Hírek Márki-Zay felajánlkozott Orbánnak: “miért ne használna engem?”

Nagyot fordult a világ Márki-Zay Péterrel a Fidesz április 3-i kétharmados győzelme óta. Miközben a választási kampányban még az a felirat volt az óriásplakátokon a miniszterelnök arca mellett, hogy “hazudik, ezért fél vitázni”, Márki-Zay Péter mára teljesen mást gondol.

A bukott miniszterelnök-jelölt a 24.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy szerinte azért nem vitázott vele Orbán, mert “elég okos ő ahhoz, hogy tudja, kampányban, mi jön jól neki.”

Márki-Zay Péter ezen túl arról is beszél, hogy sajnálja, amiért nem gratulált a választás estéjén a miniszterelnöknek, akinek

nagyra becsüli a politikai teljesítményét, és szívesen leülne vele beszélgetni.

Márki-Zay egyúttal fel is ajánlkozott a miniszterelnöknek, mint fogalmazott

“hagyományos választási úton leválthatatlan. Akkor viszont miért ne törődhetne végre az ország érdekével? És miért ne használna ebben engem is?”

Hogy pontosan mire gondolt az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje, és hogyan segítené Orbán Viktort vagy a Fideszt, az rejtély, de talán már épp elég segítséget nyújtott nekik a választási kampányban.

Jabronka Richárd
1649432778709.png
 
Csatolások

  • 1649432656046.png
    1649432656046.png
    407.6 KB · Olvasás: 6,222
A napokban már a nyugati médiakban is megjelent tobb Maruiupolban fogsagba esett nyugati katona nyilatkozatas, akiket az oroszok a napokban e3jtettek vfogjul. Az orosz media nyilvánois tárgyalást igér (meglátjuk mi lesz belole)
Hahahahahahah.
Ugyan akkor ők már evekkel ezelott állitották, hogy nato katonak és kikepzok vesznek részt ukran oldalrol a konfliktusban!
Az Ukránok ki ellen harcoltak ott??? Ráadásul ˝állítólag˝kiképzőkkel...??
Ki fegyverezhette fel ezeket a lázadókat?
Persze hogy az Oroszok.
Nme tudom mit lehetett volna csinálni ha egy szuverén orzság területén idegen fegyeresek harcolnak az állam ellen?
Nem tudni mi belole az osszeeskuveselmelet, és mi az igazsag, de egyre tobbet emlegetik a PIT-404 fedonevu projektet. A bázisa a jelenleg ostrom alatt állo Mariopuli acelgyer tobb mi nt 24 km -es foldalatti jarataiban van a hirek szerint. Itt mi igaz, mi nem nem tudni, de állitják, hogy náto radiofeldferitok (foleg a francia idegenlegiobol) valamint egy biolabor is mukodik.
Állítólag itt földönkívüli emberekkel kisérleteztek....
Ekkora marhaságokat..
Szoval naghyon nem eghyertelmu a helyzet.
Zelenszkij nyilatkozata, hogy mariupol megsemiksitese eseten lezartnak tekin ti a béketárgyalásokat, sokak szerint annak a jele, hogy nem t8iszta a szerepe ennek a donbasz kornyeken levo varosnak!
Nem egyértelmű...szerinted.
Istenem hogy Te honnan informálódsz?
 
Nem kell segitened mert nem gyogypedagogian vegeztem
Tudod te micsoda háború van itt kilátásban?
Tudom , megkockaztatom miert is nem az oroszok a hibasak ?
Ha Ukrajnát illetve a mostani kormányt elengedi a világ
Akkor beke lenne? mert szerinted felpiszkaltak az ukranokat.
Nem jutott talan el hozzad Putyin uzenete visszaakarja allitani az eredeti szoc hatarokat?
Küszöbön a proxy-háborút túlnövő klasszikus háború
Amibe belekényszeríti saját magát az Államok

Csak az EU-nak legyen esze küldje vissza őket
Majd ti megallitjatok Putyint.
Név nélkül nyilatkozó amerikai tisztviselők szerint Oroszország katonai felszerelést kért Kínától az Ukrajna elleni háború támogatása érdekében
Az oreganyam ismerosenek az ismerose .............nem vagy te ennyire naiv, hogy ne tudnad nem igy mennek a dolgok.
Mostantól gondolj másképp az ukrán konfliktusra Melitta
A szabad vilagba mindenki azt gondol amit akar ORbannak es fanjainak mondjad hogy gondoljonak maskeppen az Ukran helyzetrol.
Probalj sajat velemenyt irni ugy hogy ne keverj bele senkit engem se.
 
Ezt honnan veszed??
Oroszok támadták meg Ukrajnát és PONT!
Az Ukránok védekeznek!! Nem értem ezt a nagy Ukrán gyűlöletet ami itt is sok emberből árad.
Most ez nem te vagy mert ez túl felszínes és nem látod jól, vagy nem mersz őszintén beszélni
Mert igen Eddy többet tud:
Jó lenne megérteni azt, hogy ez nem ukrajna háboruja oroszorszag ellen!
A nyugat háboruzik oroszorszaggal, és kész feláldozni ukrajnat!
És ebben a ténymegállapításban se gyűlölet se szeretet nincs!!
Ez a dolgokon átlátás
És még annyival több is
amit Eddy56 egyelőre nem írt le
Ez még inkább fog korlátozódni nyugatot szűkítve
Az államok és Kína háborúja ami egy helyettesítő háború

Hogy láss hasonlatot úgy mint az államok és a SZU összecsapása Vietnám területén
Ami látszólag Észak dél háborúja volt
De nem az volt hanem SZU és USA háborúja
A közvetlen érintkezést pótló harcosokkal
Ezért helyettesítő háború a neve
Az áldozatok a vietnámiak voltak vagyis ténylegesen harcoló felek
Az amerikaik azért szenvedtek
Annyi áldozatot

Mert részükről a támogató a fegyverszállító, a pénzelő helyettesítő háborút(proxy)magasabb szintre emelték a közvetlen katonai megütközés klasszikus háború szintjére
Míg az oroszok nem tették
De Ukrajnában ugyanez a típusú háború ami a "nyugat háboruzik oroszorszaggal, és kész feláldozni ukrajnat!"
Hamarosan szintén átlép egy klasszikus háború szintjére
Mert az államok már oda vitte csapatait
Hogy elássa-e olyan mélyre magát mint a Vietnámban?

Vagy valameddig marad a pénzeljük de mi ne lőjünk
Szinten,
Ismerve hogy katonai tanácsadók özönét túl mindig szeretnek belekeveredni
közvetlen harcokba.
Na innét kezdve az orosz magasabb szintre emeli haderejét
És az ideológia a hazaszeretet is megkapja az indokot
Ismét orosz-hazánk ellen folyik a háború

És eddigre már a orosz Kína támogatással fog működni
Ezért igaz ami eddy mond: ", és kész feláldozni ukrajnat!"
Mert addigra Ukrajna tönkremegy.
És már nem csak Ukrajna a tét hanem Európa
És biztos vagyok benne egyre nagyobb méretű hadi arzenál felvonultatása miatt a világ lesz a tét

Amiből Kína a proxy szintjén marad sokáig.
Hagy halljanak és gyengüljenek az amerikaiak és az ukránok és az oroszok
De lesz pont amikor már Ő is kénytelen lesz tényleges megütközés szintjére lépni.
És mindezt azért mert Zelenszkij ragaszkodik hatalmához
Senki nem gyűlöl itt senkit ezzel ne járasd le magad.
Csak többet tudunk erről mint te
Bizony nem csak azt kell látni ami az orrod előtt van
A NATO többet lát nem is avatkozik be.
De a NATO egy-két tagja engedély és felhatalmazás nélkül igen
És ez a veszélyes
 
Olvasom a hozzászólásokat, és azon gondolkodom, miért nem lehet csak egyszerűen elfogadni, hogy közel 3 millió magyar úgy döntött, hogy minden rendben van, nem kell változás?
Semmi értelme utólag keresni a felelősöket, magyarázni a bizonyítványt. Ettől még nem állt meg a világ.
 
Elfogadjuk - om, de ettől még gondolhatom úgy, hogy vannak problémák, és kellene változás. A felelősök keresése csak egy lépés ahhoz, hogy megtaláljuk, mit kell máshogy csinálni, hogy legközelebb mi győzzünk.
 
Amíg az emberek nem hajlandók gondolkodni, és nem látják a fától az erdőt, addig nem lesz változás.
A felelősöket pedig nem kell keresni, megvannak ők, a választópolgárok. Döntöttek, jól, rosszul, de övék a felelősség.
Mit kellene máshogy csinálni? Elmondtak mindent, hogy miért kellene változás. Csak a többség, úgy néz ki, ezt nem értette meg.
 
A feketegyőr lemondásakor mondta
ez bukás
És nem az evk-ról beszélt hanem a miniszterelnök jelölti ikszelésben lett utolsó
És a tényleges képviselők számában sem teljesítettek jól a jobbikhoz képest sem.
De ezt még akkor nem tudhatta, amikor lemondott
Csatolás megtekintése 1855383

Amíg az emberek nem hajlandók gondolkodni, és nem látják a fától az erdőt, addig nem lesz változás.
A felelősöket pedig nem kell keresni, megvannak ők, a választópolgárok. Döntöttek, jól, rosszul, de övék a felelősség.
Mit kellene máshogy csinálni? Elmondtak mindent, hogy miért kellene változás. Csak a többség, úgy néz ki, ezt nem értette meg.
Az első mondatoddal tökéletesen egyetértek.
A másodikkal nem, itt már hosszú vita folyt erről, és alaposan kiboncolgattuk az okokat: a köz/?/média, a mérhetetlen anyagi fölénye Orbánéknak, a propaganda, a hazugságok, az ellenzéki összefogás hibái, MZP ostoba beszólásai, és főleg a háború... stb.
Sok mindent kellett volna máshogy csinálnia az ellenzéknek, a többség pedig nem volt értetlen, csak nem érdekelte az ajánlat, mert időközben kitört egy háború. A többség azzal foglalkozott, hogy bármilyen korrupt is O. rendszere, Orbán ügyes, már bevált vezető, és megtette magát a béke apostolának. Ez volt a lényeg, ezt sulykolta a köztévé, a kormányzati tájékoztatás a COVID miatt megadott állampolgári elérhetőségeken, /a választás előtt én is kaptam vagy 3 emailt, jogosulatlan adatkezelés! / a KESMA egész arzenálja. És hogy az ellenzék háborút akar, ez volt a fő és leghatásosabb kampányhazugság. Milliárdokból. FB, YouTube, stb.
 
Probalj sajat velemenyt irni ugy hogy ne keverj bele senkit engem se.
az alábbi mindent mutat mi ez ha nem személyeskedés és letorkollás?
Nem gyulolok senkit soha nem gyuloltem. Hogy Orbant egy beteg embernek tartom ez nem titok o maga is elismeri.
Amiert nem szeretem , hogy lop hazudk es csereli ideologiajat mint az alsonadragjat.
2 A Ch soha nem volt es nem is lesz Orban fan.
3 Nem hiszem hogy az ellenzeknek kene egymast szidni es allandoan ekezni.
Tűri ez a felfogás az ellenvéleményt vagy a kritikát az ellenzéktől még ha önmagára teszi is?
Ha egy valamikori orbán párti teszi az mi?
Tűri ez a felfogás ha valaki úgy semleges a DK-val hogy egyszerre értékeli Orbán és a DK tevékenységét kritikával pártatlanul?
 
Utoljára módosítva:
A másodikkal nem, itt már hosszú vita folyt erről, és alaposan kiboncolgattuk az okokat: a köz/?/média, a mérhetetlen anyagi fölénye Orbánéknak, a propaganda, a hazugságok, az ellenzéki összefogás hibái, MZP ostoba beszólásai, és főleg a háború... stb.
Igen épp csak nem tudsz más akciótervet mint amit már kitárgyaltunk
Beszélni arról érdemes ami újat mutat
És ebben van két ügy:
Az egyik hogy fel se vegyék a mandátumot
A másik a D.Klára terve árnyékkormányt alakítani és Sorost felkérni tiszteletbeli elnöknek
E másodikat a fidesz vitorlájából szél kifogásának érzem
Az árnyékkormány egy történelmi politikai eszköz
A jelentősége akció a jelenlét mutatására
azonkívül lehet felelős alternatíva felmutatása foltos ügyek mentén
Hogy pontosan mikét működtek ezek a parlamentarizmusok történetében nem tudom
Az ellenzék csökkent léehetőségeinél alkalmazzák
Hogy ki és milyen sikerrel nem tudom
 
Nem érdekel a német nyelvű valami.....
Olvass magyart ez legalább a valóságot írja.
Kedves setni, Orbán még a matematikát is megerőszakolja és az ország csak bólogat.

Teljesen mindegy, hogy a Fidesz a voksok 44% vagy 54,1%-át kapja a parlamentben mindig 68% a székek elosztása az ö javukra. Ehhez ügye az kellett, hogy 2010 után felül írjak a választási törvényt.

