Pert nyertek a kétfarkúak az ajkai rendőrökkel szemben

A Kutyapárt aktivistáinak nem engedték, hogy ingyen gyűjtsenek aláírást Ajkán. A nem jogerős ítélet szerint szabálytalanul jártak el a rendőrök a betiltás során.

Elsőfokon elvetette a Fővárosi Törvényszék az ajkai rendőrkapitányság érvelését, amellyel határozatban nem engedélyezte, hogy területhasználati díj lefizetése nélkül gyűjtsön november és december folyamán aláírást a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a Veszprém megyei város főterén -írja a Mérce.

A portál idézi a bíróság indoklását is: e szerint az ajkai rendőrség rosszul döntött, amikor a Kutyapárt helyi tagjainak kérelmét, mely szerint a törvény hatálya alatt folytatólagos„közterületi nyilvános gyűlésként” jelentette be, elutasította. A rendőrök ezt arra hivatkozva tették, hogy szerintük a gyűjtés már nem a gyülekezési, hanem a közterületi rendtartási törvény hatálya alá esik – mint mondjuk egy kirakodóvásár – amelyért így használati díjat is elkérhetnének.
A bíróság azonban most adott indokolásában kimondta: „Elöljáróban a törvényszék kiemelni kívánja, hogy az Alkotmánybíróság a már fentebb hivatkozott AB határozatban megállapította, hogy az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 9. §-a szerinti bírói felülvizsgálatnak van helye a rendőrségnek a rendezvény bejelentéséről hozott, hatáskör hiányát megállapító határozatával szemben. Az Alkotmánybíróság előbbi döntésben rámutatott arra is, hogy a bíróság a hatáskör hiányát megállapító rendőrhatósági határozat jogszerűségét és megalapozottságát érdemben vizsgálja.

Mindezekre figyelemmel a törvényszék egyrészt megállapította, hogy az alperes lényegi eljárási jogszabálysértést követett el, amikor a felperes által gyülekezési jog hatálya alá tartozó nyilvános gyűlésként megjelölt rendezvény bejelentése tárgyában hozott, hatáskör hiányát megállapító döntését az Ákr. szerinti végzésként, nem pedig a Gytv. szerinti eljárásban, határozati formában hozta meg.”

A bíróság továbbra figyelmeztette arra az ajkai rendőrséget, a jövőben ne tájékoztassa félre a bejelentőket, és a Veszprémi Törvényszék helyett a gyülekezési törvényt érintő bírósági ügyekkel foglalkozó Fővárosi Törvényszékhez küldje őket, ha keresetet akarnak benyújtani.

Hadházy Ákos volt LMP-s társelnök még szeptemberben hirdette meg mozgalmát, amelynek célja hogy egymillió aláírást gyűjtsön össze egy népszavazás kiírása érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon a hamarosan felálló Európai Uniós Ügyészséghez. A Kutyapárt ezt a kezdeményezést segíti Budapesten és vidéki városokban is felállított, aláírásgyűjtő standokkal. A mostani, nem jogerős ítélet az ügyben azt is jelenti, hogy az standolás, aláírásgyűjtés a jövőben is a gyülekezési törvény, és nem a közterületi törvény alá tartozik, ingyen és bérmentve is be lehet tehát jelenteni, és pénzt sem kérhetnek érte, még akkor sem ha hosszabb időre szól a bejelentés.

upload_2018-11-21_6-24-27.png
 
Utoljára módosítva:
Érdekes, hogy a közmédiák jogtalan kisajátitása miatt még nem büntették meg a Fideszt.
Az úgynevezett nemzeti konzultáció is közpénzből van fizetve és nem más mind Fidesz agymosás.
-
Reméljük, hogy az EU eljárás végre beindul és megállítja ezt a hallatlan állapotot.
 
*
Tegnap pocsékul éreztem magam, feküdtem, így bekapcsoltam a tévét. Kár volt. U.azt a hírt szajkózták nemcsak az M1-en, de a Duna és a DunaWord csatornákon is. Folyamatosan. Hazugság, hazugság hátán... De bezzeg egy pisszentést nem engedtek volna meg maguknak, hogy, mint hírt bemondták volna, hogy a DK-s irodák leégtek. Semmi, de semmi nem történik, vagy ha mégis csinálnak kényszer-nyomozást, akkor úgyis az lesz az eredmény, hogy ismeretlen tettes ellen indul az eljárás... P.Petike majd elsikálja, ha bárkinek befészkelné a szürke állományába, olyasmi gyanú, hogy az irodabútorok nem akarták önmagukat megsemmisíteni, sőt az épület tetőzete sem. Az érdekes a dologban, hogy mik égtek ott el? Nagyon, de nagyon sok olyan aláírás, mely kellemetlen lett volna a felcsúti csutinak és holdudvarának. Valóban, ezek mindenre képesek. S most gombolyíthatnám vissza azokat a különös haláleseteket, melyekre -érdekes módon- fény nem derült. Mérhetetlenül dühös és elkeseredett vagyok. Reménykedem az EU eljárás(ok)ban, mert tippem szerint több is beindul "ezek" ellen.
 
A bíróság továbbra figyelmeztette arra az ajkai rendőrséget, a jövőben ne tájékoztassa félre a bejelentőket, és a Veszprémi Törvényszék helyett a gyülekezési törvényt érintő bírósági ügyekkel foglalkozó Fővárosi Törvényszékhez küldje őket, ha keresetet akarnak benyújtani.
Húha.
Ez kemény volt. Legközelebb majd más indokot találnak és pár hónap múlva a bíróság majd kimondja hogy ejnye-bejnye....
Azt tesznek amit akarnak ennyi.
 
Az ennyi befejezésű mondat Mindég tartalmaz egy kiábrándult belenyugvást.
Én mást látok:
A bíróság egyik másik. mer az elvárástól eltérően dönteni.
És ezek a példák valamiféle tartást bátorságot adnak más joggyakorlóknak.
Mondjam úgy minden precedens egy repedés az elnyomás falán.
 
Utoljára módosítva:
ezért amit csináltak minimum valamiféle bünti járna nekik, hiszen törvényt sértettek.
Majd a következő bírói bátorság szolidaritás lépcső az lehet.
Ne felejtsétek hitetlenek, az előző a hajléktalanok nem elítélése a bíróságok részéről.
Ott is meglett a precedens.
Megelőzte persze egy országos ügyvéd-bírók aláírási tiltakozó szabotáló levele.
Hűtetlenek mint setni aki az ennyi szót használta.
Nem ennyi bármikor lehet több.
És lassacskán van is.
Majd eljön a Fidesz eróziója olyan fokra amikor a készenléti rendőrök is el el lazsálnak egy egy kutyapárt felújítási akciót.
Nem baszogatják a hajléktalanokat.
Olyan lehet az egész mint a KGST feketepiac oszlatás: tessék lássék mert úgy is összeverődött az utca másik végén.
A bíró meg nem ítéli el a hajléktalant.
A gyülekezési törvényt ezer módon kikerülik.
A rendőrség meg ott lesz jogbizonytalanságban.
Ha az erózió beindul megszűnik az ennyi.
 
Csak idő kérdése.
Nincs "Nagy Testvér", ez nem fogja olyan sokáig húzni, mint az előző állampárt.
Én nem úgy értettem hanem hogy már elindult azok a jelek amit leírtam.
De nem azt mondom perceken belül és gyorsuló tempóval lezajlik.
Gyorsuló tempóban az igaz, de előbb csak az engedetlenségi jelek.
A látható beindulás lehet még 5 év.
Az uniós pénzek elmaradása lesz a katalizátor..
Miért?
Mert a mohóságuk nem csökken és ez lesz a vesztük.
A mohóságukhoz adóemelés kell.
A termékdíjban az eldobható nejlon kiváltása már meg fog jelenni azt a oénzt beszedik mint környezetvédelmi pénz.
De eszük ágában se lesz arra fordítani.
A kimaradt pénzek helyett több adó kevesebb pénz a fenntartásokra.(eddig is ezt tették)
Nő a csőd
Ez olyan elégedetlenségi folyamatot indít meg, hogy a legmegátalkodottabb Fidesz idealista is felébred.
Ezt nemzeti érzelemmel pótolni nem lehet ez kenyér.
 
A Kutyapárt aktivistáinak nem engedték, hogy ingyen gyűjtsenek aláírást Ajkán. A nem jogerős ítélet szerint szabálytalanul jártak el a rendőrök a betiltás során.

Elsőfokon elvetette a Fővárosi Törvényszék az ajkai rendőrkapitányság érvelését, amellyel határozatban nem engedélyezte, hogy területhasználati díj lefizetése nélkül gyűjtsön november és december folyamán aláírást a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a Veszprém megyei város főterén -írja a Mérce.

A portál idézi a bíróság indoklását is: e szerint az ajkai rendőrség rosszul döntött, amikor a Kutyapárt helyi tagjainak kérelmét, mely szerint a törvény hatálya alatt folytatólagos„közterületi nyilvános gyűlésként” jelentette be, elutasította. A rendőrök ezt arra hivatkozva tették, hogy szerintük a gyűjtés már nem a gyülekezési, hanem a közterületi rendtartási törvény hatálya alá esik – mint mondjuk egy kirakodóvásár – amelyért így használati díjat is elkérhetnének.
A bíróság azonban most adott indokolásában kimondta: „Elöljáróban a törvényszék kiemelni kívánja, hogy az Alkotmánybíróság a már fentebb hivatkozott AB határozatban megállapította, hogy az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 9. §-a szerinti bírói felülvizsgálatnak van helye a rendőrségnek a rendezvény bejelentéséről hozott, hatáskör hiányát megállapító határozatával szemben. Az Alkotmánybíróság előbbi döntésben rámutatott arra is, hogy a bíróság a hatáskör hiányát megállapító rendőrhatósági határozat jogszerűségét és megalapozottságát érdemben vizsgálja.

Mindezekre figyelemmel a törvényszék egyrészt megállapította, hogy az alperes lényegi eljárási jogszabálysértést követett el, amikor a felperes által gyülekezési jog hatálya alá tartozó nyilvános gyűlésként megjelölt rendezvény bejelentése tárgyában hozott, hatáskör hiányát megállapító döntését az Ákr. szerinti végzésként, nem pedig a Gytv. szerinti eljárásban, határozati formában hozta meg.”

A bíróság továbbra figyelmeztette arra az ajkai rendőrséget, a jövőben ne tájékoztassa félre a bejelentőket, és a Veszprémi Törvényszék helyett a gyülekezési törvényt érintő bírósági ügyekkel foglalkozó Fővárosi Törvényszékhez küldje őket, ha keresetet akarnak benyújtani.

Hadházy Ákos volt LMP-s társelnök még szeptemberben hirdette meg mozgalmát, amelynek célja hogy egymillió aláírást gyűjtsön össze egy népszavazás kiírása érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon a hamarosan felálló Európai Uniós Ügyészséghez. A Kutyapárt ezt a kezdeményezést segíti Budapesten és vidéki városokban is felállított, aláírásgyűjtő standokkal. A mostani, nem jogerős ítélet az ügyben azt is jelenti, hogy az standolás, aláírásgyűjtés a jövőben is a gyülekezési törvény, és nem a közterületi törvény alá tartozik, ingyen és bérmentve is be lehet tehát jelenteni, és pénzt sem kérhetnek érte, még akkor sem ha hosszabb időre szól a bejelentés.

Csatolás megtekintése 1634501
*
A Kutyapártnak drukkoltam. Örülök a győzelmüknek:hurra:
 
Én csak ATV-n nézek egy-két műsort, meg a klubrádiót hallgatom. A többi magyar csatornát kilőttem, mert vagy hazudik, vagy mocsok, 200 kiló fölött, szupervihar.
*
Jómagam is csak éjszaka üzemeltetem többnyire a tévét, mert nem szeretek sem sötétben, de csendben sem aludni. Vannak napok, amikor irgalmatlanul fáj a térdem, s akkor krémezem, s fekszem. A számítógép (irodai számítógépem van), pár méterre van az íróasztalomon. Kényszerűségből tévéztem, az alapcsatornákat váltogattam. Megdöbbenve tapasztaltam meg, hogy u.azt a hírt reggeltől-estig folyamatosan, de váltogatva az M1, Duna, DunaWord csatornán, sőt később még az M2-esen is, változatlan tartalommal mondták be. No meg azok a "kinlódott" játékok?! Észvesztő. Nem, nem bántok senkit, mert mindenkinek élnie kell, de aki ezeket a játékokat vezeti, ő egy színész. A kérdésekhez a válaszok is le vannak írva, ezt nem is tagadja. Hiába az erőlködése, kapcsolom át, de ezzel nem vagyok egyedül.
Messze elmarad attól a nívós kvíz-játékoktól, amit anno Vágó Istvánnak köszönhettünk. Vágó István nemcsak egy mérhetetlen tudással bíró, erős egyéniség volt, de olyan érdekesen tudta levezetni a műsorát, hogy nagyon sok embert szinte oda szegezett a tévé képernyője elé. Nem, nem tagadom, miért is tenném, hogy ezek az adások tudásunkat gyarapították. Hiányolom Vágó Istvánt a képernyőről. S, tudjuk, miért nincs ott helye. A jelenlegi fityesz - okkal - nem tudja elviselni, hiszen DK-s. Itt is a politika, ami begyűrűzik az otthonainkba, az életünkbe. Bizonyos szempontból, ez nagyon szomorú.
 
Szia.
Ha nem tetszik a játék a tv-n akkor gyere a netre ott játszhatunk akár egymás ellen is!
Hidd el izgalmas.
 
Itt az újabb hír persze lehet hogy ezt is megnyerik de, addigra már a félelem már megteszi a hatását.
A bicskei rendőrség gyakorlatilag betiltotta a Momentum párt egyik rendezvényét.
"a Momentum bicskei szervezete rendezvényt is szervez a város egyik éttermének különtermében. Ekkor a rendőrök közölték az aktivistával, hogy a rendezvény is bejelentés köteles."

Csakhogy a Gyülekezési törvény, írja a Momentum, csak abban az esetben bejelentésköteles, ha közterületen tartják:

A "törvény 10.§„(8) értelmében közterület a közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván, és amelyet mindenki korlátozás nélkül igénybe vehet, ideértve a közterületnek közútként vagy térként szolgáló részét is.”

Szerintük a rendőrségnek hatáskör hiányában egyszerűen nem áll jogában elbírálni azt, hogy valaki politikai rendezvényt csinál magánterületen.

"A rendőrség azonban továbbra is ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy az aktivista a tulajdonos írásbeli engedélyével sétáljon be a rendőrkapitányságra, és úgy jelentse be az eseményt." ellenkező esetben azzal fenyegették a momentumost, hogy fel fogják oszlatni a rendezvényt és szervezők ellen szabálysértési eljárást fognak kezdeményezni.
A SZERVEZŐK MEGOSZTOTTÁK EZT AZ ÉTTEREM TULAJDONOSÁVAL, AKI MINDEZEK HATÁSÁRA VISSZAVONTA HOZZÁJÁRULÁSÁT AHHOZ, HOGY A RENDEZVÉNYT AZ ÉTTEREMÉNEK KÜLÖNTERMÉBEN TARTSÁK MEG.
Hadházy Ákos is felszólalt volna ezen a zártkörű rendezvényen.

Kérdést küldtünk az ORFK-nak, hogy mi a rendőrség álláspontja, amint válaszolnak, megírjuk.
(index)
Nos ....nos??
 
Nem tudom mekkora az a párt Bicskén de ha beférnek egy étterembe akkor nem lehetnek sokan.
Képzeljük el, hogy Németországban elmegy egy halom ember egy étterembe, és ott nem menyasszony-tánc van hanem esznek, isznak beszélgetnek és ezt be kell jelenteni. :D
-

-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,434
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére