Nem engedte leülni a Walmart a pénztárosait, 18 milliárd forintot fizet

A Walmart vezetése azzal magyarázkodott: rontja a munka hatékonyságát, ha ülhetnek a pénztárosok munka közben. Most mégis egyezségre jutottak, mielőtt a bíróság ítélt volna meg kártérítést.

Összesen 65 millió dollárt, azaz több, mint 18 milliárd forintot fizet a Walmart a kasszásoknak – erre a peren kívüli egyezségre jutottak a cég és a nagyjából 100 ezer jelenlegi, illetve volt kaliforniai pénztárosának képviselői a Reuters szerint.

A pénztárosok azért perelték be a Walmartot, mert nem adtak nekik székeket. A vállalat azzal védekezett: a kasszásoknak úgyis sokat kell mozogniuk, például olyankor, amikor leolvassák a vonalkódot vagy elcsomagolják a termékeket. Sőt, még az az érv is előkerült korábban: a biztonsági előírásokat fenyegetné, ha ülhetnének a pénztárosok, ráadásul még a munka hatákonyságát is csökkentené.

A mostani megegyezéssel mindkét fél elégedett. A cég pedig azt is vállalta: ezután ülhetnek a pénztárosok munka közben.

HVG
image.aspx
 
A Walmart vezetőit csak 1 hétre köteleztem volna a pénztárosi munkára. Legalább napi 6 órában. Feltételezem, ennyi idő alatt is megtapasztalták volna a munka nehézségeit. Örülök a megegyezésnek. A fafejűség ára nem 2 forint volt.
 
A Walmart vezetése azzal magyarázkodott: rontja a munka hatékonyságát, ha ülhetnek a pénztárosok munka közben. Most mégis egyezségre jutottak, mielőtt a bíróság ítélt volna meg kártérítést.

Összesen 65 millió dollárt, azaz több, mint 18 milliárd forintot fizet a Walmart a kasszásoknak – erre a peren kívüli egyezségre jutottak a cég és a nagyjából 100 ezer jelenlegi, illetve volt kaliforniai pénztárosának képviselői a Reuters szerint.

A pénztárosok azért perelték be a Walmartot, mert nem adtak nekik székeket. A vállalat azzal védekezett: a kasszásoknak úgyis sokat kell mozogniuk, például olyankor, amikor leolvassák a vonalkódot vagy elcsomagolják a termékeket. Sőt, még az az érv is előkerült korábban: a biztonsági előírásokat fenyegetné, ha ülhetnének a pénztárosok, ráadásul még a munka hatákonyságát is csökkentené.

A mostani megegyezéssel mindkét fél elégedett. A cég pedig azt is vállalta: ezután ülhetnek a pénztárosok munka közben.

HVG
image.aspx
*
Aljas dolog volt attól a vezetőtől, akinek ez volt a döntése. A pénztárosok a nagy forgalmú üzletekben sokat dolgoznak. Ráadásul a monotónia miatt is megterhelő munkakör. Igen, valóban a pénztárosok, sokszor állva dolgoznak, de meg kell adni a lehetőséget, hogy le is ülhessenek. S, akkor ha a láb elfárad, leülve dolgoznak tovább. Nagyon nehéz munka, még akkor is, ha csak tologatni kell az árut v. a szerkentyűvel leolvasni a vonalkódot. Még akkor is, ha a gép mutatja mennyit kell a kapott pénzből visszaadni. Rendkívül igénybe veszi az idegrendszert. Még bele sem merek gondolni, hogy csak jönnek, jönnek az emberek, s mennek előttem, végtelen a sor, s minél gyorsabban dolgoznék, annál többen hozzám jönnének. Mivel valóban így van. Amelyik pénztáros gyorsabb, az akár a többszörösét is dolgozza, mint aki lassúbb. Nehéz kenyér, az biztos. S, ha vécére, netán egy cigaretta elszívására el akar menni, akkor leváltást kell kérnie. Egy irodistának nem kell beszámolnia ezekről a dolgokról... A kemény munkájuk ellenére, viszonylag kevés a fizetésük.
Sőt mostanában a Tescoban és a Pennyben is csak olyan embereket vesznek fel, akik pénztárosok is, de ők töltik fel az árut is, sőt ők is takarítanak. Tehát a munkaköröket egybe olvasztották, nem, nincs szétválasztás, mint régen volt, valaha. Voltak a pénztárosok, az árufeltöltők, sőt a takarítók is. Ma már? Mindent csinálnak és forgóban, s mindezt nettó kevés pénzért. Itt ahol élek, a Tescoban nettó 160 ezer forintot keres az egyik hölgy, de sokat túlórázik. A Pennyben sem sokkal jobb a helyzet, ott u.ezért a munkáért 150 ezer forint a bérük.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,405
Tagok
615,940
Legújabb tagunk
coda
Oldal tetejére