Hírek Nem érdekli Gulyás Gergely véleménye, Fót fideszes polgármestere akkor is elfogadja a jutalmat

A kormánypárti Vass György hathavi jutalmáról szavaznak a jövő héten Fóton, a Magyar Narancsnak nyilatkozó polgármester a lapnak azt mondta: már nem érdekli, hogy mit gondol erről Gulyás Gergely miniszter. Szerinte amúgy is mindenhonnan azt hallja, hogy jól mennek a dolgok az országban, akkor pedig jár neki a jutalom.

Amikor tavaly novemberben arról kérdezték Vass Györgyöt, Fót fideszes polgármesterét, hogy felveszi-e a neki szánt bruttó 6 millió forintos jutalmat –amit a Miniszterelnökséget vezető miniszter is helytelenített –, a városvezető azt nyilatkozta, hogy alszik rá egyet. Ahogy akkor megírtuk, a jutalom odaítélése végül lekerült a napirendről, most azonban újabb összeget szavaztak meg neki, és már nem érdekli, mit gondol erről Gulyás Gergely.

Egy buznyákot sem érdemlek? Ez nem az ő témája, ez a képviselő-testület témája”
– reagált Vass György a Magyar Narancsnak, amikor a lap arról faggatta, hogy ha több mint féléves csúszással is, de annak ellenére szavazhatják meg neki a jutalmat, hogy Gulyás ezt annak idején helytelenítette.
A polgármester azt mondta, megnézték a zárszámadást, hogy mennyit ruháztak be saját erőből és mennyit pályáztak, és az jött ki, hogy tavaly év végén 4,1 milliárd forint plusszal fordult a város. Hozzátette, Solymáron, Dunakeszin, Veresegyházon szintén jutalmat szavaztak meg a polgármestereknek. „Nem értem, miért én vagyok a célpont?” – mondta.

„Nem gondolkodom, a polgármester kollégáim sem gondolkodtak. Ha a munkáltatóm – a képviselő-testület – ezt felajánlja, nem fogok aszkétaként felállni, hogy »jajj, nekem nem kell!«. Ennek jó része úgy is fel lesz ajánlva, már tudom is hogy kiknek” – válaszolta a lapnak arra a megjegyzésére, hogy tavaly azt mondta, alszik rá egyet. Most már nem foglalkozik Gulyás álláspontjával.

Az, hogy a miniszter mit beszél, engem nem érdekel. Azon egyszerű oknál fogva, mert nem ezt kellett volna mondania. Azt kellett volna mondania, hogy a képviselő-testület dönt ebben a témában”
– jelentette ki.
Vass György nem érti a rossz gazdasági helyzetre vonatkozó célzásokat sem, ugyanis ő „mindenhonnan azt hallja”, hogy milyen jól megy a gazdaság, milyen jól mennek a beruházások, árcsökkentések vannak a boltokban. „Én ezt hallom, legalábbis hozzám ez jut el. Most mi a helyzet, most mi van akkor?” – kérdezte.

HVG

1688131613046.png
 
Vass György nem érti a rossz gazdasági helyzetre vonatkozó célzásokat sem, ugyanis ő „mindenhonnan azt hallja”, hogy milyen jól megy a gazdaság, milyen jól mennek a beruházások, árcsökkentések vannak a boltokban. „Én ezt hallom, legalábbis hozzám ez jut el. Most mi a helyzet, most mi van akkor?” – kérdezte.
Ügyesen visszavágott.
 
Mutathatna jó példát és a pénzt felajánlhatná olyan emberek, csaladok számára, akiknek a mindennapi megélhetése került veszélybe. Lenne bőven jelentkező...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,000
Tagok
615,988
Legújabb tagunk
JeannetteStewart
Oldal tetejére