Nem tudnak megegyezni Klapka György gyerekei és özvegye

Még mindig nem született döntés Klapka György végrendeletének ügyében. Ezúttal az özvegy miatt...

Klapka György év elején hunyt el,ám öröksége még azóta sem került kiosztásra, ugyanis az Aranyember gyerekei és annak özvegye nem tudnak megegyezni. Többször kellett elnapolni már a hagyatéki tárgyalást, hol Klapka kitagadott fia, most pedig felesége miatt. Az asszony ugyanis új ügyvédet fogadott fel, aki szeretné tisztán látni a szóban forgó ügyet, hogy valósznűleg minél kedvezőbb lehessen az özvegy számára a vagyonelosztás.

"Egy úgynevezett osztályos egyezségen dolgozunk, amely azt jelenti, hogy a megállapodás részét képezik azok a dolgok is, amelyeket a felek még életükben kaptak Klapka Györgytől. Ez azonban most biztosan nem születik meg írásban, pedig a Klapka gyerekek szóban megállapodtak" – mondta ifj. Klapka György ügyvédje, dr. Székely Andrea a Blikknek.

A probléma viszont ezzel az, hogy amíg nem egyeznek meg az örökösök, néhány cég parlagon hever és ha ez így folytatódik, akkor akár tönkre is mehet, az örökség pedig jelentősen megcsappanhat.

20170308klapka-gyorgy-ozvegy-marika-halal.jpg
 
Munkat adott sok emberenek akiknek az ultetvenye nelkul nem lett volna csak 50 ezres kozmunka arok pucolas. Az eg adta vilagon senki soha nem tiltott meg teged vagy mast hogy dio ultetvenyt csinaljon, ugy hogy a dio mire az elso termeset hozza eltelik vagy 20 ev.
arany antik uzlet. En voltam mindket uzleteben. A Vaci utcaban de a Vamhaznal a belvaros frekventalt helyen erdeklodj mennyi egy uzlet es milyen rezsivel dolgozik. Nem tudom hanyan dolgozhattak neki de mindket uzletbe bementel ott volt azonnal az elado es udvarias kiszolgalas tortent. EN csak nezelodtem es mondtam is hogy csak nezelodok nem vasarolok akor is keszsegesen megmutta ami erdekelt.
Aki foglalkozott antik vagy hagyatekkal az tudja mekkora munka, megvenni elszallitani feljavitani kisubickolni es hirdetni mire lehet hogy honapok mulva vevo akad.
Akkor is fizetni kell a rezsit az embereket ha nem ad el semmit. Ez az ut is mindnekinek all.
De vegig nezheted a a magayr tv be az aktivitasat, bar anyam korosztalya mindenki ismerte nem csak mint tancos muveszt hanem tobb mufajban is szerepel. Evekig kint dolgozott Nemetorszagba revumusorokba szorakozohelyeken.
Medveszky partnere volt nem egyszer.
Ki tart vissza hogy te is osszehoz egy csapatot tancolj enekelj es add el magad valamelyik clubnak vagy Tv nek.

Az anyukam adott el neki egyszer egy antik vitrines kis szekrenyt , o jott ki megnezte megallapodtak es egy masik ferfivel kivittek es elszallitottak. Csak azert irom le hogy nem felt a munkatol. Te az idos embert ismered akinek a uzletei beertek es mar nem neki kellett a horukos munkat csinalni.

Miert kell minden sikeres embert lehuzni a sarga foldig?Ettol neked tobb lesz?
BLA-BLA mindjárt sírógörcsöt kapok a nevetéstől Kedvesen Melinda ha ebben hiszel csak amit írsz.... egyenlő feltételekkel van a munka és adója nem keletkezik milliárdos egy se. De minek beszélek munkaadóknak erről :(
 
Örökség azokat illeti akiken meggazdagodott ennyire, mert ha rendesen tette volna nem lenne milliárdos vagyona soha az életben....
Nem vetted volna észre a szétosztásról beszélgetünk, ha nem tudnak egyezni adtam megoldást rá, de meg nem érted adj válaszokat rá és ne nekem :rohog:
A szétosztás és az öröklés az két dolog.
De, ezt nem érthetem inkább taníts! :dr_31:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,768
Tagok
616,039
Legújabb tagunk
ontro
Oldal tetejére