A karakterfixáció enneagramja
Most pedig körültekintően megvizsgáljuk a látszatot, az árnyképet és a valótlant.
Eddig az úgynevezett hamis „énről” hittük azt, hogy igaz valóság.
Hogy megvizsgáljuk, kik nem vagyunk, az enneagramhoz fordulunk, mely leírja a karakterfixáció szerkezetét vagy az egót.
Az enneagram szó görög eredetű, és azt jelenti: „kilencoldalú”. A karakterfixáció enneagramja annak a módszere, hogy kilenc különböző egoálarcot azonosítsunk. Az ego e kilenc álarcát három alapcsoportra osztjuk, attól függően, hogy melyik „test” ad helyet az azonosulásnak.
Amikor az azonosulás a fizikai testben jelentkezik, a fixáció dühalapú, amikor a mentális testben, félelemalapú, amikor pedig az érzelmi testben, akkor szégyenalapú hisztéria. A három elsődleges fixáció mind a félelemben gyökerezik, melyek a dühtől való félelem, a szeretettől való félelem és a félelemtől való félelem.
A három alapbesorolás – düh, hisztéria és félelem – mindegyikén belül három különféle változatot találunk. Három dühpontot, három hisztérikus vagy „image”-pontot és három félelempontot, melyek együttesen alkotják a kilenc alaptípust.
Amikor először hallottam ezt a tanítást, a személyiség enneagramjaként hirdették, s hosszú éveken át ezen a néven is tanították. Az én megértésem az enneagramról alapvetően különbözik ettől. Úgy találom, hogy az enneagram nem a személyiség szintjén dolgozik, hanem sokkal inkább a karakterfixáció egy mélyebb rétegét írja le.
A személyiség felszíni jelenség, mely a karakterfixáció talaján jelenik meg. A személyiség tulajdonságokra vagy hajlamokra utal, melyek idővel változhatnak. Lehetséges, hogy valakinek „mogorva” személyiségvonásai vannak, de megtanul kedvesebb lenni, esetleg egy „szégyenlős” személyiség megtanul szociálisabban viselkedni.
A karakterfixáció viszont nem változik az ember életében.
Mindaddig, amíg valaki az egójával azonosítja önmagát, a karakterfixáció az érzékelés és az azonosulás elsődleges módja, ami meglehetősen előre láthatóan meghatározza a gondolkodását és a viselkedését.
A karakterfixáció az alap, melyre a személyiség épül. Hipnózisban az egyén képes a személyiségét gyökeresen változtatni azáltal, hogy megváltoztatja bizonyos viselkedési jellegzetességeit. A személyiségváltozás ugyanakkor nem változtatja meg az annak alapjául szolgáló karakterfixációt.
A karakterfixáció enneagramja sokkal mélyebb és nagyobb jelentőséggel bír, mint a puszta személyiségmegnyilvánulás. Ha egyszerűen a személyiséget írná le, csupán korlátozott és felszínes módon lehetne hasznát venni.
De mivel részletes térképet tár elénk arról, hogy a tudatosság hogyan rögzül minden egyes karaktertípus esetében, a karakterfixáció enneagramja felbecsülhetetlen értékű segítség az Ön-kutatásban és önmagunk felfedezésének folyamatában.
Az enneagram feltárja az elme megrögzött mintáit, amelyekkel azonosítjuk magunkat, s amelyeknek önmagunkat valójában hisszük.
A minták olyan ismerősek számunkra, hogy saját lényegünknek tűnnek, amikor pedig valójában csalók, valódi lényegünk sekélyes elleplezői. Meglehetősen nagy sokkot jelenthet, amikor először felfedezzük az enneagram azon pontját, amit tudat alatt önmagunkkal azonosítottunk. Amiről azt gondoltuk, hogy egyedien ránk jellemző, abban egyáltalán semmi különleges nincs.
Az igazán szeretetre méltó részünk a tiszta esszencia, mely természetéből adódóan ragyog bennünk, amikor a fixáció nem működik, és az elme csendes.
A valódi lényeget nem kell meggyógyítani, nem kell megteremteni vagy elérni, egyszerűen fel kell ismerni lényünk örök természeteként.
Ahhoz, hogy elhidd: annak korlátai közé lehet szorítani téged, amit rendszerint „énnek” neveznek – az én nevem, az én testem, az én gondolataim, az én érzéseim, az én érzékeléseim –, szemet kell hunynod annak örökké jelen lévő igazsága felett, aki valóban vagy – ami a tiszta, határtalan, üres, csendes és tudatos szeretet.
Ezt a tendenciát, amely nem vesz tudomást az igazságról, normálisnak tartják. Egészen kisgyermek korodtól folyamatosan ezt erősítik benned azok, akik ebben a téves felfogásban osztoznak.
Általános, hogy a tudat alatti elképzelés, akinek gondoljuk magunkat, ösztönző motivációvá válik, mely arra kényszerít bennünket, hogy gépiesen éljünk és reagáljunk.
Mindeközben nagyrészt nem vagyunk tudatában a mélyebb motivációinknak, melyek abban a hamis hiedelemben gyökereznek, hogy egyéniségünk vagyunk, minden mástól különállóak és kivételesek. Megkérdőjelezni annak valóságát, amit énnek hívunk, a múltban igen ritka eseménynek számított.
A karakterfixáció önmagában nem jelent problémát. A probléma akkor merül fel, amikor a fixáció gépezete működésben van, és személyesnek vesszük. Ha egyszer elkezdjük felismerni a fixációt mint gépezetet, bármilyen személyes belebonyolódást elengedhetünk. Ez a személyes belebonyolódás az ego. Amikor ennek vége szakad, a problémák is megszűnnek.
Szerencsés módon, ha egyszer felismerjük, hogy amit énnek hívunk, az csak egy minta (és százezreknek van ugyanez a mintájuk), onnantól kezdve megtehetjük, hogy nem vesszük annyira személyesnek.
Akkor már azt is választhatjuk, hogy többé nem azonosulunk a mintával.
Ha valaki szilárdan megmarad abbéli hajlandóságában, hogy nem merül bele az „én” hamis elképzeléseibe, akkor meghal a valótlan számára, s az igaz létezés tudatában él.
Eli Jaxon-Bear: A megszabadulás enneagramja
- részletek a könyvből
