Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Hamis következtetés
És te is beleesel kivételes furcsaságokba a Tiszára hajlasz már előtte voltál MSZP-re hajló is.
Különböző okok miatt, de a DK és az MSZP támogatottsága is az idős korosztály sajátja.
Az következtetés gyorsan levonják sose semmi nem homogén
Én Tiszás lettem hajlottam -e DK-ra talán sose.
Lehettem volna Tisza előtt Dk de sose értékeltem akkorára Gyurcsányt
Egy pillanatra erősnek látszott amikor megvádolták sukkoróval.
És amikor szakítani látszott az MSZP-vel
De semmi se jött be igazán neki.
Kiemeltél egy mondatot a hozzászólásomból.
 
A rendszerváltás után néhány évig itt képviseleti demokrácia volt.
Sok párt jött létre, mindegyik képviselt valakit vagy valamit.
Többségük nem volt populista, szép lassan elhullanak.
Marad a te kedvenc megoldásod.
Lesz kettő jobboldali konzervatív párt.
Mindössze azon vitatkoznak, hogy az égszínkék mit jelent pontosan, a többi dologban teljesen egyetértenek.
És azzal mi lenne a baj?
 
Az égvilágon semmi, a többség dönt arról, hogy mi lesz a következő négy évben.
ööö...nem a többség hanem az nyer akinek a pártjára szavaznak többen.
Hiába hasonlítod össze a fidesz és az ellenzéki szavazatát nem az számít.
Ha kormányt akarnak a jelenlegi ellenzéki pártok akkor fel kell adniuk a saját kényelmüket....de, nem fogják.
 
ööö...nem a többség hanem az nyer akinek a pártjára szavaznak többen.
Hiába hasonlítod össze a fidesz és az ellenzéki szavazatát nem az számít.
Ha kormányt akarnak a jelenlegi ellenzéki pártok akkor fel kell adniuk a saját kényelmüket....de, nem fogják.
Ha összesen kettő párt indul, csak akkor nyerhet az egyik, ha a többség rászavaz.
Teljesen összezavarsz.
Már megint számolnunk kell a senkikkel is, akik jelentősen befolyásolhatják az eredményt?
 
ööö...nem a többség hanem az nyer akinek a pártjára szavaznak többen.
Hiába hasonlítod össze a fidesz és az ellenzéki szavazatát nem az számít.
Ha kormányt akarnak a jelenlegi ellenzéki pártok akkor fel kell adniuk a saját kényelmüket....de, nem fogják.
Éppen ezért a választónak kell gondolkodnia, hogy hová teszi az X-et.
Nem a pártok megélhetési politikusait kell meggyőzni, mert az reménytelen, ahogy eddig is az volt, hanem a VÁLASZTÓKAT!
 
azert ugye latod a vilagot a nepeknek pont elege lett az idiota demokratakbol
Itt inkább Victorinox van, ami azért kellőképpen bizonytalan, tehát csak valószínű.
Európában és főleg Kelet-Európában a drága miniszterelnök úr keményen jobboldali, konzervatív, keresztény szövetségesei ténylegesen inognak vagy már megbuktak.
 
ööö...nem a többség hanem az nyer akinek a pártjára szavaznak többen.
Hiába hasonlítod össze a fidesz és az ellenzéki szavazatát nem az számít.
Ha kormányt akarnak a jelenlegi ellenzéki pártok akkor fel kell adniuk a saját kényelmüket....de, nem fogják.
Nem teljesen világos mert az többség amelyik pártra szavaznak.
 
És azzal mi lenne a baj?
Lesz kettő jobboldali konzervatív párt.
Nem nem lesz.(ez csak a szájába rágott duma) ez hogy jobboldali.
Több baloldali számít a Tiszára.
Mondja Ő de nem igaz mert inkább többen baloldalinak szeretnék a Tiszát
a Fidesz épp annak sorolja be.
Más meg azt mondja ha DK-sokat akar még baloldalibb kell legyen.
Nincs még ez kialakulva képlékeny
 
Nem teljesen világos mert az többség amelyik pártra szavaznak.
De, nehezen értetek meg...
Van egy fix fidesz szavazó bázis. és vannak a többiek nem mindegy hogy egy pártra szavaznak vagy eloszlik tizenkettő közt. Ezért is írtam hogy lehet hogy az ellenzéki pártoknak több szavazó polgárja van de, szétoszlik.
 
Kölcsönös.
Minden attól függ, hogy aznap melyik lábbal keltél fel:

1. A Tisza fölényesen győz, óellenzék nincs.
2. A Tisza fölényesen győz, pedig óellenzék is van.
3. A Tisza éppenhogy győz, óellenzék nincs.
4. A Tisza éppenhogy győz, pedig óellenzék is van
5. A Tisza éppenhogy kikap, óellenzék nincs.
6. A Tisza éppenhogy kikap, de óellenzék is van.
7. A Tisza alaposan kikap, óellenzék nincs.
8. A Tisza alaposan kikap, de óellenzék is van.

/ Tovább kombinálódik, mert nem mindegyik jelenti egyértelműen a fidesz elkergetődését vagy a maradását. /

Legalább annyit jó lenne tudni, hogy 2026-ban lesz óellenzék vagy nem.
Az óellenzék egyszer teljesen megsemmisül, máskor meg miatta nem nyer a Tisza.
Nem a Tiszával kellene foglalkozni inkább, és nem a fidesz legyőzése a cél?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,566
Tagok
630,541
Legújabb tagunk
Fekete Sándor 9
Oldal tetejére