Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Ahogy ígérte, van folytatás:

Áder János közpénznyelő alapítványa eddig 18,3 milliárd forintot kapott. Ebből luxusvillát vettek, haverokat fizettek. Ennek a pénznek a töredékét kapja működésre a 10 nemzeti parkunk évente.
Ezek s a hasonlo hirek igazándiban fedök, elfedök. Ma már más lenne a feladat.Neki kell ugrani a problémáknak.
 
Visszanéztem, és látom, igazam lett. MP népszerűsége nem sínylette meg, hogy otthagyta a műsort Sőt.
Kérem a tárgynál maradni!
(Bár már nemigen tudni mi az.)
Magyar Péter javaslatot tett:
- közmédia vezetők

- "újságírók" minőségi és minősíthetetlen munkája
- jobboldali újságírók, baloldali újságírók = érdekorientált újságírók
- újságírók?
- a jobb oldali média lejárató, gyűlöletkeltő, szándékosan, tudatosan, a balra nem jellemző
- DE, a baloldal is lejárató, pl. DK
- mi is a baloldaliság?, és van-e értelme ebben a korban

Erre írtam, hogy igen, ha azok vannak a másik oldalon, akik folyamatosan felsőbbrendűnek titulálják magukat, s gazdasági érdekből átlépik az alapjogokat.
 
Magyar Péter gyűjtő téma
A kutyapárt is beszállt az Áder-Sulyok-Magyar féle ügyhöz

„Köszönjük szépen miniszterelnök úrnak, hogy feltöltötte újra Áder János házáról négy éve forgatott drónvideónkat, így legalább többen láthatták, bár azt természetesen zokon veszem, hogy a levágták róla a szövegeket, így a lakosság nem értesülhetett róla, hogy ugyan nem épült tó a ház kertjébe, de Áder már kérte, hogy emeljék meg a Velencei tó vízszintjét, így azért lehet majd horgászni a kertjéből” – írja posztjában Kovács Gergely, az Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke.

Magyar Péter pénteken posztolt videót Áder János villájáról a volt köztársasági elnökkel folytatott üzengetés részeként. Áder ugyanis először alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás köztársasági elnök leváltását az alaptörvény-módosítással, mire Magyar nagy ho-ho-horgásznak titulálva közpénz-kilapátolással vádolta a volt köztársasági elnököt
 
- mi is a baloldaliság?, és van-e értelme ebben a korban
Kedvenc témám az oldaliság
Politikai hovatartozás szerint nincs ilyen besorolás önmagukat sem képesek besorolni
De leszakítani eltörölni nem lehet,addig amíg annyit jelent a túl oldal a MI és Ti
Mi a jó TI a senki.
példa a Nemzeti oldal orbáni számító ellenség képző szokott kirekesztő besorolása és erre politikai stratégiát is építeni akar
radírka be töröld mert fontos Magyar Péter téma
A tégláról téglára újjáépíteni az országot
Ha megvalósul Nem lesz orbáni kirekesztés
Ha megvalósul csökken a szenny a politikai újságírásban.
 
Utoljára módosítva:
A bal-jobb felosztás már régen a múlt. Ennyi realitása annak is lenne, ha "pirosak" és "kékek" lenne a nevük
Na, ezzel vitatkoznék.

Magyar Péter zsigerből (neveltetésből) utál mindent, amiről azt gondolja: balos.
A "szocik és libsik" - idézet tőle, akiket most kiszorít a Parlamentből a 12 éves javaslatával.

A TISZA-képviselők pedig a mögötte álló szavazógép, akik elveszik a választás lehetőségét azoktól, akik Orbán leváltása érdekében rájuk szavaztak.
Ugyanaz a hiba, mint az MSZP-győzelemnél 2002-ben.
A helytelen meggyőződés arról, hogy "mi vagyunk a legerősebb párt".
Magasról lehet nagyot esni.
A gond csak az, hogy ezzel az ország újra pártérdekek játékába került.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy jöhetnek az új arcok. Csak nem így.
 
Sőt bizony. Mint repcsi a kondenzcsíkot, úgy húzza magával a csatorna népszerű arcait. :)
Nem fedi a valóságot
Miként húzta?
Újságírói képességeiket?
Csak Bodacz Balázsnál
a szóvivő után nem sírunk
Nem volt akkora ász
Még nem forrta ki magát Köböl Anita
a kereskedelmiktől is vitt Szondi Vanda, Magyar Éva
 
Na, ezzel vitatkoznék.

Magyar Péter zsigerből (neveltetésből) utál mindent, amiről azt gondolja: balos.
A "szocik és libsik" - idézet tőle, akiket most kiszorít a Parlamentből a 12 éves javaslatával.

A TISZA-képviselők pedig a mögötte álló szavazógép, akik elveszik a választás lehetőségét azoktól, akik Orbán leváltása érdekében rájuk szavaztak.
Ugyanaz a hiba, mint az MSZP-győzelemnél 2002-ben.
A helytelen meggyőződés arról, hogy "mi vagyunk a legerősebb párt".
Magasról lehet nagyot esni.
A gond csak az, hogy ezzel az ország újra pártérdekek játékába került.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy jöhetnek az új arcok. Csak nem így.
A szocik nagyon sokat tettek azért, hogy a mai Mo. létrejöjjön. Az ellenfel üldözése, ellehetetlenítése, az emberek fekete-fehér gondolkodása és még sok más, ha nem is ők kezdték, de az ő lelkükön IS szárad.
Csak egyetlen dolog: a jóságos kádárjanibácsi szerepe, viselkedése a Rajk-ügyben. Hányinger.
 
A szocik nagyon sokat tettek azért, hogy a mai Mo. létrejöjjön. Az ellenfel üldözése, ellehetetlenítése, az emberek fekete-fehér gondolkodása és még sok más, ha nem is ők kezdték, de az ő lelkükön IS szárad.
Csak egyetlen dolog: a jóságos kádárjanibácsi szerepe, viselkedése a Rajk-ügyben. Hányinger.
Ahelyett, hogy normalizálták volna az idióta dzsentrivilágtól örökölt viszonyokat, azt kihasználva szereztek hatalmat, és annak segítségével tartották meg.
Mielőtt arra hivatkoznál, hogy akkoriban azért élhetőbb viszonyok voltak létbiztonság stb. , az igaz, de az nem rendszerfüggő: a vilagon mindenki jobban élt akkoriban (nem anyagi jólét, hanem emberibb világ!).
 

Orbán Viktor olyan beszédre készül, amilyenre politikai pályafutása során még nem volt példa…​

Index

Hihető. A brutális vereséget nagy jósllatokkal és ovi igazságokkal kell enyhíteni.
Korán elkezdték a reklámozást.
 
Ahelyett, hogy normalizálták volna az idióta dzsentrivilágtól örökölt viszonyokat, azt kihasználva szereztek hatalmat, és annak segítségével tartották meg.
Mielőtt arra hivatkoznál, hogy akkoriban azért élhetőbb viszonyok voltak létbiztonság stb. , az igaz, de az nem rendszerfüggő: a vilagon mindenki jobban élt akkoriban (nem anyagi jólét, hanem emberibb világ!).
A részletek homályosak, azt gondolom, mindannyiunk számára, és nem is lesznek ennél tisztábbak.
Rajk és Kádár, a börtönök, a halál, mint büntetés ..., ebből a világból nézve más, mint ott, akkor, amikor a közember élete szinte semmi se volt (mához képest pláne).
A politikai oldalak saját magyarázataival azért nem foglalkozom, mert ahogy írod, egyetértünk, csak a tömegek manipulálására jók, s a "jólét" valóban nem rendszerfüggő.
Ne gondold, hogy hiányzik a függönyre erősített három óriás profil vagy a munkahelyi párt- és szakszervezeti titkár bigott és fölényes okoskodása.

Én látom Kádár (és a hozzá közelebb állók) jó tetteit is, és utólag is az jön át a 45 évből, hogy sok múlt azon, hogy másképp gondolkodott, ráadásul sosem tudjuk meg, hogyan gondolkodott volna, ha nincs a nagy testvér.
Mások, velem ellentétben, gyűlölik.
Nem kell megegyeznünk erről, nem is fogunk, de azért nem fogok hallgatni, mert 35 éve az a jó fiú, aki fennhangon kommunistázik. Ott is rászóltam a párttitkárra, itt is megvédem azt, ami akkor jó volt a népnek.

Az élhetőbb viszonyok két háború után következtek meglehetős ellenszélben (így a "dzsentrivilágot" is elsöpörte az újabb gátlástalan öldöklés), ezért azt láttam, s látom, hogy az emberek boldogulása bizony szempont volt, ami 90 után erősen lejtett lefelé, és máig is tart.

Amit nem kellene elfelejteni, szerintem, az a megfizethető lakhatás (800.000 kockaház épült!), a kultúra, művelődés és az oktatás lehetőségei a tömegek számára.
Emellé álltam és állok bármikor.
(Hogyan lehetett volna a béke éveit elkótyavetyélni, arra Orbán 16 éve jó példa.)

A mai viszonyok sehol sincsenek azokhoz a lehetőségekhez képest, mert nemhogy tágulna, erősen szűkül az általános műveltség, iskolázottság, és egyre inkább anyagiak kérdése, mi lehet a gyerekedből.
Az én szememben ez bűn.

De, várom a szakemberek vezette minisztériumok lépéseit, mert Orbánnal ellentétben, most van lehetőség a változásra, hogy a lejtmenet megfordul.
 
Nincs, a lóalkatrészt nincs! Ami mocsok elképzelhető, azt minden egyes választáskor megkapja a volt megyei főállatorvos, és nem a fidesztől vagy a mihasznáktól, hanem pontosan a baloldaltól!
De a bumeráng szerencsére egyre nagyobb és nagyobb erővel üt vissza!
Többen kérték pontosíts
Melyik újságíró vagy újság (média) tette ezt, és kivel pontosan?
 
Többen kérték pontosíts
Melyik újságíró vagy újság (média) tette ezt, és kivel pontosan?
Hallgat a megszólított jobb szereti a sejtelmesített pletykát
Talán Baranya megye Vass Péter állatorvos

Dr. Vass Péter állatorvos, Szigetvár polgármestere, és az MSZP Baranya vármegyei listavezetője az elmúlt években számos súlyos helyi politikai csatározás és lejáratónak nevezett kampány középpontjába került
És tévedés
Mert a Hir TV-n találtam
Nem bal oldalon
De van egy bal oldali érintettség is:
Vass egyik ellenlábasa a Gyurcsány párt által támogatott Barka Tamás. Szerinte a még regnáló városvezető törvényt sértett. Főállású polgármesterként ugyanis más kereső tevékenységet nem végezhet. Ha pedig valóban feketén, zsebbe fogadott el pénzt, akkor még adócsalást is elkövetett.

 
Utoljára módosítva:
Ehhez a részhez(ispán, vármegye) csak a Magyar egy programpontja jut eszembe megszünteik a vármegye fogalmat.A megye rendszer marad.
remélem az ispánokat is még van terv a bírósági kúria vissza alakítására

Menjenek fenébe ez szép dolog ez jó véleményezők
A költségét vasalják be Orbánon és a Békemeneten.
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,249
Üzenet
5,064,494
Tagok
631,245
Legújabb tagunk
Karoly Völgyi
Oldal tetejére