A Nemzeti Választási Iroda adati szerint,
- a választásra jogosultak aktuális száma 8 215 466
- de sehol sem olvastam, hogy a részvétel 100%-os (vagy ennél több) lett volna
- ezért amikor azt olvasom, hogy a pártlistákra leadott összes szavazat 8 587 628 volt
akkor konfliktusba kerülök a matematikával.

Az apám egy közvélemény-kutató intézetnek dolgozott 1948-ban,
neki is problémája lett a választások után mert a matematikára hivatkozott.
 
A szakzsargon proxyháborunak hivja
Igen!
De ha legtöbbször, mert többször átlép klasszikus háborúba ember pedig tragédiának érzi
És emez már takarja:

s most ugorjunk át hat esztendőt. Hat szörnyű esztendőt. A halottak millióit. A négyéves háború őrjöngését, a gyásznak és szenvedésnek el-maradhatatlan kínjait, a rokkantak százezreit, az ország széthullását és csonka bénultságát, és nézzünk a Baross-kaszárnya nehezen lélegző vergődésébe, ahol pár száz rongyos katona s köztük mi is Mózsival, képviseljük a magyar nemzeti hadsereget... Be kell vallanom, hogy nehezen, rosszul és felelőtlenül képviseltük. Nappal a bakákat oktattuk a „tagozott menet" és a géppuska rejtelmeire, este pedig kávéházban, cigány mellett és nőkkel, honfibánatba merülve sirattuk az integer Magyarországot a Kárpátoktól az Adriáig.

És veszekedtünk. Veszekedtünk, mert Mózsi már annyira elengedte a gyeplőt, hogy én a lecsúszásnak abba a mélységébe nem tudtam, nem mertem és nem is akartam követni.
Egy szobában laktunk a harmadik század földszintjén, s ez a szoba állandóan a földrengés és a zsibvásár képét mutatta. A fiatal tisztek állandó vendégei voltak ennek a híres, sőt hírhedt, italokban bővelkedő szobának, míg az idősebbek szemet hunytak a fiatalság - néha túlzásba vitt - kilengései előtt.
És az alkohol állandó „élvezete" alatt néha úgy elengedtük magunkat, hogy ezred-, sőt dandárkihallgatás lett a vége, terjedelmes laktanya- és egyéb fogságokkal, hogy kezdtem észhez térni, amihez véglegesen hozzájárult egy otthoni látogatásom, amikor édesanyám a szennyes lucsokban a konyhát súrolta, mert nem tellett már bejárónőre, ami annyiba került volna, mint amennyit kiváló gyermeke egy este elvert a Turulhoz címzett kávéházban, sőt egyéb meg nem nevezhető helyeken...
Elég! - mondta bennem valaki, és én - beszédelegve régi kis szobámba - riadtan néztem körül, mintha a szék, amelyen ültem, valami feneketlen, sötét szakadék mellett himbálódzott volna; felálltam, és magamban azt mondtam: - Igen, elég! - És a széket a helyére rúgtam, s ezzel a mozdulattal szinte magamat is.
Ráadásul este Mózsival még össze is vesztünk, mert nem akartam kimenni vele a városba.
- Nincs pénzem - mondtam. - Rajtad pedig nem élősködöm!
- Van nekem! - mondta. - Eddig se nagyon törődtél vele... Mintha arcul csaptak volna... alig tudtam válaszolni.
- Írd össze, mivel tartozom - mondtam. - Megfizetem! És szolgálaton kívül nem ismerlek többé!
Bevágtam az ajtót, és szegény veszni induló barátommal akkor beszéltem utoljára.

Halálosan szomorú napok jöttek akkor. Mózsit nem láttam már, csak egyszer, de hallottam róla, és akkor éreztem, hogy micsoda szörnyű szakadék peremén imbolyogtam egy darabig, de ma sem tudom, mi volt az a kegyetlen választófal, amely most már végzetesen és véglegesen elválasztott bennünket.
És azután még egyszer láttuk egymást, és ez a dermesztő jelenet feledhetetlenül összeszorította a szívemet. Nyár végi, kedvetlen reggel volt - úgy hat óra tájban -, amikor a géppuskásszázaddal éleslövészetre vonultunk ki Cserbe, ahol egy nagy agyaggödörben tanítottuk az újoncokat a géppuska kezelésére, de most már nem vaktölténnyel...
Az első szakaszt egy kis hadnagy vezette - nem él már ő sem -, a másodikat én. Az állomás környéke majdnem üres volt. A poros vadgesztenyefák kedvetlenül álltak a színház kerítése mellett, s a kis lovak patkóinak halk kopogása szinte lélektelenül vitt előre bennünket, amikor az érkezési oldal bejárójából kitámolygott Mózsi, utána pár cigány, és a részeg muzsikaszó szinte megfojtotta a szívemet.
Mózsi kardját - a szíjjal együtt - a hóna alatt tartotta, fején sapka he¬lyett egy nagy káposztalevél, arcán a felismerésnek valami sírni valóan torz vigyorgása...
- Hova mentek, marhák?- És a káposztalevéllel szalutált... de ekkor akkora lett a csend, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem hallottam.
Csak a lépések és a kis lovak patái kopogtak a kövezeten, ami az én fülemben olyan volt, mint a nagypénteki kereplő száraz zörgése, mintha embercsontokkal verekednének lehetetlen kísértetek.
És sem azelőtt, sem azóta nem éreztem a közösségnek, a magyar katonának azt a megrendült szomorúságát, amit akkor éreztem, s akkor már tudtam, hogy miért hagytam el a barátomat, mert mindent megtettem ugyan, a végsőkig kitartottam, de ezen az úton... a halálba... már nem követhettem.
Csak mentünk, mentünk; a kis lovak patkócsattogása, a mi lépteink elmorzsolódtak a Szarvas vendéglő felé, és úgy érkeztünk az óriás agyaggödörbe, mintha fuldokoltunk volna.
- Kiefer! - mondtam a nagyon kedves szakaszvezetőnknek. - A lóvezetők a helyükön maradnak, a többit sorakoztassa.
- Mit akarsz? - kérdezte a hadnagy.
- Beszélni velük, de erről te ne tudj. Menj el a lőtérkantinba, és igyál meg egy csésze teát.
- Jó! Csak okosan!
Kiefer már jött is jelenteni, hogy a „társaság" együtt van.

De ahogy végignéztem rajtuk, éreztem, hogy szinte kár a szóért, ezek az emberek úgy gondolkoznak, mint mi.
- Gyerekek, csak annyit akarok mondani, hogy mi az úton, ahogy jöttünk... ugye, nem láttunk semmit?... Ami történt és történik, azon mi nem segíthetünk... és azt eddig már úgyis mindenki tudja a kaszárnyában... de mi, mi nem láttunk semmit!
Ekkor előrelépett Kiefer.
- Hadapród úr, alázatosan jelentem... ezt már meg is beszéltük.
Majdnem megöleltem Kiefert, ezt a kedves és remek sváb szakaszvezetőt.
- Jól van, Kiefer! Oszolj! Tíz perc pihenő, aztán ahogy szoktuk...
 
Utoljára módosítva:
Ernő a tudásod megkopott lehet hogy helyileg oda figyelnek rád de, itt ez kevés,.
Más nem tudsz írni mint hogy Orbán a hibás mindenért.
Miért is hibás?
Sajnos Te már csak gyűlölködni tudsz.
Lehet, hogy az emberek egy része báránynak született,
- de a többség alattvalónak lett nevelve és ez egy tragédia
- az idősek diktatúrákban szocializálódtak ahol a "túlélés" volt az egyetlen cél
- részben igazad van, Magyarországon nincs igény a demokráciára mert az gondolkodásra késztet, soknak fejfájást okoz
- a keresztények azzal érvelnek, "a madarak nem vetnek és aratnak mégis megélnek" mert a Jézuska gondoskodik rólluk.
- ezek számára Orbán a Jézuska, "a pénztárcámban nincsen pénz, de Orbán Viktor majd tesz bele"

Orbán egy despota, látod nem a nép, nem is a párt hanem ö áll minden döntés mögött
- én elég ideje élek demokratikus országban, megtudom különböztetni a demokráciát a diktatúrától
- Orbánnak nem mer senki ellentmondani a pártból, a kormányból, a közmédiában, talán még a felesége sem
- Orbánnak még soha nem volt kihívója, akár milyen posztot is célzott meg, vagy uralt
- Németországban minden politikai poszt kiírását több ember pályázza meg, egy választás dönt

Magyarországon mindenről Orbán dönt, a többi politikus csak egy bábu.
- Emlékezzünk a Fidesznek az EP Néppártból való kizárására amit ök egy "önkéntes kilépéssel" előztek meg.
- Ki irta a kilépési nyilatkozatot? Na ki? Hát nem a Fidesz EP küldöttség vezetője hanem OV.
- nem elég, hogy ö irta a levelet hanem a tetejében kormány-papirra, pecséttel, sajátkezű aláírással ellátva
- A miniszterelnök nem nemzeti hanem pártpolitikát folytat.

Világos, hogy aki a kritikámat olvassa nem fogja töle megszetni a miniszterelnököt, de gyűlölet szitás az más.

Gyűlölet szitás amikor a magyar miniszterelnök győzelmi őrjöngésében
- egy atom-nagyhatalom által megtámadott ország, Ukrajna miniszterelnökén kezd röhögni
- "Mindenki ellenünk volt, még az Ukrán elnök is mégis gyöztünk" és röhög mint egy sátán.
- Aztán a "Szentlélek segítségének" nevezi a győzelmet.

Amíg az emberek nem hajlandók gondolkodni, és nem látják a fától az erdőt, addig nem lesz változás.
A felelősöket pedig nem kell keresni, megvannak ők, a választópolgárok. Döntöttek, jól, rosszul, de övék a felelősség.
Mit kellene máshogy csinálni? Elmondtak mindent, hogy miért kellene változás. Csak a többség, úgy néz ki, ezt nem értette meg.
A felelős nem a választópolgár.
Legritkább esetben dönt saját gondolatából
Ez a kampány lényege az átformálás a hitetés
Ezért a felelős nem Ő hanem a tájékoztatás és akik beadják a mesét
Ehhez hitelesség is kell tiszta alap esetben
És ha ez nincs mert sima hitetésnek gondolják, vagy túl elméleti egyetemi fokon beszélnek.Mindkettő rossz
Főleg ha másik oldalon csak alapvető hitetés van tök egyszerű de hazug
Mitől venné ezt észre a választópolgár?
A felelősnek a megvezetőket tartom.
 
az orosz hivatalos nyelv volt Ukrajnában mielőtt betiltották.
Volt volt.Hivatalos nyelv egy dolog
Ukrajna lakosságának 67,53%-a ukrán,ennek az oktatása fakultatív volt
29,59%-a orosz anyanyelvű ,ennek az oktatása kötelező volt
De sérelmese most jön
Az anyanyelvi orosz oktatást fogják megszüntetni

És egy kis előzmény:
Az Ukrán SZSZK-ban a közel 40 milliós ukrán nép nyelvének oktatása a Szovjetunió fennállása idején csupán az ukrán tannyelvű iskolákban volt kötelező, az orosz nyelv tanítása viszont az ország minden iskolájában.
Az ukrajnai orosz iskolákban az ukrán nyelv oktatása fakultatív volt, azaz a tanuló szülei eldönthették, tanuljon-e Ukrajnában ukrán nyelvet a gyerek, avagy sem. A gyermekét orosz iskolába járató ukrajnai szülőnek elég volt írnia egy kérvényt, hogy gyermeke nem kíván ukránul tanulni, s kérésének eleget tettek
A ma előtti tegnap:
Ukrajna államnyelve az ukrán. A törvény 27. cikkelye (Az oktatás és a nevelés nyelve az általános iskolákban) kimondja: „Az Ukrán SZSZK általános iskoláiban az ukrán és az orosz nyelv oktatása kötelező.
A terv:
Az ukrán oktatási miniszter, Szerhij Skarlet támogatja az orosz nyelv oktatásának eltörlését a következő tanévtől, azaz szeptember 1-jétől.

Nem tesznek mást mint, fordul a kocka az SZU időkről csak keményebben.
És az anyanyelvi oktatás hiánya, rosszabb mint az államnyelv megállapítása
 
Utoljára módosítva:
A felelős nem a választópolgár.
Legritkább esetben dönt saját gondolatából
Ez a kampány lényege az átformálás a hitetés
Ezért a felelős nem Ő hanem a tájékoztatás és akik beadják a mesét
Ehhez hitelesség is kell tiszta alap esetben
És ha ez nincs mert sima hitetésnek gondolják, vagy túl elméleti egyetemi fokon beszélnek.Mindkettő rossz
Főleg ha másik oldalon csak alapvető hitetés van tök egyszerű de hazug
Mitől venné ezt észre a választópolgár?
A felelősnek a megvezetőket tartom.
"A felelősnek a megvezetőket tartom."

Teljes mértékben igazat adok neked,
a történelmi nagy katasztrófákat egytől egyig félreinformált, félrevezetett tömegek hajtották végre.

A kérdés: Képes e egy félrevezetett ember felismerni hogy félre van vezetve?
A válaszom, hogy igen,
- ha nem ölték meg benne az erkölcsi iránytűt
- ha észreveszi, hogy a politikából hiányoznak az ész érvek.

Miért volt az, hogy a Geschwister-Scholl (Hans és Sophie Scholl) fiatal egyetemistaként, alig több mint 20 esztendősen felismerték, hogy egy fasiszta diktatúrában élnek, és tettek ellene, röpcédulákat szórtak a Müncheni Egyetem aulájában, amit a házmester, egy felnőtt de nyilvánvalóan gondolkodásra képtelen, megvezetett házmester felfedezett és feljelentést tett a gestapónak. Sophie alig 22 évesen, a bátyával együtt halálra lettek ítélve amit 1943-ban végre is hajtottak.

Miért volt az, hogy fiatalok és felnőtek milliói követtek és követnek diktátorokat míg gondolkodó társaik az ellenállásba keresnek kiutat?

Putyin egy idegen országban rombol és gyilkol, Orbán pedig asszisztál neki. Ennél világosabb ismertetőjelek nem kellenek ahoz, hogy tudja valaki melyik oldalra kell álljon ha ember akar maradni.

1650464102151.jpeg
 
Jó lenne megérteni azt, hogy ez nem ukrajna háboruja oroszorszag ellen!
A nyugat háboruzik oroszorszaggal, és kész feláldozni ukrajnat!
egy képmutató lépés

John Kirby, a Pentagon szóvivője amerikai idő szerint kedd este közölte: újabb repülőgépek, valamint repülőgép-alkatrészek érkeztek Ukrajnába.

Azt mondta: ez lehetővé teszi majd az ukránoknak, hogy „több repülőgépet juttassanak a levegőbe”. A szóvivő mindemellett azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna a NATO-tól kapta ezeket a harceszközöket, és nem az Egyesült Államoktól, amely ez idáig repülőket közvetlenül nem adott át a kijevi kormánynak.

Csak közvetítő útján
 
Miért volt az, hogy fiatalok és felnőtek milliói követtek és követnek diktátorokat míg gondolkodó társaik az ellenállásba keresnek kiutat?
Miért? mert a fiatal idealista, hajlamos ellenálló lenni.
És épp úgy hajlamos nemzeti ideák felé fordulni.
Attól függ, kit mi ér előbb(és máris elköteleződik).
Addig a többi tapasztalt és fél
 
Volt volt.Hivatalos nyelv egy dolog
Ukrajna lakosságának 67,53%-a ukrán,ennek az oktatása fakultatív volt
29,59%-a orosz anyanyelvű ,ennek az oktatása kötelező volt
De sérelmese most jön
Az anyanyelvi orosz oktatást fogják megszüntetni

És egy kis előzmény:
Az Ukrán SZSZK-ban a közel 40 milliós ukrán nép nyelvének oktatása a Szovjetunió fennállása idején csupán az ukrán tannyelvű iskolákban volt kötelező, az orosz nyelv tanítása viszont az ország minden iskolájában.
Az ukrajnai orosz iskolákban az ukrán nyelv oktatása fakultatív volt, azaz a tanuló szülei eldönthették, tanuljon-e Ukrajnában ukrán nyelvet a gyerek, avagy sem. A gyermekét orosz iskolába járató ukrajnai szülőnek elég volt írnia egy kérvényt, hogy gyermeke nem kíván ukránul tanulni, s kérésének eleget tettek
A ma előtti tegnap:
Ukrajna államnyelve az ukrán. A törvény 27. cikkelye (Az oktatás és a nevelés nyelve az általános iskolákban) kimondja: „Az Ukrán SZSZK általános iskoláiban az ukrán és az orosz nyelv oktatása kötelező.
A terv:
Az ukrán oktatási miniszter, Szerhij Skarlet támogatja az orosz nyelv oktatásának eltörlését a következő tanévtől, azaz szeptember 1-jétől.

Nem tesznek mást mint, fordul a kocka az SZU időkről csak keményebben.
És az anyanyelvi oktatás hiánya, rosszabb mint az államnyelv megállapítása
Már nem azért, de s Szovjet Satellit államokban is kötelező volt az orosz nyelv, az 5. osztálytól az egyetemi végzettségig.

A magyar kormány oldalán találunk minden féle adatot a politikusokról,
- Orbán és a többi proletárdiktatúrában szocializálódott kormánytag adataiban nincs, hogy beszélnének oroszul
- Miért? Megbuktak, vagy nem voltak képesek 13-15 év alatt megtanulni az idegen nyelvet?

A Hitleri "villámháborúnak" egy positiv eredménye lett, a Németek megismerték a latin betűket.
- Nem volt idejük az elfoglalt országok közlekedési tábláit Gotikus betükre átírni

Szerintem világos, hogy Ukrajnában az elsö hivatalos nyelvnek ukránnak kell lenni és nem magyarnak, vagy orosznak.
Ha nem vigyázunk Putyin még Magyarországot is lebombázza mert az iskolákban nem kötelező az orosz nyelv.

A Szovjetunió lakóinak a száma a diktatórikus rendszer szétbomlása után a 280 millióról lecsökkent 144 millióra.
Tudomásul kell venni, hogy több mint 136 millió embertöl el akarták venni az anyanyelvüket.

Félreértés ne essen, én sajnálom, hogy elherdáltunk majd 15 esztendöt és nem tanultuk meg alaposan az orosz nyelvet.
Egyszerűen mert erőszakolva volt és amiatt ellenkezik a szervezetünk. Ma fáradságosan olvasgatok és vásárlok orosz írókat, és gyűlölőm a diktaturát amibe beleszülettem. Minden nyelv szép csak az erőszak utálatos.

Nem hiszem, hogy Putyinnak az öldökléssel sikerül megnövelni az orosz-nyelvbarátok körét.
 
"A felelősnek a megvezetőket tartom."

Teljes mértékben igazat adok neked,
a történelmi nagy katasztrófákat egytől egyig félreinformált, félrevezetett tömegek hajtották végre.

A kérdés: Képes e egy félrevezetett ember felismerni hogy félre van vezetve?
A válaszom, hogy igen,
- ha nem ölték meg benne az erkölcsi iránytűt
- ha észreveszi, hogy a politikából hiányoznak az ész érvek.

Miért volt az, hogy a Geschwister-Scholl (Hans és Sophie Scholl) fiatal egyetemistaként, alig több mint 20 esztendősen felismerték, hogy egy fasiszta diktatúrában élnek, és tettek ellene, röpcédulákat szórtak a Müncheni Egyetem aulájában, amit a házmester, egy felnőtt de nyilvánvalóan gondolkodásra képtelen, megvezetett házmester felfedezett és feljelentést tett a gestapónak. Sophie alig 22 évesen, a bátyával együtt halálra lettek ítélve amit 1943-ban végre is hajtottak.

Miért volt az, hogy fiatalok és felnőtek milliói követtek és követnek diktátorokat míg gondolkodó társaik az ellenállásba keresnek kiutat?

Putyin egy idegen országban rombol és gyilkol, Orbán pedig asszisztál neki. Ennél világosabb ismertetőjelek nem kellenek ahoz, hogy tudja valaki melyik oldalra kell álljon ha ember akar maradni.

Csatolás megtekintése 1856189
Szia Ernő!
A hozzászólásod első része az eléggé orosz pártira sikeredett hisz most az orosz katonák vörös szovjet zászlóval vonulnak be egy idegen állam területére. Azzal az indokkal hogy a fasisztákat kell legyilkolni megsemmisíteni.
Ennek még mindig van mozgósító ereje!!
Putyin egy idegen országban rombol és gyilkol, Orbán pedig asszisztál neki. Ennél világosabb ismertetőjelek nem kellenek ahoz, hogy tudja valaki melyik oldalra kell álljon ha ember akar maradni.
Ez a második rész meg szokásod szerint Orbán ellenes. Először is nem asszisztál az oroszoknak . Azt kell figyelembe venni hogy az ország nagyobbik része támogatta a politikáját. Az emberek nem akarnak háborút jólétet akarnak.
Amíg nincs alternatívája annak hogy mivel működjenek a gyárak és a termelés ne álljon le addig kell az orosz energia.
Az orosz hadigépezet akkor sem állna le ha teljesen megszűnne az energiaexport az oroszoknál. Itthon meg nem értenék az emberek miért van annyi munkanélküli és a lakások meg fűtetlenek.
Ez a kormány ellenes tábort erősítené és melyik vezető az aki maga erősíti az ellenzéket?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,678
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére