Ez azért nem hívők számára megint csak úgy jön le hogy valaki meghalt a bűneimért? Az is az én hibám?
Nem a te hibád. Hanem egy lehetőség a számodra. Ha valaki helyetted ment ítéletre, Te szabad vagy. Ezt Te nem kérted tőle, nem is tudtál róla, de ő megtette. Rád van bízva, hogy mit kezdesz ezzel. Élsz a lehetőséggel, vagy elutasítod.
A másik klasszikus dolog hogy valaki vezekelt a bűneimért 2000 évvel azelőtt hogy elkövettem volna őket? Ez igencsak jelképes dolognak tűnik.
Nem jelképes, hanem szellemi. Létezik egy időn felüli szellemi szféra. Mivel ez a világ időtlen, ennek a világnak a szempontjából mindegy, hogy a mi időbeli világunkban mikor történt a megváltás a bűntől. Aki időn felül áll, az egyben lát mindent. A múltat, a jelent és a jövőt is.
Ezért mondta Jézus, hogy ő az első és az utolsó, a kezdet és a vég (vagy az Alfa és az Omega, ha így ismerősebb.) Pedig ő 2000 évvel ezelőtt született, előtte is voltak emberek és utána is születtek. Mégis ő a "teremtés kezdete" a Biblia szerint, és ő az "utolsó Ádám". Az időtlen szellemi szférában tehát ő az utolsó ember. Utána már nincs senki. Te vagy én legfeljebb csak utolsó előttiek lehetünk. Tehát mindenki bűne ott volt a kereszten.
Én elhiszem, hogy Neked ez túl elvontnak tűnik, de Jézus sosem beszélt a levegőbe, ő a valóságról és igazságokról beszélt, leginkább szellemi igazságokról. És azt mondta, hogy ő az első és az utolsó.
Ha belegondolsz, ez is egy olyan kijelentése, amit soha egyetlen ember sem állíthatott magáról.
Amint ez tudatosul benned azt is megérted hogy nincs kitől bocsánatot kérned, mert ő is csak tévelyeg a saját maga által választott úton és tapasztalatokat gyűjt, aminek innentől (teljesen mindegy hogy pozitív vagy negatív értelemben, de) te is részese lettél.
Én is a személyes véleményemet írom válaszul, és én úgy gondolom, hogy a bocsánatkérés és a megbocsátás alapvető az emberi kapcsolatokban. És alapvető az Isten és az ember kapcsolatában is. Enélkül semmilyen kapcsolat nem működik.
Gondolhatod azt, hogy a bocsánatkérés felesleges, mert a másik is csak tévelyeg stb., de a szíved nem ezt fogja mondani. Különösen, ha szereted is azt a másikat, nem lesz nyugtod, amíg a bocsánatát el nem nyered, ha egyszer megbántottad.
Nem véletlen, hogy sokan, akik gyászolnak, a szerettük elvesztésénél is jobban fáj nekik, ha olyan sérelmet okoztak az elhunytnak, ami elrendezetlen maradt. Nincs nyomasztóbb érzés, mint amikor már nincs kitől bocsánatot kérni. Meg is reccsennek tőle sokan.
Ez egy olyan szellemi dolog, amitől nagyon nehéz függetleníteni magad, ha pedig sikerül függetlenítened, nem fogsz találni senkit, aki szívesen élne a közeledben. Ki akar együtt élni olyan emberrel, aki soha bocsánatot nem kér, és soha meg nem bocsát.
Ezt a kérdést nem lehet elvontan kezelni. Minden bűn irányul valaki ellen. Ha nem emberek ellen, akkor Isten ellen. De ami az emberek ellen irányul, bármi is az, az egyben mindig Isten ellen is irányul.
Egyes esetekben persze előfordul hogy olyan szituációkba születnek vissza emberek ahol pont ellentétes szituáció áll fent. (Rab és Rab őr szerepe megcserélődhet).
Azért erről csak feltételes módban beszélhetünk. Egyáltalán nem biztos, hogy ez az egész reinkarnáció-dolog igaz.
Akárhogy is, de senki nincs aki megbocsásson a tetteidért és senki nincs aki számon kérje rajtad őket.
Ezt nem tudom, hogyan érted. Én még gyermekeimtől is bocsánatot kérek, ha ingerülten viselkedtem velük. És ők is megbocsátanak.
Engem nehéz lenne meggyőzni arról, hogy nincs számonkérés, mivel én nagyon is tapasztalom, hogy van. Ha kapcsolatod van Istennel, ebben Te sem kételkedhetsz. Azonnal szól, ha valami nem volt frankó.
Akinek nincs ilyen kapcsolata, annak a lelkiismerete szól, amit Isten beleteremtett az emberbe, de az nem olyan konkrét, könnyen befolyásolható, és könnyen el is hallgatható. Isten Lelke pedig nem.
Magadnak kell megbocsátanod és átlépned az okozott károkon, ami ha lehet sokkalta nehezebb mint egy bocsánattal tovább állni, hiszen eleve csak akkor tudsz megbocsátani magadnak ha megértetted hogy mekkora kárt okoztál a másiknak és nem kívánsz a jövőben így cselekedni.
Én nem elvont értelemben beszélek megbocsátásról, hanem egyszerű hétköznapi szinten. Nem rendezhetek el egy konfliktust valakivel úgy, hogy megrántom a vállam, megbocsátok magamnak, átlépek a másiknak okozott káron, és megyek tovább. Az aligha vigasz a sértettnek, hogy amúgy én ezt megbántam, és mással majd nem csinálok ilyet. Attól még ez a bűn ott van, és nincs elrendezve semmi.
Akkor tudok megbocsátani magamnak, ha az, akinek kárt okoztam, megbocsátott nekem, és a kárt jóvátettem. Sokszor még ezek után is nehéz megbocsátani magunknak, hát még enélkül.
Visszatérve a gyász esetére, hányszor előfordul, hogy amikor már nincs kitől bocsánatot kérni, és nincs lehetőség a kárt jóvátenni, az ember azért szenved a bűntudattól, mert képtelen megbocsátani magának.
Ez kissé a személyes véleményem így ne nagyon hordjatok le ha hülyeséget írtam.
Nem írtál hülyeséget, csak szerintem egy kicsit filozófikusan kezeled ezt a megbocsátás témát, én pedig mint gyakorlati dologról beszélek erről, amivel nap mint nap szembe kerülünk.
