkát neveztük ki pultnak. Arra felkerültek a játékok, s a pult mögött hol a gyerekem, hol pedig én álltam és vártam, hogy a "vevő" bekopogjon a szoba ajtaján és köszönjön, majd "vásároljon", fizessen az általunk gyártott játék pénzzel.
Nem éltünk mindig kertes házban, ezért csináltam a fiamnak és a leányomnak is "kuckót". Az asztalt leterítettem pokróccal, alulra is plédet terítettem, s ott, az asztal alatt - ők - berendezhették a saját kis búvóhelyüket. A fiam kunyhónak használta, a leányom pedig babaháznak. Fantázia, fantázia, fantázia - s mennyire fontos ez, ahhoz, hogy az életünkben meg tudjunk állni mind a két lábunkon.
A mese is az életre nevel, a mondandójával, a tanulságaival. De csak akkor, ha azokat a történéseket, a megoldásokat át és kibeszéljük. Nem pedig elhadarjuk a könyvből felolvasott mesét, majd lámpát oltunk és ott hagyjuk a gyerekünket a sötét szobájában a mesékből hallott, sőt átélt problémákkal, történésekkel. Ez az, amit soha ne tegyünk meg.
Amikor meséltem, soha nemcsak a könyvekre bíztam magam. Beleolvastam, átfogalmaztam, sőt bele is kérdeztem, kikértem a gyerekeim véleményét, s többször úgy átalakítottunk egy-egy mesét, hogy annak írója rá sem ismert volna. Folyamatosan meg- és kibeszéltük a mesét. Mindig meg- és kikérdeztem a gyerekeim véleményét, az mesében történt eseményekről.
Mindketten, ha velük foglalkoztam - akkor számomra minden más kicsukva volt. - Senki és semmi nem érdekelt, bárki jött, bármilyen problémával.
Így azt is tiszteletben tartották, ha nekem dolgom volt, a majdból valóban majd meg- és kibeszéljük lesz és lett is. Nem pediglen, a mindörökre halasztás.
Még mielőtt fejemre zúdítanám a sok negatív hozzászólást, leírom, nem osztom az észt, csak megosztom azt, amit jól csináltam.
Van ami követhető, s olyan jó visszahallani, amikor a lányom párhuzamot von arról, abból, hogy őt hogyan neveltem és időnként mivel szembesül, negatív értelemben. No ilyenkor gondolom azt magamban, már ezért érdemes élni. S, azt szeretném, ha minél többen ezt és így éreznék.

Hangsúlyozom, nagyon sok hibát követtem el életem folyamán, nem vagyok hibátlan. A legnagyobb hibát a fiam ellen követtem el, mivel őt mindig és mindenkor mentettem. Úgy értem, bármit csinált, rosszat - én teljes mellszélességgel kiálltam, mindent helyre gereblyéztem helyette. Úgy, hogy neki a kisujját sem kellett megmozdítania. S, így Ő ezt úgy élte meg, hogy mindegy mit teszek, majd a mama úgyis rendbe teszi. Sokat tanultam ebből. Amikor felnőtt férfiként többször azzal kellett szembesülnie, hogy itt vagy ott bizony már nincs ott a mama, s nem gereblyéz, nem intéz el helyette semmit, magának kell ezt vagy azt rendbe tennie. Akaratom ellenére azzal a fene nagy igyekezetemmel azt értem el, hogy többször nehezebben tudott dolgokat, kudarcokat feldolgozni, mint a lányom.

Az előbbiekből tanulva, hiszen a két gyerekem között 18 év van, a leányommal viszont ezt a hibát már nem követtem el. Ha elkövetett bármit, a háttérből segítettem, tanáccsal és mindenben, de csak háttérből. Ha kellett, azonnal elő is léptem az első, a legelső sorba és anyatigrisként védtem. De a fiam esetén okulva, fontosnak tartottam, hogy megtanítsam arra, ha hibázott, vállalja fel és ő tegye rendbe. Légyen az egy eltört váza, amit ő ragasztott újból össze és nem én.
A fiamnál? No igen, ott azt mondtam, Te csak menj fiacskám focizni, majd én megragasztom, majd én megcsinálom, majd én rendbe teszem, majd én kimentelek, stb. stb....

Itt van a két nevelés és az Életbe elindítás közötti óriási különbség. Töredelmesen megvallom, nagy a különbség a két gyerekem között. S, ezt mind az előbbiekben elkövetett botorságaimnak, majd a későbbiekben (már megtanult, kitapasztalt) okosságomnak, megfontoltságomnak köszönhetem.

Visszatérve az ünnepekre. Fontosak, mert az ünnepek törik meg a hétköznapok egyhangúságát. Tanuljunk meg ismét örömködni és ünnepelni. Miből is álljon egy-egy ünnep? Pláne, ha bárki egyedül is van? Ne sajnálja magától, de terítse meg az asztalt, vegye elő a régen használt, féltett porcelán tányért és abból fogyassza el, akár a zöldbabfőzelékét. Gyújtson egy szál gyertyát, mert attól jobb lesz a kedve, ünnepeljen és gondoljon csupa szépséges, megélt élményeire, dolgaira, s mindazokra a jó emberekre, akik lélekben ott vannak mellette - de bármi okból viszont nincsenek. Töltődjünk fel energiával, hiszen az ami éltet.

S, azokat, akik folytonos panasz áradattal letámadnak minket, ne habozzunk egyetlen mondattal elnémítani: nem. Ezt nem akarom hallani. Meg kell tanulnunk kimondani a NEM-et, de az IGEN-t is.

Szép az Élet, még akkor is, ha időnként úgy érezzük belefeszülünk. S, amikor a feltornyosuló nehézségeket "átugorjuk". Sokszor úgy érezzük olyan magas a léc, hogy azt képtelenség átívelten - átugornunk. S, mégis sikerül! Aztán több év után, amikor visszanézünk, örömmel nyugtázhatjuk "no ezt is átugortam, megoldottam, ügyi vagyok". S, ez olyan energiát ad, amivel már ismét neki lódolhatunk, az újabb "hegymászásainknak".
Mert azért vannak ám csúcsok is az életünkben. Csúcsok, ahol jó megpihenni, s visszanézni a megtett rögös útjainkra. Legyőztük, megcsináltuk, s lám, lám - itt vagyunk!

Mennyire egyszerű rákattintani a ˝tetszik˝gombra és tovább lépni......pedig szép és jó gondolatok vannak leírva!