Rémisztő állapotok a röszkei senki földjén

Azért utaztam a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónához, hogy megtudjam: miért tiltottak ki két segélyszervezetet a területről akkor, amikor több ezer, bebocsátásra váró menekült szorul segítségre. Talán megváltozott a helyzet, és a magyar állam olyan elánnal osztja az ételt, a ruhát, és annyi orvost rendelt a környékre, hogy a lelkes amatőrök csak láb alatt lennének?


A helyszínen, a röszkei zónában mindenesetre nyoma sem volt az állam intenzív humanitárius munkájának. A napfényben szikrázó kerítés előtt rendőrök és katonák ácsorogtak napszemüvegekben, a kerítés mögött pedig menekültek bóklásztak a rongyokból emelt sátortáborban. Egyetlen tájidegen elem tűnt fel: egy fiatal férfi, aki kívülről a kerítésbe kapaszkodva a rendőrökkel vitatkozott.

Nem sokkal később kiderült, hogy jó volt a megérzésem: a férfi segélyszervezeti munkásként érkezett, a vita pedig pont a kitiltásokról szólt. De azt is megtudtam, hogy nem valami különleges pillanatot sikerült elkapnom.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
„Segélyszervezeteknek dolgozom, segélyszervezeti munkások napi működését koordinálom. Én tartom számon, hogy mik a problémák, milyen eszközökre van szükség, hova kell menni – magyarázta a rendőröktől távolabb sétálva. – De a közelmúltban kiderült, hogy a tranzitzónába már én sem léphetek be, így sokkal nehezebb lett a munkám”.

Kezdett felsejleni előttem a területet igazgató rendszer, amikor a férfi elárulta: nem indokolták meg kitiltását, csak elméletei vannak az okokról. Mélyebben nem tudtunk belemenni ezek elemzésébe, mert egészen gyorsan kiderült, hogy valójában mi áll a kitiltások mögött. A területet igazgató önkény.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, gyorsan elmagyarázzuk, hogy néz ki a déli határon kialakított menekültellenes rendszer. A zóna három részből áll:

  1. Kerítés a szerb–magyar határon
  2. Két tranzitzóna: Ez egy kapu a kerítésen, amelynek magyar oldalán egy 40-50 ember befogadására alkalmas, börtönszerű ketrec van.
  3. Senki földje a kerítés Szerbia felőli oldalán
A kerítést nem kell magyarázni.



A tranzitzónára azért van szükség, mert nem lehet megtenni, hogy egyáltalán ne engedjük be azokat az embereket, akik menedéket kérnek. A kerítésen két helyen – Röszkén és Tompán – ajtók épültek, ahol a kormány elmondása szerint bebocsátást kapnak azok, akik legálisan szeretnének bejönni Magyarországra. Az ajtók azonban egy ketrecbe vezetnek, ahol napokig aszalják mindenfajta ok nélkül a menekülteket, akik aztán nyílt táborba kerülnek. Erről bővebben itt írtunk.

A senki földje a magyar kormány igazi fejlesztése. Az ajtókon csak napi tizenöt embert engednek be, így a kerítés másik oldalán, de magyar területen, ezrek kényszerülnek hetekig, hónapokig várakozni. A menekültek a földön alszanak és segélyeken élnek, egyetlen vízcsapon és a túléléshez elegendő élelmen túl semmit nem kapnak: nincs szállás, se bolt, se vécé. Néhány hete a szerb hatóságok állítottak fel pár toi-toi vécét. Ez az a terület, ahol nem engedik, hogy a Migszol és az Oltalom munkatársai segíthessenek a rászorulókon.

Önkény, káosz
Csatlakozzunk vissza történetünkbe, hogy rögtön kiderüljön: a menekültek fogadására kialakított terület legfontosabb jellemzője a káosz és az önkény.

