Ez egy jó kis topic, kár hogy leült.
Pedig jó lenne megtudni, kinek mi lenne a javaslata az iskolai terror ellen, aminek a létét nem lehet megkérdőjelezni.
A gyerek elsős korától ki van téve úgy a társai, mint sokszor sajnos a tanárai részéről is az állandó gúnyolódásnak, attrocitásoknak, bántásoknak, és folyamatosan rettegnie kell a megszégyenüléstől és a nevetségessé válástól, a megfelelési kényszer állandó nyomása alatt.
Ennek következtében az iskolában a gyerek olyan helyzetekkel és megpróbáltatásokkal kerül szembe, amik még egy felnőtt embernek is komoly kihívást jelentenek. Hányan vagyunk, akik pl. akár felnőtt korunkban is, szívesen állnánk ki harminc ember elé (akik csak arra várnak, hogy kiröhöghessenek minket), és adnánk nyilvánosan számot a tudásunkról?
Emellett az olyan társakkal való, akár napi 8 órás összezártság, akik folyamatos terror alatt tartják a többi gyereket, hasonlatossá teszik az iskolát a börtön vagy a fogolytábori állapotokhoz. És ide ugye, egy felnőttet sem zárnánk be ártatlanul. Akkor miért büntetjük ezzel a gyerekeinket?
Az iskolai "élmények" a legérzékenyebb korában teszik tönkre az ember személyiségét, kiépítve benne a gátlásokat, a szorongásokat, a kapcsolatteremtésre való képtelenséget, a kisebbrendűségi érzést, az alkalmatlanság érzést, stb.
És én, mint szülő, tehetetlenül szemlélem ezt a folyamatot a gyermekeim életében. Az egyetlen, amit tehetek, azon igyekszem, hogy a gyerek minél kevesebb időt töltsön az iskolában, és otthon megpróbálom ellensúlyozni az iskola rombolását.
Én megtettem, amit Karesz javasolt, és nyakon csíptem az olyan gyereket, aki az enyémet terrorizálta. Így ez a probléma valamennyire megoldódott, de az iskola többi stressze ellen nem tudom megvédeni a gyerekemet. Mert az iskola úgy stressz a gyereknek, ahogy van. És ez megnyilvánul különféle fizikai problémákban is. Már ilyenkor elkezdődnek az emésztési zavarok, a gyomorproblémák stb. amik később súlyos egészségi gondokat fognak okozni.
Szerintem kétségbeejtő, hogy az iskola miatt a legtöbben alig várjuk, hogy kinőjünk a gyerekkorból, és fellélegzünk, mikor végre kiszabadulunk az iskolai terror alól. Úgy várjuk a végét, mint egy börtönbüntetésnek. Nekem pl. az érettségi után még évekig visszatérő rémálmom volt, hogy ismét a gimi padjában ülök. És később soha nem voltam hajlandó csapatban dolgozni.
Ennek tényleg így kell lennie?
És hogyan védhetjük meg ettől a gyerekeinket?
Valóban az lenne az egyetlen megoldás, hogy magántanuló legyen?
Tud valaki más megoldást?