Megtiltotta a francia Nemzetgyűlés a családtagok alkalmazását

Megszavazta csütörtökön a francia Nemzetgyűlés azt a szabályt, amely ezentúl megtiltja, hogy a francia képviselők családtagjaikat alkalmazzák.

Az új szabályok értelmében a képviselők nem alkalmazhatják saját közeli hozzátartozóikat, ami a törvény értelmében házastársak, élettársak, szülők és a képviselők gyerekeinek foglalkoztatásának tilalmát jelenti.

A szabályt megszegők 45 ezer eurós büntetést és három évi börtönt kockáztatnak. Minden más rokon, illetve egy másik képviselő közeli családtagjának alkalmazását be kell majd jelenteniük a képviselőknek.
A rokonok foglalkoztatása amiatt került a tavaszi francia elnökválasztási kampány középpontjába, mert kiderült, Francois Fillon konzervatív elnökjelölt feleségét és gyerekeit is valószínűleg fiktív állásokban foglalkoztatta, s ebből a család több tízezer euró bevételhez jutott. Fillon ellen ügyészségi eljárás indult, és a korábban favoritnak számító politikus végül be sem jutott az elnökválasztás második fordulójába, melyet Emmanuel Macron nyert meg.

MTI

MAcron2.jpg
 
Ezt már régen bekellett volna vezetni, habár lehet hogy a családtagok alkalmazása a legjobb hisz még otthon akár éjjel is megtudják oldani a felmerülő problémákat.
 
Megszavazta csütörtökön a francia Nemzetgyűlés azt a szabályt, amely ezentúl megtiltja, hogy a francia képviselők családtagjaikat alkalmazzák.

Az új szabályok értelmében a képviselők nem alkalmazhatják saját közeli hozzátartozóikat, ami a törvény értelmében házastársak, élettársak, szülők és a képviselők gyerekeinek foglalkoztatásának tilalmát jelenti.

A szabályt megszegők 45 ezer eurós büntetést és három évi börtönt kockáztatnak. Minden más rokon, illetve egy másik képviselő közeli családtagjának alkalmazását be kell majd jelenteniük a képviselőknek.
A rokonok foglalkoztatása amiatt került a tavaszi francia elnökválasztási kampány középpontjába, mert kiderült, Francois Fillon konzervatív elnökjelölt feleségét és gyerekeit is valószínűleg fiktív állásokban foglalkoztatta, s ebből a család több tízezer euró bevételhez jutott. Fillon ellen ügyészségi eljárás indult, és a korábban favoritnak számító politikus végül be sem jutott az elnökválasztás második fordulójába, melyet Emmanuel Macron nyert meg.

MTI

Csatolás megtekintése 1556850
*
:hurra: határozottan TETSZIK ez a rendelkezés. Bezzeg kis hazánkban már az unokatestvérek is sápot húznak. Lásd Matolcsy elintézte, hogy az unokatestvérei szállítják a sört, s miegyebet a vizes vb-re. S, még mi az, amiről nem tudunk. Bele sem merek gondolni. Nem tisztem, igaz, de már jó lenne, ha nem terebélyesedne ez a 100 fejű "sárkány", mely mindenütt, ahol pénz és nyereségnek csak a reménye is van, a fene nagy család ott van. Ha ez a család nem, akkor a másik, vagy harmadik. Ami a lényeg, közel vannak a kondérhoz, a konchoz. Nem is folytatom,mert nem tudok udvarias és kimért lenni...
 
Nagyon helyes, ezt Magyarországon is be kellene vezetni, és nem lenne ennyi harácsoló, másokat elnyomorító ember, és kormányok :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,546
Tagok
615,949
Legújabb tagunk
Laura8
Oldal tetejére