Eddig még egyetlen egy ellenérvet nem hoztatok fel az evolutio ellen ami ne pukkadt volna szét azonnal.
Olyan hozzászolások, hogy "Ez meg mit keres itt? Ez csak egyedfejlödés? (megokolás nélkül) meg "Ez hülyeség" azt már ezerszer hallottam.
-
Nem akarja itt senki vizsgáztatnia a másikat de ha az evolutiot hülyeségnek találod, a magyarázatait tarthatatlannak akkor feltételezem kell, hogy legyen a tarsolyodba egy jobb magyarázat. Vagy nem? Talán kezdjük elöröl:
-
Ha az állatok és növények között levö külsö hasonloság (fenotyp) a génszequenzek azonossága, a maradék-gének fellelhetösége... nem magyarázhato meg rokonság utján akkor mi az oka a felsorolt jelenségeknek?
-
Hol van az ID-topik? Szivese elvándorlok oda, én nem kapok fejpénzt azért, hogy itt irogatok.
Kedves Ernoe!
Szerintem már egy csomó érvet felhozott Karesz, amik nemhogy nem pukkadtak szét, de még csak meg sem kíséreltél válaszolni rájuk, tehát itt lógnak szétpukkadatlanul a levegőben..
Ami pedig a hasonlóságokat illeti... (ismét kopírozok, mert így pontosabb)
Ha összehasonlítjuk a különböző fajok fehérjéit, arra a meglepő eredményre jutunk, hogy a vizsgálatok eredménye végső soron nem támogatja az evolúciós elképzelést.
A biokémiai taxonómia egyik legfontosabb eljárása a fehérjén belüli aminosav-sorrend (szekvencia) meghatározása, illetve a DNS-ben lévő bázishármasok (tripletek) sorrendjének megállapítása. A kutatók DNS- és fehérje-szekvencia analizátorokat alkalmaznak e sorrendek a meghatározásához. Sok fehérje számos különböző organizmusban előfordul. Felfedezték, hogy egy adott fehérje (pl. a citokróm c) aminosav-sorrendje nem állandó, hanem fajonként változik. A citokróm c rendszerint egy 104 aminosavból álló lánc. Noha mindig ugyanazt a funkciót látja el és mindig elég hasonló ahhoz, hogy tudjuk, ugyanarról a fehérjéről van szó, az egyes taxonokban nagy változatosságot mutat. Két különböző szervezet aminosav-sorrendjét úgy lehet összehasonlítani, ha egymás mellé illesztjük a két szekvenciát, és megszámláljuk az eltérő aminosavakat.
Azokat az állatokat, amelyek DNS- vagy aminosav-sorrendje nagyobb mértékben egyezik, taxonómiailag közelebbi osztályokba sorolják. A molekuláris biológián alapulóosztályozási rendszer sok esetben megerősíti a taxonómusok anatómián alapuló tradicionális besorolásait.
Vagyis a ló sokkal jobban hasonlít a tehénre, mint a madárra, de nemcsak a nyilvánvaló megjelenése miatt, hanem amiatt is, mert fehérjéinek aminosav-sorrendje és DNS-ének bázishármas-sorrendje is sokkal hasonlóbb.
Újraértelmezett hasonlóságok
A hasonlóságok azonosításának új módszereitől a biokémikusok azt várták, hogy segítenek majd megérteni, valójában mit is jelentenek ezek a hasonlóságok. A közkeletű darwini értelmezés szerint a hasonlóságok egy közös őstől való leszármazásra utalnak. Minél nagyobb két szervezet között a hasonlóság – mondják a darwinisták –, annál rövidebb ideje váltak szét egymástól a leszármazási vonalaik.
A darwinizmus támogatói a biokémiai felfedezéseket az elmélet új, fontos bizonyítékaiként üdvözölték. Azt, hogy a biokémiai hasonlóságok párhuzamosak az anatómiai hasonlóságokkal, az e hasonlóságokból fakadó evolúciós rokonság megerősítésének tekintik. Az emberi fehérjék például sokkal közelebb állnak a majmokéihoz, mint a teknősökéihez. Ez a darwini bizonyítéka annak, hogy az ember és a majom egy közös őstől származik.
Az értelmes tervezettség támogatói a szerkezeti hasonlóságokban a funkcióbeli hasonlóságok visszatükröződését látják. Minden élő szervezetnek ugyanabban az univerzumban kell fennmaradnia, és muszáj beilleszkednie annak ökológiai hálózatába. Ugyanakkor mindegyiküknek illeszkednie kell a táplálékláncba is. Az azonos univerzumon belüli működés szükségessége az összes élő szervezettel szemben azonos fizikai és kémiai igényeket támaszt. Egy intelligens cselekvő számára logikus és egyszersmind hatékony is az élőlényeket közös biokémiai alapon megtervezni. Ugyanígy az sem meglepő, hogy a szervezetek anatómiai és biokémiai szinten egyaránt mutatnak hasonlóságokat. A téma szempontjából valóban új biokémiai hozadék másban rejlik, ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk.
Egy új sablon
A tudósok a biokémiai összehasonlítás segítségével újabb evolúciós fákat próbálnak létrehozni, hogy ellenőrizzék a régebbieket. Amikor azonban a fehérjék közötti hasonlóságok számszerűsített mértékét párhuzamba állítják, az így kibontakozó minta ellentmond a darwinizmuson alapuló elvárásoknak! De lássuk a témát részleteiben. Nézzük a különböző élőlényekben található citokróm c fehérje aminosav-sorrendjének százalékos eltéréseit. (Vegyük figyelembe, hogy noha több élőlénynél azonos a százalékos eltérés, az eltérő aminosavak tényleges elhelyezkedése nagy valószínűséggel nem ugyanaz.)
Az „ember” sort végignézve láthatjuk, hogy az aminosavak sorrendjében egyre nagyobb eltérést tapasztalunk, ahogy távolodunk a rendszertani skálán. Az ember és a rhesus majom között az eltérés csupán 1%, az ember és a disznó között 10%, az ember és a hal (ponty) kö-
zött 17%, az ember és a rovar (selyemhernyó-lepke) között 29%, és így tovább. Ez a „felfedezés” nem meglepő, hiszen egybevág a hagyományos taxonómiai kategóriákkal.
Most nézzük meg a selyemhernyó lepkéjének sorát, és haladjunk lefelé a gerincesek között osztályról osztályra. Figyeljük meg, hogy e rovar citokróm c fehérjéje közel ugyanolyan mértékben különbözik olyan egymástól igen eltérő szervezetekétől, mint az ember, a pingvin, a teknős, a tonhal és az orsóhal. Figyelembe véve az említett szervezetek közti óriási változatosságot, meglepő, hogy citokróm c fehérjéjük tekintetében mindannyian majdnem ugyanolyan százalékban különböznek a selyemhernyó lepkéjétől.
Ez a felfedezés azért olyan megdöbbentő, mert ellentmond a darwini elvárásoknak. Az evolúciós skálán a selyemhernyó lepkéjétől felfelé haladva azt várnánk, hogy molekuláris szinten egyre nagyobb különbségeket tapasztalunk majd. Ez az elvárás akkor is fennáll, ha voltaképpen fokozatosan megjelenő osztályok jelenlegi képviselőit hasonlítjuk össze, nem pedig leszármazottakat és ősöket. Például a darwinisták a kétéltű kecskebékát egy többszörös elágazás termékének tekintik, amely a kétéltűek hüllőkhöz vezető ágáról való leágazás után ment végbe. Ez azt jelenti, hogy bár a kecskebéka a gerincesek egy olyan rendjének a tagja, amely a hüllőknek is őse, ő maga nem őse a hüllőknek. A feltételezés még mindig az, hogy a „fa”-mintát kellene tapasztalnunk (jóllehet általános értelemben véve), amikor a jelenleg élő, egymással közvetlen leszármazási kapcsolatban nem lévő képviselőiken keresztül összehasonlítjuk az ősi rendeket. A darwinizmusból az következne, hogy ha összehasonlítjuk a ma élő szervezeteket, akkor nagyobb molekuláris távolságot tapasztalunk a rovaroktól a kétéltűekig, mint a ma élő halakig, még nagyobb távolságot a hüllőkig, és még ennél is nagyobbat az emlősökig. A valóság azonban nem ezt a mintát igazolja vissza.
Vizsgáljunk meg egy másik példát. Az evolúciós forgatókönyv szerint a kétéltűek a halakból alakultak ki. Így azt várhatnánk a citokróm elemzéstől, hogy a halé sokkal hasonlóbb lesz a kétéltűekéhez, ám ez nem így van.
Ha összehasonlítjuk a citokróm c szekvenciák változásait néhány gerincesnél, azt találjuk, hogy azok azonos távolságra vannak a haltól. Megint hiányzik a várt evolúciós fa. A kétéltűeket, amelyeket az ábrán a kecskebéka képvisel, hagyományosan közelebbinek tekintik a halakhoz az evolúciós skálán. Azonban molekuláris szinten nincsenek közelebb a halakhoz, mint a hüllőkhöz vagy az emlősökhöz.
A hagyományos darwini forgatókönyv szerint a kétéltűek a halak és a szárazföldi gerinces állatok közötti átmenetek. Aminosav-sorrendjük elemzése alapján a kétéltűeknek nagyjából középen kellene elhelyezkedniük, de ez nem így van. Ez majdnem az összes kétéltű fajra igaz, amelyet az összehasonlító módszerrel megvizsgáltunk. Az evolúciós sorozat alapján azt várnánk, hogy bizonyos kétéltűek közelebb lesznek a halakhoz („primitív” fajok), míg mások a hüllőkhöz („fejlettebb” fajok). Arra számítanánk továbbá, hogy a ló lesz a legtávolabb. Ám ez szintén nem így van. Az, hogy a ló, a nyúl, a csirke, a teknős és a kecskebéka fehérjéje azonos mértékben eltérő a pontyétól még nem jelenti azt, hogy az előbbiek citokróm molekulái azonosak. Fehérjéik egymástól is és a pontyétól is különböznek. A különböző szervezetek esetén nem ugyanaz a 13-14 aminosav tér el a ponty aminosavsorrendjéhez képest.
A molekuláris óra
Néhány tudós felvetette, hogy a molekuláris óra elmélete megoldaná a rejtélyt. Az általuk kínált magyarázat az, hogy az idő előrehaladtával a mutációk aránya állandó, így egészen természetes, hogy azok a fajok, amelyek ugyanakkor váltak szét a közös őstől, ma azonos mértékben térnek el molekuláris sorrendjük tekintetében. Ennek a magyarázatnak azonban több komoly hiányossága is van. Először is: a tudomány szerint a mutációk aránya a generációs időhöz viszonyul, s a különböző molekulák mutációs aránya azonos az egyes generációkban. Gond akkor van, ha ugyanazon a taxonon belül két olyan fajt – pl. két emlőst – hasonlítunk össze, amelyeknek eltérő a generációs idejük. Az egerek például évente négy-ötször szaporodnak, így mutációik számának lényegesen magasabbnak kellene lennie, mint mondjuk az elefánt esetében. Következésképp összehasonlítható fehérjéik szekvencia-eltérésének nem szabadna azonos mértékűnek lennie.
Ezen kívül az egyes fehérjék mutációs aránya még ugyanazon a fajon belül is eltérő. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a molekuláris óra elmélete helyes legyen, nem egy, hanem több ezer molekuláris órával kellene számolni...
(A teljes cikk ábrákkal együtt elérhető az ÉRTEM oldalán.)
Kedves Ernoe, a tudomány, mint pl. a biokémia felfedezései sorra cáfolják az evolúciót. Haladnod kellene a korral.