Rekorder bliccelő: 9 millió forinttal tartozik egy utas a MÁV-nak

Összeszedte a legnagyobb bliccelőket a MÁV. Az abszolút rekorder az az utas, aki összesen 600 bírságot gyűjtött össze utazásai során, és több mint 9 millió forinttal tartozik a vasúttársaságnak.

A rutinosabbak a pályaudvarokon kihelyezett automatáknál váltják meg a vonatjegyeiket, de sokan vannak olyanok, akik inkább hagyományos módon, a pénztárnál sorban állva fizetnek. Viszont a bliccelés sem ment még ki a divatból.

Lőcsei Virág, a MÁV sajtószóvivője az ATV Híradónak azt mondta: „Öt év alatt összesen ötmilliárd forint kárt okoztak a jegy nélkül utazók a MÁV Startnak, a követelések összesen nagyjából 90 ezer szabályszegőhöz tartoznak. Az abszolút rekorder összesen 600 bírságot gyűjtött össze, a tartozása így meghaladja a 9 millió forintot.”

A MÁV azt mondja, a bliccelők a tartozásuk rendezése érdekében akár részletfizetést és fizetési halasztást is kaphatnak, a nem együttműködők azonban bírósági végrehajtásra, sőt a nagyobb összeggel tartozók büntetőfeljelentésre is számíthatnak.

Magyar György ügyvéd szerint a büntetőjogi felelősség nem feltétlenül fog megállni ebben az esetben, mert ez nem a klasszikus csalás esete. Hozzátette: „Más lenne a helyzet, ha valaki hamis jeggyel utazna, más lenne a helyzet, ha felmutatna egy lejárt bérletet, akkor tényleg van benne megtévesztő magatartás, mert a csaláshoz az kell, hogy megtévesztő magatartás legyen, vagyoni hátrányt okozzon, és ő pedig vagyoni előnyhöz jusson. Ezeket klasszikus értelemben másképp kell értelmezni, mint a gyakorlatban, és én azt gondolom, hogy ebből büntetőjogi relevancia nemigen fog születni.”

A rendszeresen vonattal utazók azt mondják, ők sosem utaznak jegy nélkül, és nem is szeretnek bliccelni, de azt nem értik, hogy úszhatta meg eddig valaki, aki 600-szor potyázott.

Egy híradónk által megkérdezett utas azt mondta: „Hozzátartozik az is, hogy milyen állapotban van a MÁV, mennyi pénzt kérnek ezért, meg őneki milyen az anyagi helyzete, milyen Magyarország gazdasági helyzete, de akkor sem tartom etikusnak, főleg másokkal szemben.”

Egy másik utas azt mondta: „Gratulálok és sok szerencsét neki a továbbiakban is, mert megérdemli a MÁV, hogy blicceljünk, most láttam, a miskolci vonat 115 percet késik, ennek kéthetente teszem ki magam, így meg tudom érteni, ha valaki ezt megelégeli, és keres egy megfelelő megoldást.”

Megfelelő megoldást tegnap is sokan kerestek, mert a fővárosból induló vonatok órákat késtek. A MÁV tájékoztatása szerint ennek a vasúttársaságon kívül álló okai voltak, két baleset is történt vasúti átjárókban, valamint egy daruskocsi az egyik vonalon a felsővezetéket szakította le.

http://www.atv.hu/videok/video-2018...-millio-forinttal-tartozik-egy-utas-a-mav-nak
upload_2018-9-29_13-35-1.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,235
Üzenet
5,059,190
Tagok
630,958
Legújabb tagunk
CupCake14
Oldal tetejére