Hírek Magyar Péter élő adásban jelentette be a Tisza-terveit a sorkatonasággal, nemcsak a férfiak készülhetnek a háborúra?

A TISZA-párt miniszterelnök jelöltje kerülte Orbán Viktor nevét, másik fontos Fidesz-közeli emberre húzott vizes lepedőt.
Ugyan Magyar Péter rendre a nem éppen baráti médiatermékekhez sorolja, mégis el szokta fogadni Rónai Egon szerkesztő-műsorvezető invitálását az Egyenes Beszédbe.


Az ATV műsorpalettájának igazi zászlóshajója a kétpólusúvá szakadó magyar politikai közélet és közbeszéd képviselőit mindkét oldalról vendégül szokta látni. A rutinos Rónai pedig folyamatosan csillogtatja felkészültségét és éleslátását a magyar valóságot illetően. A korábbi Sport TV-s szakember hétfőn este Magyar Pétert próbálta sarokba szorítani pár ügyes kérdéssel.

A TISZA Párt vezére bár látszólag szintén felkészült a "vallatására", az egyik legtapasztaltabb politikai kérdezőnek számító Rónai így is megizzasztotta élő adásban az ATV nézőinek legnagyobb örömére. Az eddigi Fidesz-kormányok idején betöltött szerepvállalásait igyekezte felszínre hozni a műsorvezető, azonban Magyar szeretett volna konkrétabb dolgokkal foglalkozni, elsősorban Orbán Viktor hétfői kinyilatkoztatásáról beszélni.

A kormány részéről elzárkózás van azt érintően, hogy a hivatalos álláspont szerint bár vizsgálták a lehetőségét a dolognak, nem tervezik bevezetni azt a közeljövőben. Sőt, a Fidesz-oldaláról az a kommunikáció, hogy Magyar Péterék esetleges hatalomátvétele biztosan a kötelező sorkatonaság felélesztésével járna. Ezzel pedig akarva-akaratlanul a béke helyett a háború "pártjára" állna a Varga Judit korábbi férje által indított politikai mozgalom lett pártszerveződés.

Erre reagált tagadással Magyar Péter, aki szerint szó sincs ilyenről a TISZA terveiben:
"...A TISZA a béke pártja, soha nem támogatta és nem is fog támogatni semmilyen olyan intézkedést, ami bármilyen háború esetleges eszkalációjához vezet. A TISZA soha nem támogatta, és nem is fogja támogatni a sorkötelezettség visszaállítását. Pont. Aki mást állít, az hazudik. Akik kezdeményezték a sorkötelezettség visszaállítását, azok mind a Fidesz és a KDNP politikusai. Név szerint Kövér László az Országgyűlés elnöke, Simicskó István Orbán Viktor volt hadügyminisztere, Kósa Lajos a Fidesz egykori frakcióvezetője, és Schmidt Mária..."
- zúgott Magyar Péter dörgedelmes elmélete a sorkötelezettséggel kapcsolatban, aki még azt is hozzátette, hogy szerinte Schmidt Mária korábban azt az álláspontot képviselte,

hogy a sorkatonaságot nemcsak visszahozni kellene, hanem azt ki kellene terjeszteni a nőkre is.​

Magyar Péter és Rónai Egon legújabb szellemi csatája:



1767700499844.png
 
A hideg magas fűtésszámlákat is hozott, ami nagy terhet ró a családokra, ezért a kormány úgy döntött,
januári rezsistopot vezetünk be, mi azt azt jelenti, hogy a januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztást
a kormány átvállalja.
Tibi atya tudja rá a választ.
A januári “rezsistop” nem sima választási osztogatás. Ez egy beismerő nyilatkozat.
Beismerése annak, hogy a nép jelentős része annyira le van gatyásodva, hogy egy átlagosnál hidegebb tél miatti plusz költséget már nem tud kifizetni.
És persze a Kádárizmusban nevelkedett nép, aki a gondoskodó állam atyuskának köszönheti a boldogulását, hálás lehet az Elsőszámú Vezetőnek, hogy olyan jól mennek a dolgok, hogy idén sem fagy meg télen.
Ennél többet ki akarhat 2026-ban?
(ez így van)
 
A felsoroltak se értenek mindenhez, bármelyiket meg lehet vezetni a kevésbé ismert területeken.
De a szakterületükön ászok
Nyílván a "megfelelő embert a megfelelő helyre" elv alapján nem Oszkótt kell mondjuk közlekedesi miniszternek megtenni..
Most azt a mítoszt terjeszted, hogy Trump bácsi mindenhez mindenkinél jobban ért?
Isten ments!
De, ha már felhoztad, ő milyen "takarító néni"?
Ezt egy takarítónő is eltudná bábozni, de nekünk pont nem erre lenne szükségünk.

Segíthetnél értelmezni, hogy mire gondolhatott a költő:

Csatolás megtekintése 2093709
Tipp. Mint Morickának, mindenről "az" jut az eszébe.
A drága miniszerelnök úr éppen most jelentette be:

A hideg magas fűtésszámlákat is hozott, ami nagy terhet ró a családokra, ezért a kormány úgy döntött,
januári rezsistopot vezetünk be, mi azt azt jelenti, hogy a januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztást
a kormány átvállalja.

Az előző évihez képest 100 köbméterrel kevesebb lesz a többféle szigetelés hatására.
Remélem, nem nekem kell fizetni, hogy még megtakarításom is lesz a szörnyű hidegben.
Majd megfizetjük más formában...
 
Majd megfizetjük más formában...
S ez érdekel valakit?
Fűthetünk juhéééé...
nem is tudom miért takarékoskodtam? ekkora hülyeséget mint ez a spórolás.
Költsünk csak költsünk az állam kisegít!!!
Habár nem ismerem még a részleteket hogy ezt hogyan is gondolják?
Gáz?
Villany?
És aki távfűtéses ?
Vagy szilárd fütőanyaggal fűt?
 
S ez érdekel valakit?
Fűthetünk juhéééé...
nem is tudom miért takarékoskodtam? ekkora hülyeséget mint ez a spórolás.
Költsünk csak költsünk az állam kisegít!!!
Habár nem ismerem még a részleteket hogy ezt hogyan is gondolják?
Gáz?
Villany?
És aki távfűtéses ?
Vagy szilárd fütőanyaggal fűt?
Hát igen a mát kell túlélni.
Aki bajban van nem törődhet jövő évi téllel
Persze mindig felvet olyan kérdéseket és a ki mással fűt?
A kormány ki szokta hagyni a részleteket
Lesz téma a legtöbbeket érintő fűtőanyag a gáz
És erre lesz az orosz gáz és a rezsicsökkentés csak miatta létezik!
Ez a szokott kommunikáció.Bele lehet fűzni a Kapitány István elgondolását mint ti nem akartok ilyet.
Ti leválni akartok és máris választási kampány.
 
Utoljára módosítva:
Hát igen a mát kell túlélni.
Aki bajban van nem törődhet jövő évi téllel
Persze mindig felvet olyan kérdéseket és a ki mással fűt?
A kormány ki szokta hagyni a részleteket
Lesz téma a legtöbbeket érintő fűtőanyag a gáz
És erre lesz az orosz gáz és a rezsicsökkentés csak miatta létezik!
Ez a szokott kommunikáció.Bele lehet fűzni a Kapitány István elgondolását mint ti nem akartok ilyet.
Ti leválni akartok és máris választási kampány.
Ti leválni akartok
Ki az a TI?
 
Habár nem ismerem még a részleteket hogy ezt hogyan is gondolják?
Képzeljétek magatokat a szakterületén ász drága miniszterelnök úr helyébe.
Az MVM-nek nagy nehezen sikerült beetetni azzal,
hogy fogyasztók több mint 90 százaléka az átlag alatt van.
Most valaki elkotyogta neki, hogy az átlag hőmérsékletfüggő,
azaz hideg teleken lehet jóval magasabb is mint 1729.

Szerintem hideg tél akkor van, amikor tartósan -25 fok alatt van a hőmérséklet.
Ojmjakonban -40 foknál állítólag még a szabadban játszanak az óvodások.
 
Utoljára módosítva:
Ne érts félre, nem a személyével van gondom, csak eszembe jutott, hogy a nemzet kedvelt nagypapija ennél fiatalabb volt, amikor visszavonult. Jó lenne újra egy olyan köztársasági elnököt találni, akivel megint több ciklusra is tervezhetünk.
Biztosan lenne más is, hasonló kaliberű, csak én nem tudok mondani.

Azt viszont simán el tudom képzelni, ha valaki 81 évesen így tartja magát fizikailag és (főleg) szellemileg, az az ember még 4-5 évig stabil lehet.

Ha 4 év belefér, képzeld el, hogy olyan köztársasági elnökünk lenne, aki ellen nem igazán lehet áskálódni, mert szó szerint ország-világ becsüli.
Okos, tehát sosem keveredett pártpolitikába.

A 4 évét, és az ehhez kapott pénzeket, olyan programokra fordíthatná, ami tényleg hasznos az országnak, s a benne élő fiatalabb nemzedéknek - pl. oktatási programok fejlesztése, támogatása (csak ötletelés a részemről).
Végre nem a 125. sport akármihez biztosítana támogatást adófizetői pénzen, miközben az ország háromnegyede a saját nyelvén jár.

Négy év alatt is adhatna olyan mintát, hogy kell ezt csinálni.

Az a fiatalabb nemzedék, akik sosem láttak mást, mint azt, hogy az egyik országfél gáncsolja a másikat, kaphatnának ízelítőt abból, milyen az országért és a benne lakókért tenni hülye elvtársazás, komcsizás, gyurcsányozás és jobbozás-balozás helyett, mert Rubikról simán feltételezem, hogy fölötte áll az ilyen marhaságoknak.

Persze tőlem jöhet más is, csak Novák Katika típusú pártkádereket nem szeretnék már.

Van még 81 nap remény.
Nekem az a hozzáállás nem tetszik, hogy az elkergetésen kívül semmi más nem számít.
Ez ugyanis azt jelenti, hogy nem a rendszerrel van a probléma, csak a drága miniszterelnök úrral.
A rendszer jó, csak parancsolgasson végre már más.
Nehezen érthető, hogy erre tömegek rávehetőek.

Ha csak a hangos populista pojácák érvényesülhetnek, a többiek lelépnek,
az "okos" választó pedig 4 évente az elkergetéssel szórakoztathatja magát.​
Ezzel egyet is értek, ezért hezitáltam én is olyan sokáig.
Most a TISZA egyre több szakembert sorakoztat a kormánytag-jelöltek közé, így azok a szempontok (is) érvényesülnek, amit én szerettem volna - szakítsunk végre a pártpolitikusokból összeállított kormányokkal.
Ezt vártam, és látom a kezdeteket, ami jó.
Hogy hogy muzsikálnak - biztosan jobban, mint a mostaniak, akik messze nem a képességeik miatt vannak vezető pozíciókban.

Azt is be kell látnom,hogy ha két 25%-os párt áll egy 47%-ossal szemben (ez lenne a Fidesz), hiába vannak ketten többen, Sulyok akkor is a 47%-os Fidesznek adna kormányalakítási lehetőséget, a győzteskompenzáció pedig újabb kétharmadot.

Tehát, nem bárki más a cél, csak ezek nem, hanem az a párt a cél, ami elkötelezi magát amellett, hogy szakmai döntéseket hoz majd, nem pártérdekeket szolgál ki.
Remélem. Mást nem tehetek.
+ a Fidesz elviselhetetlen.
 
Most a TISZA egyre több szakembert sorakoztat a kormánytag-jelöltek közé
A szakemberek nem kormánytagnak kellenének.
Elmagyarázni a magukat politikusnak gondolóknak, és az isten adta népnek,
hogy mi most a nagy büdös helyzet, és hogyan lehetne innen előre haladni.
Az Univerzum kegyetlenül bánik az emberekkel.
Aki remek ügyfélszolgálatos volt a Skála áruházban, az nem biztos, hogy politikusnak is jó lesz.
Elméletben rengeteg helyzetben és nagyon sok témában pontosan tudom, hogy mi a helyes döntés.
A gyakorlatban viszont gyakran úgy alakulnak a körülmények, hogy nincs is jó döntés csak több rossz.
A politikusnak ezzel nincs semmi problémája, a döntése mások életét teszi nehezebbé, nem a sajátját.
Nem az a hatalmas kis probléma, hogy a profit 20 vagy 25 százalék legyen.
Kiket sarcoljon meg jobban és kik kapjanak némi megvesztegetési pénzt.
Magyarország forráshiányos.
A zseni is csak evickélni képes a zavarosban.
Aki azt állítja, hogy megoldja, az hazudik.
Az embereknek kellene sokkal jobban dolgozni, nem is feltétlenül többet.
Szinte senki nem akar még annyit se amennyire most rákényszerül.
Így csak Bulgária hátsóját nézhetjük, de már nem sokáig látszódik az se.
Ne gyertek a multikkal, egy szalag mellett vagy a pénztárban robotolni
nem az a munka amire a jövő alapozható, bár szükség van azokra is.
 
Utoljára módosítva:
A szakemberek nem kormánytagnak kellenének.
Szerintem meg oda is...
Elmagyarázni a magukat politikusnak gondolóknak, és az isten adta népnek,
hogy mi most a nagy büdös helyzet, és hogyan lehetne innen előre haladni.
A baj csak az, hogy most is ezt teszik, felelősség nélkül.
(Csak az a jó amit mi teszünk.
Még, ha nem is jön be, legfeljebb kérünk meg 4,8,12 évet)
Amíg a kormánytagok ott ülnek a törvenyhozói székben, ez nem is fog változni.
Az Univerzum kegyetlenül bánik az emberekkel.
De leginkább az emberek az emberekkel.
Aki remek ügyfélszolgálatos volt a Skála áruházban, az nem biztos, hogy politikusnak is jó lesz.
Meg is szűnt a Skála...
Elméletben rengeteg helyzetben és nagyon sok témában pontosan tudom, hogy mi a helyes döntés.
Más az elmélet, más a gyakorlat.
Álljon itt magyarázatként egy vicc:
Fiú odamegy az apjához és kérdi:
Apa, mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között?
Gyere megmutatom
Odamennek a nőverehez a fiúnak és az apa kérdi:
Ha egy neger adna 1000 dollárt, lefeküdnél vele?
Fiatal vagyok, negerrel meg nem voltam és még dolláron is lenne. Naná!
Odamennek az anyjához ugyanezzel a kérdéssel.
Mire az anya:
Kéne már egy új mosógép, a családért megtenném
Tovább a nagyi hoz.
A nagyi válasza:
Öreg vagyok, nekem már mindegy, de a családnak biztos jól jönne 1000 dollár.
Ezek után az apa a fiához:
Látod, most elméletben van 3000 dollárunk.
Gyakorlatban viszont kiderült, hogy 3 ptostival élünk együtt.
A gyakorlatban viszont gyakran úgy alakulnak a körülmények, hogy nincs is jó döntés csak több rossz.
És azt a helyzetet ki alakítja ki (leszámítva néhány természeti katasztrófát)? Csak nem a politikusok?
A politikusnak ezzel nincs semmi problémája, a döntése mások életét teszi nehezebbé, nem a sajátját.
Nem az a hatalmas kis probléma, hogy a profit 20 vagy 25 százalék legyen.
Kiket sarcoljon meg jobban és kik kapjanak némi megvesztegetési pénzt.
Magyarország forráshiányos.
40 ezer milliárd alsó hangon.
Ez a forrás tényleg hiányzik.
A zseni is csak evickélni képes a zavarosban.
Én ezt sem Mészárosnak, sem Tiborcz ön nem látom.
Aki azt állítja, hogy megoldja, az hazudik.
Az embereknek kellene sokkal jobban dolgozni, nem is feltétlenül többet.
Nem értek egyet.
A szalag mellett vagy közmunkásként hiába is tenné.
Kvalifikáltabb munka meg nincs.
Igaz, ha keresgél az ember...
(Lidl pl. fél milliós havi bérért keres munkaerőt.)
Szinte senki nem akar még annyit se amennyire most rákényszerül.
Így csak Bulgária hátsóját nézhetjük, de már nem sokáig látszódik az se.
Na ja. Az elmaradott bolgárok, akik még tisztességesen egy központilag irányított korrupciót sem tudták összehozni .
Ne gyertek a multikkal, egy szalag mellett vagy a pénztárban robotolni
nem az a munka amire a jövő alapozható, bár szükség van azokra is.
Na de, ha nincs más?
Dr Ferencz Orsolya űrkutatasi kormánybiztos is csak havat tudott lspatolni a napokban.
 
Igaz, ha keresgél az ember...
Néhány évet lehúztam egy olyan munkahelyen, ami nagyjából úgy működött mint a mai Magyarország.
Még ott is lehetett vállalkozni.
Innovatív megoldásokkal nemcsak magunkon, még másokon is tudtunk segíteni.

Tipikus:
Rengeteg feladat, aminek a jó része felesleges.
Forrás nem elég, eszköz és ember sincs elegendő.
Mégis volt némi plusz pénzért önjelölt új vezetője mindegyik osztálynak.
Miután kiderült, neki se megy, jött a következő.
 
Utoljára módosítva:
Nem értek egyet.
A szalag mellett vagy közmunkásként hiába is tenné.
Kvalifikáltabb munka meg nincs.
Igaz, ha keresgél az ember...
(Lidl pl. fél milliós havi bérért keres munkaerőt.)
Szalag melletti munkára, vagy közmunkásbérre én ugyan nem mernék életet alapozni, főleg nem családot alapítani. Még a félmilliós bruttó Lidl-s bér is necces, ha abból kell a lakásbeugrót összespórolni és közben lakni valahol és élni is valamiből, majd a törlesztőrészletet is fizetni.
Mindez megfejelve egy házastárssal, plusz 1-2 gyerekkel, biztos út a csőd felé.
 
A szakemberek nem kormánytagnak kellenének.
Elmagyarázni a magukat politikusnak gondolóknak, és az isten adta népnek,
hogy mi most a nagy büdös helyzet, és hogyan lehetne innen előre haladni.
Ez csak feltételezés, ahogyan az is, hogy igen.
Orbánisztánban már ezért is köpködnek a saját zsebre dolgozók rendesen, hiszen minden normális, meggyőző emberrel nagyobb veszélyben van a mutyijuk.

90 óta lement egy csomó választás.
Választott az ország ismeretleneket, kóklereket, bűnözőket, korruptakat, hazug csalókat - lásd pl. a miniszterelnök. Ezt a pökhendi senkiházit többször is.
Nem okozott álmatlan éjszakákat, úgy látom, senkinek, hogy ki az az Orbán Viktor vagy Pócs János, esetleg Farkas Flórián.

Nemcsak az az eredménye, hogy leépült minden, hanem ráadásul naponta tolják az arcodba, hogy fizess, majd én elköltöm, ahogy nekem tetszik. (Fix, hogy Orbán már megvette a béketanácsos helyét a mi pénzünkön.)

Nem láttam a zsigeri felháborodást a székházügynél, a magánnyugdíjpénztároknál, a takarékszövetkezetek felszámolásánál, a törvények, országnév, alkotmány, stb. saját képükre, hasznukra való átírásánál.

Mivel nem vagyok sem jobbágy, sem szolga, ez irritál.
A talpnyalókat valóban nem. (Ez is taszít, mennyien vannak. Mert egyszer még lehet tévedni, de 4-szer ...)

A felkínált alternatíva - ha lesz szavazás, és legalább ennek a fals, csaló jogszabályi rendszernek megfelelő - egy szakemberekből összeállított vezetői testület + csatlakozás az EU Ügyészséghez.

Én ezt választom, mégha vannak komoly hiányosságai ennek is.
Magyar Péter mozgósító szerepe elvitathatatlan, el is ismerem, de a fröcsögése változatlanul idegesít. Viszont látok normális embereket végre, és ők vannak többen.
Ráadásul még van több mint 2 hónap.
 
micsoda parázs vita, de modern korunkban a mesteréges inteligencia használatával becsapják az embereket, aki pedig évtizedek óta nem magyrországon él, hanem az amerikai, vagy az ausztrál kontinensen, nemigen tudja mi zajlik magyarországon, igaz olvassa a sajtót, de nem tudja eldönteni melyik az igaz. De ha ide jönne és bejárná a dunától keletre az országot, kicsit másképpen látná szétkürtölt híreket. Hogy milyen is lesz picinyke országunk, nem tudni, lesz e olyan miniszterelnök aki valóban törődik az alsóbb népréteggel, mert előre igérgetni lehet sokmindet, de ha nem teljesül akkor szépen ki lehet magyarázni. A háború óta nem volt olyan kormányunk aki ne hazudott volna. Meglátjuk mikor leszünk a szabad magyarország, mert most a törvény csak az alsóbb néprétegekre érvégyes, pl. ha én ha ellopok élelmiszert, keményen megbüntetnek, de ha a multik milliárdokat sikkasztanak, a büntetés egy ejnye- bejnye és elsimítják a történteket
 
Most akkor fűtsünk de, nagyon vagy várjunk....
Gulyás Gergely az Index kérdésére kifejtette: a mostani számítások szerint körülbelül 10 százalék az azoknak az aránya, akik közel kerültek ahhoz, hogy átlépjék a rezsicsökkentett fogyasztási határt a hideg időjárás miatt. Ezért volt szükség a kormány lépésére.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a helyzet nem egyszerű, a gázzal fűtők háromféleképpen fizetnek. Többségük általányt fizet, ahol a hideg januárt ellensúlyozhatják a melegebb hónapok. Vannak, akik havi diktálással fizetnek, náluk azonnal érzékelhető, ha átlépik a kedvezményes határt. A harmadik csoport fogyasztási görbe alapján fizet – náluk minden hónapra kiszámolják az átlagos fogyasztást, januárban ez az éves átlag 19 százaléka és ha ezt átlépik, akkor kellene többet fizetniük.

A célunk az, hogy senkinek ne kelljen többet fizetnie, mintha ilyen extrém időjárás nem lett volna
Gulyás kiemelte, hogy a rezsicsökkentésnek van észszerű határa, ezért senkit sem ösztönöznek pazarlásra eddig sem és most sem ez a cél. Bejelentették a napenergia-tároló programot is, amitől a vezetékes áramfogyasztás csökkentését várják.

Az energetikai piacon keletkezett extrahaszonnal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a többletfogyasztásból származó haszon az energetikai cégeknek jutott, de velük nem egyeztetett a kormány az extra reszicsökkentés költségeinek átvállalásáról.
(miért is egyeztetne bárkivel hisz ők tudják hogy kinek mi kell, vagy ha nem is de, kiosztják.)
 
Viszont látok normális embereket végre, és ők vannak többen.
Normális ember nem megy politikusnak.
Próbáltam már magyarázni.
A szakembernek nem arról kellene dönteni, hogy a profit 20 vagy 25 százalék legyen.
Azt kellene eldönteni, hogy kiket fog rendesen megsarcolni,
hogy legyen némi forrás a változásra és a működésre.

A szakember nem tud pénzt varázsolni.
Az amúgy is szegények további sarcolásához politikus gyomor kell.
Ha 2x annyi forrás lenne, mint amire szükség van.
Mindenki rendesen dolgozna.
Lennének ehhez eszközeink.
Az előállított termékekért egymás taposná a külhon.
Akkor akár Te vagy én is lehetnénk a miniszterelnökök.
Valószínűleg nem tudnánk annyira elrontani,
hogy legközelebb is ne legyen minimum öthatodunk.
 
Utoljára módosítva:
Gulyás Gergely az Index kérdésére kifejtette: a mostani számítások szerint körülbelül 10 százalék az azoknak az aránya, akik közel kerültek ahhoz, hogy átlépjék a rezsicsökkentett fogyasztási határt a hideg időjárás miatt. Ezért volt szükség a kormány lépésére.
Érdekes válaszok is születtek talán ez áll legközelebb az én gondolatomhoz.
Sikeres és erős Magyarország, ahol a "rezsicsökkentés" és "Európa legolcsóbb energiára" mellett egy hét kemény fagy miatt a fél ország nem tudja kifizetni a január havi rezsiszámlát és kormányzati intézkedést kell hozni.
"Januári rezsistopot vezetett be a kormány, ennek értelmében az e hónapban keletkező többletköltséget átvállalják a családoktól."
Csókolom, ki döntött az éves 1729 köbméteres limit bevezetéséről 2022-ben?
Urszula? A Tisza? Weber? Az IMF? A Háttérhatalom?
Ki döntötte el 2022-ben, hogy a limit felett "versenypiaci árat", 767 forintot kell fizetni egy köbméter gázért, miközben a földgáz valódi ára ennek hetede, kicsivel több mint 100 forint?
Urszula? A Tisza? Weber? Az IMF? A Háttérhatalom?
Az "óriási jólét" és a "páratlan fejlődés", tizenharmadikhavi- tizennegyedikhavi, "hatalmas reálbérnövekedés" ellenére hogyan lehet, hogy rengeteg ember nem tudja kifizetni a 2013-as (!!!) áron befagyasztott rezsiköltséget?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,763
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére