Pro Darwin

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Az Ussher féle Chronológia pont ott csapódik le ahol jászladány azon kijelentése is hogy csak Darwin-nak tudható be a milliárd éves föld, hiszen Ussher munkásságának az alapja a biblia volt, így nélküle a 6000 éves föld (kb K.e. 4004-től számítva) sem alapozható semmire, vagyis nem létezne.

Így van, a Biblia nélkül ez a számítás nem létezhetne.
De nem tudom, miért vezetik ezt vissza Ussherre, ezt tőle teljesen függetlenül bárki kiszámolhatja a Biblia alapján, még egy alsótagozatos kisdiák is. Én is kiszámoltam, és nem is tudtam Ussherről.

A hiteles adat megértése érdekében szükségünk lenne elsősorban arra, hogy félretegyük mind a két oldal ránk erőltetett képzeteket. Fogadjuk el egy pillanatra hogy a föld koráról semmit nem tudunk és így tegyük fel az első kérdést hogy a milliárd éves földet mik támasztják alá.

Elfogadom, hogy a föld koráról semmit sem tudunk.
Szerintem a föld pontos korát nem lehet a Bibliából kiszámolni, mivel a Teremtés könyve így kezdődik:

1 Móz. 1.1-3
Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.


Az időtartam, amiről nem tudunk, az az, ami az első és a harmadik mondat között telik el. A Biblia nem ír arról, hogy az ég és a föld megteremtése, azaz a "Kezdetben" után mennyi idővel hangzik el a "Legyen..."
Nem is írhat, mivel az idő megteremtése is ezzel a szóval kezdődik.
Tehát hogy a föld meddig volt kietlen, puszta és sötét, arról nem tudunk.
A számítások és a 6000 év csak a "Legyen" szótól érvényes.
Ha így vesszük, a föld akár 4,5 milliárd éves is lehet a vizekkel együtt, bár ezt sok tény cáfolja.
A kronológia csak a többi dolog megjelenésétől tud számolni, ennek alapján a növényzet, az állatok, valamint az ember megjelenése valóban nem történhetett sokkal régebben 6000 évnél.
De ez persze hit, és nem tény. Ahogy a 4,5 milliárd év is hit.

Így jutunk el a geokémia és az izotópos becslésekhez ami egyes anyagok más anyagokban lévő eloszlását modellezi és becsli meg. Na most ezen a téren laikus vagyok, azonban az biztosan kijelenthető hogy egy olyan módszer ami pusztán arra alapoz, hogy egy bizonyos kőrétegben milyen refraktorikus elemeket találunk és mekkora mennyiségben eleve nem lehet pontos és csak relatív adatot tárhat elénk.
Így abban igazat kell hogy adjak jászladánynak hogy ezen módszerben az ember azt lát amit akar, hiába van több mint 7 féle rendszerezési elmélet hozzá.

Fenntartom, hogy a kőzetek kormeghatározása bizonytalan, mint minden kormeghatározás. De a fentiek alapján nem feltétlenül kell egy kőzetnek 6000 évesnek lenni.

Megtehetjük ezt az összehasonlítást az Ussher féle chronológiával is, de értelme nincsen nagyon hiszen a biblia nem magyarázatot akar elénk tárni hanem tényeket, így ha csak nem rendeljük alá magunkat a biblia mondandójának, nem sok választ fogunk kapni a miértekre.

Az bizonyos hogy az izotópos vizsgálatok sokkal több választ nyújtanak mint mondjuk a biblia, de összehasonlítási alapot nem képeznek, hiszen olyan ez mint ha azt mondanánk hogy szilárd talaj van a lábunk alatt miközben egy hajón hánykolódunk a tengeren.

Milyen miértekre gondolsz?
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
Milyen miértekre gondolsz?
Vegyük azt a bizonyos kérdést hogy az vajon az evoliconizmus a nyerő, vagy a kreacionizmus? Melyik bizonyítja a létünket.

Na most, ha a két oldal közül bármelyiknek lenne cáfolhatatlan bizonyítéka akkor eleve azt tenné az asztalra, de a helyzet az hogy nincs. Van helyett azonban jó sok közvetett bizonyíték, általánosság és ködösítés.

Ha az evolucionistákat nézem, akkor adja magát a kérdés hogy miért nem csinálnak nekem egy élőlényt a laborban élettelen anyagokból.
Ha a kreacionistákat nézem, adja magát a kérdés hogy miért nem hívják ide azt a bizonyos teremtőt.
Ernoe-nek abban igaza van hogy a biblia mindenre válasz de semmire sem magyarázat. A probléma ezzel azonban, hogy a darwin féle megközelítés (bár kissé ironikus) de pont felcserélve tart ugyan itt, ugyanis mindenre magyarázat, de semmire sem válasz hiszen még önmagát is képtelen bizonyítani.

Visszatérve a kérdésedre hogy milyen miértekre gondolok?
Mindenre. Én a bibliát olvasgatva két következtetésre tudok csak jutni:
Az egyik hogy ha istent mint személyt képzelem el akkor egy többé kevésbé elmebeteg kisebbségi komplexusban szenvedő gyerekről beszélünk aki azért csinál maga alá élőlényeket hogy azok imádhassák érte őt és magasztalhassák a dicsőségét.
Itt Jézus szerepe nem több mint egy áldozati bárányé akit az apukája leküld a földre mert az ószövetségben elcseszte a törvényeket hiszen az emberek nem úgy reagáltak rájuk ahogy ő azt kitervelte (furcsa egy istentől) és miután közölte hogy az apja szerződés módosítást eszközölt, felfeszítették egy keresztre.

A másik lehetséges dolog hogy mint személyiség nélküli semleges törvényszerűségek halmazaként képzelem el, aminek nincs akarata, pusztán ön-ön maga létezése által valósítja meg az élet törvényeit és folytonosságait.
Jézus ebben a szerepben pusztán csak egy médium épp úgy mint a biblia vagy az összes többi "szent" írás ami ezen igazság egy egy szikrálya vagy darabkája köré tömörül.
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
Idézet a minden és mindenki egy című könyvből:


Amerre csak néztünk, zöld füvet láttunk, olyan volt a táj, mint egy hegyek koszorúzta smaragdszín tenger. Bíbor felhők lángoltak a lenyugvó nap sugaraiban.
Svájc, ez volt az első gondolatom, egy svájci képeslevelezőlapban szálltunk le. Távolabb a völgyben facsoportok, aztán csúcsos tetejű házak, templomtorony. A falusi utcán szekér araszolt, nem traktor vontatta vagy ló húzta, hanem valami ökörféle volt elébe fogva.
Körülöttünk sehol egy lélek, sehol út, még egy ösvény sem. Csak a félkörben hósapkás, sziklás hegyoldalak határolta, vadvirágokkal tarkított fűtenger.
- Hát - mondtam -, mi a véleményed, hol lehetünk?
- Franciaországban - vágta rá Leslie gondolkodás nélkül. Meg akartam kérdezni, honnan veszi, de láttam, hogy meglepetésében elakad a lélegzete. - Nézz oda!
Sziklahasadékra mutatott. Kis tüzecskénél durva szövésű, barna köntösbe burkolózott öregember térdelt ott. Hegesztett valamit; mögötte a sziklákon sárgásfehér fény villogott vakítóan.
- Mi a csudát keres itt egy hegesztő? - álmélkodtam.
Leslie egy pillanatig figyelmesen nézte az öreget. - Nem hegeszt - úgy mondta, mintha nem annyira látná, mint inkább emlékezne a jelenetre. - Imádkozik.
Elindult az öreg felé, én meg utána. Úgy döntöttem, én néma maradok. Lehet, hogy ahogyan legutóbb én magamat Attilában, most a feleségem fedezi fel magát a vén remetében?
Közelebbről már jól láttuk, hogy nincs nála semmiféle hegesztőpisztoly. Hang nélkül, füst nélkül lángoló napszínű oszlop lüktetett a talaj fölött, egy méterre se az öregtől.
- ...és add a világnak úgy, amiképpen néked adatott - hangzott egy szelíd hang a fényből -, add mindeneknek, kik vágyják az igazságot, honnan jövénk, mi létünk értelme, s mely irányt követendjünk útban örökkévaló otthonunkba.
Pár méterre a remetétől megtorpantunk, lenyűgözött a látvány. Életemben egyetlenegyszer láttam ilyen ragyogást, évekkel korábban. Akkor kápráztatott el egy véletlen felvillanása annak, amit még a mai napig is csak úgy tudok megfogalmazni: szeretet. Ez a fény itt, amit most láttunk, ugyanolyan volt, olyan sugárzó, hogy mellette a világ lábjegyzetté töpörödött, jelentéktelen, mellékes megjegyzéssé.
A következő pillanatban a fény eltűnt. Ahol láttuk, most a földön aranyszín lapok hevertek, szépen formált betűkkel teleírt kézirat. A remete némán, csukott szemmel térdelt, nem vett tudomást rólunk.
Leslie odalépett, lenyúlt a fénylő lapokért, felszedte őket. Itt, ezen a rejtélyes helyen a keze nem hatolt át a pergamenen.
Azt hittük, rúnákat vagy hieroglifákat fogunk látni, de angol szavak álltak a kéziratban. Hát persze, gondoltam. Az öreg franciául olvasná őket, egy perzsa meg farsziul. Így kell lennie ennek a megvilágosodással - nem a nyelv számít, csupán az, hogy a gondolatok kapcsolatba kerülhessenek egymással.
Fény-teremtmények vagytok, olvastuk. Fényből érkeztek, fénybe fogtok távozni, és minden lépéseteket örök létezésetek fénye kíséri.
Leslie lapozott.
Saját választásotok szerint tartózkodtok most egy magatok teremtette világban. Ami szívetek vágya, az válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek, olyanokká lesztek.
Ne féljetek, ne rettentsen benneteket a sötétség, puszta látszat az, sem a gonoszság, csalóka látomás az, sem a halál, üres köpeny az. Csupán ti állítottátok magatok elé mindezeket próbatételekként. Fenőköveknek választottátok őket, általuk élesítitek, edzitek szellemeteket. Tudnotok kell, hogy mindig és mindenhol veletek van a szeretet valósága, és gyarapodó tudásotokat használva bármelyik pillanatban hatalmatokban áll változtatni a világotokon.
És így folytatódott, sok száz oldalon át. Döbbenten lapozgattuk, bele-beleolvastunk.
Formákat teremtő élet vagytok. Kard vagy az évek terhe éppúgy nem okozhatja halálotokat, mintha egy szobából egy másikba mennétek át. Minden egyes szobában újabb mondanivalót tanultok, hogy mondhassátok, minden egyes átjáróban újabb dalt, hogy dalolhassátok.
Leslie rám nézett, csillogott a szeme. Ha ez az írás így hat ránk, huszadik századi emberekre, micsoda hatása lenne azokra, akik ebben a században élnek, hányadik is lehet ... a tizenkettedik!
Megint a kéziratba mélyedtünk. Semmi rituális szöveg, sehol semmi szertartásrend, sehol egyetlen átok, könyörgés tüzes mennykövekért az ellenség fejére, elpusztításukért, egyetlen katasztrófabeígérés sem a hitetleneknek, sehol egy könyörtelen Attila-isten. Említés sem tétetik templomokról, papokról, rabbikról vagy gyülekezetekről, zsolozsmákról, miseruhákról, megszentelt ünnepekről. Ez az írás szeretettől áthatott belső énünknek szólt, csakis ennek a belső lénynek.
Ha ezek a gondolatok ebben a században elterjednek, gondoltam, és ráébresztik az embereket, hogy felül lehet emelkedni hiteken, felismerik a szeretet hatalmát és nem lesz többé rettegés. Kimaradhat a sötét középkor a történelemből!
Az öregember kinyitotta a szemét, most meglátott bennünket, de félelem nélkül nézett ránk, mintha már végig elolvasta volna a kéziratot. Rám pillantott, aztán a tekintete hosszan elidőzött Leslie-n.
- Én Jean-Paul Le Clerc vagyok - szólalt meg. - Ti meg angyalok.
Meglepetésünkben megnémultunk, az öreg pedig vidáman elnevette magát. - Láttátok a Fényt? - kérdezte.
- Itt az üzenet - nyújtotta feléje a feleségem a kéziratot.
- A megvilágosító sugalmazás, igen. - Úgy hajolt meg Leslie előtt, mintha emlékezne rá, mintha legalábbis Leslie biztosan angyal volna. - Aki kész olvasni, megtudja belőle az igazságot, aki megfogadja, életet ad annak. Gyermek voltam, amikor a Fény megígérte, hogy azon a napon, amikor ti megjelentek, megkapom a kéziratot. Megvénültem, mire csakugyan megérkeztetek, és megjött az írás is.
- Meg fogja változtatni a világot - mondtam.
Furcsán nézett rám. - Nem.
- De hát azért kaptad őket...
- Próbatételként kaptam - felelte.
- Próbatételként?
- Messze földeket bejártam - nézett ránk -, százféle hit írásait tanulmányoztam Kínától a magas északi tájakig. - Huncutul villant a szeme. - És a sok olvasás ellenére megtanultam egyet-mást. Minden vallás fényárban kezdődik. De a fényt csak a szívek őrzik tartósan. Pergamenlapok nem képesek megőrizni.
- De hát itt vannak, a kezedben tartod őket... - mondtam. - Olvasd! Gyönyörű!
- Amit a kezemben tartok, az csupán pergamen - felelte. Ha ezeket a szavakat a világ tudomására hozod, azok, akik már ismerik a bennük foglalt igazságokat, örömmel és megértéssel fogadják majd. Csakhogy mielőtt útjukra bocsátanánk ezeket a lapokat, nevet kell adnunk nekik. És ez a vesztüket fogja okozni.
- Ha egy szépséges dolognak nevet adunk, ezzel a vesztét okozzuk?
Meglepetten nézett rám. - Nem, dolgokat elnevezni általában nem rejt veszélyeket. De ha ezeknek az eszméknek nevet adunk, ezzel új vallást alapítunk.
- Miért?
Mosolyogva a kezembe nyomta a kéziratot. - Neked adom ...? - kérdően pillantott rám.
- Richard.
- Én ezeket a lapokat, amelyeket magától a Szeretet Fényétől kaptam, ezennel neked adom, Richard. Akarod-e te is továbbadni, a világnak, az embereknek, akik vágynak rá, hogy megismerjék, amit e lapok tudatnak, nekik, akik nem részesülhettek a kegyben, hogy itt legyenek, amikor a megvilágosító sugalmazás érkezett? Vagy meg akarod tartani őket egyedül magadnak?
- Természetesen tovább akarom adni őket!
- És milyen nevet fogsz adni az adományodnak?
Vajon hová akar kilyukadni, csodálkoztam. - Fontos ez?
- Ha te nem adsz neki nevet, majd adnak mások. Úgy fogják hívni:
Richard könyve.
- Értem. Jó. Elnevezhetem bárminek... , mondjuk, Lapoknak.
- És gondozni is fogod majd a
Lapokat? Vagy elnézed, hogy mások szerkesztgessék, amit nem értenek, megváltoztassák, kihagyják belőle, ami nem tetszik?
- Dehogy! Egyetlen szót sem szabad megváltoztatni! Hiszen a Fénytől valók! Semmi változtatás nem lesz!
- Biztos vagy benne? Egy-két sort se fognak megváltoztatni, ha alapos ok van rá? "Ezt így nem fogják megérteni", "Ezzel megsérthetünk valakit", "Az üzenet nem világos"?
- Nincs változtatás!
Kérdően felhúzta a szemöldökét. - És ugyan ki vagy te, hogy ennek érvényt is szerezhess?
- Itt voltam, amikor az üzenet érkezett - vágtam rá. - A saját szememmel láttam, ahogy a kézirat megjelent!
- Szóval - mondta lassan - te lettél
A Lapok őrizője?
- Nem feltétlenül kell nekem lennem. Ha megígéri, hogy nem változtat az üzeneten, akárki is lehet.
- De valakiből csak lesz A Lapok őrizője?
- Lehet. Gondolom, igen.
- És ezzel létrejött a laphívők rendje. Mindazok, akik az életük árán is meg akarnak óvni egy gondolatrendszert, óhatatlanul a rend tagjává lesznek. Csakhogy minden új rend, minden új szervezet változás. Változás, mely világunk eddigi rendjének végét jelenti.
- A Lapokon semmi nincs, ami bárkit vagy bármit fenyegetne - mondtam. - Szeretetet hirdetnek meg szabadságot.
- A szeretet meg a szabadság a félelem meg az elnyomás végét jelenti.
- Hát persze - vágtam rá ingerülten. Mire akar ez a vénember kilyukadni? És Leslie miért nem szól egy szót sem? Ő nem úgy látná, hogy ez...
- Akik hasznot húznak a félelemből meg az elnyomásból - mondta Le Clerc -, gondolod, ők is örülnek majd a Lapoknak?
- Azt nem hiszem, de csak nem hagyhatjuk, hogy ez a ... Fény ... kárba vesszen?
- Ígéred, hogy óvni fogod a Fényt? - kérdezte az öreg.
- Természetesen!
- És a többi laphívő, a barátaid, ők is óvni fogják?
- Igen.
- És ha a félelem és az elnyomatás haszonélvezői meggyőzik a királyt, hogy országa vesztére törtök, ha megrohanják a házatokat, ha karddal rontanak rátok, akkor hogyan fogjátok megvédeni a Lapokat?
- Elmenekülök előlük! Megmentem a Lapokat!
- És ha üldöznek, elfognak, sarokba szorítanak?
- Ha harcolnom kell értük, hát harcolni fogok - fogadkoztam nekihevülten. - Létezik fontosabb is az életnél. Vannak eszmék, amelyekért érdemes akár meghalni is.
Az öregember nagyot sóhajtott. - És így kezdődik majd a Nagy Lapvédő Háború - mondta szomorúan. - Vértek és kardok, pajzsok és lobogók, paripák és gyújtogatás, vértől csatakos utcák. A háború hosszú lesz és pusztító. Lelkes hívők ezrei fognak csatlakozni hozzátok, mit ezrek, tízezrek! Harcra készek, erősek, merészek. Ám a Lapok eszméin felbőszül minden uralkodó, aki megfélemlítés és szellemi sötétség által tartja fenn a hatalmát. Tízezrek támadnak majd rátok.
Végre derengeni kezdett, mit is akar mondani nekem Le Clerc. - Hogy megismerjenek benneteket - folytatta -, és ti is felismerhessétek egymást, szükségetek lesz egy jelképre. Mit fogtok jelképül választani? Mi leng majd a lobogótokon?
Nőtt bennem az aggodalom, de még nem adtam fel. - A Fény jelét - vágtam rá. - A láng.
- És így leend - mondta, mintha egy még megíratlan történelemkönyvből olvasna fel hangosan -, hogy Frankhon földjén összecsap A Láng Jele A Kereszt Jelével, és a Láng kerekedik felül, dicső győzelmet arat, és a Kereszt városaiból néhányat porrá éget. Hanem azután a Kereszt szövetkezik a Félholddal, és egyesült seregeik özönölnek délről és keletről és északról is, százezer állig felfegyverzett harcos tör rátok, nyolcvanezretekre.
Álljon meg a menet, akartam közbeszólni. Már tudtam, mi következik.
- És a Kereszt minden egyes meggyilkolt katonájáért és a Félhold minden egyes lemészárolt harcosáért, akiket a nagyszerű ajándék védelmében megöltetek, száz ember gyűlöl meg benneteket. Apjuk, anyjuk, feleségük, lányaik, fiaik és barátaik, mind gyűlölni fogják a lapvédőket és a nyomorult Lapokat, hiszen szeretteiknek meg kellett halniuk miattuk, és minden lapvédő gyűlölni fog minden keresztényt meg minden átkozott Keresztet, minden mohamedánt meg minden átkozott Félholdat, mivel azok meg az ő szeretteik pusztulásának okozói.
- Nem! - kiáltottam. Igaz volt minden szava.
- És a Nagy Háború idején oltárok épülnek, katedrálisok égretörő tornyai emelkednek majd a Lapok tiszteletére. Akik fejlődésre, a megismeréssel járó megértésre vágytak, azon veszik majd észre magukat, hogy újabb babonaságok, újabb tiltások kötik gúzsba szellemüket: harangok és jelképek, előírásos mozdulatok és kántálás, szertartások, imák, ornátusok, tömjénfüst meg perselyekbe hullajtott aranypénzek. Arany, még pompásabb templomokra, arany a kardokra, a nem hívőket megtéríteni, a lelküket megmenteni.
- És arra is kell majd arany, Lapok első őrizője, hogy ha meghalsz, megformálják belőle a képmásaidat. Hatalmas szobrokat, óriási freskókat, festményeket kell alkotni, hogy a halhatatlan művészet őrizze e magasztos pillanat emlékét. Nézd csak, mit szőttek csodás kárpitba: ez itt a Fény, ott vannak a Lapok, amott az égen kapu nyílik a Paradicsomba. Íme, itt térdel csillogó vértezetében Richard lovag, a Nagy; itt áll a Bölcsesség bájos Angyala, kezében a Megszentelt Lapok; és itt van a vén Le Clerc is, itt a hegyekben, pislákoló tüzecskéjénél, a csodás látomás szerény szemtanúja.
Nem! gondoltam. Lehetetlen!
Csakhogy nem lehetetlen volt, hanem elkerülhetetlen.
- Ha ezeket a lapokat a világ tudomására hozod, újabb hatalmas vallás támad, újabb papság, újabb Mi és újabb Ők, újabb gyilkos ellentét. Mához száz évre milliónyi áldozata lesz e szavaknak, amelyeket most a kezünkben tartunk; mához ezer évre sokszor tízmilliónyi. És mindez ezek miatt a lapok miatt.
Az öregember hangjában nem csengett keserűség, sem cinizmust, sem elkeseredést nem lehetett benne felfedezni. Okulva azon, amit egy hosszú létidő során tanult, Jean-Paul Le Clerc bölcs nyugalommal egyszerűen tudomásul vette a tényeket.
Leslie megborzongott.
- Tegyem rád a zekémet? - kérdeztem.
- Nem, Vukki, köszönöm - mondta. - Nem a hidegtől van.
- Nem, nem a hidegtől - bólintott Le Clerc. Lehajolt a tűzhöz, felvett egy üszkös gallyat és az aranyszín lapokhoz érintette. - Mindjárt megmelegszel.
- Ne! - elrántottam a lapokat. - Elégetnéd az igazságot?
- Az igazságot nem lehet elégetni. Bárki, aki keresi, mindig fellelheti - felelte az öregember. - Csak ezeket a lapokat lehet elégetni. Rajtatok áll, választhattok. Akarjátok, hogy a laphit legyen a következő vallás a világon? - Elmosolyodott. - Ti lehetnétek az új egyház első szentjei...
Leslie-re néztem, a bennem támadt rémületet láttam az ő szemében is.
Kivette az öreg kezéből az izzó fadarabot, és a kézirat sarkaihoz érintette. A gally parazsa hirtelen vakító fehér nap-virággá nyílt, elejtettük a kéziratot, lángolva hullt a földre. Pár pillanatig égett még, aztán hamuvá szürkült.
Az öregember megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Áldott nap ez a mai! Milyen ritkán is adódik alkalom, hogy megmentsük a világot egy új vallástól!
Aztán reménykedő mosollyal a feleségemre nézett. - Most megmentettük, ugye?
Leslie visszamosolygott rá. - Megmentettük, Jean-Paul Le Clerc. Egyetlen hang nincs a történelemben a laphívőkről vagy a háborújukról.
Búcsúzóul hosszan egymás szemébe néztek, a mindent kételkedve fogadó öregember meg a kétkedésre hajló asszony. Aztán Le Clerc kicsit meghajolt felénk, megfordult, elindult fel, az alkony árnyaiba burkolózó hegynek, és eltűnt a szemünk elől.
A fejemben még izzottak a lapok, hamvadtak az ihletett, nagyszerű gondolatok.
- De hát akiknek szükségük volna a lapok mondanivalójára - mondtam Leslie-nek -, azok ... mi hogyan fogjuk megtanulni, ami rájuk volt írva?
- Igaza volt - az öreg után bámult, amíg még egyáltalán sejthette az alakját -, aki keresi az igazságot és a fényt, az megtalálja magának.
- Nem olyan biztos. Van úgy, hogy tanításra szorulunk.
Ránk sötétedett. Leslie felém fordult. - Próbáld csak meg, amit mondok. Képzeld el, hogy valóban, nagyon erősen, a lelked legmélyéről tör fel a vágy megtudni, ki vagy, honnan jöttél, és miért vagy itt. Képzeld el, hogy addig nem fogsz nyugodni, amíg mindezt meg nem tudod.
Beleegyezően bólintottam. Elképzeltem magam, amint kőkeményen elhatározom: megállás nélkül tanulni, kutatni fogok, könyvtárakat bújok, előadásokat, szemináriumokat hallgatok, naplót vezetek a feltevéseimről és a következtetéseimről, leírom minden ötletemet, hegycsúcsokon fogok meditálni, a végére járok álmok és véletlenek sugalmazásainak, ki fogok faggatni vadidegeneket - mindent el fogok követni, amit az olyan ember tesz, akinek az, amit meg akar tanulni, amit tudni akar, mindennél fontosabb. - Oké, megvan.
- És most el tudod képzelni, hogy nem jössz rá?
Hűha, gondoltam. Hogy ez a nő miket képes megláttatni velem! Válaszképpen mély bókot csaptam Leslie előtt: - Lady Le Clerc, a Bölcsesség hercegnője!
Ő is bókolt egyet, lassan, méltóságteljesen a sötétben: - Lord Richard, a Láng hercege!
Álltunk a tiszta, éjszakai hegyi levegőben, némán, egymás mellett. Magamhoz húztam Leslie-t, átöleltem. A csillagok már nem a fejünk fölött, körülöttünk szikráztak. Eggyé váltunk velük, Le Clerc-kel, a lapokkal és a róluk áradó szeretettel, Pye-jal meg Tinkkel meg Atkinnel meg Attilával, eggyé lettünk mindennel, ami van, ami valaha is volt vagy lesz. Mert minden és mindenki: Egy.
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
A fenti idézetet csak mérvadónak vágtam be hogy a biblia célja mint olyan merőben megkérdőjelezhető, de tegyünk egy röpke kiruccanást az én bomlott agyam világába és figyeljünk meg egy okfejtést.

Mi a szeretet?
Vajon ugyan az egy szerelmes pár számára mint a gyerekét óvó anya számára és vajon ugyan az e mint a kölykeit védő állat számára?

A szavaink mindenre többé kevésbé pontos választ tudnak adni ami az 5 érzékszervünk legalább egyikével megtapasztalható, de mi van azokkal a tapasztalatokkal amelyek nem fűződnek egyik érzékszervünkhöz sem az 5 közül?
Mi van az érzelmekkel?

Én egy időben sokat tanulmányoztam régi hit és mitológiai rendszereket és egy nagyon érdekes dolog megmaradt bennem, mégpedig az hogy az ember mentalitása egy nagyon is anyagi jellemzőket követő séma alapján dolgozik.
Mondhatnánk úgy is hogy az emberi jellem avagy személyiség kopírozza az anyag viselkedését, vagyis a negatív beállítottságú ember energiát, erőt, pénzt (stb) von el a környezetétől, míg egy pozitív beállítottságú képes arra hogy elvonás helyett adjon a környezetének.

Hasonló dolog a meghozott döntések esetében is megfigyelhető ahol az ember a lehető legkevesebb ellenállással avagy problémával járó utakat keresi és választja, pont mint az anyag ami a 0 ellenállásra törekszik, csak míg az anyag esetében ez kémia, addig az ember esetében ez ösztön és pszichológia.

Na most, akkor kanyarodjunk vissza a bibliához és az egyéb szent írásokhoz. Aki tudja miről beszéltem idáig az valószínűleg meg fogja érteni hogy a biblia alapját is egy érzés képviseli.
Míg az ószövetségben a szemet szemért, fogat fogért erőteljes, igazságosnak tűnő elve testesül meg, addig az újszövetségben már a szeretet és a megbocsátás szavak dominálnak, de menjünk tovább, az eddában a hősiesség az erény, a buddhista nézetekben a már említett 0 ellenállás valósul meg.

Év ezredek a megmondhatói hogy ezekben mind lehet hinni, töretlenül, vas akarattal. Olyannal ami az embert történelemmé, hőssé teszi. Ezt a titulust pedig Jézus épp úgy kiérdemelte mint a vikingek félelmet nem ismerő harcosai vagy buddha aki életében elérte azt a legbelső állapotot amiből aztán az egész világot magyarázta.

Amit az egészből ki akarok hozni az az hogy az összes ilyen szent szöveg egy vicc valamilyen szinten mert pontosan egy igazságot tár elénk: Az vagy amit hiszel magadról, azzá leszel amiben hiszel és bármit véghez tudsz vinni ha elég nagy a hited hozzá.
Az hogy MIBEN hiszel az teljesen mindegy.

Ez az egyetlen egy tény pedig, hogy hősök avagy "szentek" minden vallásban vannak arra enged következtetni hogy maga az isteni háttér megtalálható minden olyan szent írásban ami az emberekben elég nagy hitet tudott generálni ahhoz hogy megvilágosodjanak és/vagy önmagukat feláldozzák érte.

--------------------------
Pró kontra: Én a szent írásokkal kapcsolatban egyetlen egy istennel nem találkoztam, csak olyan emberekkel akik a hitük által isteni megbecsülésre tettek szert.
Én istent nem a lapok között találtam meg hanem azok eredeténél, ott ahol a hit gyökerezik, mert ezen a ponton, ahol az emberek az életüket hajlandóak eldobni maguktól egy eszme érdekében meg lehet találni azt a valamit ami ezen könyvek megírására késztetett egyeseket.

Az én véleményem szerint ami kicsit távolabb rugaszkodik a könyvek által terjesztett igazságoktól, isten maga az élet. Az a bizonyos többlet energia ami hatására az anyag olyan rendszereket képes megtartani ami eredeti tulajdonságaival, többek között a legkisebb ellenállás alapszabályával szembe megy. Hogy ennek hány arca lehet? Nos Michio Kaku szavaival élve a string teória kapcsán: "úgy gondoljuk hogy isten tudata, zene ami a 10 dimenziós hipertéren át rezonál."
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha egy ID meg tudta teremteni az állatokat, össze is tudta gyűjteni az alfajokat, amikor akarta.
-
Kedves Jaszladány
-
Erre az elsöprö érvre vártam már kezdettöl fogva. Ha a teremtö képes volt a vilagot létrehozni akkor, valoban ahogy mondod, miért ne lenne képes a gonoszokat, akik nem imádják öt, a vizbefujtani mint a kiscicákat?
-
Egy ilyen alapvetö meggyözödés mellet nem sok értelme van egy vitának. Beszéljünk inkább a nökröl. :grin:
-
Az ember nem tud viz nélkül élni. Szinte minden település egy viz mellett van. A zunamitol az árvizekig mindig is voltak, lesznek természeti csapások. Szinte hihetetlen de a sivatagokban többen fulladnak meg mint szomjanhalnak.
-
A kormeghatározásrol mégegyszer csak anyit, hogy természetesen nincs müszer amit ráirányit az ember egy tárgyra és leolvas rola egy számot. Az idö az események közötti méröszám. Ennek a mérése komplikáltabb mint az orák leolvasása.
-
A természetben vannak gyorsan és lassan lezajlo folyamatok amik egy hagyományos ora kis- és nagymutatojával mutatnak analogiát. Azt mondod a "halál idöpontját" nem a kukacok és a legyek jelenléte hanem a halott testben levö cukrok és savak assymetrikus polarizátioja alapján mérik.
-
Szerintem az élet igazi orgiája a testünkön az ember halálával kezdödik. Mert minden készen áll a halotti torhoz, az asztal megvan teritve, a vendégek már jelenvannak, számtalan bakeriumon formájában akik ezidáig a gazdalényen éltek az erjedés harmoniájában, most rajtuk van a sor! Teljes energiával nyomulnak a membrán- akadályoknak, áttörik a puha részeket, átsöpörnek a szöveteken. Halálos illatu gázokat keltenek amik felfujják a szemhélyat, az orcát, a pocakot. A legsoványabb embert is testes méretüre pumpálják. A felduzzadt pocak aztán szétdurran egy gyönyörüséges hanggal amit aztán egy hosszantarto bomlás követ.
-
Ennek a szétbomlásnak a meggyorsitására korábban a köböl készült koporsokat hasznátak. A szarkofág szo eredetileg "husevöt" jelent.
-
Az ember kezdetben észre sem veszi a hullaszagot, a legyeket (döglégy) ez azonban már 3 km-es távolságbol vonza. A szababan néhány másodperc mulva megjelenik az elsö légy, néhány ora és kibulynak az elsö légylárvák a tolyásbol. Egy hullán általában 150 000 légykukac dolgozik. (ahitetlenek számára ezt a Biblia is megerösiti Hiob: 24,20) Ha a kukacok befejezték az ebédet, jönnek a bogarak és feleszik a bört, a keményebb részeket. Aztán jönnek a pokok, az atkák és a százlábuak a földönlakok és elüzik a még ott hemzsegö rovarokat.
-
A szétbomlást rengeteg tényezö befolyásolja de a különözö rovarnak a fellépési sorrendje egy meghatározott koreografiát követ amivel a forenzikus etomologia foglalkozik és olyan hatásos, hogy segitségével már jonéhány gyilkos a rácsok mögé került.
-
De mi köze ennek a fossziliák vagy a Föld korának meghatározásához, kérdezheted.
-
A legtöbb kormeghatározási modszer pontossága valoban kicsi. Ha mondjuk elmégy a henteshez és rádioaktiv izotopos modszerrel akarod megállapitani, hogy mennyire friss a csülök amit vásárolni akarsz akkor egy eredményt kaphatsz ami szerint a malac még a világra sem jött, vagy pedig öregebb mint a Kölni Dom.
-
Nem akarok itt szakkönyveket helyettesiteni, a különbözö vizsgálati modszerekröl mindenki informálodott(hat) maga is. A csülköt nem abszolut idömmeghatározással (kiindulási pont nem a világ keletkezése) hanem relativ modszerrel szokták megállapitani. Ha milliard eveket akarok megbecsülni ott pár 100 000 év differencia nem sokat számit. Ha a lovam életkorát azonban 25%-os pontossággal adom meg akkor az nem kielégitö.
-
Az élet létrejötténél jol megláttátok, hogy a valoszinüségek szorzodnak egymással, és ezt a törvényszerüséget megprobáltátok az evolutios érvek ellen bevetni, remélem konzekvensek maradtok és belátjátok, hogyha az ember mondjuk 3 különbözö méréssel, amiknek a pontossága 25% ugyanarra az eredményre jut akkor az eredményt 1,5%-os pontossággal meghatározta.
-
Nahát a paläonthologusok is igy dolgoznak, egy lelet életkorát sohasem egy egyfajta mérés állapitják meg.
-
Ami a Föld életkorát illeti itt van egy szép kép, a mexikoi Chihuahua, Naica bányábol, amin egy csomo 10-15 méter nagyságu gipszkristály láthato mindha mikádo-pálcikák lennének. A kristályfejlödésnek a sebessége különbözö körlmények között jol megmérhetö, ebböl adodoan a kristályok letkora kb. 18 millio évre becsülhetö.
-
01a.jpg

-
Nem hiszem, hogy a "teremtö" az ilyen példákkal csak probára teszi a szentirásba vetett hitünket.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudok ezekhez mit fűzni, kedves Karesz, köszönöm, hogy megosztottad velünk. Nagyon érdekes gondolatok.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Ernoe, örülök, hogy megjöttél. Már aggódni kezdtünk érted.

Nem ismerem a kristályokat, utána kell néznem.

Én nem vagyok sem geológus, sem biológus, sem genetikus vagy ilyesmi. Az evolúcióval szembeni ellenérvek, amiket itt felhozok, azoknak a tudósoknak az ellenérvei, geológusoknak, biológusoknak fizikusoknak stb. akik a teremtést vallják, annak ellenére, hogy neves tekintélyek a szakterületükön. Ők ismerik a pro Darwin érveket, mégis a kreácionizmus oldalán állnak, és a tudományos kutatások eredményei nem mondanak ellent a hitüknek.
Voltam Jim McKay kreacionista geológus professzor előadásán az Eltén. Geológus létére nem okozott számára gondot a fiatal föld elmélete, sőt, azt látta megalapozottabbnak. Ő bizonyára könnyedén válaszolna minden ellenérvedre, a kristályokkal és egyebekkel együtt.

Találtam egy cikket ezzel kapcsolatban, ami elmondja, hogy a kristályok létrejöttéhez nem volt szükség millió évekre. Itt egy PDF fájlban a teljes cikk olvasható:

http://www.icr.org/article/cooling-young-earth/
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
Laikus vagyok de a kristály fejlődésben a környezet dominál. Másként fejlődnek egy vulkán és egy víz zárvány belsejében, továbbá a nyomás is kérdéses, stb stb stb.
Vagy egy vödör paramétert fel lehet sorolni ami a növekedésüket befolyásolja.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Jaszladány
-
Az egész PDF-Dateit nem olvastam el mert haszontalan. Van olyan, hogy egy professor téved egy nehezen értelmezendö esetben de az is megesik, hogy a doktori és professzori cimen kivül nincs semmi más amivel az illetö benyomást tudna kelteni a hallgatoságban.
-
Vegyünk egy általam felfedezett kreationista professort mondjuk a Prof.Dr.Walter Veith-ot, aki az alábbi videoban "fölényesen bizonyitja", hogy a kormeghatározás egy fabatkát sem ér, a világ kora a bibliábol kiszámolhato.
-
http://www.youtube.com/watch?v=Wg4OE2naQCc

http://en.wikipedia.org/wiki/Walter_Veith
-
A bácsi a kameleonok párzási szokásaibol promovált és a kormeghatározáshoz körülbelül annyit ért mint a tyuk az ABC-hez. Lehet, hogy mi is ilyen bibla-hü prédikátorok lennénk ha a sors nem rajta hanem rajtunk csattantotta volna az ostorát. Akademiai fokozatokkal villogva ellehet érni tekintélyt de a megértéshez nem segit hozzá semmit.
-
En az egyenletek értelmezése helyett a meglevö ismeretekre apellálok. Namármost ha valaki a világ korát néhány ezet évre akarja leredukálni akkor szeretném megjegyezni, hogy a teret (a világ méretét) is lekell redukálja.
-
Erdekes, hogy az ember nem képes milliard években gondolkodni, a milliárd fényévekröl könnyebb, azt egyszerüen "távolnak" tekinti. Egy, kettö, sok. Pedig sejthetnénk, hogy a világ tér és idö.
-
A kreationistáknak semmi problemájuk mincs azzal, hogy a Bethlehemi csillag létezett, csak, hogy honnan, mekkora sebességgel és milyen gyakran jön ne beszéljünk.
-
Aki a világ korát tagadja annak a tér is leszükül. (Nem csak az universumra gondolok) :D
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Pitti
-
A kristályok létrejöttéhez: nem kell idö /
A kontinensek eltolodásához: nem kell idö /
A Föld "kigömbölyödéséhez": nem kell idö /
A klima lehüléséhez: nem kell idö /
A jégkorszaki felmelelegedéshez: nem kell idö /
Az atmoszfera létrejöttéhez: nem kell idö /
A vegetatio kitrjedéséhez: nem kell idö / ..................
-
Nektek még egy quickihez sem kell idö, csak egy seprü-kamra mint a Boris Beckernek. :D
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Jól van Ernoe, értem én! Minden tudós agyalágyult, aki a teremtést vallja, beleértve a Creation Research Society nemzetközi szervezet közel ezer tudósát, és a régieket is, Kelvint, Pasteurt és társait.
Ezeknél Te mindenképpen képzettebb vagy, Ernoe. Kár is vitatkoznom Veled.

http://www.creationresearch.org/

Ide megírhatod nekik, hogy mind hülyék. Legalább hadd tudják.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Pitti
-
A kristályok létrejöttéhez: nem kell idö /
A kontinensek eltolodásához: nem kell idö /
A Föld "kigömbölyödéséhez": nem kell idö /
A klima lehüléséhez: nem kell idö /
A jégkorszaki felmelelegedéshez: nem kell idö /
Az atmoszfera létrejöttéhez: nem kell idö /
A vegetatio kitrjedéséhez: nem kell idö / ..................
-
Nektek még egy quickihez sem kell idö, csak egy seprü-kamra mint a Boris Beckernek. :D

És az élet létrejöttéhez elég egy marék agyag.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Laikus vagyok de a kristály fejlődésben a környezet dominál. Másként fejlődnek egy vulkán és egy víz zárvány belsejében, továbbá a nyomás is kérdéses, stb stb stb.
Vagy egy vödör paramétert fel lehet sorolni ami a növekedésüket befolyásolja.

Így van, erről szól a cikk is, és egyébként ez érvényes a cseppkövekre is.
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
Van olyan, hogy egy professor téved egy nehezen értelmezendö esetben de az is megesik, hogy a doktori és professzori cimen kivül nincs semmi más amivel az illetö benyomást tudna kelteni a hallgatoságban.
Érdekes ernoe, hogy hogy ezt miért nem hozod fel soha a saját érveiddel kapcsolatban? Így van ha Jászaldányt professzorok is igazolják, akkor azok vagy sharlatánok, vagy csak díszbe kapták a diplomájukat meg a doktorit.
Kedves Pitti
-
A kristályok létrejöttéhez: nem kell idö /
A kontinensek eltolodásához: nem kell idö /
A Föld "kigömbölyödéséhez": nem kell idö /
A klima lehüléséhez: nem kell idö /
A jégkorszaki felmelelegedéshez: nem kell idö /
Az atmoszfera létrejöttéhez: nem kell idö /
A vegetatio kitrjedéséhez: nem kell idö / ..................
-
Nektek még egy quickihez sem kell idö, csak egy seprü-kamra mint a Boris Beckernek. :D
Ezzel megint csak vissza tértünk az általad feszegetett RNS világhoz amihez azonban SAJNOS tényleg nem kell idő ugyanis a kémiai folyamatokat nem milliárd években mérik kedves ernoe, így talán választ adhatnál arra hogy hogyan tesz szert az élettelen anyag csak hipp és hopp intelligenciára ami a létfenntartását szavatolja.

Jaj de elfelejtettem, erre meg "nem vagy köteles válaszolni". Jaj hogy egyem azt a csöpp kis szívedet ernoe, ha ennél átlátszóbb lenne az érvelésed akkor azt mondanám hogy légüres tér.
 

Karesz28

Kitiltott (BANned)
És az élet létrejöttéhez elég egy marék agyag.
Figyelj jól, mert ernoe mester bebizonyítja hogy az élet KIZÁRÓLAG az idő függvénye, nem hogy anyag vagy intelligencia de SEMMI nem kell hozzá, csak idő.
Asszem így jött létre a big bang is, persze aztán a fene se tudja, nekem nincs olyan diplomám amire drága ernoe aszondhassa, hogy díszbe kaptam.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Figyelj jól, mert ernoe mester bebizonyítja hogy az élet KIZÁRÓLAG az idő függvénye, nem hogy anyag vagy intelligencia de SEMMI nem kell hozzá, csak idő.
Asszem így jött létre a big bang is, persze aztán a fene se tudja, nekem nincs olyan diplomám amire drága ernoe aszondhassa, hogy díszbe kaptam.


Igazad van, már majdnem elfelejtettem a tudományos tényt, hogy a kiindulópont a SEMMI. :..:
... és minden ebből lett, ami lett.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére