Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Erre épít ovi a fidesszel. A bukására várnak, amit nem is titkolnak.
Orbán, mint igérte az utcára viszi az ellezéket. Bencsik a DEMOKRATÁBAN társaival nyíltan uszít.
Ne a demokratára figyelj hanem videós elemzőkre
Ott másképp hangzik:
A Fidesz tökéletesen tehetetlen megújulni nem tud.
Arra várnak hogy a Magyar-kormány hibákat kövessen el
Ha az elégedetlenség a tömegekben Magyar Péter ellen fordul
Akkor lesz cselekvésre lehetőség
De semmi utcai tömegrendezvény
Ezt te túl liheged
A Demokrata nem számít az ottani Nagy gondolkodók nem Párvezetők sima szájaló félujségírók.
 
Látom téged nagyon felhúzott a z Orbáni idők léte
Most is kalkulálsz velük
Nem kell amig csak a médiában Bencsikék prüszkölnek
Eddig se értek el semmit
Most vezető nélkül vannak
Orbán haza se jön
Mert párt nélkül maradt
Idős már az utcai politizáláshoz
Ne becsüld alá a “hazafiakat”.
 
Ne becsüld alá a “hazafiakat”.
Te túl becsülöd a szájaló fél-úságírókat
Vezető nélkül esélyük sincs
Ne félj míg engem látsz, ha farkast kiáltunk többen, ráérsz megijedni.
Addig elég a parlamentet figyelni
Ha annak visszhangja benned is okos-látású következtetést ad
Utána ijedezz(ne a demokratától)
Emlékszel hány öregasszony félt hogy a migránsok megerőszakolják?
 
Utoljára módosítva:
Te túl becsülöd a szájaló fél-úságírókat
Vezető nélkül esélyük sincs
Ne félj míg engem látsz, ha farkast kiáltunk többen, ráérsz megijedni.
Addig elég a parlamentet figyelni
Ha annak visszhangja benned is okos-látású következtetést ad
Utána ijedezz(ne a demokratától)
Emlékszel hány öregasszony félt hogy a migránsok megerőszakolják?
Nézd, én migráncs vagyok. Egy migráncs még a füvet is hallja nőni.
Nem bízik senkiben, mindenre odafigyel. ;)

Ha ezt tettétek volna ti is, 2014 ben már nem kap ovi 2harmadot.
 
Utoljára módosítva:
Lassan, de alakul.

"Magyar Péter szerint májusban államcsőd szélén volt Magyarország, csak a befektetők optmizmusán múlott, hogy sikerült elkerülni."

Az OPNI-t mikor nyitják ki?
 
Magyar Péter miniszterelnök egy posztjához írt kommentben elárulta, már legalább 10 olyan javaslat érkezett a köztársasági elnök személyére, ami szerinte „komolyan vehető”.

Egy a poszthoz fűzött kommentben a miniszterelnök azt is pontosította, hogy nem társadalmi konzultációt kezdeményeztek, hanem névjavaslatokat vártak.

Nem társadalmi konzultációról beszéltünk, hanem azt kértük, hogy küldjenek ajánlásokat. Legalább 10 komolyan vehető jelölt érkezett, de a döntést végül a TISZA frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia. Ezt hívják képviseleti demokráciának és ezt írja elő a jelenlegi Alaptörvény
 
Mert építeni csak úgy lehet, ha az előző rosszat leromboljuk. Még az írmagját is ki kell irtani a NER-nek, mert ha csak körömpiszoknyi megmarad, ott alkalmat ad arra, hogy újra építkezzen a NER. És mivel most fokozatosan eltünteti a TISZA a NER-t, az építkezést, építést csak akkor tudja elkezdeni, ha az előző rossz dolgok eltűntek. És ez sem kettő nap alatt valósul meg.
Rituevu ,
egy barátom kérdezi , hogy annál az állitolagos "rendszerváltásnál" mennyi is maradt meg ? Mekkora is volt az ugynevezett "körömpiszoknyi " ? ;)
 
Elébb ezt magyarázd meg
Ha az állami hatalmi szerveket(NAV) kiküldte Orbán
Akkor nem kifogásoltad?
az Aranykonvoj elleni támadás is NAV-ra hivatkozott akció volt.
Ja hogy ez utan igy mukodik a magyar jog!(mar a sokadik ilyen magyarazat)
Orbannak lehetett akkor nekunk miért ne.

Ezt hivjatok Ti demokracianak!
Lelketek rajta!
 
Ja hogy ez utan igy mukodik a magyar jog!(mar a sokadik ilyen magyarazat)
Orbannak lehetett akkor nekunk miért ne.

Ezt hivjatok Ti demokracianak!
Lelketek rajta!
A mások lelkét hagy a tied már elkárhozott Orbáni időkben
Hogy most mennyire van demokrácia azt majd a te szürke-hályogos szelektív szemed megmondja.
Mert: Aranykonvoj elleni támadás is NAV-ra hivatkozott akció volt. A TEK igénybevételével.
 
A mások lelkét hagy a tied már elkárhozott Orbáni időkben
Hogy most mennyire van demokrácia azt majd a te szürke-hályogos szelektív szemed megmondja.
Mert: Aranykonvoj elleni támadás is NAV-ra hivatkozott akció volt. A TEK igénybevételével.
Értem.
Tehat az ugynevezett tisztitotuzben eltakaritjak az orbani szennyet, és a sajattal helyettesitik.
Mindezt persze etikusan, jogszeruen és minden mas.
Vajon ha analogiat keresek miért Brutus jut az eszembe.
Az erkolcsi tisztasag megtestesitoje, aki lesujtott a zsarnokra.
Nem torodve azzal, hogy Caesar fiakent szerette.
Aztan az eredmeny szinten Brutust igazolta, hisz Ő a köztarsasagért tette amit tett. Ugy hogy egyertelmu, hogy ez utan lett Octavianusbol Augusztusz, roma elso c saszara! Roviden sikeres akcio volt.
Ja és az erkolcsi tisztaság - az analogia itt is ul! - . Brutus Ciliciai kikuldwetése alatt a hely varosainak adott kolcson.
Mindossze 48 szazalekos kamattal :p
Ezt termeszetesen nem akartak elfogadni, hisz majd negyszeres uzsorakamat volt, erre mit tett a Mi erkolcsos Brutusunk?
Odakuldte roma katonait!
A varosi tanacsot korbevették és addig nem akartak elengedni oket mig meg nem fizetik a tartozast.
Csak 8 tanacsos halt éhen :) (mondhatni bagatel!)
Ha Cicero nem lép kozbe és nem vonatja vissza a katonakat a tobbi asem ussza meg.
Ugy hogy egy valoban erkolcsos, a tisztasag utjat valaszto ember volt a mi derek Brutusunk, aki lopott csalt hazudott, és gyilkolt amikor arra kerult a sor, raadasul azt aki a csaladjaba fogadta.

Remelem MP-nek nem fog megjelenni senki ahogy az Shakerspearenal tortent Brutus vegso csataja elott : Philippinel talalkozunk!
 
Nefeledj , akkor kérdezem saját nevemben , hogy az 1990-es Gengszterváltásnál vagy minél milyen "tisztogatás volt ?? Mi is lett a Rákosi - Kádár bagázzsal ??
Ez egy pacuha megfogalmazás
Két különböző kor közte a vége szerint 40 év
Ez első periódus addigra kihalt.
Akik még éltek azoktól elvették a kiemelt nyugdíjat
Pozícióban már egy sem volt
Csak egyről tudok mert nemrég volt egy videó a Köztársasági elnökökről Losoncizi Pál
Az visszavonult szülőföldjére Barcsra
Miért mit akarsz tőle?
Már senki nem él.
_____________
Ha csak arra akarsz pacuhán célozni:Mondd ki a nevét: az MSZMP 1990 ben még lévő és még hatalomban és pozicióban (Gazdasági vezetés) mit tettek?
Mindenki tudja: leértékelve megvették az üzemeket
Majd igen hamar és jó haszonnal eladták nyugatra
Azzal a feltétellel
Nem zárják be a gyárakat
ami természetesen másképp történt
Mert nem termelési kapacitást vettek.
Hanem piacot.
Ez volt a privatizáció
amiből én már akkor tudtam nem fogok hasznot nyerni belőle mások akik olyan helyzetben voltak azok fogják.
Mit akarsz már ezzel is?
Mint ahogy mi francot akarnál a TSZ-sítés újra álmodásával
Nem rég valami kíváncsiságom folytán meggyűjtöttem
Hány és milyen nevű TSz-k voltak és milyen aprók.
És érdekes volt(nekem)
Miképpen lettek egyesítva1954-re.Hogy a 25 körüli apró TSZ-ből hogyan jött létre 4 nagy
Rajtam és rajtad kívül már senkit nem érdekel az rohadt rég múlt kor.
Te is csak azért hogy verd a nyálad ugyan mi lett velük
Elárulom sokan semmi rendkívülit nem tettekAkik tettek persze megúszták úgy mentek át az 1960 utáni időkbe
1990 re pedig rég elmúltak(elporladtak)
Törődjünk a mával
A NER tagjai élnek és még vagyonukban vannak
Matolcsy klánt szeretném nagyon hogy elkapjál
Mészáros Lőrinc az csak egy végrehajtó
Neki már az is büntetés hogy nem kap több állami pézt a Mátrai hőerőmű feltőkísítéséhez
Utána otthagyja pénzéhes nője.
A gázszerelői ládája még meg van utána meghal és ő is elporlad
Kérdezheted 30 év múlva azzal a bagázzsal mi lett ki megúszta?
 
Utoljára módosítva:

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a Norcross Security TheBodyguard–Atest-őr c. könyvet :)
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?
Mecséri Ottóné wrote on Éleskés's profile.
Szép napot. Kérdezni szeretném, hogy tudok leiratkozni? tévedés volt a regisztrációm. Azt hittem, hogy kézimunka, varrás, gépi himzés oldalon regisztrálok. A politika nem nekem való és nem szeretem. Köszönöm a segitséget

Statisztikák

Témák
39,245
Üzenet
5,061,665
Tagok
631,468
Legújabb tagunk
u888productions
Oldal tetejére