Hírek Most már szinte biztos, hogy kettészakad az afrikai kontinens

Bár a geológiai folyamatok az emberi élet léptékével mérve felfoghatatlanul lassúak, a szemünk előtt zajlik földünk egyik leglátványosabb átalakulása. Afrika lassan, de megállíthatatlanul két részre töredezik, a folyamat végén pedig egy teljesen új óceán mossa majd a frissen létrejött partokat.

Az afrikai kontinens térképe, ahogyan az iskolában megtanultuk, nem marad örökké ilyen. A mélyben zajló tektonikai folyamatok miatt a földrész keleti fele fokozatosan távolodik a törzstől. Ez a gigantikus „válás” a Kelet-afrikai árokrendszer (EARS) mentén zajlik több ezer kilométeren keresztül, tíz országot érintve szeli át a kontinenst, írja az IFL Science.

Gigászok harca a mélyben

Ahogy arról korábban az Indexen is írtunk, a jelenség hátterében a tektonikai lemezek lassú tánca áll. Az afrikai lemez két kisebb egységre, a Szomáliai- és a Núbiai-lemezre válik szét. A legfrissebb kutatások szerint a két óriási kőzetlemez évente mindössze néhány milliméternyit távolodik egymástól – ez nagyjából olyan tempó, amilyen gyorsan az emberi köröm nő.

2018-ban egy hatalmas kenyai repedésről készült felvétel járta be a közösségi médiát. Sokan készpénznek vették, hogy Afrika a szemünk láttára szakad ketté, a szakértők azonban óvatosságra intettek. Bár a látványos szakadék valóban az árokrendszer aktivitásához köthető, ez inkább csak egy „helyi tünet”, semmint maga a végzetes szakadás.

Az árokrendszer már 25 millió éve aktív, és a kenyai esemény csupán egy halk suttogás volt a természet részéről, már ahhoz képest, ami a mélyben zajlik.

Így néz majd ki a távoli jövő
A folyamat pedig nem lassul, a legfrissebb kutatások újfent megerősítették, hogy idővel ketté fog szakadni az afrikai kontinens. Ha előrébb ugorhatnánk az időben öt-tíz millió évet, egy olyan világ képe kerülne elénk, amelyre rá sem ismernénk:

  • A Szomáliai- és a Núbiai-lemez közé benyomul a víz, egy hatalmas új óceánt létrehozva.
  • Kelet-Afrika egy hatalmas, elszigetelt szárazfölddé válik, és tenger választja el az anyakontinenstől.
„A föld felszíne folyamatos mozgásban van, csak ez olyan lassú, hogy az emberi tapasztalás számára érzékelhetetlen” – emlékeztetnek a geológusok.

A múlt megismétli önmagát

Azt azonban érdemes észben tartani, hogy a folyamat nem egyedülálló. 138 millió évvel ezelőtt valami kísértetiesen hasonló történt, amikor Dél-Amerika és Afrika vált el egymástól. Ha ma ránézünk a két kontinens partvonalára, láthatjuk, hogy azok még mindig úgy illeszkednek egymáshoz, mint egy kirakós darabjai.

Kelet-Afrika különválása tehát csupán a következő fejezet földünk több milliárd éves történelemkönyvében. Hogy az emberiség ott lesz-e még, hogy lássa az új óceán hullámait, az a jövő zenéje – de a bolygónk addig is megállíthatatlanul formálja saját arcát.

Gábor Zoltán

1766382491066.png
 
Köszönöm, hogy láthattam ezt a videot, sajnos ez a folyamat máris rengeteg embert tesz födönfutóvá mert elveszik mindenüket. Remélem az afrikai közösség igyekszik segíteni nekik
 
keves Gumelig, ne csüggedj, addigra a tudósok megfejtik a halhatatlanság titkát. Azután könnyű dolgunk lesz, az pár ezer év olyan gyorsan elillan mint manapság a párhetes nyaralás és már utazhatunk is. :D :D :D
 
Tudod az az igaság, mint te is tudod, hogy vannak égen és földön olyan dolgok, amiket megváltoztani nem tudunk, legfeljebb tompítani tudjuk a folyamat következméyeiknek hatásait. Ez olyan, hogy vannak külömböző felekezeteknek agitátorai akik járják az országot és "agitálnak", hogy csatlakozzunk hozájuk mert az ő egyházuk a legigazabb a földön. Erre mindég azt mondom "mi mindig azt tanultuk, hogy egy igaz Isten létezik, ahoz kell imádkozni, teljesen minek hívják a felkezetet. Akkor meg nincs értelme felekezetet cserélgetni, mert mindenki egyszer a bírája elé áll, ott lell majd számot adni. Aki vallásos az úgy álljon bírája elé, hogy ne kelljen szégyenkeznie, aki meg "ateista" az úgy járt."
 
Nem egy veszélyes törésvonal van a földön, pl. valamikor, ha úgy jön ki a lépés Európai is ketté szakadhat, de jó eséllyel az olasz csizma majd befarol a kárpát medencébe, de Florida jó része is akár mikor elszakadhat az USA-tól, Japán is rásimul előbb, utóbb a kontinensre, stb.
Még pár 10 millló év és újra lesz egy szuperkontinens, ahol az összes kontinens egyesül. Kérdés, akkor még lesz e emberiség, vagy már rég kihalunk és felvált minket egy új civilizáció, pl. a delfineké.
 
Ebben tökéletesen igazad van, de ezen már nem segíthetünk, ezt el kell fogadni tényként, ha majd eljön az idő az utódaink ha lesznek majd csak kisütnek valami okosságot. De erős a gyanúm hogy mi már előtte elpusztítjuk a földet, levegő, termőtalaj, stb. bár sose legyen igazam.
 
Ezek után talán érdemes volna újra értelmezni a Föld klímaváltozását, de most már tektonikai lemezek egymáshoz képest elmozdulásának egyrészt földtani és másrészt csillagászati szempontok figyelem vételével.
 
Ezek után talán érdemes volna újra értelmezni a Föld klímaváltozását, de most már tektonikai lemezek egymáshoz képest elmozdulásának egyrészt földtani és másrészt csillagászati szempontok figyelem vételével.
Vagyis lehet hogy nem sok köze van a klímaváltozásnak az emberi beavatkozásoknak?
 
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, nagyon hasznosak voltak, bár én a geologiához annyit értek, mint tyúk az ABC hez, de a válaszválaszotokat olvasgatva azért "pár sötét folt" eloszlott. Most aszerver összes "lakójának" kívánok nagyon boldog ünnepeket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,718
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére