Mosolyogj az emberekre, legalább szeretet legyen!

exlexman témája a 'Traccsoljunk!' fórumban , 2006 Július 19.

  1. kadarka_39

    kadarka_39 Új tag

    "Egy nap nevetés nélkül kárbaveszett nap" C. Chaplin
     
  2. esztirichard

    esztirichard Állandó Tag

    "Szomorúak voltak és elkeseredettek, befásultak, szidták a rendszert, az egész világot. Sok emberrel beszéltem azóta is, de olyan igazán felszabadult emberrel alig."

    Ilyenkor a mosoly kevés, de jól esik :)
    Én nem tudom, hogy vagytok vele, de egyre több boldog ember van a barátaink között. Nekem ez így tetszik, ezért tanítom őket, hogy uralják az életüket.
     
  3. Melinduska

    Melinduska Állandó Tag

    Hornya Attila: Nevetni kell!

    Rigófütty száll lombok között,
    lásd, a fa zöldbe öltözött,
    csillogásban díszelgő víz,
    nevetni kell, csak ebbe bízz!

    Ajándék, mit szemünk láthat,
    fusson el itt minden bánat!
    Napsugárban futó leány,
    mosolyodat vesd hát reám!

    A pusztát szél simogatja,
    lágyan szálait ringatja,
    rózsát tépek a szép lánynak,
    fusson el itt minden bánat!

    Nevetni kell, amíg lehet,
    felejteni minden percet,
    amely Napunk eltakarta,
    ragyogásunkat felfalva.

    Újra kikel minden virág,
    amíg lélegzik e világ!
    Lásd a folyónak sodrását,
    hogy mossa el a fájdalmát.
     
  4. Pipeer

    Pipeer Állandó Tag

    Szeretek mosolyogni, lehet hogy valakinek jól esik ha mosolyognak rá és ettől jobb napja lesz, és nekem is jól esik ez tehát már nekem is jobb a napom.
     
  5. kigyó23

    kigyó23 Állandó Tag

  6. johnq

    johnq Állandó Tag

    Szernitem is fontos a mosoly de sajnos kevés van belőle manapság..
     
  7. Wednesday75

    Wednesday75 Állandó Tag

    Sziasztok!
    Mosoly, ölelés, simogatás, puszi.:) :D kiss
    ADD TOVÁBB!!!
    Ne félj kimutatni a pozitív érzéseidet, hiszen ezerszeresen "visszaszáll" rád!!!
    Mindenkit szeretettel üdvözöl:
    Wednesday75;)
     
  8. diosgyorr

    diosgyorr Állandó Tag

  9. caslavska

    caslavska Állandó Tag

  10. E T

    E T Állandó Tag

    Egy őszinte mosoly értéke

    Semmibe sem kerül, de sokat teremt.
    Gazdaggá teszi azokat akik kapják,
    és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
    Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad.
    Senki sem olyan gazdag hogy meglehetne nélküle,
    és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
    Táplálja a jóakaratot az üzleti életben,
    boldogságot teremt az otthonban,
    és mindenütt a barátság biztos jele.
    Pihenés az elfáradt embernek,
    napfény a csüggedőknek,
    világosság a szomorkodóknak,
    és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.
    Nem jelent földi javakat senki számára.
    Nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni,
    csak önként lehet adni.
    Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon,
    akkor legalább te nézz rá derülten.
    Senkinek nincs annyira szüksége mosolyra, mint annak,
    Aki maga már nem tud mosolyogni !
    MOSOLYOGJ !
     
  11. E T

    E T Állandó Tag

    Egy idős bácsitól a századik születésnapján megkérdezték:
    "Hogy lehet az, hogy te mindig boldog vagy?"
    Az öreg azt válaszolta:
    "Minden reggel, amikor fölébredek, választhatok:
    Boldog legyek ma, vagy boldogtalan?
    ...és én a boldogságot választom..."
     
  12. E T

    E T Állandó Tag

    "...indokolatlanul legyetek vidámak..." mondta Koltai Róbertnek valaki.
     
  13. E T

    E T Állandó Tag

    Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved
    legyen bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
    Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld
    a napot.
    Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed
    élő és örökké tartó legyen.
    Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet
    legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
    Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
    Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban
    megbecsüld mindazt, amid van.
    Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen
    a végső búcsúra.
     
  14. E T

    E T Állandó Tag

    “Az ember egy napon rádöbben arra,
    hogy az életben igazán semmi sem fontos.
    Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás,
    csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.”
    (Goethe)
     
  15. E T

    E T Állandó Tag

    " Az én imádságom: Lelkem Istene,
    őrizd meg bennem mindhalálig a
    gyermeket, akinek születtem." /Juhász Gyula/
     
  16. E T

    E T Állandó Tag

    <!--[if gte mso 9]><xml> <o:OfficeDocumentSettings> <o:RelyOnVML/> <o:AllowPNG/> </o:OfficeDocumentSettings> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin;} </style> <![endif]--> [FONT=&quot]"Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen [/FONT]
    [FONT=&quot]érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én
    öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de
    megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom
    rajta és majd később válaszolok neki.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Végül is úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

    Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki[/FONT]
    [FONT=&quot]mindig is szerettem volna lenni. . Persze, nem a testem! Időnként én is
    kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És
    gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont
    úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető[/FONT]
    [FONT=&quot]családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes
    hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé
    kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha
    több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy
    megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól
    néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek,
    hogy extravagáns legyek.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt[/FONT]
    [FONT=&quot]elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz
    magával.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 ig olvasok, vagy[/FONT]
    [FONT=&quot]játszom a computeren?[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és[/FONT]
    [FONT=&quot]sírhatok a régi szerelem emlékén..és meg is teszem.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben[/FONT]
    [FONT=&quot]kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha
    jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó
    pillantásokkal.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Ők is lesznek öregek.

    Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok.[/FONT]
    [FONT=&quot]És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb
    dolgokra emlékszem.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a[/FONT]
    [FONT=&quot]szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél,
    amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív
    az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem
    szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a
    tökéletlenség felett.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz,[/FONT]
    [FONT=&quot]hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az
    arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem
    érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni.[/FONT]
    [FONT=&quot]Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . Én nem teszek
    fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne
    legyen igazam.[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom,[/FONT]
    [FONT=&quot]hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam.
    Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet,
    mint, hogy mi lett volna ha vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És
    minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/[/FONT]
    [FONT=&quot]
    Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra[/FONT]
    [FONT=&quot]nagyon vigyázz![/FONT]
    [FONT=&quot]
    És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját[/FONT]
    [FONT=&quot]hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és a kínaiak
    szerint erősíti az immunrendszert."[/FONT]
    [FONT=&quot] [/FONT]
     
  17. E T

    E T Állandó Tag

    „Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk.” (Ernest Hemingway)
     
  18. E T

    E T Állandó Tag

    A sziget

    Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek:
    a Bánat, a Tudás, a Vidámság és még sok más, így a Szeretet is.
    Egy napon az érzések tudomására jutott, h a sziget süllyed.
    Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
    Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
    Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
    A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet előtt.
    Ő megkérdezte:
    -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
    -Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat és ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra.
    Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
    -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
    -Nem Szeretet, nem tudlak elvinni- válaszolta a Büszkeség- itt minden tökéletes és te esetleg árthatnál a hajómnak.
    A Szeretet megkérdezte hát a Bánatot is:
    -Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
    -Oh, Szeretet! Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon.
    A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, h meg se hallotta Szeretet kérését.
    Hirtelen megszólalt egy hang:
    -Gyere Szeretet, én elviszlek Téged.
    Aki megszólalt egy öregember volt.
    Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, h elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
    Amikor földet értek, az öreg elment.
    a Szeretet úgy érezte, h sokkal tartozik az öregnek, ezért megkérdezte a Tudást:
    -Tudás, megtudod mondani ki segített nekem ?
    -Az Idő volt-mondta a Tudás.
    -Az idő?- kérdezte Szeretet- Miért segített nekem az Idő?
    A Tudás válaszolt:
    -Mert csak az Idő érti meg, h milyen fontos az életben a Szeretet!
     
  19. E T

    E T Állandó Tag

    Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
    Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
    - És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
    Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
    Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.
    - Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
    A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
    - Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
    - Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
    Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
    Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
    Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
    A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
    A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
    Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...
    ___
     
  20. E T

    E T Állandó Tag

    "Sok olyan ember van, aki nagyon kevéssel is képes gazdaggá tenni a saját és mások életét." (Buddha)
     

Megosztás