Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Menekülni??
Ne viccelj.
Nem itthon élsz? Itt nincs semmiféle rendszerváltási hangulat. itt Tolsztojt olvassák Háború vagy béke.
Talán nem jó szó. Arra gondoltam, hogy amikor visszavonul (mert nem várja meg, hogy megbukjon), olyan helyre kell menjen, ahol nem tudnak a kapuja előtt demonstrálni, nem kell gúnyos megjegyzéseket hallgatnia (néznie a tévében)
Ahová visszavonulhat, tengetni a jól megérdemelt nyugdíjas éveit.
 
Akkor hogy legyen? egy partrendszer eljen a diktatura. Demokracia csak egy uri huncutsag, minek is ??????nincs is ra igeny.
A régi ellenzéki pártokra gondoltam akik akkora buktát hoztak össze egy Új ellenzéki párttal szemben is....
Árnyékkormánnyal mi lett ? Miért is alakult?
A többiről ne is beszéljek MSZP hm van még?
Momentum ..hm
LMP semmi...
 
Nagyon tetszett a DK kampány-klippje. A fontoskodó Kőhalmi meg a rámenős Dobrev masírozik és közben a fideszbuktatásról beszélnek.
(Ez a séta közbeni beszéd a tengerparti doktor-sorozatban volt nagy divat!)
(Eddy nyilván erre alapoz)
Nem, nem erre alapozok.
Probalom magamban elemezni mi johet.

Amit most teljesen elhibaszottnak latok: nincsennek arcok!
MP kizarolag magat tolja reflektorfenybe.
Amik a korulotte levoket illetik, max Nagy Ervin, és NoÁr az akinek van valami ismertsége, de nekik is korabbi - teljesen sikertelen - megmozdulasokon.

MP változtat mindig azoin, megy az eu-ba vagy marad.
A kepviseloik ott nem fognak tudni ismertsegre szert tenni!

Mar el kellett volna kezdeni az uj arcok köztudatba vitelét.
Nem valosult meg!
A kampanyt kizarolag MP vitte vegig!
Hibanak tartom azt is, hogy olyan szemelyek nevet vitte csak koztudatba, akiknek mar volt, és nem mint politikus! (pl Rost Andrea)

Egyszeruen hianyolom a tudatossagot, és szakszeruseget abbolk ami most van!
 
Nem, nem erre alapozok.
Probalom magamban elemezni mi johet.

Amit most teljesen elhibaszottnak latok: nincsennek arcok!
MP kizarolag magat tolja reflektorfenybe.
Amik a korulotte levoket illetik, max Nagy Ervin, és NoÁr az akinek van valami ismertsége, de nekik is korabbi - teljesen sikertelen - megmozdulasokon.

MP változtat mindig azoin, megy az eu-ba vagy marad.
A kepviseloik ott nem fognak tudni ismertsegre szert tenni!

Mar el kellett volna kezdeni az uj arcok köztudatba vitelét.
Nem valosult meg!
A kampanyt kizarolag MP vitte vegig!
Hibanak tartom azt is, hogy olyan szemelyek nevet vitte csak koztudatba, akiknek mar volt, és nem mint politikus! (pl Rost Andrea)

Egyszeruen hianyolom a tudatossagot, és szakszeruseget abbolk ami most van!
Dőljünk hátra és nézzük.
Hacsak nem szánsz pénzt erre a pártra.
 
Lehet itt most somnondent mondani, de szerintem a kormany jol kezeli a helyzetet.
A tipikus nem az a legeny ...dolog van.

Sok utest kaptak, de kihevertek.
A mandatumokban ugyan veszetettek a korabbihoz kepest, de nem annyit, min t arra az ellenzek vart.

Orbanek profi politikushoz illoen vittek vegig ezt a dolgot!
Arra koncentraltak, amiben ok a jok, és nem foglalkoztak olyan dolgokkal, amibol nem johetnek ki jol.

Ezt a fajta profizmust hianyolom MP-nel
 
Orbanek profi politikushoz illoen vittek vegig ezt a dolgot!
Az Országgyűlés keddi ülésén a képviselők Magyarország Alaptörvényének tizenharmadik módosításáról döntöttek. Gyermekvédelmi szigorításokat is elfogadtak.
(kész erre sem tudnak többet építeni az ellenzékiek)
 
Ez az egesz jatek az okori romara hajaz.
Marius és Sulla vetelkedesekor Caesar azzal szerzett nevet maganak, hogy nyiltan tamadta az egyik nagyot, Sullat.

Orban kezdte igy.
Csak omogotte ott állt egy foleg jogaszokbol allo hattercsapat!

De mindegy, kivancsian varom a kovetkezoket :)
(és nem szanok pénzt erre a pártra. A fenenek van kedve vesziteni :p )
 
Ha van egy media ami ennyit szerepeltet, én a magam kis buta parasztesze szerint nem ugrok neki!
Meg akkor sem, ha szerinted kevesen nezik(ami nem igaz, mert a baloldal elso szamu szerve!
Volt musorvezetoje ma a dk egyik frontembere, parlamenti kepviseloje)
De izlesek és pofonok
Éppen ezért nem kellett volna oda se mennie! Nem csak tegnapelőtt, hanem egyáltalán nem!
 
Éppen ezért nem kellett volna oda se mennie! Nem csak tegnapelőtt, hanem egyáltalán nem!
Nem jó, használni kell a médiát.
Az még mindig rosszul járt aki a médiát támadta(hibáztatta)
Az ATV nem ellenséges csatorna
Időnként Szőlősi Györgyinél nem lehet tudni
A Német Sándoré vagytok, vádat mit gondolt nem fogják visszautasítani Egonék?
Hibázott a fiú akkor is ha most elterjedt megrendezett provokációs csapda volt.
 
Utoljára módosítva:
Nem fogom Rónai Egont károztatni mert nagyszerű műsorvezető és kemény is mint láttuk
Az a "kutyakomédia játék" önmagára is vonatkozott
És jól mondod: Casaloma egy revans komédiává züllött
a meghívás
Megbántotta Magyar Péter a vádjaival az ATV-t
Igaztalanul
Erre visszavágtak a Rónaiék sarokba szorítva a Magyar Pétert
Kicsinyes játékba kezdtek mind a ketten
De egyértelmű hogy Magyar Péter rosszul reagálta le.
Az alábbi emberkének is van jó mondata

Igaza van egy bocsánat kérés kelett volna ott rögtön
Elegáns magasságokba emelkedhetett volna
De a szimpátia elvesztését tagadom.
Mert érezhető volt benne ez a jellemhiba
sokszor visszaköszönt .Meg is fogalmazták le is írták(egy narcisztikus személyiség). Láttam is de olyan ünneplés közepette bárki primadonnaként viselkedhet.
Ezzel együtt mégis azt értékelem amit tett országosan.
Jó, akkor már minimum ketten vagyunk. De nem várd, hogy a DK is tapsoljon!
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,212
Tagok
631,212
Legújabb tagunk
Bill5372
Oldal tetejére