Hírek Ekkora Tiborcz István vagyona, most juthatott el oda, hogy ezt meg is mutassa

Közel kétszáz milliárd forintnyi állami tőkét kezelnek a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó magántőkelapok – állítja a miniszterelnök vejének gazdagodását közel egy évtizede követő újságíró. Bódis András szerint nem csak ezzel segíti az állam a miniszterelnök vejét.

Két napja Varga Judit volt férje is arról beszélt, hogy bár korábban szétválasztották az államot és a családi ügyeket a kormányban, mostanra ez megváltozott. Tiborcz István az rtl.hu-nak kedden úgy fogalmazott: nem szeretne politikai csatározások résztvevője lenni.


Sok város sötétségbe borult, Tiborcz István viszont reflektorfénybe került 2015-ben, amikor cége, az Elios, országszerte ledesre cserélte a közvilágítási lámpákat. Amikor az unió csalás elleni hivatala vizsgálni kezdte a beruházásokat, gyorsan túladott a cégen.

2017-ben a kormánypárti Origónak arról beszélt: megtanulta a leckét. „A miniszterelnök vejeként nem foglalkozhatom bármivel” – mondta. Bejelentette, hogy az ingatlanfejlesztés piacára lépett, mert olyan területet keresett, amely nincs semmilyen kapcsolatban állami és önkormányzati tenderekkel.
Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Partizánnak adott interjújában Tiborczra utalva arról beszélt, hogy ez azóta megváltozott.
Pár éve még az a kijelentés volt, hogy élesen elválasztják ugye az államot és a családi ügyeket. És ez most elmosódni látszik

– mondta.
Erről beszélt a Válasz Online újságírója is, aki közel tíz éve követi Tiborcz István gazdagodását.
Most éppen abban a szakaszban van, amikor szeretné láttatni, hogy neki mi van


És az nem kevés. Bódis András decemberben közel negyven luxusingatlan mögött azonosította Tiborcz Istvánt és köreit. Nemcsak a Gellért szálloda, hanem már a Lánchíd lábánál álló Sofitel hotel is az övé. A Vörösmarty téren és a Szabadság téren is van ötcsillagos szállodája, és az Andrássy út több nagy palotáját is megszerezte. Újabban irodaházakba is szívesen fektet. Nemrég szerezte meg a belgrádi irodapiac tíz százalékát. Budapesten az Alkotás pontban, az Infopark több épületében, és a Mol-torony körül épülő irodaházakban is van érdekeltsége. Bódis András szerint most a miniszterelnök veje az ország leggyorsabban gazdagodó pénzembere.
Tőzsdei cégekbe száll be, itt elég a Wabererst említeni, elég az Alteo nevű alternatív energiacéget említeni. Ilyet én még nem láttam, ilyenfajta gyarapodást

– mondta.
Ehhez nem csak a saját pénzét használja. Bódis András számítása szerint az érdekeltségébe tartozó magántőkalapokba eddig 183 milliárd forinttal szállt be a magyar állam. De máshogy is segítik a cégeit.
Friss hír, hogy állami vállalatok költöznek a Kopaszi gáton épülő irodaház-rengetegbe. MÁV, ilyen szintű állami vállalatok költöznek oda, tehát az állam így is segít, hogy felölti azt az irodaház-kapacitást, amit Tiborcz István cégei fejlesztenek.

Az RTL Híradó megkérdezte Tiborcz Istvánt, miért adta fel korábbi elhatározását, hogy távol tartja magát az állami pénzektől. Cégcsoportja azt írta, hogy több olyan pénzügyi vállalkozás is tartozik hozzájuk, amelyet önálló menedzsment irányít, és azok autonóm döntéseket hoznak.

Nem szeretnék politikai csatározások résztvevője lenni​

Tiborcz István kedden az rtl.hu megkeresésére is reagált Magyar vádjaira. Azt írta:

Ahogy korábban, a jelenben sem szeretnék politikai csatározások résztvevője lenni. Vannak olyan emberek, akik a gazdasági életből kikerülve, politikai hatalmat akarnak szerezni, és vannak azok, akik a gazdasági életben igyekeznek értéket teremteni az építészeti örökségünk megmentésével és munkahelyek teremtésével
– fogalmazott Tiborcz István, aki ezzel kapcsolatban hozzátette: Nem vagyunk egyformák.

1708261578890.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére