Hírek Puzsér Róbertet sokkolta, amit Borkainé a férjéről mondott

Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, exkluzív interjút adott a megcsalásról és házasságuk válságáról Borkainé Havassy Myrtill, Borkai Zsolt felesége. Az asszony a Heti Napló Sváby Andrással kamerái előtt úgy fogalmazott, Egyszer sem gondolt a válásra, azonban a botrány megviselte.

Az interjú szóba került az Önkényes Mérvadó adásában is, amelyben Puzsér Róbert kijelentette, "nem az orgiázás és nem a jachtozás a probléma, ez nem a mi ügyünk". Szerinte a probléma sokkal inkább az, hogy "keresztény, klerikális, fideszes, döngő mellű, zsinóros mentében előadott identitás hazugság" és ennek a viszonyulása a lyukas zokniban előadott orgiázáshoz.


Az interjúban Borkai Zsolt felesége úgy fogalmazott, hogy egy pillanatig sem gondolt arra, hogy el szeretne válni a férjétől, inkább a megoldást kereste. Elmondása szerint egy házasságot megtartani sokkal nehezebb, mint egy probléma után azt mondani, hogy vége és nincs tovább. Ugyanakkor kijelentette, "egy nőt a nőiességében megalázni, ez a férfiak részéről a legcsúnyább dolog".
Borkainé elárulta azt is, hogy a mai napig nem nézte meg a videókat és leszögezte azt is, hogy az egykori győri polgármesterrel soha nem kiabáltak egymással. "Az az igazság, hogy a férjem egy borzasztóan befolyásolható ember" - mondta az interjúban.
A Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában Puzsér Róbert publicista úgy fogalmazott az interjúval kapcsolatban, hogy
"na ilyen a Stockholm-szindróma".
Majd azzal folytatta, "amikor az ember képtelen arra, hogy megnevezze a nyomorúságának a forrását és mindenféle magyarázatot keres és igazolja mindazt a megaláztatást, ami történt". Ehhez Horváth Oszkár hozzátette, ha ilyesmi trauma történik, mint egy megcsalás, akkor az olyan fordulatot hozhat a felek életében, ami után a kapcsolatban is gyökeres változás áll be és együtt maradnak. De szerinte ehhez mély beszélgetések és önreflekció is szükséges, ami a Borkai házaspárnál nem történt meg.
A műsorvezető azt is kiemelte, hogy végtelenül szomorúnak tartja a beszélgetés azon részét, amikor a nő saját magában keresi a hibát férje félrelépéséért.
"Miért kell ennek a témának közüggyé válnia?" - tette fel egy ponton a kérdést Puzsér, aki szerint egyébként egyszerű a válasz, ugyanis Borkai Zsolt elégtételt remél és ezért újra elindul jövőre Győr polgármesteri székéért. Bár a publicista szerint aligha nyerhet 2024-ben Borkai.
Borkainé azon mentegetőzésére, hogy a férje befolyásolható ember, Borsi Bálint úgy reagált, hogy pikánsnak tartja, hogy egy pillanatnyi baklövésként utal egy olyan eseményre, amit legalább egy hónapnyi szervezés előzhetett meg.





1695210777383.jpeg
 
Szerinte a probléma sokkal inkább az, hogy "keresztény, klerikális, fideszes, döngő mellű, zsinóros mentében előadott identitás hazugság"
A választók tudják hogy ki tette ezt ....az ellenzék!! Úgy bizony.
Ha nem hozzák nyilvánosságra még most is nyugodtan élhetnék a
"keresztény, klerikális, fideszes, döngő mellű, zsinóros mentében előadott identitás hazugság"
életét.
De, nem....
 
Borkai felesége szégyellje magát . Mert Borkai féle emberek feleségének lenni szégyen . Egy családos asszonynak ilyen meggyalázása nem
bocsánatos bűn . Mert itt nem arról van szó hogy férje beleszeretett egy másik nőbe . Itt arról van szó hogy a férje egy mocskos állat !
 
Egyébként azt tapasztalom hogy odáig jutottunk hogy már semmit nem kell szégyenleni.
Szerintem ez így nem jó van. Mert ez arra vezet hogy az ember bármit megtehet határok nélkül, büntetlenül.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sz.V.Anikó wrote on DeeYoo's profile.
Üdv! Először is nagyon köszönöm én is a szuper fordításokat!
Lenne egy kérésem: nem találom a Daemonica sorozat 3.könyvét. Fel tudnád tenni ha meg van magyarul? Köszönöm szépen!
sorcier wrote on Wikkike.'s profile.
szia,ha ezt talàltad meg tölem,akkor jo helyen jàrsz. :)
A bak latin neve capricorn.

Kötés, horgolás 2018. november 13-tól

Wildcath wrote on VikiCs99's profile.
:dr_33:
Sziasztok! Karácsonyi dramatizált mesét keresek, 6-7 szereplővel. Óvodásoknak adnánk elő! Előre is köszönöm a segítséget! :)
napsugar641 wrote on mejutka's profile.
:)

Statisztikák

Témák
37,948
Üzenet
4,753,457
Tagok
612,679
Legújabb tagunk
princi26
Oldal tetejére