Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Nincs itt vész, én úgy huszonéve moderátorkodtam rövid ideig az Index polfórumán, és ott azért összehasonlíthatatlanul keményebb szócsaták voltak, mégis lehetett normális rendet tartani.
(Mondjuk én mindig vétóztam a letiltásokat, ezért aztán hamar leváltottak).
Mondjuk én nem is letiltásról beszéltem (bár az sem ördögtől való), hanem a nem megfelelő hangnem miatti törlésről.
 
Nem "de legalább járta az országot", hanem megismerte az országot, és az országgal is megismertette magát és az elképzeléseit is. Mi, és az előző generáció sem, sok éve nem láttunk hasonlót sem, a gyerekeink korosztálya meg soha.
Én azt láttam, hogy azért nem volt erre szükség, mert megjelenhettek "a" tévében, a médiában, újságokra gondolok, a különböző nézetek.
Vacsi közben is el lehetett dönteni, ki mit akar.

Most leáldozóban a tévé, és az egyéb, pl. a nyomtatott újságok is kikopóban.
Orbánék még rá is tettek jó pár lapáttal. (Az ellenzéki képviselők jelezték ezt!!)
Most a neten megy az infó, fő a látvány és a hang. Olvasni inkább ne kelljen.

Ehhez nem alkalmazkodtak a most kikerült ellenzéki képviselők, ezért lemaradtak. (Orbánék is.)
Aki követte őket így-úgy, főleg a régi módokon, tudta, hogy dolgoznak - ezért berzenkedem/berzenkedem, ha lekicsinylik őket.
A régi módon pedig a régi módokhoz szokott szavazók tájékozódnak. Őket meg simán lenyuggerezték, mint valami punnyadt agyú, Stockholm-szindrómás társaságot.

Magyar átvette azt, hogy a régi módon (is) szóljon a szavazókhoz. Ezt tényleg jól csinálta/csinálták.

A parlamenti munka viszont favágás. Unalmas, hosszú szövegek, unalmas részletekkel a köz számára.

Én annak örülnék, ha mindegyik társaság tudna képviselőket küldeni, anélkül, hogy leszólja a másikat. Mint egy normálisan működő munkahelyen. Az egyik friss, a másik tapasztalt. A kettő együtt hatékony, szükséges súrlódásokkal.
Az ország pedig akkor nyerne, ha nem versenyeztetné őket folyamatosan.

Ezt Magyar (még) nem érzi.
Talán erre utal Orbán, aki viszont jobban ért a "régiekhez".
 
Tévedsz, de nagyot! Melitta soha nem tiltotta, hogy egy moderátor bármihez is hozzászóljon.
Akkor szó áll szó ellen
Nekem, b.p.moderátor(piroska) mondta.
És nem bármihez hanem ott ahol moderál(vitát nem generálhat) hozzászólásával)
(És ezt összeférhetetlenség szempontjából talán indokoltnak gondolta)
a b.p. nagy tiszteletnek örvendett igaz-látásával, nem mindenáron beszélni akarásával.
 
Utoljára módosítva:
máris elvesztette egy csomó ember szimápiáját

:)))
Mind az ötven emberét, aki nézte a műsort :)))
Én néztem a Rónai Egon műsort
senki szimpátiáját nálam semelyik sem vesztette el
A Rónai biztos nem
Az egész ügy már nem ér annyit hogy még emlékezzünk rá
Hol volt ez a riporter/ alany közti konfliktus a Csete Beáta féle szörnyűséghez.
 
a baloldal elkötelezett hívei?! Ki kell ábrándítsalak.......... Szerintem ma mo-on a mesterségesen, egyéni pártérdekek mentén definiált jobb-bal-oldalak nem léteznek, max mint hivatkozási alapok, MP nagyon egyértelműen nem baloldaliként definiálja önmagát, és innentől értelmetlen az érvelésed
Végre aki szintén kimondja
Értelmetlen oldalazni
Mára kiderült nem baloldali párt a Tisza.
Egy inkább jobbközép nagy gyűjtőpárt.
Baloldali most nincs.
A DK(?)
 
A parlamenti munka viszont favágás. Unalmas, hosszú szövegek, unalmas részletekkel a köz számára.
Ehhez csak azért teszem hozzá
Záverec Tibor tegnap halott műsorából
A parlamenti munkát is átalakították
Népszórakoztatássá tette Magyar Péter
Teljesen másképp kezeli ezért az állandó szereplése
Mint a roadshow folytatása nemról napra izgalmasabb bodicsekek keletkeznek
Nem csak a unalmas szövegek közvetítése.
Hogy jó vagy rossz nem mondom.(kicsit romló de van akinek jó)
cirkusz a népnek.
 
Utoljára módosítva:
Tévedsz, de nagyot! Melitta soha nem tiltotta, hogy egy moderátor bármihez is hozzászóljon. Ez az egyik. A másik észrevételem: több tiszteletet kérek nemcsak Flamingóval szemben, hanem az összes többi hozzászólóval szemben. Ha nem tetszik, amit írnak, akkor nem kell elolvasni, pláne nem hozzászólni. Arról nem is beszélve, hogy messze nem korrekt, ha valakinek a végzettségét, szakmáját, vagy bármi mást felhozol csak azért, mert már normálisan nem tudsz hozzászólni, nincsenek érveid.
Hidd el nekem, én közel nem vagyok egyes emberekhez olyan türelmes, mint Flamingó. Nem lesz lelki defektem attól, hogy törlöm annak a hozzászólását, aki bármely okból a másikat vegzálja, megalázza.
"Én neked nem válaszolok csak ha már nem vagy mundérban" mondatért szégyelld magad.

Akkor szó áll szó ellen
Nekem, b.p.moderátor(piroska) mondta.
És nem bármihez hanem ott ahol moderál(vitát nem generálhat) hozzászólásával)
(És ezt összeférhetetlenség szempontjából talán indokoltnak gondolta)
a b.p. nagy tiszteletnek örvendett igaz-látásával, nem mindenáron beszélni akarásával.

tisztelettel kerlek teged es mindenki mast is itt - egyikunk sem tokeletes; Melitta sem volt az, de egy nagyon szeretheto EMBER volt - epp csak most ment el, mar nem tudja "megvedeni magat" - nem szeretnem ha ezen a forumon BARKI a szajara venne a gyasz idoszakaban!

kosz
 
Végre aki szintén kimondja
Értelmetlen oldalazni
Mára kiderült nem baloldali párt a Tisza.
Egy inkább jobbközép nagy gyűjtőpárt.
Baloldali most nincs.
A DK(?)
Az nem mára derült ki, hogy a Tisza nem baloldali párt.
Soha nem is volt az, a kezdetektől fogva a szélsőségektől távolságot tart, néppártként definiálja magát.
 
Az nem mára derült ki, hogy a Tisza nem baloldali párt.
Soha nem is volt az, a kezdetektől fogva a szélsőségektől távolságot tart, néppártként definiálja magát.
így van de én a Fidesz által annak definiáltsága, miatt hoztam a mondatot
Arról se feledkezz meg az is definiálni próbált
(Tudjuk miért)
 
Ha azt írod el fogja szúrni, az is csak feltételezés.
Hát szerinted: ha egy irányba mutató jelekből nem lehet következtetni
Ismered a kacsa definíciót
És sose totál biztosra mondtam csak dolgokat valószínűsítve
Itt volt tegnap a 160 milliárd visszavétele
Nem teljesen kizárt hogy ha épp azzal akarnak bizonyítani: márpedig
Létezik.És ezt teszem kirakati hatásfoknak
Minden embert átcsoportosítanak,arra az ügyre
akkor megtörténhet
De itt a törvényalkotási munka ami erőket köt le
Ott a 16 év összes este. sokkal nagyobb eseteivel
Miként tartod valószínűnek?:
Józan logikai és életismeret alapon is azt a valószínű
Az elmarad későbbre
Ha feltételezés
Akkor az de józan ész mondatja
 
minden múzeumtól bekérték azoknak a műtárgyaknak a listáját, amelyek nem közgyűjteményekben vannak jelenleg elhelyezve. A Szépművészetitől kapott leltár alapján tőlük összesen 1293 alkotást van kintlévőségben:
Ezt melyik hivatal gyűjti be?
helykitöltő azonnali sikert mutatni jó
Elégedettséget ad a Tisza-kormány iránt.
Még nem az igazi és a nagy apparátust igénylő NER lovagok óriás tételei.
Még nem Matolcsy és klánja.
Még Nem Rogán Antal és ügyei
a legnagyobb dió lesz Mészáros Lőrinc.
 
A vagyonVISSZASZERZÉS törvényes keretek között sokkal lassabban megy és mehet végbe, és arra sem számítunk, hogy mindent maradéktalanul sikerül visszaszerezni.
Bizony egyet beszélünk
Én a 160 milliárdosra mondtam szinte alig esélyes
Túl sok az irány amerre ment.
:
"2021 és 2023 között 160 milliárd forintot osztott szét az Orbán-kormány a nem nyilvános, úgynevezett 2000-es kormányhatározatokkalA Transparency szerint a 2000-es határozatokban a kormány nem vállalhat pénzügyi kötelezettséget, legalábbis elviekben. A szervezet szerint ezért törvénytelenül..."
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,296
Tagok
631,214
Legújabb tagunk
Lejla14
Oldal tetejére