Általában a rémálmaimat csak én tartom annak, vagy, ha mások is, akkor azok már olyan durvák, hogy mindenki megijed tőle (általában a szüleim haláláról szólóak az ilyenek), ma azonban minden eddigit meghazudtoltam.
Arról álmodtam, hogy Én voltam és mégsem teljesen.
Az életem nagyjából stimmelt, az élethelyzetem is, csak külsőre voltam kicsit más, meg másmilyen volt a hely, ahol laktam.
Egy öreg bácsi lakott a házunkban elbújva és mindig csak délben merészkedett elő egy kis időre. Amikor az álom igazán ijesztő része kezdődött, álmomban otthon maradtam. Egyszerűen nem mentem be suliba. A bácsi előjött, én pedig valami eléggé átlátszó alig ruhában illegettem magam a tükör előtt (igazából egy nejlon teljesen átlátszó ruhában ami fölé furcsa kissé szivacsos, félig átlátszó anyagból készült mellényt vettem fel). Amikor meglátott a bácsi egyből furcsa vágyakozó fény csillant a szemében. Megmondtam neki, hogy gyorsan elmegyek átöltözni és bemenekültem a külön kis lakrészembe. Ijedten kapkodtam magamra másik ruhát, miközben végig attól féltem, hogy a bácsi be fog jönni meglesni, vagy betöri az ajtót. A bácsi pedig valóban elindult valami szerszámért, hogy betörhessen, én azonban végre átöltöztem és megnyugodva kiültem a lépcsőre, hogy a napfényben fürödtessem arcomat.
Addigra a bácsi már talált egy kapát, azzal akart betörni, de amikor meglátta, hogy kint ülök (ekkor már kívülről láttam magamat), úgy döntött, nem hagyja, hogy eszköze feleslegesen pihenjen.
Itt az álom ugrott egyet az időben. Valami sorozatgyilkos után kutattak, aki levágta áldozatai kezét és elég durván írtotta a népet. Egy srác, vmi ismerősöm, aki szintén abban a házban lakott, mint én őrülten menekült ki onnan, ugyanis rájött, ki ölt és azt is látta, ahogy az végre meghalt, mégsem nyugodott meg. Futtában az utcánk sarkán furcsa kompozíciót talált. Egy lány feje volt középen, alatta két kéz (egy női és egy férfi kéz) összefűzve párnaként tartotta a fejet, és körülöttük mindenhol festői kompizícióban kezek heverésztek meghagyva középen a figyelmet a fejnek. Az én fejemnek. A fiú mégjobban megijedt és kikerülve a groteszk művészi kompozíciót még sokkal ijedtebben rohant rendőrért. Talált is.
Valahonnan tudtam, hogy én voltam az első áldozat. A kezek már csak az én fejem köré kellettek... A férfi állítólag úgy halt meg, hogy sósav került a kezére, amivel ráadásul a szemébe nyúlt és végülis a fiú ölte meg önvédelemből, miközben a halottkém ezt elmondta, a srác rájött, hogy a bácsi először őt csak kínozni akarta, mert megsejtett valamit és hogy eredetileg nem is őt akarta először megölni (mivel rokonok voltak), hanem a kedvenc kutyáját. Akkor pedig láttam a kutyát, ahogy a résnyire nyitott ajtón kétségbeesett nyüszítéssel próbált kijutni onnan és mélyen megsajnáltam...
Amiért furcsa ez az álom, hogy eddig egyetlen álmomban sem haltam meg, főleg nem elsőként. Többnyire inkább szemtanú vagyok...
Azért írtam ezt le, hogy ne váljon valóra és hogy így talán végre megszabadulok attól a nyomasztó érzéstől, ami azóta gyötör, hogy először felébredtem ebből az álomból.