Át akartunk kelni a kerítés másik oldalára, a senki földjére, de az ott strázsáló rendőr a közeli tranzitzónához irányított minket. A segélyszervezet dolgozója meglepődött, mert eddig ez az ember volt felelős az átengedésért. A tranzitzónában, a kerítés mögött álldogálók hosszasan telefonálgattak, majd azt mondták, kísérőm átmehet, én nem. Miért? Ez nem derült ki, ahogy az sem, miért tiltják meg a fotózást, noha a megyei rendőrségtől engedélyt kaptam, hogy a tranzitzóna kerítésén kívül állva bármit fotózhatok. Később azt állították, csak a rendőröket nem fotózhatom, noha ilyen jogszabály sem létezik.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy a határszélen a harmincas évek csendőrvilága uralkodik, ahol a kakastollas tiszt mondja meg, mit szabad, és mit nem. Ez egybevágott a segítő történetével, aki elmondta: a két segélyszervezetet egy helyi tiszt küldte el, erről papírt sem kaptak. „Lehet, hogy ha holnap kérdezitek, simán átmehettek ételt vagy ruhát osztani?” „Lehet” – bólintott, majd nyomatékul elmesélte: a napokban érkezett a területre egy angol önkéntes, aki teherautóból ruhát osztott a menekülteknek. Másnap ugyanebből az autóból cukrot és teát akartak eljuttatni az embereknek, de hiába. Az aznapi tiszt elzavarta őket. Miért? Csak.

Központi utasítás vagy helyi önkény?
A röszkei határszélen tapasztalt állapotokról megkérdeztük a Belügyminisztériumot is (BM). A tárca sajtóosztályának ezeket a kérdéseket küldtük el, válaszokat cikkünk megjelenéséig nem kaptunk:

– A kitiltás központi utasításra történt-e, vagy az ott szolgálatot teljesítők határoztak így?

– Ha az utóbbi, akkor milyen döntési jogosítványaik vannak a helyben szolgálóknak: kitilthatnak egyéb szervezeteket, a sajtót, orvosokat is?

Hiba lenne azt gondolni az esetlegesség okának, hogy a terület távol van a fővárostól, és a vad pusztában már csak ilyen kaotikusan mennek a dolgok. A rendszer védelmi oldalát ugyanis olyan precízen rakták össze, hogy ha az adórendszerünk nézne ki így, akkor Magyarország fektetne be Németországban, és nem fordítva. A határ mentén néhány száz méterenként egy katona, és egy rendőr párosa strázsált. A kerítés és a pengés drót akkurátusan elhelyezve. A kerítés előtti terület homokkal felszórva és elgereblyézve. A rendőrök már érkezésem előtt megkapták adataimat, csak biccenteni kellett a kocsiból, hogy végigdöcöghessünk a határzónán.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója.

Katasztrófaövezet kormányutasításra


Megdöbbentő volt ugyanis, amit a senki földjén láttam. A helyzet még a macedón–görög határ hírhedt tábornál is vadabb volt. Idomeniben ugyanis legalább sátrakban laktak az emberek.Magyarország szélén, az olimpiarendezésre készülő Budapesttől 200 kilométerre azonban ágakból, pokrócokból, nejlonlapokból épült egy egész falu. Csak néhány sátrat láttam.

„A rendőrök jellemzően nem engedik, hogy sátrakat vigyünk be” – magyarázta a segítő olyan hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rendőrök védtelen emberek szívatásával vannak elfoglalva.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kísérőm gyors léptekkel járta körbe a telepet: tudakolta, kinek milyen ruhára van szüksége, begyűjtötte az angolul jól beszélő afgán újságírólány elromlott mobilját, végül pedig egy égett lábú gyereket keresett meg, hogy kiderítse, át kell-e kötözni a sebét.

A 700-1000 embernek otthont adó nyomortelepen bolyongva megállapítottam, hogy lehetetlen lenne itt olyan felvételt készíteni, amelyiken nem látszanak sem nők, sem gyerekek. A sátrak közt rengeteg gyerek játszott, egy ajtón bepillantva zöldségeket szeletelő nőket láttam, az apró gödrökben rakott tűz felett spagetti főtt. Kisgyerekek mosogattak a röszkei senki földje egyetlen vízcsapjánál, a férfiak pedig műanyag palackban hordták a vizet a sátorhoz.

Szívszorító volt látni, hogy a sárban, porban tartott emberek még itt is megpróbálnak civilizáltan élni. A sátrak előtt mindenhol levetett cipők álltak, hiszen a lakásba nem trappolunk be sáros lábbal.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kormánypropaganda a csecsemők nyomorával
A hely brutalitása mégis akkor mutatkozott meg teljes valójában, amikor csatlakozott hozzánk az egyik segélyszervezetnél dolgozó gyermekorvos. A fehér ruhás, sztetoszkópos nő révén a tábor egy addig nem látott oldala tárult fel előttem.

Tíznapos csecsemőket hoztak elénk, az orvos a még meglévő köldökcsonkot fertőtlenítette, és szemcseppel ápolta a babák begyulladt szemét. Egyedül a tompai senki földjén négy, egy hónaposnál fiatalabb csecsemőt kellett ellátni. Családjaik három-négy hete táboroztak a porban, pokrócokból és lombokból tákolt viskókban, és még ugyanennyi várt rájuk a bebocsátásig.


Tíznapos a kisbaba, mutatja az anyja a doktornőnekGaléria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Ismételjük át: nem azért kell a kisgyerekeknek a porban lakniuk, mert nincs számukra más lehetőség. A menekülttáborokban van elég férőhely, és a családok a hosszú várakozás után mindenképpen bebocsátást nyernek valamelyik állomásra. De a magyar állam – vélhetően a menekültek elriasztása végett – igyekszik olyan mostoha körülményeket teremteni, amilyet csak lehet.

A magyar szervek nemtörődömsége már a tranzitzónába beléptetésnél kézzelfogható. Az oda belépni jogosult 15 embert ugyanis nem a rendőrség vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) választja ki, hanem három menekült végzi a helyszínen, miközben a magyar hatóságok a helyiek elmondása szerint egyáltalán nincsenek képben: ki mennyi ideje várakozik, ki családos, és kinek vannak egészségügyi problémái. Természetesen arról is megkérdeztük a BM-et, hogy miért ilyen módon zajlik az adminisztráció, illetve mi lesz később, ha ezek az önkéntesek átjutnak, ki állítja majd össze a listákat, amelyekben számon van tartva, ki mikor érkezett, családdal érkezett-e, van-e egészségügyi problémája. A cikk megjelenéséig erre sem kaptunk választ.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Az angolul jól beszélő Mosan, Hanif és az Afganisztánban újságíróként dolgozó Katira állítják össze a várakozók listáját, rangsorolják az embereket családi és egészségügyi állapot szerint, és ők számítják ki azt is, hogy kire mikor kerülhet sor. A több ezer nevet tartalmazó papírokat a kerítésnél adják le a rendőröknek. Az ügyintézés persze nem mindig megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy kavarodás volt a nevekkel, tudtam meg a helyszínen. A magyar hatóságok ugyanis véletlenül összekeverték a papírokat.

Földes András

menekultek.jpg
 
Szervusz CasaLoma ,
ilyent itt nemszabad ám irni itt ! Hiszen vannak elelgen akik ezt jobban tudják a tengerentúlról mint Te vagy én akik ezt nap mint nap megérjük . Tudod mert akkor mindjárt rasszistafasiszta vagy :D:D

Oh, hát annyi baj legyen. :) Igazán gyengécske és megmosolyogtató próbálkozás, hogy az ember ne fejtse ki az őszinte véleményét.
 
Szervusz Melitta ,
igen Ti odaát a tengeren tul nagyon is jól tudhatjátok , hiszen nektek jogotok van a sziriai, afróamerikai orvosokat, ápolónöket kivállogatnatok . Nekünk erre jogunk és lehetöségünk nincsen ! Nehogy elmeséljétek már , hogy minden "menekült" aki Europába érkezett mind levann mint a Tiétek ellenörizve ! Aki mint látom nem veletek ért egyett az már itt mind Rasszistafasiszta ! Nem Te irtad nem is olyan régen , hogy ez a Honlap nem Politikai ! ?? Aztán más már nem is megy csak a hecc ??
 
Gyula ne irjal mar olyant ami nem igaz. Nemetorszagba is leellenorzik es eldontik megadjak vagy nem a menekult statuszt.
Nyilvan folyamatosan tortenik az ellenorzesuk,de biztos fogadnak onkentes munkast ,es maris mehetsz jelentkezni ,hogy gyorsabban menjenek a leregisztraciok stb
Nyilvan sok lesz aki nem kapja meg a meneult statuszt.
Az osszes nagy befogado orszagba millio szamban elnek arabok es mindenfele vallasuak.
 
Szervusz Melitta ,
ki ir olyant ami nem igaz ?? Miért állitod állandóan , hogy HAZUDOK?? Mert Te jobban tudod Kanadából , hogy mi történik Németországban ?? Azért turtad ki Pittit is mert megmerte mondani a valót ! Nem elég , a Franciaországbeli merényletek a zsinagogák ellen ? Akartok többet vagy mi a franc történik itt ? Ébredjetek már fel az Isten szerelmére !!!!
 
Szervusz CasaLoma ,
ilyent itt nemszabad ám irni itt ! Hiszen vannak elelgen akik ezt jobban tudják a tengerentúlról mint Te vagy én akik ezt nap mint nap megérjük . Tudod mert akkor mindjárt rasszistafasiszta vagy :D:D
Miért is én lennék rasszistafasiszta? Nekem mindegy, hogy az az orvos, aki kezel, csak jó szakember legyen.
Én ma sem halnék bele szülési szövődményekbe, mert nekem ugyan nem szabja meg senki, hogy milyen nemű, bőrszínű és vallású egyének láthatják az alsó fertályomat. :)
 
Igen Gyula jobban tudjuk mert mi is egy kisebbseghez tartozuk es minket is befogadtak. Itt termeszetes a szir apolono vagy az aforamerikai de arab orvos se ritka.
Aki mindenkirol csak rosszat mond es megkulonbozteti az bizony rasszista.
Magyarországon is vannak arab származású orvosok, és akiket én ismertem, elég nagy népszerűségnek örvendtek annak ellenére, hogy a magyarok rasszistának van megbélyegezve.
Az meg külön érdekesség, hogy az év orvosa pályázói közül közönségdíjat Magyarországon épp egy arab származású orvos kapott.
Dilemmában vagyok, hogy akkor most utálják, vagy szeretik őket?
 
Befogadtak benneteket,de ti minden bizonnyal úgy is viselkedtek,hogy rászolgáljatok! Gondolom,neked nincs kifogásod az ellen,ha szir/arab/afroamerikai/ indián orvos vizsgál meg a rendelőben,nekem sem lenne. VISZONT,egy muszlim nőhoz nem nyúlhat pl. egy másik férfi,még muszlim sem. Nekik csak az azonos vallású,azonos bőrszinű,azonos nemű személyzet jöhet?Ez már igazi rasszizmus,kérem szépen!
Belehalnal ha valamit pozitivan latnal e s nem keverned a dolgokat.
A nagyon vallasos embereknel akik szoszerint akarjak betartani a vallasukat sok szamunkra erthetetlen elvaras van. A hagyomany nem keverendo a rasszizmussal.
3 genereacio es meg nem mondod rola hogy milyen vallasu mert a kulsosegek a ruhazkodas szokasaikban is mar az uj hazajuk kulturajaba van beepulve.
Nekik mar az uj haza a szulohazajuk es az armytol a rendorsegik minden hol egyenlo esellyel dolgoznak.
Aki menekult es uj hazat keres es talal az alkalmazkodik valamennyire, es valoszinu igy van mert tanarnotol kedve az apolono a kereskedelembe dolgozotol minden szakmaba megtalalhato muszlim emberek es helyt allnak mint barki mas.
Millio egy film dolgozta fel ,hogy a menekult muszlem ember nem kivan visszamenni eredeti orszagaba, a hazassagat is probalja a kint elok kozott megkeresni , persze vannak kivetelek de nem szamot tevo.
nana te csak azt latod aki criminal, akivel gond van es nem azt hany millio embernek sikerult beilleszkedni.

Mo nem eltek egyutt muszlimokkal ,mert nem fogadjatok be oket, csak mutatoba van egy egy akivel kapcsolatba kerulhettek.
Mi itt naponta egyutt elunk veluk es senki nyakat nem vagtak el , beulhetsz a taxijukba nem fog megeroszakolni, de felholtra verni mint most eppen egy magyar taxis egy ir turistat.
 
Örömmel beengedem azt,aki udvariasan kopogtat az ajtón és jószándékának számtalan tanújelét is adja.De aki veri az ajtót ököllel,esetleg baltával és haleffel akar bejönni,ráadásul rögtön a küszöbnél elkezd feltételeket szabni a házigazdának,azt nem fogom beengedni. Ez van.
Nem is engedik be ,nem kap befogadast egy criminal se.
 
NO DE EZ NEM IGAZ !!!
midezt tavaly kitalaltatok es azota szajkozzatok
VALOSAGOT nem hazugsagot !
NEM KELL az orbani agymosast tovabb tuningolni
csak vissza kell gondolni a tavalyi Keleti -palyaudvari banasmodotokra az onmagaert beszel es a
VILAG NEM FELEJT!

Amit a pc médiában láttál? ;)
Mit, és miért is kerestek ott? Volt, és van most is egy pár hely a világban, ahol rosszabb körülmények között vannak. Csak azt már nem akarod látni, ugye?
 
Amit a pc médiában láttál? ;)
Mit, és miért is kerestek ott? Volt, és van most is egy pár hely a világban, ahol rosszabb körülmények között vannak. Csak azt már nem akarod látni, ugye?
El nem lehet a demogogiatol tantoritani, es csak is a fals infokat nyomod ha kell ha nem.
A rossz korulmenyek nem azonosak azzal ha valaki az eletet menti.

pl
Nagy szarazsag mint pl Etipoiab volt milliok haltak ehez es a fejlett vilag hatalmas taborokat hozott letre hogy enyhitse a katasztrofat elelemmel stb.
Te nem akarod latni es kulonbseget tenni helyzetek kozott.
 
El nem lehet a demogogiatol tantoritani, es csak is a fals infokat nyomod ha kell ha nem.
A rossz korulmenyek nem azonosak azzal ha valaki az eletet menti.

pl
Nagy szarazsag mint pl Etipoiab volt milliok haltak ehez es a fejlett vilag hatalmas taborokat hozott letre hogy enyhitse a katasztrofat elelemmel stb.
Te nem akarod latni es kulonbseget tenni helyzetek kozott.
Nem csak haltak, múlt időben, hanem ma is halnak. :(
 
ha egyszer a senki földje, akkor természetes a rémisztő állapot. az volna a hír, ha a senki földje élére vasalt fűszálakkal lenne tele
 
El nem lehet a demogogiatol tantoritani, es csak is a fals infokat nyomod ha kell ha nem.
A rossz korulmenyek nem azonosak azzal ha valaki az eletet menti.

pl
Nagy szarazsag mint pl Etipoiab volt milliok haltak ehez es a fejlett vilag hatalmas taborokat hozott letre hogy enyhitse a katasztrofat elelemmel stb.
Te nem akarod latni es kulonbseget tenni helyzetek kozott.

Te viszont szándékosan, vagy anélkül rendszeresen félreértelmezed, amiket írok.

A Keletit hánytorgatták, erre írtam hogy másutt még rosszabb körülmények között is voltak és vannak, mint ott voltak.

Szomorú képek, hátha így érthetőbb:
Idomeni:
6ca6b30dfe733c3ec3e78c9dc820921f863a2dd1-tc-img-preview.jpg



Athén:

DSC_9536.jpg


Calais:

35201.jpg


Párizs:

a3d84cc2-2a54-11e5-_941064c.jpg


München:

2C42386B00000578-3232744-image-a-25_1442163539649.jpg


Szlovénia:

BREU-16-2.jpg


Flensburg (Németország):

2C24143D00000578-3228856-image-a-44_1441877133863.jpg
 
Pedig dolgoznának ezek az emberek is...vagy nem?
Ab April hätten alle männlichen Bewohner der örtlichen Flüchtlingsunterkunft an den gemeinnützigen Tätigkeiten im Stadtgebiet teilnehmen können. In der ersten Woche sei die Maßnahme gut angelaufen. Die Asylsuchenden wurden abgeholt, zu ihren Arbeitsplätzen und danach wieder nach Hause gebracht. Doch schon kurz darauf änderten die Asylsuchenden ihre Ansicht.

Asylbewerber wollten Mindestlohn

„Später wurde dann von den genannten Personen argumentiert, daß sie Gäste von Frau Merkel sind und Gäste ja nicht arbeiten müßten“, beschreibt Bürgermeister Pohlers den Vorgang in der Juni-Ausgabe des Stadtboten. „Weiterhin wurde die Meinung vertreten, daß es in Deutschland einen Mindestlohn (8,50 Euro) gibt und dieser dann auch von der Stadt Waldenburg zu zahlen ist!
https://jungefreiheit.de/politik/de...erkels-gaeste-asylbewerber-verweigern-arbeit/
Ez egy német újság ezt küldték nekem hogy olvassam.....Remélem Ernő is beleolvas.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,913
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére