Mit álmodtál? - Gyere meséld el!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Csillagvirág tükre

Helló!
Úú nagyon furát álmodtam, szinte nem is emlékszem pontosan annyira megzvart. Kb onnan emlékszem, hogy ülök egy autóba megyek az autópályán, de az autóba nem csak egyedül vagyok, nem tudom, hogy kik vannak velem csak azt tudom, hogy rokonok. Azt hiszem, hogy árubeszerzőútra mentünk. Az eredeti célt sem tudom pontosan, hogy hova tartottunk, csak annyit hogy nyugat felé. Egyszer egy határátkelőhöz értünk. De nem egy nyugati országban találtam magam hanem kínában, vagy japánpan. Az évszám is megváltozott 2080 volt. Bár ez a világon nem volt észrevető. Sőt inkább mintha egy fejletlen országban lennék. A határ után nemsokkal gyalog mentünk tovább, akkor már apámmal.Egy keskeny út két szélén sok árus volt. Mintha valami feketepiacon lennék, tele gyanús alakokkal. Pénzt akartunk váltani, hogy tudjunk vásárolni. Nem magyar pénzünk volt, hanem dollárunk. Amiért a jövőben rengeteg kínai pénzt adtak. Gyanakvással töltött el az a fiatalember aki a pénzt beváltotta nekünk. Ráadásul nem is pénzváltóban, hanem ott a piacon az út széllén váltott nekünk pénzt. Majd tovább mentünk átmentünk valami földön vagy mezőn és bementünk egy házba. Nem volt ott senki de mi mégis bementünk. És elkezdtünk lopkodni a házból. Elloptunk egy tekercs ruhaanyagot, ami első látásra szőnyegnek tűnt. Aztán már nem csak mi voltunk ott hanem velünk volt egy kb 2-3 éves kisgyerek, nem tudom, hogy ki az, de éreztem, hogy rokon. Mondtam apunak hogy húzzunk ebből a házból, mert nagyon rossz érzésem van. Eljöttünk és hirtelen a házunk udvarán találtam magam a kisbuszunkba. Még itt is bujkáltam a valaki elől. ha jól emlékszem a kisgyerek is velem volt. Aztán mintha megint abban az országban lennék ami a jövőben volt. Találkoztam egy fiatal sráccal kb velem volt egy idős, megkérdeztem a nevét, és azt hogy kik a szülei nagyszülei. Mivel 2080 volt azt gondoltam, hogy a nagyszüleit ismerhetem. Mivel ők a valós időben kb velem lennének egy korban. a név amit mondott a nagyanyjáról nem volt ismerős. csak a keresztneve. az álom végére sem emlékszem sajnos.
Nagyon fura élmény volt....

Kedves Josita!

Én itt egy választott szellemi utat sejtek, ami nem oda vezet, ahova menni szeretnél. Nyugatra mész és éppen az ellenkező irányban keleten találod magad. Azért nem működik a tudatosan kijelölt út, mert olyan tudattalan terheket hordozol, amikre nem látsz rá, ezek családi terhek, amikhez úgy kötődsz, ahogyan egy három éves kisgyermek. Nagyon sokminden nem tudatos benned magaddal kapcsolatban, ezek a láthatatlan rokonok. Az édesapáddal való kapcsolatod fontos, de ő mellette keletre jutsz, vagyis nem felnőtt, nem érett a kapcsolat köztetek, igy a le nem vált gyermek téves irányba indul, éppen mert érzelmileg nem önálló. Akár jó, akár rossz kettőtök között a viszony, még nem vagy független tőle.
Ahhoz, hogy az életedben odajuss, ahová indultál érett önismeretre és önállóságra van szükség. Te egy nagyon korrupt országba jutsz, noha nem ezt keresed. Ez jelképezheti a világgal, valósággal szembeni félelmeidet is, meg azt is hogy bizonyos dolgokat még magad elől is rejtegetsz, megalkuszol, vagy nem tisztázol le lelkileg bizonyos helyzeteket, amik miatt bújkálni kell
elsősorban önmagad elől (ez szorongásokra vall).
Legtöbb ember azért nem éri el az önmaga elé kitűzött, gyakran egészen nemes célt, mert benne letisztázatlan dolgok vannak. És ezek tudattalan erők, amelyek a tudatos cél ellenében vezetnek, akár akarod, akár nem. Energiát úgy kapnak, hogy helyet adsz nekik, de nem látsz rájuk.
Ha odajutsz ahova nem akartál, akkor nincs meg már a saját erőforrásaiddal a kapcsolat, és az embernek ilyenkor valahonnan lopnia kell erőt, vagy értéket, ami betakar vagy legalább eltakar..., noha valószinüleg nem ez, amit tudatosan is útként elfogadsz a magad számára. (A pénzváltás szimbólumán gondolkodtam: ha az ember nem oda jut, mint ahova szeretett volna a körülmények kompromisszumokra kényszeritik majd, és értéket fog lecserélni lehet, hogy valami sokkal silányabbra..., vagyis felhigulnak az értékek... Ne ezt az öntudatlan utat válaszd!:))

Az álmod üzenete az lehet, hogy fel nem ismert , öntudatlan erők más irányban vezetnek,mint ahova menni szeretnél, ezért az ahova eljuthatsz a jövőben egy eltorzult ország-világ. Érett önismeretre van szükség, hogy odaérkezz, ahova indultál.
Mivel köze van az egésznek benned az édesapád képviselte tartalmakhoz, és ahhoz ,hogy valamit még gyermekként élsz meg, én ez alapján az álom alapján a Hellinger féle családfelállitást látnám az önismeret-fejlesztés legjobb eszközének. Sokminden tudatosul általa.

(Az sem mindegy, érdemes átgondolnod, milyen megismerési utat jelent számodra a nyugat és milyen megismerési utat jelent a kelet. Érdekes, hogy az álmodban a távolkelet viszonyai a legsötétebb kelet-európai, mondhatnám balkáni módon mutatkoznak meg, vagyis csak a nevük fémjelzi a távolkeletet, a tartalmuk nem.
Tehát nem a bölcs és értékes arcát mutatja a kelet, hanem balkáni devalválódott értékeket. Engem ez arra emlékeztet, amikor átvesz az ember keleti fémjelzésű tartalmakat, de nem tud eljutni még a mélységükig, ezért ezek bár keletinek nevezzük őket, nem az adott kultúrát képviselik, hanem a mi róla alkotott nézeteinket.
De ezt te vizsgáld meg magadban, te pontosan ráláthatsz: mit fed számodra a keleti, esetleg távolkeleti és nyugati tartalom. Ezzel is sokmindent tisztázhatsz magadban.:))

Szeretettel: Csillagvirág
 

gmj

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok kedves álomfejtők!

Újra zavarnálak benneteket az álmaimmal. Én minden nap álmodom, hol többet, hol kevesebbet, de ritka az az éjszaka, hogy egyáltalán nem. Nem szeretnélek lekötni benneteket a sok álmommal, de most az elmúlt egy-két napban megint sok zavarosat álmodtam.
Az egyik álmomban egy nagy épületben voltam ami talán egy felújított kastély lehetett, mert sok egymásba nyíló terme, szobája volt. Én egy terembe mentem be ahonnan egy szobába kellet tovább menni, de le kellett venni a cipőnket. Én gumipapucsban voltam amit csak nyaraláskor hordok, nem tudom miért épp az volt rajtam. Azt sem tudom, hogy mi volt a szobában, mert csak láttam az álmom beli én bemegy, de én magam kint maradtam. Nem sokkal később valamiért el kellett onnan mennem és elfelejtettem a papucsomat felvenni. Több teremmel odébb egy kisebb szobába értem ahol viszonylag sötét volt, mert sok ember tévét, vagy valamilyen vetítést nézett. Én le akartam ülni egy kanapé félére, de észre vettem rajta egy csomó szétszóródott sötétkék apró gyöngyöt és össze akartam szedni. A földön is voltak gyöngyök és én szedegettem őket amikor bejött a szobába még néhány ember akik beszélgettek egy számomra ismeretlen nyelven, szláv hangzása volt. Leültek a kanapémra és én már nem fértem volna oda, de nem szóltam, mert eszembe jutott a papucsom amiért vissza szaladtam a másik teremhez. Ott már rengeteg cipő sorakozott a földön és nem találtam csak keresgélés után a papucsomat, de hiába lett meg, mert valahogy össze ment egészen kicsi gyerek méretűre és alig bírtam felvenni. A papucskeresés után vissza mentem a gyöngyeimhez a másik szobába ahová megérkezett addigra a párom és együtt indultunk ki a szobából. Én nem ismertem ezt az épületet, de a párom igen, mert a falon volt egy kis szekrény ami alig látszott és kapcsolók voltak benn. A párom megnyomott egy kapcsolót amitől egy redőnyféle felemelkedett és ki tudtunk menni. Kint sokkal világosabb, nappali fény fogadott minket. Nem volt nyomasztó álom, de túl kellemes sem.

A másik álomban a hörcsögeinkről álmodtam:). A lányom betette a hörcsögfiúnkat a terráriumba és egyszer csak láttam, hogy kis hörcsögei születtek és lett mellette egy lány hörcsög is. Csodálkoztam, mert egyébként nincs mellette lány höri. A fiú höri elkezdte a szájába venni a pici hörcsögöket és dobálta őket egészen magasra. Nagyon sajnáltam őket, ezért oda mentem a terráriumhoz amitől a nagy hörcsög megijedt és beszaladt a terrárium sarkába. Onnan figyelt, de már sokkal nagyobb volt és nem hörcsög, hanem egy gusztustalan, ronda sárgásbarna varangyos béka.
Hát ez volt a két legemlékezetesebb álmom a hét végén. Semmilyen rossz dolog nem történt velem és még tévét sem nagyon néztem, nem tudom mit jelenthetnek. :confused:
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretetettel üdvözlök mindenkit.kiss
Ma hajnalban azt álmodtam, hogy távoli településről két idegen férfi, akik álmomban a főnököm voltak, fekete öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben voltak, és egy nagy fekete Audiban vittek Isaszeg vársoba. Ott egy olyan helyen tettek ki, ahol az út Pest felé visz, de én Gödöllőre akartam menni. Kiszálltam, és egy kicsi csomagot adtam át a fiatalabb, és vékonyabb férfinak. Ez olyan volt, amit a postán szoktak feladni, pl. egy könyvet. Be volt papírral csomagolva, és spárgával átkötve, négy irányban. Kérdeztem, hogy merre mennyek, ha busszal akarok tovább utazni? A férfi abba az irányba mutatott, és elmentek Pest irányában. Nem sokára meg is találtam az ismerős utat, de mikor már a Gödöllőre forduló útra értem volna, a járnán egy hatalmas fóliasátorban találtam magam, úgy a közepe táján. Mikor kiértem volna, akkor azt tapasztaltam, hogy kersztben lécek vannak felszögelve, és egy kicsivel idősebb nő éppen akkor akarja a fólisátor ajtaját bezárni. Kérdezte, hogy én hogy kerültem oda? Mondtam, hogy miért rakták a fóliasátrat a járdára? Azért kerültem bele. Kértem, hogy segítsen kijutni a sátorból. Azt mondta, hogy jobb oldalon nem messze van tőlem egy olyan rész, ahol a felső és alsó sátor merevítő lécek között van akkor hely, hogy ki tudok mászni belőle. Valóban nagyon közel találtam ilyen helyet, csak egy lépést kellett visszamennem, és kibújtam a sátorból. Pár méterre megtaláltam a Gödöllőre vezető asztfaltos autó utat.
Kérem, hogy ha valaki tud, segítsen az álmom megfejtésében.
Ellőre is köszönöm.
Legyen csodásan gyönyörű, napfényes mosolygós napotok!
Sok szeretetettel Erzsi.kiss
 
O

oliyboty

Vendég
valaki segítsen rájönni arra, mi a fene volt mellettem alvás alatt :(

Sziasztok!

Valaki segítsen abban, hogy mi a fene volt, az amit éreztem az előbb pár perce :12: :12: :12::12: :12: :12:

Ma hajnalban pontosan 2:50kor arra kezdtem álmomból feleszmélni, hogy valami nagyon furcsát érzek. Háttal aludtam, fél oldalt az ajtó felé nézve az ágyon. De egyszer csak egy szokatlan dologra lettem figyelmes, miközben fokozatosan kezdtem tudatomnál lenni, hogy valami van mögöttem és néha olykor azt érzem, hogy hozzáér a hátamhoz, egészen pontosan a derekamhoz, bal oldalt (még most is érzem, hogy bizsereg), mintha rám tapadna valami. Bizonyos "álomjelenetek" hatására (vagy nem is tudom minek nevezzem ezt) erősebben érzem, hogy van valami mögöttem. Nem emlékszem mit álmodtam, miről álmodtam, teljesen kiesett minden, mikor kinyitottam a szememet, pedig tudatomnál voltam teljesen, mivel elkezdtem félni. Csak annyi maradt meg bennem, hogy amikor valamilyen betegséggel, halállal kapcsolatos dologra gondolok (amit azért nem értek, mert ilyenekkel nem álmodom, és nem is emlékszem miről álmodtam) de ez is olyan volt, mintha az a valami akarná, hogy erre gondoljak, akkor ez az érzés felerősödik bennem és erősebben érzem azt, hogy valami kezd hozzámérni, kezd tolni, nyomni, nem tudom megfogalmazni... Egyik kedves ismerősöm mindig azt mondja nekem, hogy a legpontosabb információ mindig az, ami felülről vagy belülről jön (a többi nem jó, mert az egó eltorzítja). Nekem a legelső kép, ami belülről jött, egó mentes volt, az az, hogy nem vagyok egyedül és van itt még rajtam kívül valami, amit nem tudok megmagyarázni, de minden érzésem, az érzékszerveim ezt támasztják alá, mivel kezdtem fokozatosan tudatomnál lenni, mert felébredtem erre a valamire, mivel megijedtem... Nem tudok visszaemlékezni erre az egészre, mintha törölve lett volna a memóriám, csak az érzés amit kiváltott belőlem az van bennem, és ennek hatására, most nem tudok aludni, nem akarok sötétben maradni, nem akarom becsukni a szemem, csak elfelejtetni azt, ami ma éjjel történt...Folyamatosan jár az agyam, gondolkodom, de nem emlékszem semmire sem. TKÉ kizárva, ez 100%, hogy nem lehetett, nem láttam a testem kívülről, nem voltak olyan "tünetek", amik alapján TKÉ-re lehetne gondolni. TKÉ-től meg nem félek és nem ezeket váltaná ki belőlem. Szellemek is kizárva, tőlük egyáltalán nem félek, nem vettem fel egyszer sem velük a kapcsolatot, nem kommunikálok feléjük, ők sem felém, nincsen dolgom velük, és nekik sem velem.

Valaki tud segíteni nekem, mi volt ez, miért éreztem, miért nem emlékszem semmire sem? Mert általában ha alszom és mélyen alszom vagy nem emlékszem semmire, se emlékek, se érzés, se semmi, vagy ha tudatomnál vagyok, akkor mindenre emlékszem. Úgy érzem, mintha teljes memória törlést kaptam volna, és ha nem írom le mit éreztem, mi történt, ezekre sem emlékeznék pár perc után, csak foszlányok maradtak meg bennem és jelenleg is azt érzem, hogy kezd minden kiesni, kezdem "elfelejteni" ezeket a foszlányokat... Én ezt nem értem tényleg...

Azt hiszem, inkább kihagyom az alvást ma, egyszerűen nem akarom azt, hogy becsukodjon a szemem, és nem akarom azt sem, hogy érezzem megint ezeket a dolgokat, csak el akarok mindent felejteni. Egyáltalán nem kellemes érzéseket váltanak ki belőlem, félek, ráz a hideg végig, egyre szaporábban dobog a szívem, minden bajom van...:confused:

Köszönöm a segítséget bárkinek is.
OLI

UI.: Azt még hozzá kell tennem, hogy kicsi korom óta félek az Ufoktól, eddig nem is volt velük bajom, nem foglalkoztam velük, nem is figyeltem oda rájuk (tuti, hogy nem ufókkal álmodtam, soha nem álmodom velük, vagy ha igen, akkor sem tudok róla, mert nem emlékszem rá), de tegnap véletlenül belenéztem az ufós topicba, írtam is 1-2 kérdést, mert nem volt tiszta valami. De most valamilyen oknál fogva ezek a hülye földönkívüliek járnak a fejemben, amióta kinyitottam a szemem. De nem tudom megmagyarázni miért. Lehet azért, mert a legelső megérzésem, ami belülről jött, az ez volt? Biztos vagyok benne, hogy valami rám tapadt energetikailag, mert még mindig érzem, maga az érzés nem akar elfelejtődni...
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Szia!

Álmunkban a lélek kiszáll a testből, és átmegy az asztrálsikra, és ott nagyon jól érzi magát, hogy mennyire, erre itt van egy nagyon jó tanítás:

Az elnyugvás, amikor kiszáll a testből, és igazi alakját felvéve a legfőbb fénybe száll, ez a lélek, a rendíthetetlen, örök Hatalmas. …….

A szél, a felhő, a menydörgés és a villámlás testetlenek. Feszállnak ők a világból a legfőbb fénybe, így öltik fel igazi alakjukat.
Hasonló módon száll ki a testből a lélek, a mélyálomban.
A legfelsőbb fénybe száll, így ölti fel alakját. Itt kószál a legfőbb lélek, asszonyokkal, kocsikkal, barátokkal mulat, játszik, örvendezik, és nem törődik a testtel. ….…

Tudd meg hát: a lélek a kocsiban ül, a test pedig a kocsi.
Az ész a gyeplő csupán, a kocsit az eszmélet vezeti.
Az érzékek a lovak, az út az érzékek érzéklete,
az élvező a lélek, az ész és az érzékek együttese.
Ki értetlenül él, mindig csapongó gondolattal,
úgy küszködik az érzékekkel, mint kocsis a rossz lovakkal.
Ám ki értőn él, mindig fegyelmezett gondolattal,
messzire jut az érzékekkel, mint kocsis a jó lovakkal.
Hisz ki értetlenül él, nem gondolkodón, tisztátlanul,
az nem jut a túlsó partra, s a forgatagba visszahull.

Upanisadok



Sokan, amikor visszajönnek hirtelen kerülnek a testbe, és egy zuhanást éreznek, és sokszor erre is ébrednek fel.
De..

van amikor félálomban vagyunk amikor kiszáll a lélek, vagy amikor visszajön, és ekkor a tudatunk látja egyszerre a fizikai és a szellemi világot is, és látjuk a körülöttünk lévő szellemeket.
A kétvilág össze van fonódva, mellettünk vannak a segítőink, tanítónk, halottnak hitt rokonok stb..
Amikor pl. beszélünk egy halott rokonnal, és emlkékszünk rá, akkorszoktuk azt mondani, hogy a "halott édesanyámmal álmodtam", miközben a valóságban is beszéltem vele.
Kapunk tanításokat is rendszeresen, van amikor emlékszünk rá, van amikor nem, sőt olyanis van, hogy tudatosan engedik, hogy mindenre emlékezzünk, nekem volt egyszer 3 hónapom, és mindíg frissen ébredtem fel (erről Müller Péter is beszámolt saját élményként), és ekkor nehéz elmondani, hogy honnan van a tudásunk!

és akkor áljlon itt egy történetem:




Betegség.

Pár éve történt velem a következő eset.
Olaszországba készültünk nyaralni, amikor egyik reggel az illemhelyről történő felkelés után láttam, hogy csupa vér a toalett kagylója, majdnem elájultam a látványtól!
Persze egyből rohantam az orvosomhoz, hogy mindjárt elvérzek és meghalok!
Rövid vizsgálat után kiderült, hogy ez az aranyértől van, és kiderült, hogy sürgősen műteni kell. Eddig nem is hallottam ilyen betegségről.
Ez sajnos nem megy - mondtam az orvosomnak - mert utazom nyaralni, de ha megjöttem, akkor megyek csak műtétre. Az utazást már nem lehetett lemondani!
Kaptam kenőcsöt meg kúpot, ami enyhíti a betegségem, és elmentem nyaralni.
Megjegyzem az aranyér már kézzel tapintható volt!

Harmadik vagy negyedik nap éjjel álmomban átéltem, hogy egy műtőbe tolnak kis szürke emberek. Rendes műtő volt, a szemük teljesen kifejezéstelen volt, de nem voltak félelmetesek. Az egyik oldalra fordított, miközben le voltam takarva valami szürkés lepellel, és a fenekem birizgálta, valami éles hajszálhoz, vagy szőrhöz hasonlító vékony valamivel átkötötte az aranyeremet, és elszorította. Nem láttam, csak éreztem. És pár perc múlva elszáradt az összekötött béldarabka, és leesett magától. Valami ilyet éreztem.
Utána bekenték valamivel, majd érzékeltem, hogy kitolnak a műtőből, és visszakerülök az ágyamba.

Egy jót aludtam, és reggel ébredés után elmeséltem a különleges álmomat a feleségemnek, majd elmentem a reggeli szükségleteimet elvégezni a mellékhelyiségbe, és legnagyobb megdöbbenésemre eltűnt az aranyerem!

Mondani se kell, elmaradt a műtét is a nyaralásom után!

 

ritamita

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!!
Azt almodtam,hogy egy nagy hazban voltam 2 baratnommel es egyik pillanatrol a masikra elkezdodott a hurrikan.A baratnoim azt mondtak,hogy ha eletben akarok maradni akkor hasaljak le a foldre.Ahogy kineztem az ablakon lattam,hogy mindent vitt a szel.Nagyon feltem.Aztan hirtelen vege lett.Kimentunk a hazbol,hogy megnezzuk mi maradt meg a kornyezetbol.Egy szep zold volgyben voltunk.
Azt hiszem ennyi!!!
Koszonom szepen.
 
O

oliyboty

Vendég
Szia István!

Köszönöm a válaszod neked is. Az a baj, hogy nekem ilyen élményeim nem voltak, semmi ilyet nem éreztem. Zuhanás érzésem sem volt, se az, hogy kiléptem a testemből (ez még azért nem fog sikerülni, mert túlságosan akarom, egóból, mivel kíváncsi vagyok). Szellemekkel sem találkoztam, nem látom, nem érzékelem őket, nem kommunikálok velük és ők sem keresik velem a kapcsolatot. És ez maradjon is így. Nekem velük nincs dolgom, és nekik sincs velem. Amit éreztem este az valami teljesen más volt, olyasvalami, mintha valami rácsatlakozott volna az energetikámra. Nem tudom mi volt az, ezt szeretném valahogy kideríteni, és azt sem tudom mi volt a célja, vagy miért volt ez az egész, ráadásul teljesen hirtelen, váratlanul... :12: Még jó, hogy leírtam hajnalban mindazt amit éreztem, megtapasztaltam, mert így reggel, már olyan érzéseim is vannak, hogy biztos csak álmodtam ezt az egészet és kezd összemosódni minden. Mintha valami törölné ezt az élményt a fejemből... :confused::confused:
 

Kicsi Vuk

Új tag
Sziasztok!

Nos, akkor "hátha" erre jár az álomfejtő jó Tündér:)
Van egy 11 éves fiam. Kb. 2 éve rendszeresen álmodok vele. Volt egy huzamosabb időszak, olyan 5-6 hónap, amikor minden este vele álmodtam. Ez ugye nem lenne bej, de! Minden álmom arról szólt, hogy hogy hal meg. Tudom, hogy milyen zene szólt a búcsúztatónál, milyen ruha volt rajta a temetésen, kik voltak ott...stb. Sokszor, sokféleképpen láttam őt meghalni. Volt amikor mellette voltam és volt amikor nem. Szőrnyű érzés úgy lefeküdni aludni, hogy tudom, megint látni fogom a koporsóban. Ha valaki megfejtené ezt nekem, akkor nagyon megköszönném.

Vuk
 

Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Csillagvirág tükre

Sziasztok kedves álomfejtők!

Újra zavarnálak benneteket az álmaimmal. Én minden nap álmodom, hol többet, hol kevesebbet, de ritka az az éjszaka, hogy egyáltalán nem. Nem szeretnélek lekötni benneteket a sok álmommal, de most az elmúlt egy-két napban megint sok zavarosat álmodtam.
Az egyik álmomban egy nagy épületben voltam ami talán egy felújított kastély lehetett, mert sok egymásba nyíló terme, szobája volt. Én egy terembe mentem be ahonnan egy szobába kellet tovább menni, de le kellett venni a cipőnket. Én gumipapucsban voltam amit csak nyaraláskor hordok, nem tudom miért épp az volt rajtam. Azt sem tudom, hogy mi volt a szobában, mert csak láttam az álmom beli én bemegy, de én magam kint maradtam. Nem sokkal később valamiért el kellett onnan mennem és elfelejtettem a papucsomat felvenni. Több teremmel odébb egy kisebb szobába értem ahol viszonylag sötét volt, mert sok ember tévét, vagy valamilyen vetítést nézett. Én le akartam ülni egy kanapé félére, de észre vettem rajta egy csomó szétszóródott sötétkék apró gyöngyöt és össze akartam szedni. A földön is voltak gyöngyök és én szedegettem őket amikor bejött a szobába még néhány ember akik beszélgettek egy számomra ismeretlen nyelven, szláv hangzása volt. Leültek a kanapémra és én már nem fértem volna oda, de nem szóltam, mert eszembe jutott a papucsom amiért vissza szaladtam a másik teremhez. Ott már rengeteg cipő sorakozott a földön és nem találtam csak keresgélés után a papucsomat, de hiába lett meg, mert valahogy össze ment egészen kicsi gyerek méretűre és alig bírtam felvenni. A papucskeresés után vissza mentem a gyöngyeimhez a másik szobába ahová megérkezett addigra a párom és együtt indultunk ki a szobából. Én nem ismertem ezt az épületet, de a párom igen, mert a falon volt egy kis szekrény ami alig látszott és kapcsolók voltak benn. A párom megnyomott egy kapcsolót amitől egy redőnyféle felemelkedett és ki tudtunk menni. Kint sokkal világosabb, nappali fény fogadott minket. Nem volt nyomasztó álom, de túl kellemes sem.

A másik álomban a hörcsögeinkről álmodtam:). A lányom betette a hörcsögfiúnkat a terráriumba és egyszer csak láttam, hogy kis hörcsögei születtek és lett mellette egy lány hörcsög is. Csodálkoztam, mert egyébként nincs mellette lány höri. A fiú höri elkezdte a szájába venni a pici hörcsögöket és dobálta őket egészen magasra. Nagyon sajnáltam őket, ezért oda mentem a terráriumhoz amitől a nagy hörcsög megijedt és beszaladt a terrárium sarkába. Onnan figyelt, de már sokkal nagyobb volt és nem hörcsög, hanem egy gusztustalan, ronda sárgásbarna varangyos béka.
Hát ez volt a két legemlékezetesebb álmom a hét végén. Semmilyen rossz dolog nem történt velem és még tévét sem nagyon néztem, nem tudom mit jelenthetnek. :confused:

Kedves Gmj!

Az első álmod nekem azt mondja, hogy valami érzéseid szerint túlnő rajtad, de mégis ápolod. Ez egy szép megvalósitás lehet. Talán olyan közös életet teremtettek meg a pároddal együtt, amit most nem látsz át. Meghaladhat valamilyen szinten téged. A nagy kastély az én szemszögemből nézve lehet a házasság, vagy egy közös ügy szimbóluma, amit ápolni kell , de nagyobb léptékű mint amekkorát elbirsz, idegen aspektusai vannak, te ebben valamelyest gyermeknek, elveszettnek érezheted magad. De a párod otthon van benne, együtt járható ez az út, amiből egyedül nem találsz ki.

A második álmod félelmekről árulkodik. Valamit elrejtesz magad elől is, ez a probléma animális szinten mutatkozik meg,mert nem tud tudatosulni, akár betegséget is okozhat (ha nem éppen erről tanuskodik az álom, és nem éppen ezt akarja megoldani). Talán egy kockázatos helyzettel nehéz szembenézned, ami mégis rádkényszerül...(A kicsi gyüjtögető túl magasra dobálja a fiait...
De igyekszel uralni ezt a helyzetet, bár nem teljesen látod át, nem tudod, mitől nőtte ki magát.)
Élhet benned egy romboló erő, lehet hogy gátlás, félelem, aggodalmak, önmarcangolás, kishitűség formájában, ami nincs napfényre, vagyis a tudat világosságára hozva, ezért kell csúnya varangyként megjelennie és rádijesztenie. Valamit kezdeni kell vele: vagy nézőpontot, vagy életformát kell változtatni...Tehát vagy egy veszedelmesnek itélt körülményt kell átalakitani - ez külső változás, ami megszüntetheti a félelmet, vagy magadban a látószöget kell megváltoztatni, és értelmet találni, felismerni a helyzet értékes oldalát...Mindkét útnak konkrét helyzettől függően lehet létjogosultsága.

Szeretettel Csillagvirág
 
  • Tetszik
Reagált: gmj

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretetettel üdvözlök mindenkit.
Ma hajnalban azt álmodtam, hogy férjemmel együtt börönbe zártak, de inkább egy amerikai rendőrkiképzésnek tűnt, így ébren végig gondolva. Egy nagyon hatalmas négyzetalapú hasáb forma volt az épület, ahová bezártak bennünket. Vége hossza nincs lépcsősor vitt fel, egyre csak fel. Alig voltak pihenők. Egyesével mentünk sorban, külön a férfiak, külön a nők. Mindenkin fekete emelt gallérú zakóféleség, és fekete nadrág, fekete cipő volt. A nők sora előtt, és után egy tekintélyt parancsoló idősebb nő ment, a férfiak is ugyan igy mentek sorban felfelé, csak ott férfi ment elől, és férfi zárta a sort. Mikor már majdnem teljesen felértünk, én elestem a lépcsőn, több nő is kidőlt a sorból. Akkor a parancsnok nő, aki a sor előtt haladt, ránkszólt, hogy haladjunk, mert majdnem felértünk már. Sikerült felálnom, és mentünk felefelé tovább. Onnan már több volt a vízszintes rész a következő lépcsőfok előtt. Mikor egy folyosóhoz értünk, felbomlott a sor, és már csoportokban mentünk tovább, míg balra be lehetett fordulni. Ott betértünk egy szobába, ahol nagyon sok ágy volt. Mindnyájunk kapott egyet. Éjszakára mindnyájunknak adtak egy-egy mesekönyvet, amit vietnamiak nyomtattak, így nehéz volt a mesék, történetek címét elolvasni. Több érthetetlen volt.
Hát ennyi az álmom. Lehet, hogy másnak érthető, de nékem nagyon rébuszokban volt elmondva. Ha valaki meg tudja fejteni, nagyon megköszönném.
Legyen csodásan gyönyörű napfényes napotok.
Sok szeretetettel Erzsi.
 

Szatvacyla

Állandó Tag
Állandó Tag
Attól függ milyen összefüggések közé helyezi ezt az álmod. Meg attól is: te mit gondolsz általában a fekete macskáról?! (Milyen tartalmakat fed a te meglátásod és hited szerint?)

Csak amatőr vagyok a témában, szerintem Csillagvirágnak igaza van. Az álmodban látott fekete macska nem azonos a babonákban szereplővel.
A fekete macskákról szóló babona arra hívja fel a figyelmet, hogy a környezetünkben élő ragadozók viselkedéséből lehet következtetni a rágcsálóink egészségi állapotára. Ne nevess ki, ez fontos dolog. A hantavírusra gondolok. Az egy olyan vírus, amit rágcsálóktól lehet elkapni.
icon4.gif
 
S

sisne*

Vendég
Szeretetettel üdvözlök mindenkit.kiss
Ma hajnalban azt álmodtam, hogy távoli településről két idegen férfi, akik álmomban a főnököm voltak, fekete öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben voltak, és egy nagy fekete Audiban vittek Isaszeg vársoba. Ott egy olyan helyen tettek ki, ahol az út Pest felé visz, de én Gödöllőre akartam menni. Kiszálltam, és egy kicsi csomagot adtam át a fiatalabb, és vékonyabb férfinak. Ez olyan volt, amit a postán szoktak feladni, pl. egy könyvet. Be volt papírral csomagolva, és spárgával átkötve, négy irányban. Kérdeztem, hogy merre mennyek, ha busszal akarok tovább utazni? A férfi abba az irányba mutatott, és elmentek Pest irányában. Nem sokára meg is találtam az ismerős utat, de mikor már a Gödöllőre forduló útra értem volna, a járnán egy hatalmas fóliasátorban találtam magam, úgy a közepe táján. Mikor kiértem volna, akkor azt tapasztaltam, hogy kersztben lécek vannak felszögelve, és egy kicsivel idősebb nő éppen akkor akarja a fólisátor ajtaját bezárni. Kérdezte, hogy én hogy kerültem oda? Mondtam, hogy miért rakták a fóliasátrat a járdára? Azért kerültem bele. Kértem, hogy segítsen kijutni a sátorból. Azt mondta, hogy jobb oldalon nem messze van tőlem egy olyan rész, ahol a felső és alsó sátor merevítő lécek között van akkor hely, hogy ki tudok mászni belőle. Valóban nagyon közel találtam ilyen helyet, csak egy lépést kellett visszamennem, és kibújtam a sátorból. Pár méterre megtaláltam a Gödöllőre vezető asztfaltos autó utat.
Kérem, hogy ha valaki tud, segítsen az álmom megfejtésében.
Ellőre is köszönöm.
Legyen csodásan gyönyörű, napfényes mosolygós napotok!
Sok szeretetettel Erzsi.kiss
Szia kiss

Ez az álom egyszerre tükrözi a személyiségedet és 1 helyzetképet is. S a kettő együtt látszólag paradoxont is alkot.

Nem élsz a saját IstenAdta hatalmaddal. Téged mások: személytelen men in black alakok visznek magukkal; ráadásul 1 elhíresült vesztett csata helyszínére.
Tetejébe a tudásodat precízen becsomagolva átnyújtod nekik, pedig az feltehetően kiegyensúlyozott, hiszen 4 irányban még át is kötötted. Tartalmazza mind a 4 fő elemet: a földet, a vizet, a levegőt és a tüzet.

Miközben keresed tovább az utat: tanácstalankodsz, őket kérdezed.
De mereven ragaszkodsz bizonyos dolgokhoz - a járdán haladva - és 1 nevetséges akadályba:
1 fóliasátorba ütközöl.
Itt újra segítséget kérsz, pedig bizonnyal könnyedén túlléphetnél ezen a nylon műakadályon magadtól, saját erődből is. Mint ahogyan a példa is mutatja.
És máris 'sínen', vagyis jó irányba vezető úton vagy.
Hazatalálsz, mint Dorka az Óz, a Nagy Varázslóban ;)
(Ezt a mesét érdemes is elolvasnod most kiss).

Vagyis az üzenet: 1 bizonyos értelemben merev, ugyanakkor bizonytalan habitus ellenére végülis eredményes lehetsz; elérheted a célodat.

Szeretettel sisne

A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre.
A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét.
A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára.
Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére.
A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét.
A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.
Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson.
A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét.
És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.

Paolo Coelho
 
S

sisne*

Vendég
Szia!!
Azt almodtam,hogy egy nagy hazban voltam 2 baratnommel es egyik pillanatrol a masikra elkezdodott a hurrikan.A baratnoim azt mondtak,hogy ha eletben akarok maradni akkor hasaljak le a foldre.Ahogy kineztem az ablakon lattam,hogy mindent vitt a szel.Nagyon feltem.Aztan hirtelen vege lett.Kimentunk a hazbol,hogy megnezzuk mi maradt meg a kornyezetbol.Egy szep zold volgyben voltunk.
Azt hiszem ennyi!!!
Koszonom szepen.
Szia kiss

Ez valami női rafinériának, kis csalásnak tűnik, amit bevetettél valamilyen célod elérése érdekében.

A hurrikán többértékű jelkép: egyrészt figyelmeztet, hogy Rajtad a világ szeme (bizonnyal tudod, hogy a hurrikán kisnyomású közepének szem a neve), tehát semmilyen stikli nem marad rejtett végül.
Másrészt a hurrikán felkotorja a szemetet, de ugyanakkor takarít is. Bár úgy tűnik, rombol: ugyanakkor új dolgok, tárgyak születnek meg általa.
S maga az élményéből adódó megrázkódtatás az ember lelkét tisztítja, mert ijedelme után élesebben ismeri fel, hogy mik a valódi értékek az életben.
A zöldellő völgy éppen ezt az elvet, látásmódot fejezheti ki.
És arra is utalhat: az újjászületésed érdekében szükséges 1 picit rombolnod is ;)

Szeretettel sisne
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia kiss

Ez az álom egyszerre tükrözi a személyiségedet és 1 helyzetképet is. S a kettő együtt látszólag paradoxont is alkot.

Nem élsz a saját IstenAdta hatalmaddal. Téged mások: személytelen men in black alakok visznek magukkal; ráadásul 1 elhíresült vesztett csata helyszínére.
Tetejébe a tudásodat precízen becsomagolva átnyújtod nekik, pedig az feltehetően kiegyensúlyozott, hiszen 4 irányban még át is kötötted. Tartalmazza mind a 4 fő elemet: a földet, a vizet, a levegőt és a tüzet.

Miközben keresed tovább az utat: tanácstalankodsz, őket kérdezed.
De mereven ragaszkodsz bizonyos dolgokhoz - a járdán haladva - és 1 nevetséges akadályba:
1 fóliasátorba ütközöl.
Itt újra segítséget kérsz, pedig bizonnyal könnyedén túlléphetnél ezen a nylon műakadályon magadtól, saját erődből is. Mint ahogyan a példa is mutatja.
És máris 'sínen', vagyis jó irányba vezető úton vagy.
Hazatalálsz, mint Dorka az Óz, a Nagy Varázslóban ;)
(Ezt a mesét érdemes is elolvasnod most kiss).

Vagyis az üzenet: 1 bizonyos értelemben merev, ugyanakkor bizonytalan habitus ellenére végülis eredményes lehetsz; elérheted a célodat.

Szeretettel sisne

A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre.
A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét.
A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára.
Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére.
A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét.
A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.
Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson.
A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét.
És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.


Paolo Coelho

Kedves Sisne!:11:
Nagyon szépen köszönöm az álom magyarázatodat.
Te mindig nagyon jól rátapintasz a lényegre.
Köszönöm az idézetet is.
Legyen csodásan gyönyörű napod!
Sok szeretetettel Erzsi.:11:
 
S

sisne*

Vendég
Sziasztok!

Nos, akkor "hátha" erre jár az álomfejtő jó Tündér:)
Van egy 11 éves fiam. Kb. 2 éve rendszeresen álmodok vele. Volt egy huzamosabb időszak, olyan 5-6 hónap, amikor minden este vele álmodtam. Ez ugye nem lenne bej, de! Minden álmom arról szólt, hogy hogy hal meg. Tudom, hogy milyen zene szólt a búcsúztatónál, milyen ruha volt rajta a temetésen, kik voltak ott...stb. Sokszor, sokféleképpen láttam őt meghalni. Volt amikor mellette voltam és volt amikor nem. Szőrnyű érzés úgy lefeküdni aludni, hogy tudom, megint látni fogom a koporsóban. Ha valaki megfejtené ezt nekem, akkor nagyon megköszönném.

Vuk
Drága Kicsi Vuk kiss

Nagyon fontos volna tudni, hogy mi történt akkor, amikor ezek az álmok elkezdődtek Nálad...?
Köthető - e valami olyan eseményhez, ami kisfiad bizalmát, biztonságérzetét megrendítette valakiben vagy valamiben? Haláleset, válás, költözés, iskolaváltás, kórházba kerülés stb. vagy bármi olyan fordulat, ami egy gyermek lelkében törést vagy a Tiédben páni félelmet okozhat?

Ha esetleg még pontos dátumot is tudnál, akkor még számmisztikai alapon is utána lehetne járni az álmod hátterének.
A kanadának olyan szerencsében van része, hogy igazi látó tud ezen a téren segíteni. A neve Hena és ha privátban megkéred, akkor lehet: számmisztikai elemzésből is kiderülhet a visszatérő álmod oka.

De állhat mindennek hátterében a családszerkezet, a családi mező.
A Hellinger családfelállításban Szildike és Csillagvirág profi: a hasonló című topikban is érdeklődhetsz ebben az irányban.

Én az álmodat a kisfiad felől érkezőnek látom.
Úgy érzem, ő álmodtatja ezt Veled, mert valami oknál fogva visszavágyik az anyaméhbe.
Ugyanis a sír és az anyaméh ugyanaz voltaképpen, hiszen a halál is egy újjászületés.

Nem egyértelmű, hogy ki részéről érhette bizalmatlansági sokk.
Lehet, Benned csalódott és szeretné Veled a nulláról indulva újrakezdeni a kapcsolatot.
Ennek mentén érdemes végiggondolnod a fogantatást, a terhességet, a gyermekágyi ápolást és azt:
mit tehettél esetleg olyat 9 éves korában, ami megrendíthette a bizalmát Benned...?

Bármily furcsa, de 1 kistestvér születése is ilyen esemény lehet.
Nézz bátran szembe önmagaddal, ne kendőzz el semmit magad elől: vállalj be mindent, amit gondoltál és tettél.

De az is elképzelhető, hogy más valakiben csalódott pl. a családból - férjedben? párodban? stb. - és emiatt ragaszkodik túlzottan Hozzád. Nem akar az aurádról leválni!
A koporsó a lelkek elválasztásának eszköze is (többféle lélek létezik ugyanis).
De a kisfiad szeretne valakihez, valahová, 1 családba, 1 közösségbe tartozni és elemi szükséglete, hogy felnézhessen arra, aki az ő elképzelésében ennek a közösségnek a feje!
Amiatt álmodtathatja ezt Veled, hogy teremtsd meg számára a biztonságérzetéhez szükséges peremfeltételeket.

Még annak lehet csekély valószínűsége, hogy valami ok miatt túlaggódod magadat a kisfiaddal kapcsolatban, de ezt inkább csak megemlítem.
Mindenképpen a biztonságérzet, a bizalom valamilyen módon történő megrendülése húzódhat meg az álmod hátterében.

Ölellek sisne
 

Aliceria

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretetettel üdvözlök mindenkit.
Ma hajnalban azt álmodtam, hogy férjemmel együtt börönbe zártak, de inkább egy amerikai rendőrkiképzésnek tűnt, így ébren végig gondolva. Egy nagyon hatalmas négyzetalapú hasáb forma volt az épület, ahová bezártak bennünket. Vége hossza nincs lépcsősor vitt fel, egyre csak fel. Alig voltak pihenők. Egyesével mentünk sorban, külön a férfiak, külön a nők. Mindenkin fekete emelt gallérú zakóféleség, és fekete nadrág, fekete cipő volt. A nők sora előtt, és után egy tekintélyt parancsoló idősebb nő ment, a férfiak is ugyan igy mentek sorban felfelé, csak ott férfi ment elől, és férfi zárta a sort. Mikor már majdnem teljesen felértünk, én elestem a lépcsőn, több nő is kidőlt a sorból. Akkor a parancsnok nő, aki a sor előtt haladt, ránkszólt, hogy haladjunk, mert majdnem felértünk már. Sikerült felálnom, és mentünk felefelé tovább. Onnan már több volt a vízszintes rész a következő lépcsőfok előtt. Mikor egy folyosóhoz értünk, felbomlott a sor, és már csoportokban mentünk tovább, míg balra be lehetett fordulni. Ott betértünk egy szobába, ahol nagyon sok ágy volt. Mindnyájunk kapott egyet. Éjszakára mindnyájunknak adtak egy-egy mesekönyvet, amit vietnamiak nyomtattak, így nehéz volt a mesék, történetek címét elolvasni. Több érthetetlen volt.
Hát ennyi az álmom. Lehet, hogy másnak érthető, de nékem nagyon rébuszokban volt elmondva. Ha valaki meg tudja fejteni, nagyon megköszönném.
Legyen csodásan gyönyörű napfényes napotok.
Sok szeretetettel Erzsi.

Kedves Kicsi Fecske!


Attól tartok, hogy számodra a mindennapjaid jelentik a börtönt. Úgy éled meg az életed, hogy abban minden férfi és nő, köztük Te magad és a férjed is szigorúan meghatározott keretek között kell hogy viselkedjen. Egy bizonyos mintát adtak Neked a szüleid, ha úgy tetszik az őseid, akik a lépcsőn a sorban legelöl haladnak, és azt hiszed, hogy csak ez az út létezik. Talán gyakran hallottad gyermekkorodban, hogy tedd így, vagy tedd úgy, így illik, amúgy meg nem, és ez annyira mélyen rögzült benned, hogy a felettes éned már csak az álomképeid nyelvén tud szólni hozzád: lázadj a konformizmus ellen. Attól félsz, ha máshogy teszel, akkor elbuksz és ezzel másokat is magaddal ránthatsz. Sokszor azért nem teszel úgy, ahogy valójában szeretnél, mert egy beléd rögzült hang a füledbe suttogja: mit szolna ehhez édesapád, a tanárod, a szomszéd...Gondolkodj el a legutóbbi álmaid üzenetén, ismétlődnek benne a képek. Sisne is erre figyelmeztet: a vélt akadályokon könnyedén étléphetsz. Én még annyit tennék hozzá: magad építed az akadályokat a hiteddel, hogy nem lehet, nem tudsz változtatni.
És még egy nagyon fontos szimbólum: a mesekönyv. Ez is ismétlődő elem Nálad. Talán arra figyelmeztet, hogy olvass többet, vedd elő a régi kedvenc regényeidet, kezdj el tanulni valamit, aminek esetleg semmi haszna, de Te örömödet leled benne. Kérdéseidre a válaszok folyamatosan érkeznek, próbálj meg ezekből a válaszokból olvasni, gondolkodj el mi van a szavak mögött.
Lehet máshogy is élni, csak rajtad áll minden.
Remélem tudtam segíteni.


Gyönyörűséges álmokat kívánok: Aliceria
 

Szatvacyla

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Mindenki maga is megfejtheti az álmait.
Csak néhány egyszerű dolgot kell tenni.

Napközben többször állapítsd meg, hogy ébren vagy. Nézz körül, tudatosan gondold át, hogy semmi különleges nincs körülötted, a fal hideg, két lábon állsz, mindenki normálisan viselkedik körülötted, stb. Gondolj arra, hogy biztosan ébren vagy, mert ha valami nagyon-nagyon szokatlan dolog történne, akkor valószínűleg álmodnál. De ilyen nincs, tehát ébren vagy.

Néhány nap múlva már nem is tűnik badarságnak az egész. Akkor ugyanezt megteheted álmodban is. Az a lényeg, hogy meg tudd különböztetni a két állapotot egymástól. Az első néhány alkalommal a felfedezés örömétől az ember felébred, de kis gyakorlással "benne lehet maradni" az álomban.

Itt csodálatos dolgok történnek. Átveheted az irányítást. Minden és mindenki azt csinálja, amit te akarsz. Csak a képzeleted szabhat határt.

Ebben az állapotban meg lehet kérdezni az álmod szereplőit,-ezek lehetnek tárgyak is- hogy kik ők, és mit jelentenek az életedben.
Ha kellemetlenek, akkor el is küldheted őket. Mindenkit a maga helyére. A régi gátlásokat, rossz érzéseket nyugodtan el lehet küldeni a múltba, a felejtésbe. Köszönd meg a létezésüket, mert valószínűleg sokat segítettek az életedben, akkor, ott, a múltban, amikor keletkeztek, és szükséged volt rájuk. Ez a köszönet legyen útravaló felejtéshez vezető úton.

Természetesen nem kell mindenkit elküldeni, ez csak egy lehetőség.
Aki gondolja, próbálja ki!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére