Sziasztok!
A mai álmom elég kusza volt. Egy nagy kórházban dolgoztam (régen dolgoztam kórházban) és mentünk hazafelé. Nagyon sokan özönlöttek ki az épületből egyszerre. Én egy olyan lépcsőn mentem le, ami az épületen kívül volt, elég széles, de korlátok nélkül. Féltem is, eredetileg is félek a magasban, tériszonyom van, az ilyenfajta lépcsőkön nem szívesen mászkálok. Elindultam lassan lefelé, és pár lépcsőfok után találtam a zsebemben egy levéldarabkát, amit a barátnőm írt. Nem volt meg teljes egészében, el volt szakadva. Miután megnéztem észrevettem, hogy a lépcső eltávolodott az épülettől, és akkor már olyan létraszerű, fémvázas lett belőle. Egy régi osztálytársam ment lenn a lépcső mellett, neki kiabéltam, hogy fogja meg a lépcsőt mert el fog dőlni. Befordult a tömeg egy aluljáró felé, ami nem lépcsőn ment lefelé, hanem csak az út lejtett és ott dőlt el végül a lépcső, leugrottam róla.
A következő, amire emlékszem, hogy egy új klinikát alapítottunk, és én voltam az alapító. Nagyon sok régi és újabb kollégám is ott volt, éppen az új klinikán szerettem volna végigvezetni mindenkit, elmondtam, hogy milyen osztályok és milyen rendelők lesznek benne. Egy nagyon ízlésesen berendezett épületrészben voltunk, bőrfotelek, vadonat új bútorok mindenhol, a falakon is fa burkolatok, tisztaság és csillogás-villogás. Ez azonban nem a klinika volt, amikor mindenki meglett elindultunk az új klinikát megnézni. Az úton valamiért lemaradtam, a telefonomat kapcsoltam be. Addigra a többiek eltűntek előlem, futottam utánuk, hogy merre mentek. Láttam az utolsó embereket bemenni egy házba, rohantam, még a csapódó ajtót sikerült elérnem. Pont akkor szálltak be a liftbe, ami átlátszó volt, láttam őket beleül. Az ajtót megrántottam és sikerült beszállnom. 3 vagy 4 nő volt már benn, jó kedvük volt, a kezükben pohár és az egyik elkezdett bort tölteni, kérdezte is, hogy ki nem kér. Nekem csak a telefon volt a kezemben és majdnem ráöntötte a bort, alig tudtam elkapni. Mondtam neki, hogy én nem kérek bort, különben is telefon van a kezemben és nem pohár.
Volt még valami, menekültünk valakivel valami elől és eljutottunk egy helyre, ahol motorszerű valamik - szögletes fémdobozok voltak igazából, de valahogy járműként szolgáltak - voltak 2 méter magasan egymásra pakolva. Rájuk lehetett ülni és pattogtak, mint az a burkolatfelverő gép. Aki velem volt az rá is ült és én mondtam, hogy szó sem lehet róla, a fő gondom megint a magasság volt. Aztán csak ráültem az egyikre, de csak azt értem el, hogy egy csomó ilyen felrakott micsoda eldőlt. Volt ott lét magas, nagydarab, de olyan tejbetök pasi, kicsit morcosak voltak, hogy most pakolták fel őket pontosan 2 méter magasra szépen, és kezdhetik elölről.
A következő képben visszamentünk az új klinikára és egy rossz kedvű takarítónéni nyitott ajtót, valami olyasmit mondott, hogy a két gyönyörű gyilkosom egy csomó emberrel benn van a tárgyalóban és titkos megbeszélést tart. Amikor bementünk egy csomó ember kínai ruhában (nadrág, tunika és vászoncipő) táncolt a tárgyalóasztal körül.
Kb. ennyire emlékszem.