Reggelre virradó álmom pazar volt. Gyöngyszeme lesz az elborult önellentmondásos álmaim kollekciójának.
Álom, álom, ködös lézengés, tudattalanságba vesző órák és napok, majd pedig a vége felé nagyon is erős nyomot éget az emlékezetembe. Érzések és képek.
Egy "gurunál" voltam. Panellakásban összegyűlik számos ember, ki hová tud, oda ül, a földre, karfára, szórja az igét, sztenderd bölcsességek, átszellemült elérzékenyült ad hoc monológ az élet értelméről, stb...
A figyelmesen hallgató emberek között foglalok helyet magam is, egy barátommal (aki mellesleg a valóságban visítófrászt kap mindenféle ezoterikus dologtól. A maga módján rendkívül korlátoltan és makacsul azért nyitott, amit megért és belát, annak elfogadja létjogosultságát, - önismeret, keleti bölcseletek, zen, egy bizonyos populáris szinten), aki csöndesen hallgatgatta a maestro szavait mögöttem-mellettem ülve. Én is hallgattam, és nagyon élveztem, de határozottan éreztem, hogy visszataszító vagyok számára valamiért, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem viseltettem negatív érzelmekkel senki iránt, mégis kívülálló vagyok, és alapvetően kint tart magából a közösség, mintha meg lennék bélyegezve, ezt elfogadtam, megértettem, de nem esett jól.
Hallgatás közben "tekergettem" a karomat, nyújtózkodtam - ahogy szoktam - nagyon lazák az ízületeim. És egyszer csak valahogyan kifeszült a karom a levegőben, a tudatállapotom is megváltozott egy magasabb szint irányába, és ömleni kezdett a vér a csuklón lévő stigma pontokból. Az emberek pánikba estek, menekültek, a "guru" hevesen mutogatott rám, hogy sarlatán vagyok, imposztor, és azért van ez, mert előtte "bemelegítettem" a nyújtózkodással - ő ezt direkt figyelte..
A helyzet változott. A guru kis idő múlva megváltozott, és totális szeretettel átölelt. Ölelgettük egymást, szeretet volt, meg béke, ő is érzelmileg feloldozódott, euforikus boldogsággal konstatálta, hogy nem utál, hanem szeret, és mindenki mindenkit szeret. Már csak hárman voltunk nála.
A következő aktusban laza, kellemes fehér-törtfehér ruházatban ugrttunk át épületeket, tetőről tetőre, repültünk, felszabadultak voltunk, - és azok is maradtunk.
Ezidáig teljesen rendben van az álom, viszont a vége felé fordulatot vesz. A röpködés és emelkedett létezés közben bekúszik egy klasszikus gengszterfilmes szál, hogy levesszük a környéket védelmi pénzzel, de ez a környék már valaki felügyelete alatt áll. Az északi körzet szabad,de azért belefér, hogy néha itt is levesszük a sápot. A fentebb leírt élmények és érzések közepette részt hasítunk a városból magunknak - a legmagasztosabb eufória közben, mint mi sem természetesebb.
Paradox. Hacsak a "fennhatóság" nem átvitt értelemben működik. Amúgy annyira ellentmondásos, hogy külön egyik kedvencem.
Álom, álom, ködös lézengés, tudattalanságba vesző órák és napok, majd pedig a vége felé nagyon is erős nyomot éget az emlékezetembe. Érzések és képek.
Egy "gurunál" voltam. Panellakásban összegyűlik számos ember, ki hová tud, oda ül, a földre, karfára, szórja az igét, sztenderd bölcsességek, átszellemült elérzékenyült ad hoc monológ az élet értelméről, stb...
A figyelmesen hallgató emberek között foglalok helyet magam is, egy barátommal (aki mellesleg a valóságban visítófrászt kap mindenféle ezoterikus dologtól. A maga módján rendkívül korlátoltan és makacsul azért nyitott, amit megért és belát, annak elfogadja létjogosultságát, - önismeret, keleti bölcseletek, zen, egy bizonyos populáris szinten), aki csöndesen hallgatgatta a maestro szavait mögöttem-mellettem ülve. Én is hallgattam, és nagyon élveztem, de határozottan éreztem, hogy visszataszító vagyok számára valamiért, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem viseltettem negatív érzelmekkel senki iránt, mégis kívülálló vagyok, és alapvetően kint tart magából a közösség, mintha meg lennék bélyegezve, ezt elfogadtam, megértettem, de nem esett jól.
Hallgatás közben "tekergettem" a karomat, nyújtózkodtam - ahogy szoktam - nagyon lazák az ízületeim. És egyszer csak valahogyan kifeszült a karom a levegőben, a tudatállapotom is megváltozott egy magasabb szint irányába, és ömleni kezdett a vér a csuklón lévő stigma pontokból. Az emberek pánikba estek, menekültek, a "guru" hevesen mutogatott rám, hogy sarlatán vagyok, imposztor, és azért van ez, mert előtte "bemelegítettem" a nyújtózkodással - ő ezt direkt figyelte..
A helyzet változott. A guru kis idő múlva megváltozott, és totális szeretettel átölelt. Ölelgettük egymást, szeretet volt, meg béke, ő is érzelmileg feloldozódott, euforikus boldogsággal konstatálta, hogy nem utál, hanem szeret, és mindenki mindenkit szeret. Már csak hárman voltunk nála.
A következő aktusban laza, kellemes fehér-törtfehér ruházatban ugrttunk át épületeket, tetőről tetőre, repültünk, felszabadultak voltunk, - és azok is maradtunk.
Ezidáig teljesen rendben van az álom, viszont a vége felé fordulatot vesz. A röpködés és emelkedett létezés közben bekúszik egy klasszikus gengszterfilmes szál, hogy levesszük a környéket védelmi pénzzel, de ez a környék már valaki felügyelete alatt áll. Az északi körzet szabad,de azért belefér, hogy néha itt is levesszük a sápot. A fentebb leírt élmények és érzések közepette részt hasítunk a városból magunknak - a legmagasztosabb eufória közben, mint mi sem természetesebb.
Paradox. Hacsak a "fennhatóság" nem átvitt értelemben működik. Amúgy annyira ellentmondásos, hogy külön egyik kedvencem.
