Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Szívesen!

Már nem tudom megmondani az okát, de mintha téma idegen lett volna az indok, akárcsak Ishmaelnél.
Sajnos ez a téma is 4-5 szálon fut és követhetetlen (például Mellár Tamás és Magyar Péter közös metszetét én nem látom).
De ezen kívűl is számos oka lehet egy törlesnek.
Mellár Tamás Baranya megyéhez volt köthető (Pécs egy részének is ő volt az országgyűlési képviselője).
Casaloma számtalan példát hozott (sőt, talán személyeset is), hogy jobban kötődik ehhez a megyéhez.
Mivel Tőle kérdeztem, ezért éppen Mellárra, mint adott területen a tiszás jelölt "ellenfelére" (miután azt írta, hogy a tiszás végre helyi ismertség volt, nem pesti "plakátarc").

Egyébként, ha szerver megkívánja a törléseket, az enyémeket bármikor, bármelyiket - én itt vendég vagyok, a felelősség a Tiétek.

Az idő őket igazolta, a többiek NULLA DARABSZÁMÚ képviselőt juttattak be a Parlamentbe, egyetlen olyan körzet nem volt a 106-ból, ahol a regnáló képviselőknek csak megszorongatni is lett volna esélyük a Tiszás jelöltet.
Nincs korhatára a képviselőségnek. Mellár simán el tudná látni ezt a pozíciót, a kora nem akadály. Más kérdés, hogy nem is indult. (Nem volt párbeszédes, csak abban a frakcióban ült.)

A fenti mondatodra írtam, hogy csak egyszer volt Budán kutyavásár. Ezt a választást nem az döntötte el, kivel voltak elégedettek az emberek, hanem az, hogy Orbánék végre kikerüljenek a hatalomból.
(Bár az döntötte volna el ... szép új világ!!! - álom, álom!!)

Ráadásul elhangzottak Magyar Péter ígéretei, ehhez akartak az emberek nagy számú támogatást biztosítani. Az is a TISZA-ra szavazott, aki nem tiszás, éppen a kétharmadért.

DE! Nem ezekkel van gondom, ez egy rendkívüli helyzet volt. Ha jól dolgozik a tiszás, tőlem, ők is csinálhatják akár tovább is.
Erről nem kell dönteni, ez még messze van.

Ahogy a pártot sem tudom még megítélni, kevés idő telt el, sok a gond. Magyar Péter is csak akkor érdekel majd, ha a pártja ellenére hoz egyéni döntéseket, illetve, ha törvénytelenségeket szavaznak meg együtt erőből. (A "leembertelentrógerezése" a fideszes képviselőnek és a tiszás tapsot mellé unintelligens viselkedésnek tartom.)

Nekem azzal van gondom, hogy alakul a Magyar Péter-kultusz, s ugyanazt látom, mint 20 éve, 30 éve.
Az aktuális idolnak mindent szabad.
Majd lesz Magyar Péter sétány is, az Antall József rakpart és a Göncz Árpád Városközpont mellé.
Végül is, nem kér enni.
Aztán az utódaink majd megint átnevezik.

Talán lesz néhány ezer ember akkor is, aki elgondolkodik azon, miért van igénye a társadalomnak arra, hogy megmaradjon a legújabbnál újabb korukban is a feudális hűbérrendszer szereposztása: a hatalom dönt, a nép, a békés egymás mellett élés (és még lennének ötleteim) nevében, nagyokat hallgat.
Aztán majd egymás között jókat morog.

Ettől tartok megint, amikor az a legfontosabb Nektek is, hogy "de legalább járta az országot."
 
Veled jobban érdemes
De beszéljük ki:"Melléthei mind a végzettsége, mind a tudása, mind a tapasztalata, mind a megbízhatósága alapján"

Igen de egy feltételnek nem felelt meg látszatnak
Igen viszakoztattták
Szerinted miért lépett visszajelöltetéstől?
Szerintem egyértelműen a rokoni kapcsolat miatt. Hiába dolgozott a pártban már a házasságkötés előtt is Melléthei, (és hiába a több évtizedes baráti és munkakapcsolat közöttük) sokan gondolhatták azt, hogy az alig egy éve fennálló rokoni kapcsolat miatt emelte volna be a miniszteri székbe.
 
Szerintem egyértelműen a rokoni kapcsolat miatt. Hiába dolgozott a pártban már a házasságkötés előtt is Melléthei, (és hiába a több évtizedes baráti és munkakapcsolat közöttük) sokan gondolhatták azt, hogy az alig egy éve fennálló rokoni kapcsolat miatt emelte volna be a miniszteri székbe.
rövidebben írtam:
Igen de egy feltételnek nem felelt meg látszatnak
De én is beleerőltetett ellenzéki kifogásnak érzem.
Gondolom nem ebből akart hosszú bodicseket
Hisz van több támadhatósága
Már az elején inkább gyengeséget mutatott(?) engedékenységével
Talán ez üt vissza azóta, hogy erőltet.
Bár ma is írtam miként egyezett a polgármesteri fizetésekkel
És 8 év képviselői korláttal
 
Utoljára módosítva:
Mi is konkrét tett vagy javaslata amire ezt írod?
Gyakorlatilag ugyanazt kritizálod, csak részleteiben.

+ szeretném látni végre "A" TISZA-t is.
Egyelőre csak Magyar Pétert látom.
Ha a TISZA nem báb Magyar mögött, adjon ennek hangot végre.
Pl. jól esett volna, ha látom, hogy nem tapsolnak, ha a miniszterelnök letrógerez egy országgyűlési képviselőt.
 
Tévedsz de átmentél moderátorból kommentelőbe
Amit okkal tiltott Melitta
Nem egy az eszköztár
Én neked nem válaszolok csak ha már nem vagy mundérban
Tévedsz, de nagyot! Melitta soha nem tiltotta, hogy egy moderátor bármihez is hozzászóljon. Ez az egyik. A másik észrevételem: több tiszteletet kérek nemcsak Flamingóval szemben, hanem az összes többi hozzászólóval szemben. Ha nem tetszik, amit írnak, akkor nem kell elolvasni, pláne nem hozzászólni. Arról nem is beszélve, hogy messze nem korrekt, ha valakinek a végzettségét, szakmáját, vagy bármi mást felhozol csak azért, mert már normálisan nem tudsz hozzászólni, nincsenek érveid.
Hidd el nekem, én közel nem vagyok egyes emberekhez olyan türelmes, mint Flamingó. Nem lesz lelki defektem attól, hogy törlöm annak a hozzászólását, aki bármely okból a másikat vegzálja, megalázza.
"Én neked nem válaszolok csak ha már nem vagy mundérban" mondatért szégyelld magad.
 
A kritika mégsem mindig támadás. Az új NAV elnök mára csak ideiglenes lett. Aki a fideszes disznóságok eltussolásában jeleskedett. Fura, hogy erre senki nem emlékezett a tisza köreiben.
 
Csak ugyanazt tudom írni - ez egy magánoldal.
Én itt vendég vagyok.
A szabályokat a vendéglátó hozza.
Utálom, ha le kell venni a cipőt vendégségben - de ha megkívánják, ez van.
Legfeljebb nem megyek többé, vagy csak sokára. Esetleg viszek papucsot (ilyen volt már).
A megoldás neve: Überschuhe (sajnos a magyar nevét nem ismerem), mi ezt használjuk.
Praktikus, olcsó, és kis helyen is elfér.
 
Gyakorlatilag ugyanazt kritizálod, csak részleteiben.

+ szeretném látni végre "A" TISZA-t is.
Egyelőre csak Magyar Pétert látom.
Ha a TISZA nem báb Magyar mögött, adjon ennek hangot végre.
Pl. jól esett volna, ha látom, hogy nem tapsolnak, ha a miniszterelnök letrógerez egy országgyűlési képviselőt.
Azért Orbán (Anita) már tárgyalt külföldön, Kapitány meg fogadta az EB képviselőit. Szóval zajlik az élet MP-n kívül is.
Csak ahogy Tamás Bátya (Sulyok) lengyel útjáról se nagyon számolnak be, úgy ezekről sem. Uborkaszezon...
 
Tévedsz, de nagyot! Melitta soha nem tiltotta, hogy egy moderátor bármihez is hozzászóljon. Ez az egyik. A másik észrevételem: több tiszteletet kérek nemcsak Flamingóval szemben, hanem az összes többi hozzászólóval szemben. Ha nem tetszik, amit írnak, akkor nem kell elolvasni, pláne nem hozzászólni. Arról nem is beszélve, hogy messze nem korrekt, ha valakinek a végzettségét, szakmáját, vagy bármi mást felhozol csak azért, mert már normálisan nem tudsz hozzászólni, nincsenek érveid.
Hidd el nekem, én közel nem vagyok egyes emberekhez olyan türelmes, mint Flamingó. Nem lesz lelki defektem attól, hogy törlöm annak a hozzászólását, aki bármely okból a másikat vegzálja, megalázza.
"Én neked nem válaszolok csak ha már nem vagy mundérban" mondatért szégyelld magad.
Nincs itt vész, én úgy huszonéve moderátorkodtam rövid ideig az Index polfórumán, és ott azért összehasonlíthatatlanul keményebb szócsaták voltak, mégis lehetett normális rendet tartani.
(Mondjuk én mindig vétóztam a letiltásokat, ezért aztán hamar leváltottak).
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,184
Tagok
631,211
Legújabb tagunk
dradrika1234
Oldal tetejére