Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Nem összefogás kell hanem visszalépés.
Így van. Része lehet persze az alkunak, hogy ahol valami tutibiztos óellenzéki jelölt van, ott a Tisza nem indít egy hasonlóan erős jelöltet, mert az csűnyán megosztaná a szavazatokat.
De az ilyen alkuk is becsődöltek korábban, semmi garancia arra nincs, hogy a felek HELYBEN be is tartanák. Előfordult olyan is, hogy a visszaléptetni kívánt jelölt megsértődött, és csakazértis elindult függetlenként.
Szóval, nem csodálkoznék, ha az előzmények ismeretében a Tisza nem menne bele ezekbe az alkukba (legfeljebb a kutyákkal, ők azért talán megbízhatóbbak).
 
Bent nem lehet kimenni. A bent levők számának arányában számít, hogy megvan e az 50%+1 szavazat.
A viccpárt érti, a tisza hívei nem akarják érteni, mert minden alól felmentést keresnek mindenáron.
Állítólag magyar Péter alaposan lecseszte a fővárosi képviselőit, amiért nem tudnak megírni tisztességesen egy beadványt.
Amiből a legújabb balhé keletkezett.
 
A viccpárt érti, a tisza hívei nem akarják érteni, mert minden alól felmentést keresnek mindenáron.
Állítólag magyar Péter alaposan lecseszte a fővárosi képviselőit, amiért nem tudnak megírni tisztességesen egy beadványt.
Amiből a legújabb balhé keletkezett.
Hát igen, ez jogos. Egy beadványnak passzolni kell a többi jogszabályhoz, különben akármilyen szuper, nem is tárgyalhatják.
 
Hány ilyen volt a Fidesznek?
Macedón elnök. menekítés akit tagadtak?
sok sok
A nem teljesen elfogult szavazó a sajátjai hibáit is észreveszi és annak sem örül,
nem akarja bemagyarázni magának, hogy az semmiség.
A másra mutogatás a fidesz szokása.
A más is hazudik és a más is lop nem ad felmentést semmire.
 
Egy portálon felmerült egy kérdés.
KÉRDÉS A KÖZÖNSÉGHEZ: MITŐL STABIL (?) A FIDESZ TÁMOGATOTTSÁGA AZ IDŐS KOROSZTÁLYBAN?
Hamis következtetés
És te is beleesel kivételes furcsaságokba a Tiszára hajlasz már előtte voltál MSZP-re hajló is.
Különböző okok miatt, de a DK és az MSZP támogatottsága is az idős korosztály sajátja.
Az következtetés gyorsan levonják sose semmi nem homogén
Én Tiszás lettem hajlottam -e DK-ra talán sose.
Lehettem volna Tisza előtt Dk de sose értékeltem akkorára Gyurcsányt
Egy pillanatra erősnek látszott amikor megvádolták sukkoróval.
És amikor szakítani látszott az MSZP-vel
De semmi se jött be igazán neki.
 
Ez csak a Fidesz hazudozására hoztam mert azt hiszed csak Magyar beszél elhamarkodottan,amit te hazugságnak neveztél.
Felétek a lódítást elhamarkodott beszédnek nevezik?

Ha a fidesz hazudik, az senkit nem jogosít fel arra, hogy szintén bármit hadoválhat.
Magyar Péter hazudja azt, hogy minden jobb lesz miután elkergette Orbánt.
Csak néhány év múlva derül ki, hogy nem mondott igazat vagy tényleg úgy lesz.
Sorolhatnám azokat, amelyek pillanatok alatt kiderültek.
Tényleg nem értem, hogy mi készteti erre, valószínűleg valami marha nagyot akar mondani, és ez lesz belőle.

Állította, hogy annyira soha nem süllyedt volna, hogy fidelitasos legyen.
Gyorsan bemutatták a belépési nyilatkozatát.
Elsunnyogta, a média pedig nem forszírozta, még a kormányoldali se.

A Covid oltást nem ismétlem részletesen, amikor szerinte a tömegben várakozott veszélyeztetve az életét.
Valójában VIP ellátás keretében pazar körülmények között kapta kizárólag a családja körében.
Ezt is elsunnyogja, a média nem forszírozza, a kormányoldali se.

Most éppen nyertesnek állította be magát egy perben, pedig vesztett és fizet 1 Millió forintot.

Tudja hol / szerinte Svájcban és Szingapúrban / vannak Orbán Milliárdos számlái.

. . .

Ezek teljesen értelmetlenek, olyan mintha Rogán időnként átkapcsolná benne a csipet, Petikém most hazudj valamit amivel rontod a jó híredet.

Akarsz te egyáltalán elkergetést?

El kellene dönteni, hogy az óellenezék számít vagy nem?
mszp-dk-momentum-párbeszéd-kutyák-lmp-jobbik-mihazánk
Remélem, nem hagytam ki egyet sem.
Ha ezek most hullnak a porba éppen, akkor nem kell velük törődni, a tisza egyedül is fölényesen elkergeti a fideszt.
Ha mégsem annyira tuti biztos a tisza győzelme, hogy ezek a senkik is meghiúsíthatják, akkor koordinálni
kell velük vagy egy részükkel esetleg egyes emberekkel, mert önként nem lépnek le a tisza kedvéért az biztos.

Aki valóban akar elkergetést az ne az éppen porba hulló óellenzékkel foglalkozzon állandóan, van egyéb tennivaló bőven.
 
Utoljára módosítva:
minek ennyi ??? csak szetszorodik a valaszto ertelmetlen es logikatlan eleg ketto max +1 valami zold
A rendszerváltás után néhány évig itt képviseleti demokrácia volt.
Sok párt jött létre, mindegyik képviselt valakit vagy valamit.
Többségük nem volt populista, szép lassan elhullanak.
Marad a te kedvenc megoldásod.
Lesz kettő jobboldali konzervatív párt.
Mindössze azon vitatkoznak, hogy az égszínkék mit jelent pontosan, a többi dologban teljesen egyetértenek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,579
Tagok
630,542
Legújabb tagunk
szarkaagota
Oldal tetejére