Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Kölcsönös.
Minden attól függ, hogy aznap melyik lábbal keltél fel:

1. A Tisza fölényesen győz, óellenzék nincs.
2. A Tisza fölényesen győz, pedig óellenzék is van.
3. A Tisza éppenhogy győz, óellenzék nincs.
4. A Tisza éppenhogy győz, pedig óellenzék is van
5. A Tisza éppenhogy kikap, óellenzék nincs.
6. A Tisza éppenhogy kikap, de óellenzék is van.
7. A Tisza alaposan kikap, óellenzék nincs.
8. A Tisza alaposan kikap, de óellenzék is van.

/ Tovább kombinálódik, mert nem mindegyik jelenti egyértelműen a fidesz elkergetődését vagy a maradását. /

Legalább annyit jó lenne tudni, hogy 2026-ban lesz óellenzék vagy nem.
Az óellenzék egyszer teljesen megsemmisül, máskor meg miatta nem nyer a Tisza.
Nem a Tiszával kellene foglalkozni inkább, és nem a fidesz legyőzése a cél?
Kihagytál két variációt:
A Tisza nem indul, óellenzeki nincs.
A Tisza nem indul, óellenzek van...
 
Nem a Tiszával kellene foglalkozni inkább, és nem a fidesz legyőzése a cél?
Jó foglalkozok a Tiszával......majd a választásokkor .
Hogy a régi és a most alakuló pártok és egyesületek meg keressék a helyüket.
Miért lenne a Fidesz legyőzése a cél?
Első cél meghatározóvá válás a hazai parlamentben.
....és egyelőre ennyi.
 
A türelmem már 2010-ben elfogyott.
Egyeseknek csak 14 évvel később.
A többség viszont nagyon jól érzi magát.
Feltehetőleg jó részük félelemkeltés és a sikert sikerre halmozunk nélkül is.
Innen szép győzni.
A tisza szavazóbázisának döntő többsége 2010-ben még gyerek, vagy nagyon fiatal felnőtt volt. Őket okolni a mára kialakult helyzetért badarság.
 
A tisza szavazóbázisának döntő többsége 2010-ben még gyerek, vagy nagyon fiatal felnőtt volt. Őket okolni a mára kialakult helyzetért badarság.
Senkit sem okolok, legfeljebb Orbánt lehetne, de azzal se lennénk előbbre.
A többség dönt plusz a választási matek.
Ha beveszik a sok maszlagot, akkor is.
Ennyi.

Nekem majdnem mindegy, hogy éppen ki lop és mennyit.
Nem fogok éhenfagyni.
Kétségkívül jobb lenne, ha az emberek nem egymást ekéznék újabban már fizikailag is a populista politikusok miatt.
Éljenek normálisan, dolgozzanak, szórakozzanak és pihenjenek.
 
Utoljára módosítva:
„A kis pártoknak nem kellene indulniuk”

Magyar Péter támogatója minden vádra válaszol

Zene a füleiteknek!
A kedves és okos öregúr / legfeljebb 3-4 évvel idősebb nálam / elmagyarázza, hogy egy az egy ellen kell indulni 2026-ban.
Természetesen a másik egy a Tisza.
A momentumon keresztül mutatja be a megoldást, de ugyanez vonatkozik az összes többi kicsire is.
Álljon félre most a momentum, ne induljon a 2026-os választásokon.
Majd később próbálkozhat újra, ha még akkor is be lesz zsongva.

/ A videó hangzatos címe is erre a részre utal, de ez maximum kettő perc! /

A tiszától nem kér semmiféle pozíciót, csak sok pénzt ad, és van némi tanácsadói kényszere.
A momentumnak is sok pénzt adott, de nem fogadták meg teljes mértékben a tanácsait ezért buktak el.
MZP is ugyanezen okból lett vesztes, pedig neki is rengeteg pénzt valamint
jó sok hasznos és megszívlelendő tanácsot adott.
Valahol az Antal kormány államtitkáraként kezdte.
Utána saját pártot akart alapítani, de az nem jött be.
Neccesen ugyan, de újra képviselő lett, a frissen alapított pártja sikertelensége ellenére is.
A fidesszel is kereste a kapcsolatot, de akkor pechjére éppen a kisgazdák szívét hódította meg a fidesz.
Szövevényes gazdasági kapcsolatai vannak a fidesszel, de csak a vak véletlen műve, ha úgy tűnne,
hogy bosszút akarna állni valami régi piti sérelemért.

A dolog pikantériája az, hogy a hajlott kora ellenére viszonylag jól látja a dolgokat természetesen hozzám hasonlóan.
Viszont az éppen patronált pártoknak többnyire az ellenkezőjét javasolja a magyar néplélek kifürkészhetetlensége miatt.
Például, ha valaki nem hazudja magát népnemzetinek, akkor jobban teszi, ha távol marad a politikától.
 
Utoljára módosítva:
Például, ha valaki nem hazudja magát népnemzetinek, akkor jobban teszi, ha távol marad a politikától.
Nem kell magát másnak hazudnia a választók majd döntenek róluk ahogy eddig is tették.
Idegeskedjenek azok akik ebben a sziszifuszi ellenzékieskedésben részt vesznek.
Az ablakon nem vagyok hajlandó egy fillért sem kidobni.
 
Nos azért vannak a választott képviselőink hogy meghozzák a döntéseket.
Ja hogy nem tetszik?
Akkor válassz másikat.
A szavazást a Smaragd románcában lezajló voksolás mutatja be a legplasztikusabban.
Kis világomban, ha a 195 szavazásra jogosult közül hárman szavazunk másra, az nem jelent semmit.
Úgy teszel, mintha valóban választhatnék.
Nem a nekem tetszik vagy nem tetszik a kérdés.
Csak az számít, hogy a populisták átverése mennyire hatásos az összes embernél.
Az összes szavazó válaszhat mást, ha akar, ha van hozzá kedve, ha már elege van a régiből.
 
Miért ne jelentene? Ha sokan vannak így akkor változás lesz valamely irányba.
De, ha csak elmélkedünk hogy az ellenzék így az ellenzék úgy akkor marad a ˝folytatjuk˝....
Akkor ez kell a nép aktívabb felének.
Mert sokan azt hiszik hogy hiszen mi okosak vagyunk és a választások után majd .....Nincs olyan hogy majd a választások után.!!!
Most kell!
Hogy mi lesz utána az egy következő lépés.
 
De, nehezen értetek meg...
Van egy fix fidesz szavazó bázis. és vannak a többiek nem mindegy hogy egy pártra szavaznak vagy eloszlik tizenkettő közt. Ezért is írtam hogy lehet hogy az ellenzéki pártoknak több szavazó polgárja van de, szétoszlik.
Nem mindegy persze egyre kell és most pont a Tisza néz ki erre befutónak de ki tudja.
 
„A kis pártoknak nem kellene indulniuk”

Magyar Péter támogatója minden vádra válaszol

Zene a füleiteknek!
A kedves és okos öregúr / legfeljebb 3-4 évvel idősebb nálam / elmagyarázza, hogy egy az egy ellen kell indulni 2026-ban.
Természetesen a másik egy a Tisza.
A momentumon keresztül mutatja be a megoldást, de ugyanez vonatkozik az összes többi kicsire is.
Álljon félre most a momentum, ne induljon a 2026-os választásokon.
Majd később próbálkozhat újra, ha még akkor is be lesz zsongva.

/ A videó hangzatos címe is erre a részre utal, de ez maximum kettő perc! /

A tiszától nem kér semmiféle pozíciót, csak sok pénzt ad, és van némi tanácsadói kényszere.
A momentumnak is sok pénzt adott, de nem fogadták meg teljes mértékben a tanácsait ezért buktak el.
MZP is ugyanezen okból lett vesztes, pedig neki is rengeteg pénzt valamint
jó sok hasznos és megszívlelendő tanácsot adott.
Valahol az Antal kormány államtitkáraként kezdte.
Utána saját pártot akart alapítani, de az nem jött be.
Neccesen ugyan, de újra képviselő lett, a frissen alapított pártja sikertelensége ellenére is.
A fidesszel is kereste a kapcsolatot, de akkor pechjére éppen a kisgazdák szívét hódította meg a fidesz.
Szövevényes gazdasági kapcsolatai vannak a fidesszel, de csak a vak véletlen műve, ha úgy tűnne,
hogy bosszút akarna állni valami régi piti sérelemért.

A dolog pikantériája az, hogy a hajlott kora ellenére viszonylag jól látja a dolgokat természetesen hozzám hasonlóan.
Viszont az éppen patronált pártoknak többnyire az ellenkezőjét javasolja a magyar néplélek kifürkészhetetlensége miatt.
Például, ha valaki nem hazudja magát népnemzetinek, akkor jobban teszi, ha távol marad a politikától.

Én csak két dolgot kérdeznék a báró úrtól:
Ki is döntötte be anno a magyar növényolajipsrt és miböl is lett Ö vagyonos?
 
Én csak két dolgot kérdeznék a báró úrtól: Ki is döntötte be anno a magyar növényolajipsrt és miböl is lett Ö vagyonos?
Egy hétig volt a bedöntő izének a vezetője, mert nagyon jó szakember,
kiválóak a külhoni kapcsoltai, valamint jól beszél spanyolul és portugálul.
Utána más fontosabb beosztásba került, a privatizációért felelős osztályt
alapította meg, mint azóta tudjuk a privatizáció is egy sikertörténet lett.
 
Bocs. Azt hittem nyilvánvaló, hogy a kérdésem költői volt.
 
Bocs. Azt hittem nyilvánvaló, hogy a kérdésem költői volt.
Bedőltem a bedöntésnek.
Mostanában mindenki költői kérdésekkel provokál.
A privatizáció érdekesebb téma lenne . . .

A tanácsadás is csak egy szakma, gondolom, nem probléma, hogy már sokszor sok helyen megégette magát.
Nem akar a tisza hátán felkapaszkodva képviselő lenni.
A momentum és MZP ügyes volt, a pénzét elfogadták, a tanácsait már nem annyira.
Szerinte Magyar Péternek biztosan sikerül.
Ha mégsem, akkor keres egy újabb támogatására és tanácsaira érdemes politikai szereplőt.
 
Utoljára módosítva:
Elég érdekes MP utolso postja az FB-n.
Borotválkozás kozben fényképeztette magát, majd a post utan egy kommentben megadta az uzlet elérhetoseget is, ahol ezeket a szepsegapolasi cikkeket meg lehet venni.
Szoval nekem érdekes hazánk megmentojetol, és egy EP képviselotol.
Ha miniszterelnok lesz akkor a parlamentben fog reklamokat mondani?
Akkor mar inkabb az indian peldabeszedek :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,579
Tagok
630,542
Legújabb tagunk
szarkaagota
Oldal tetejére