2011. január 2.
Az álom nappal indul. Adott öt rendőr, öt nyomozó. Egyesével, kisvártatva egymás után érkeznek egy banditacsoport főhadiszállására. Mikor mind az öten megérkeztek együtt várják be a banditákat. Egy nagy erkélyen állnak illetve inkább függőfolyosón. Megérkeznek a banditák. „Le vannak tartóztatva!” – mondják a rendőrök és fegyvert fognak a rosszfiúkra. Ekkor az öt bandita felugrik a levegőbe és visszahuppanva a súlyuktól leszakad a folyosó és mindannyian a mélybe zuhannak. A banditák sértetlenek, a romokon heverő rendőrök azonban eszméletlenek. A banditák vezére elveszi a rendőrök fegyvereit és eltűnnek a helyszínről.
Már este van. Az álom nagyon sötét, alig van valami fény. Az öt rendőr a banditák búvóhelyén maradt, bevárják őket, mert visszajönnek.
A kapitány iszonyatosan dühös magára, önmagát vádolja az akció sikertelenségéért, azt gondolja, hogy éppen ő szúrta el a stratégiát.
Náluk van egy fenyőfából faragott egyiptomi tábla, amin előzőleg lejátszották az akciót és ők győztek. A kapitány azért van elkeseredve, mert előre látta a győzelmet és a banditák egy váratlan csellel mégis meg tudtak szökni. A tábla ott van előtte az asztalon. A felületébe jelek, ábrák vannak vésve, de most minden vésetet liszt vagy valamilyen fehér por tölt ki, nem lehet azokat felismerni, csak annyit, hogy ott vannak. A kapitány képtelennek érzi magát befejezni az akciót és győzelemre vezetni a rendőröket. Az egyik nyomozó egy magas, nagyon erős fizikumú néger férfi, aki a homlokán aranykígyót visel. Mély, karizmatikus hangja van és a kapitányhoz beszél. Vissza próbálja vezetni a helyes útra, önmagához téríteni. Hosszasan beszél. Az utolsó mondata nagyjából így hangzik s egészen olyan, mintha a kapitány fejében szólalna meg és visszhangozna.
„Lehet, hogy tévedtem veled kapcsolatban, de én hiszem, hogy nem és te vagy AZ, s tudd meg mióta ismerlek minden nap áldozatot mutattam be érted!”
A kapitány erre magához tér s visszatér az ereje is. Elkezdi kitisztítani a tábla jeleit.
Ezzel a jellel kezdi (felkelő nap), amely a tábla közepén van. Újra lejátssza a játékot. A fontos lépéseket ezúttal viziókként látja megelevenedni.
Az első látomásban önmagát és a társait afféle mágusként vagy papként látja. Egy asztalnál ülnek, köpenyt és csuklyát viselnek, a kapitánynak azonban látszik az arca.
Fontos mozzanata az álomnak, mintha tanácskoznának vagy egy hang tanítaná a kapitányt, talán mindkettő. Pontosan nem emlékszem.
A következő vízióban a kapitánynak kell harcolnia a banditák legravaszabb és leggonoszabb tagjával. A kapitány egyedül csak tőle tartott az 5 bandita közül.
A bandita a látomásában félig ember, félig hatalmas kígyó alakjában jelenik meg. A felső teste ember, az alsó teste óriási kígyó és egy nagy /2x4m/ kőoltáron tekereg. A színhely szintén valamiféle kőépület, talán egy régi vár vagy templom nyitott belső része. A kapitány azt hiszi, hogy nem lesz képes legyőzni a hatalmas kígyó-banditát. Mindkettőjüknél kés van, a kígyó kése egy nagy dárdahegy, amely kardmarkolaton nyugszik. A harc közben a kígyó belevág a késsel a kapitány arcába, a bal szeménél vágja meg. A kapitány szeme nem sérül, csak az arca. Ezt onnan tudom, hogy a vágás az álombéli látomásban nekem fájt, pontosan érezvén a sérülést. Az álomszereplők közül a kapitány reprezentál engem, úgy gondolom.
Ahogy a kapitány elkapja a fejét és az ütéstől megpördül és balról, a lendülettől hatalmas erővel vágja a kését a kígyó mellébe és szíven szúrja. Az pedig elterül, vonaglik és a szívéből szinte kiapadhatatlan mennyiségű vér ömlik az oltárra, teljesen elborítva azt. S amikor már a vér kezd lecsorogni az oltárról, mintha az egy vérrel telt medence lenne, a kígyó elmerül és elsüllyed a saját vérében.
A többi látomásra nem tudok visszaemlékezni, azonban a viziók a rendőrök győzelmét jósolták.
Ezek után az álom korábbi síkján, a búvóhelyen /amely várszerű/ folytatódik az álom.
A kapitányt innentől fogva csontvázként látom. Élő és nagyon eleven, élettel teli, harcias csontvázként.
Megérkeznek a banditák. A kapitány a várfalról kiabál le a banditáknak. A hamarosan bekövetkező bukásukról, a méltóságról és még hasonló dolgokról beszél. Majd beszalad felkészülni – talán a harcra, vagy valamilyen cselre, amit kieszelt.
Két bandita a várfalat próbálja megmászni kötélen. Az egyikük még el sem indult, a kötél horga nem akar beakadni a fal tetejébe és úgy látszik nem is fog. A másik bandita szidja is vagy gúnyolja ezért.
[…]
Az ébresztőóra felriasztott mielőtt az álom véget ért volna.
Bár a becenevem szerintem itt nem lehet lecserélni már...
